Eger - hetilap, 1878
1878-08-15 / 33. szám
259 S e p s i-S z.-G y 8 r g y ö d, aug. 10-én, és Selmecz- bányán, aug. 12-én : Tisza Kálmán miniszterelnök közfelkiáltással. Midőn szives olvasóink lapunkat kezökbe veszik, az egész ország megválasztotta már képviselőit. A választások közlésénél, helyszűke miatt, leginkább csak a vidékre voltunk tekintettel, de miután nem érdeknélküli, jónak látjuk legközelebb, rövid kimutatásban, egész képét adni az új parlamentnek, s ezúttal az eddigi választások eredményét csak számokban mutatjuk ki. Lapunk bezártaig megválasztatott 386 képviselő, ezek között 227 szabadelvű párti, 70 egyes, ellenzéki, 76 függetlenségi, és nemzetiségi és 13 kétes. A szabadelvű párt többsége, ha a kéteseket is az ellenzékhez számítjuk, még mindig: 68. Levelezés. Tisstelt szerkesztőség! Az „Eger“ múlt jul. 25-iki számában Vitkovicsunk egyik unokaöcscsének Vitkovics Miklós eszéki urad. ügyvédnek hozzám intézett lelkes levelét volt szerencsém közölni. Az ezen levélben fölemlített Vitkovics Gábor, belgrádi tanártól, imént nevezett Miklósnak öcscsétöl ma, hozzám és egyszersmind bizotts. elnöktársamhoz intézve, hasonló becses irat érkezett, melyet amannak kapcsán ugyané lap t. közönségének örömmel mutatok be. „Belgrád, aug. 6. 1878. Mélyen tisztelt Uram ! Rövid idő előtt értesültem az újságokból, hogy Eger városa tekintélyesebb férfiaiból alakúit egy bizottság, melynek feladata, hogy Vitkovics Mihály ismert költő századik születési évfordulóját f. évi augusztus 25-én ünnepelje meg Eger városa közönsége. Továbbá olvastam, hogy Szvorényi J. s Zalár J. urak, e bizottság elnökei, több urak társaságában egy, az ünnepélynek megfelelő programm kidolgozásával foglalkoznak. Mily nagy mérvben érdekelhet ez engemet, Vitkoviss Mihály uuokaöcscsét, ura- ságtok méltánylani fogják. Amilyen nagy örömmel hallottam ezen, egy lelkes nemzethez illő vállalatot; oly nagy mérvben s lelkem mélyéből üdvözlöm, és hálával s legnagyobb elismeréssel köszönöm a nagyon tisztelt bizottságnak, mint ezen ünnepély indítványozóinak s rendezőinek, kik nem felejtkeztek meg Vitkovics Mihályiból a költőről, a magyar tudós társaság egyik alapitó tagjáról, a lelkes hazafiról. Valóban nemzete nagyságának hodól oly nemzet, mely hálával meg tudja őrizni, meg tudja becsülni a nemzete szellemi haladásáért küzdő fiainak emlékét. Tisztelt Uraim! Huszonkét év múlt, hogy szülőföldemről távoztam és itt Nándorfe- hérvárott telepedtem meg. Reményiem, hogy nem szigorúan fogják megítélni a magyar nyelvészet szabályait sértő kifejezéseimet. Mint fögymnasiumí tanár sok évek folyamában kizárólag csak szerb nyelven dolgoztam, megírván a magyarországi szerbek történetét. De ha régen váltam is el honomtól, sohasem feledkeztem meg szülőföldemről, s nagy érdekkel kisértem mindazt, a mi a magyar hazában történik. Mint Vitkovics Mihály legközelebbi rokona óhajtottam, hogy valamit tehessek, a mi a tisztelt bizottságnak, mint ezen ünnepély rendezőinek, némi szolgálatot tehet. íme tehát bátor vagyok uraságtoknak átküldeni tizenegy darab iratot, melyek nagybátyám életére s működésére vonatkoznak, azon kérelemmel, hogy később ezen iratokat visszaküldeni szíveskedjenek. Többel is szolgáltam volna; de több év előtt sok adatot adtam át Toldy Ferencznek, a magyar akadémia titkárának. Ezen irományok között voltak Kazinczy Ferencz, Kölcsey, Virágh Benedek, Kisfaludy Károly és Sándor, Berzsenyi Dániel, Fáy András, Horváth Endre, Horváth István, Kis Superintendens, Szemere Pál, Guzmics, Fehér György, Döbrentey, gróf Teleky József, gróf Széchenyi s több más jeles férfiak levelei. Ami nagybátyám hátrahagyott munkáit illeti, ezeket megboldogult atyám, Vitkovics János, Mihály testvérétől öröklötté; de nagybátyám halála előtt megkérte Fáy András és Döbrentey Gábor barátjait, hogy hátrahagyott munkáit átnézzék, s később a magyar tudós társaság nyomassa ki. Később Döbrentey átadta ezen irományokat Toldy Ferencznek, mint a magyar tudós társaság titkárának, kinek halála után a magyar akadémia birtokában maradtak. Részemről nagy örömmel értesültem, hogy uraságtok nagybátyám összes munkái kiadását szorgalmazni fogják. Mielőtt e levelemet bevégezném, engedjék meg, igen tisztelt uraim, hogy Önöknek, valamint Eger városa lelkes polgárainak ismételve kifejezhessem lelkem mélyében átér- zett hálámat önmagam és családunk részéről, azon nyilatkozattal, hogy Eger^város közönsége nagy mérvben megérdemli, hogy városuk több nagyérdemű férfiakat szüljön; — megérdemelte volna, hogy Vitkovics Mihály sírját is őrizze, mert ki emlékét oly híin megtudta őrizni, bizonyára megőrizte volna sírját is, hogy az érdekint véve gyakran elenyésző hatásúak úgy, hogy mind azokat az okokat, meiyek ama nagy hathatóságot keltik, lehetetlen kifürkészni. Be kell érnünk a tisztult s többé nem csudás ténynyel s nincs miért törni fejünket azon, hogyan történik az, hogy az adott esetben a fölöttünk elvonuló felhők közül az egyik épen igenlően, a másik tagadban van megtöltve, s hogy a harmadik egyáltalán nem villamos. Ha egy bárminő villamossággal telt felhő vonul el a föld fölött, az megosztólag hat a földben elterjedt villamos fluidumra (képzeleti folyadék) s a felhő villamosságával ellentétes villamosságot a legközelebb fekvő szintre vonzza; a másikat, a felhő villamosságával egynevüt, lefelé hajtja. Hogy a szikra rendszerint a felhőből a földre csap le, a felhő könnyű mozgékonyságában rejlhe- tik. Az úgynevezett visszacsapások azonban arra is mutatnak példát, hogy a villamosság a földről a felhőbe czikázik, s ez tényleges bizonyság a zivatarfelhőknek imént említett megosztó hatására nézve. A mit az égi háborúról tudunk, mindaz Franklin Benjamin kísérleteiből veszi eredetét. Franklin Benjamin, a tizenötödik gyermek a család tizenhete közül — 1706-ban jan. 17-én született. A természettudományokkal való foglalatossága, valamint mindaz, mit tudott, s mit saját módon s saját módszere szerint tett magáévá, csak a negyvenes évekre esik, de mindamellett a kiváló sikerek nagy lángelmüségéröl tanúskodtak. Észleletei alapján 1747-ben arra az erős meggyőződésre jutott, hogy az égi háború nem egyéb, mint két ellentétes villamosság kiegyenlítése, a villám hatalmas villamos szikra, s hogy amaz, ha becsap, egészen úgy mint emez, jó vezető testeken halad végig, anélkül, hogy útjában káros hatást gyakorolna; hogy azonban az egyik vezetőből a másikra átcsapva zavaró lehet hatása, s nevezetesen rombolást, megolvasztást s kigyulást okoz. Az a megfigyelés, hogy a villám kiválóan csúcsos kimeredésekre: tornyokra, árbo- ezokra, fákba stb. csap, a gyakorlati Franklint arra a merész gondolatra vezette, megkísérlem, váljon a villamosság a zivatarfelhőből nem vezethetö-e le a földre, és igy tévé meg ama hírneves kísérletét, melyről, hogy menynyire életveszélyeztető, meg sem sejthette. Selyemből nagy sárkányt készített és a váz középső rúdjának felső végére vascsúcsot erősített. A sárkányt feleresztő zsineg közönséges kendermadzag volt, az alsó vég selyemzsiuór, melynek alsó végében aczélkulcs volt a fogantyú. E készülékével Franklin az 1752-diki esztendőnek egyik* nyári napján, csak fia kiséretében, kit egyedül avatott be czéljába, egy zivatar közeledésekor kiment Philadelphia egyik mezejére s fölereszté a sárkányt. És bár ez magasan járt s a zivatarfelhők elég közel vonultak el fölötte, Franklin a villamosságnak legkisebb neszét sem vette észre, s már-már attól tartott, hogy az égi háborúról s természetéről képzelt nézete még sem helyes, mikor, miután csendes eső a zsineget megnedvesité, nagy örömére hirtelen azt látta, hogy a selyemzsinór laza szálai mind berzenkedve fölfelé irányulnak, épen úgy, mintha a villamos gép gyűjtőjén lógnának. A villamosság e jele fölött megörvendve, mely villamosságnak szükségkép légkörinek, a zivatarfelhőből levezetettnek kellett lennie, a jelenséget alaposabban vizsgálta meg, neki tartotta ujja bütyköjét az aczélkulcsnak, s erős, nagyon látható szikra ugrott át testére. Franklinnak szerencséje egyébiránt az volt, hogy a zsineg nem volt egészen nedves, vagy hogy az nem készült jobb vezetőből, különben könnyen kerülhetett volna e kísérlete életbe. Későbbi kisérleteknél leideni palaczkot töltött meg légköri villamossággal, mely az összes ismert tüneményeket mutatta. Franklin házában fölállított egy elszigetelt vasru- dat is, hogy könnyebben intézhesse kísérleteit, s azt alsó végében két csengetyüvel látta el, melyek szóltak, ha a levegőben jelentékeny volt a villamos feszültség. A Franklin-féle kísérletek, melyek következtén az oxfordi egyetem az amerikai polgárt 1762-ben doktori rangra emelte, ezentúl gyakrabban ismételtettek s czélszerüen módosíttattak. A fran- czia De Romas pl. sárkányához oly zsineget kötött, mely fém- dróttal volt átfonva, s ennek alsó részére, hogy a villám hatása ellen biztositsa magát, tiszta selyemből való néhány méternyi zsinórt függesztett. Hogy a szikrát ne kelljen az ujjal kicsalni, fém- vezetőt használt, mely a földdel vaslánczczal állt kapcsolatban s *
