Eger - hetilap, 1878

1878-10-17 / 42. szám

*

— 331 —

\

művelő- és szakiskolák, melyek azonban teljes jelentöségöket csak a könyvtárak támogatása-és utánpótlásával érhetik el. Ennek tökéletesen megfelel, mit Duruy egykori franczia közoktatási miniszter a művelő iskolák igazgatóihoz intézett kibocsájtványában mond: „Az oktatás sikere könyvtár alapításától tételeztetik fel s azért a községi elöljáróságokat arra nem lehet eléggé sarkalni. Minden községnek kötelessége, mihelyt csak módjában áll, könyvtárat alapítani.“ Nem sokára rá a párisi mairieknek (polgármesteri hivatalok) egyenesen meghagyatott, hogy községi könyvtárak- és olvasócsarnokokról gondoskodjanak s egyszersmind az azokba felveendő müvekre vonatkozólag kimerítő utasítással lettek ellátva. ^

(Vége köv.)

A megyei közgyűlésről.

“ * ® *

Hevesmegye bizottsága f. hó 14-én és következő napjain tartá Beöthy Lajos általán tisztelt főispánunk elnöklete alatt rendes évnegvedi közgyűlését.

A gyűlés első napján igen szép számmal jelentek meg a bizottság tagjai, azonban a jelenvoltak kétharmada — a szüret a helybeliek közül sokakat távol tartván — vidéki volt, kik az első nap eltávozván, már a gyűlés másod-napjain csaknem egyedül a tisztikar vett részt az ülésekben.

De kezdjük elölről.

A rendes évnegyedi jelentések felolvasása után, a jövő közgyűlés napja 1879 jan. 13-ikára tűzetett, ki, mire Németh Albert bizottsági tag s ismertnevü országgy. képv. emelkedett fel,

s általános érdeklődés közt azon indítványt tévé, hogy Somogy- megyének Bosznia és Herczegoviua megszállása tárgyában a kép- vÍ8elöházhoz intézett, országszerte ismert megyénknek is pártolás végett megküldött két rendbeli felirata, mint rendkívül fontos közérdekű ügy, a sorrend mellőzésével azonnal tárgyalás alá vétessék.

Erre élénk vitatkozás fejlett ki afelett, hogy megtartassék-e a sorrend vagy nem ?

Imre Miklós emlékezteti a bizottság tagjait, hogy a múlt közgyűlés határozata szerint e gyűlésen a gyámpénztár készletének névszerinti szavazással leendő elhelyezése tárgyalandó első sorban. Szederkényi hivatkozik a megye termében dívó szokásra, mely szerint országos érdekű közügyek rendszerint első helyen tárgyaltaítak. Zalár főjegyző Imre M. szavaira refleclál s a múlt gyűlés jegyzőkönyvével igazolja, hogy a gyámpénztári készlet elhelyezése jelen gyűlés első napjára van ugyan kitűzve, de azért nem következik abból, hogy az első helyen tárgyaltassék. Kéri ö is Somogymegye átáratait az első helyre felvenni.

Zsendovics kanonok az árvák ügyét kívánja mindennél elébbre helyezni,s annál is inkább meg akar a sorrend mellett maradni, mert a gyámpénztári készlet elhelyezésénél a szavazó biz. tagokat személyi felelősség is éri. C s í k y Sándor azon véleményben van, hogy a gyámügy magán ügy, egyesek érdeke, de a bo8nyák-ügy az egész hazát érdekli; s hosszas kifakadásokra kel a kormány ellen, mire megjegyzések hangzanak: „a tárgyhoz !“ Németh A. közbekiált: „Halljuk ! Nem az osztrák udvaron- ezokat és tányérnyalókat, hanem a magyar halát szolgáljuk !“ — mi egyfelől derültséget, másfelől zajos éljenzést idéz elő.

tény ránk nézve nem hízelgő. De a mi a honunk művészeitől kiállított képek osztályát illeti, ott Munkácsy az ö Miltonjával, mely a legfőbb kitüntető érmek egyikét nyerte — kivívta az általános elismerést. Az az 5—6 terem, teli képekkel, nem egy kiváló müvet foglal magában.. Erről egyébiránt majdnem minden magyar lap irt már s még többet talán a magyar csárdáról, melyet magam is meg akarok emliteni.

Czigányzeue, paprikás, magyar csárda, magyar szó, a valószínűség, hogy magyar arczczal találkozunk, — ezek mellett hogy is kerülte volna el ezt a helyet a magyar, ha már egyszer odavetödött a kiállításba. A szép kis emeletes szalmafeddü házikó természeten nem sok csárdaságot mutatott, de hát volt olyau amilyen. Párát még most is láthatni a bécsi Práterben — hasonló hozzá egészen a czigány zenéig, mely most is meg-megszólal benne. A felszoldálók egyik másika még magyarúl is tud, de vannak aztán jó magyar fiúk is köztük. A czigány épen akkor, mikor feléje törekedtem, rákezdte: Ha bemegyek, ha bemegyek a templomba stb. Kiváncsi voltam a párisi csárdabeli paprikásra meg a pörköltre. Bocsánatot kérek, bogy megteszem e gyomorügyes félre- ugrást. Először is akár paprikást, akár pörköltet rendeljen az ember — egyforma ételt kap. A paprika rajta van egész a túiságig, de a busa oly gyönyörö koczkára vágott volt, gyengéd kikerülésével minden csontdarabkának minthacsak géppel vagdalták volna hozzá, s a sok rávesztegetett paprika daczára sem volt érezhetőbben paprikás. A paprika jórészben festett valami lehetett. De egy a külföldiek előtt minket ugyancsak pazarló hírbe hozható tulajdonsága mégis volt, t. i. a méregdrágaság. íme egy kis csárdabeli contó:

,,Exposition universelle de 1878. Csárda,“ ez a czimlap; jön a részletezés: 1 pörkölt, 1 roszprádli (jó magyarúl!) 2 kis üveg bor,

1 syphon, 1 sajt, summa summarum 8 frank, vagyis közel 4 forint. a pörkölt 2 frankba, kb. 94 krba számítva. S ehhez az uras árhoz — a kenyér nagyielküleg ingyen. De elfeledjük ezt is, hisz’ hallottunk magyar szót, magyar zenét, s látjuk, hogyan hallgatja áhítattal magyar dallamainkat angol, német, franczia, az amerikai yankée csak úgy mint a muszka. És ősi szokás szerint körüljár a tányér is s magunk odavetünk neki olyat, hogy ráismerjen róla a magyarra, míg a külföldi, a szívélyesség e nyilatkozatára, jobbnak látja az eloldalgást, mert fizetni — ez nála már más dolog!

Hogyan gondolkozik a franczia a magyarról ? Atalán nagy sympathiával van irányunkban, de az a szeretetreméltó tájékozatlanság, mely a francziát jellemzi, ebben is kirí. Természetes, mert jó ideig csupán a mi szegény legényeinkről s pusztáinkról hallottak legtöbbet; most meg egészen elbámulnak, ha látják, hogy ez a Hongrie melléje áll az Autrichenak s teljes civilisált modorban mutatja be magát. Hogy politikai viszonyunkat megismerjék, mennél kevesebbnek jut eszébe. Csak egyszer volt alkalmam — megvallom meglepetésemre, mert, sokszor furcsákat kellett hallanom — találkozni egy francziával, ki egyvalamit értett a mi ügyeinkhez.

Érdekeltek a kiállított üvegfestmények. Bementem egy külön pa- villonba, melyben a bar-le-duc-salvangesi Champigneuille-czég munkái voltak kiállítva. Maga a kiállító ezég főnöke is ott volt. Látva, hogy érdeklődöm tárgyai iránt, szivesen magyarázott meg mindent, s mikor beszéd közben elárultam, hogy magyar vagyok, hogy Münchenben is megnéztem, mennyire vitték az Uvegfestészetet, hogy míg a németek inkább gótizlésesen a magas szikár stylisált alakokban dúsiakódnak, a francziák inkább a lágy, gömbölyded, természetes alakoknak aduak helyet festményeikben s utóbbi irányhoz hajlóan nyilatkoztam — a díscursus később a franczia s végül az osztrák-magyar politikai viszonyokra tért át. Francziám ismerte annyira-mennyire a magyar dolgokat is, holott, hacsak nem bndapesti nem sokat mondó táviratok alapján — mint mi p. Görögországról — máskép aligha kapnak rólunk behatóbb értesítéseket. Kérdezte, micsoda érzelmű ember az a monsieur Pauler ? (akkertájban lett ministerré kinevezve). S azután még msr. Tisza (Tisz-sza) és msr. Andrasz-szy politikája felett is elmondta véleményét. Nem roszul Ítélt; a vége az lett, hogy mindketten szidtuk Boszniát, meg azokat, ki a belevittek.

Arra, a ki ott volt, alig gondol valaki, bogy a kiállítást minden részletében megnézhesse. Az elme kifárad csakhamar, s nincs is tán oly átalános műveltségű ember, kit minden azonmódon érdekelhetne. Az ember csak úgy csipeget, válogat, mint a jóllakott az eléje tett ételből. Legtöbbnek figyelmét mégis le fogja kötni a különböző nemzeted képeinek kiállítása, a közép épület, melynek homlokát a Beaux Arts felírás díszíti. De annak avagy kétezer képnek megnézésével úgy jár a látogató, mint átalán a képcsarnokokban — elfárad. Egy-két kép, mely benyomást tett, ha megmarad emlékben, még jó. De a többire nézve, csakugyan az erdő miatt nem látni meg a fát.

S a látogató szivesen megy ki e szemkápráztató sok tárgytól, a géptár soha meg nem szűnő morajából — a szabadba, az udvarra, mondhatnám, hol a sok pavilion, étkező helyiség — majdnem minden nemzetnek meg van a maga specialitása ; ép úgy mint van magyar csárda, van orosz, augol, amerikai buffet; — majd aztán a virág — cserje — fakiállitás jótékonyabb hatással bírnak. A virágok érdekeltek, s bárha Páris egymaga is oly gazdag bennük, itt eltűntek a sok néznivaló között. Cserjékben, bokrokban Németalföld kertészei remekeltek. Gyönyörű pinia-faju bokraik, fényes üde leveleikkel mintha felvillanyoznák a sok nézésben elfásult lelket.

Ezek után oly nehezen esik még egyszer végigmenni s felmenni a Trocadero-palaishoz, megnézni a régészeti, részben ethuo graphikus múzeumot, mely a sok teremben és folyosókon hinti szét kincseit. Hagyjuk ezt a szaktudósoknak.

A hőség borzasztó—jul. 18.—• s ez leveri a még oly erős testet is, — jerünk a kiállítás restauration Duvaljába. Van még annyi idő, hogy elkölthetjük a dinert. Lát az ember tömérdek sok széket, nagy tolongást. A kíváncsiság megtéteti velem a kérdést; hány szé-