Eger - hetilap, 1878

1878-08-01 / 31. szám

242

hét. Sőt politikánknak a legközelebbi évek alatt oda kell irányulnia, hogy oly állapotot hozzon létre, melyre támaszkodva ezen sérelmek fokozatos megszüntetése- és a gazdasági egyenlőség elvének mennél nagyobb sikerrel való érvényesittésére törekedhessünk.

A miniszterelnök beszédében a magyar ipar is érintve van. Sajnáljuk, hogy nézeteit nem oszthatjuk mindenben. Nem szólhatunk itt az ipar jelentőségéről s fontosságáról műveltségi és politikai tekintetben, azonban mint bizonyost merjük állítani: hogy valamely ország utóvégre ipar nélkül is megállhat, de fejlettebb, bel- terjesebb és eredményesebb köz-gazdaságot csak a mezei gazdasággal párosúlt iparosságra és gyári üzletre lehet alapítani. Nemzeti háztartásunk még fölötte ingatag és megbizhatlan alapokon nyugszik és fog nyugodni mindaddig, mig a nagyobb müszorgalom jeleit nem fogjuk adni s szélesebb terjedelmű és erőteljesebb iparnak nem fogunk örvendhetni. Hiába akarnók takargatni, a magyar kormány és törvényhozás ez irányban még nem tette meg azt, mit tennie kellett volna, s igy nem sokba lehet venni a kormányelnök biztatását: hogy mivel nyűgöt felé nem versenyezhetünk, iparunk számára biztos utakat kell nyitni keleten, s hegy e' részben a mai helyzetben, úgy lehet, rövid idő alatt nagy dolgokat lehetend végezni. Alig lehet szó arról, hogy mi a nyugati országokkal versenyre akartunk volna kelni; hiszen iparunk még a bel- szükségleteket sem képes fedezni; a mi oka az iparczikkek behozatala és kivitele közötti roppant aránytalanságnak s egyik sajnálandó forrása a mi lassankénti elszegényedésünknek. Nálunk a természetes alapokon nyugvó iparágak kifejlését óhajtjuk első sorban. Ez az alap, mely egészségesebb viszonyok között, létre hozza azon többi iparágakat, melyek eddigelé hazánkban nem virágoztak és fokozatosan — az országnak jövedelmező kiilkereskedést is. Egyébiránt — mint halljuk — fontos tanácskozások folynak ez irányban a kormány kebelében, 8 a jövő országgyűlésen előterjesztendő törvényjavaslatok között első sorban lesznek azok, melyeknek czélja, hogy alkalmas módon az ipart fejleszszék. Örömmel fogjuk üdvözölni a kormány intézkedéseit, melyek hivatva lesznek az ipar terén eddig elkövetett mulasztásokat helyre hozni.

Végre mi a keleti kérdést illeti, az erre vonatkozó nézetünknek lapunk juh 18-iki számában adtunk kifejezést. Óhajtottuk volna azonban, hogy a kormányelnök az országot, mely ezen elke- rülhetlenné vált eseménynyel már megbékülni kezd, megnyugtatta volna az iránt, hogy nem területnagyobbitás-, nem Bosznia és Her- czegovina megszerzéséről van szó, hanem valódi politikai és nemzetiségi indokok vezették a kormányt megállapodásaiban.

Az egri érsek őnagyméitósága által Miskolczon emelt nőiievelo s tanintézet alapitó-levele.

,811-1878. 8Z.

SAMASSA JÓZSEF,

Isten irgalmából és az apostoli szék kegyelméből az egri föegyház érseke, ö csász. és apostoli kir. fölségének val. belső titkos taná csosa, bekebelezett hittudor.

Kétségtelen, hogy komoly bajok sújtják és zaklatják a társadalmat ott, hol az ifjúság magán- s nyilvános neveléséből, melytől az egyház és haza jóléte kiválóan föltételeztetik, a vallás uralkodó tekintélye s üdvös befolyása kizáratik. Ily módon ugyanis a társadalomból lassankint kihal azon igazi keresztény szellem, mely a közrend és nj irgalom alapjait szilárdul fentartani, a valódi, hasznos haladást létesíteni s irányozni, s mindazon eszközöket egyedül képes nyújtani az emberiségnek, melyek e múlandó léten túl kitűzött végczéljára, az örök üdv elnyerésére szükségesek. S valóban az oly tanítás, mely nemcsak hogy kizárólag a természetrendi ismereteket s a társadalmi élet földi czéljait tartja szem előtt, de sőt az Istentől kinyilatkoztatott igazságokkal teljesen szakit, szükség- képen a tévely és hazugság szellemébe sülyed el; és az oly nevelés mellett, mely a gyermek fejledezö elméjét s a roszra oly könnyen hajló fogékony szivét a keresztény hit- és erkölcsi igazságok elmellözésével képezi, kétségkívül csakis oly nemzedék sarjadhat fel, mely egyedül romlott vágyainak s a maga téveszméinek hódolva, vészt áraszt mind a családra, miud a társadalomra.

4 T Á R G A.

A kőmezon.

(Egyszerű történet a Kárpátokból.)

(Vége.)

Szomorúan, nagyon szomorúan folyt le a tél, s mikor másodszor is tavaszodott, mióta Józska a kömezöt odahagyta, egy reggelen az a komoly erdőkerülő az öreg Ferencz viskójába lépett és Marinkát feleségül kérte.

De Marinka erről még hallani sem akart.

„Hűséget esküdtem Józskának holtomig,“ mondá, „s eskümet meg is fogom tartani; nem lehetek a kend felesége.“

De a kerülő megint csak eljött s megint csak kérte Marinkát. Egyedül oly szomorúan érzi magát házában, s azt is megígérte, hogy jó apja lesz a gyermeknek.

A sok kérésre végre Marinka arra határozta el magát, hogy Miska-, a régi kerülőtől kér tanácsot.

„Nem tanácsolom neked, Marinka, de nem is mondom, hogy ne tedd,“ volt a Miska válasza, „lásd, a kis Józskád jövője biztosítva van ugyan, mert a gazdaság az övé lesz, de nincs apja, s én azt hiszem, az új kerülő derék ember, apja lehetne az én unokámnak is, 8 ha jó szívvel vagy iránta, azt gondolom, felesége lehetnél. Nem azért mondom ezt, hogy rám ne szorúlj, ha egyszer senkid se’ lesz a világon, tudod, mim van; s ez fiadé; de azt hiszem, ha Józska a mennyországból láthatna bennünket, nem haragudnék azért, hogy gyermekének apát szereztél; — azt gondolom hát, hogy helyesen cselekszel a szerint a mi neked jónak látszik.“

S igy Marinka végre is engedett a kerülő kéréseinek.

„Hü felesége leszek,“ mondá a kerülőnek, „de ne haragudjék, ha néha-néha szegény megholt Józskámra gondolok; mert öt nem felejthetem; ha tehát kifogása nincs, vegyeu el s legyen jó apja gyermekemnek.“ —

Megint nyár lett. Hegy és völgy veröfényben tündökölt, a

kömezön a szikladarabok forróságot leheltek, csak a fényük suda- rait lengeté gyönge szellő.

Az alsó kolbachi völgyben megkondúlt a templom harangja s Feróék kunyhójában szokatlan sürgés-forgás volt; nemsokára lakodalmas menet hagyta el s az erdőn át a falu felé haladt. Elöl ment Marinka az új kerülővel. —

Midőn a mátkapár s a násznép a kis templomhoz értek, az ajtóban egy komor külsejű, szakállas férfit találtak, ki még akkor is ott állt, mikor az utosó pár a templomba lépett.

„0 volt,“ mormogá, „meg sem ismert, s ép azon a napon megy máshoz nőül, mikor hazajövök. És fejét bekötve hordja, talán már özvegy is volt! — így tartotta meg hűségét, melyet nekem esküdött. Mig engemet idegen országban a vágy emésztett utána, ö addig egymásután kettőnek lesz neje. Hogyan örültem, hogy viszonláthatom; reméltem, hogy szivemre szoríthatom s majd oltárhoz vezethetem, s most más vezeti oda s ö nejévé lesz — nem! nem lesz azzá, mig élek,“ kiálta fel s kipirúlt homlokán a kis Józskáéhoz hasonló redö mutatkozott. . .

A templomba rohant.

A lelkész épen az oltár lépcsőin jött lefelé, hogy a szent szertartást végezze.

Az ismeretlen félrelökte a nászvendégeket, az oltárhoz rohant s a kerülőt vállán ragadva, visszarántotta.

Mindenki szótlanúl állott, szörnyük özve e gaz tetten.

„Hűséget esküdtél nekem holtodig s máshoz akarsz nőül menni0“ szólt lihegve az idegen a menyasszonyhoz fordúlva.

Marinka felismervén az idegent, szive mélyéből jött örömsikoltás hangzott ajkairól: „Józska, az én Józskám!“ s aléltan rogyott össze.

Józska, szavai hatását látván, pillanatra maga is megmeredt. De megint csak redökbe vonta össze homlokát s Marinkát öklével fenyegetvén, kirohant a templomból.