Eger - hetilap, 1878
1878-08-01 / 31. szám
243 Mindez pedig, ha a tanításról s nevelésről átalában áll, még- inkább alkalmazható különösen a nőnevelésre. Hisz nyilvánvaló, hogy a társadalom jövője főképen a női nemzedéktől függ. Mert a társadalom kezdete és alapja tudvalevőleg a család. És a milyenek a családanyák, olyanok a családok. Miértis, kinek a romlatlan családélet fentartása, vagy a hanyatlott családi erkölcsök megjavítása szivén fekszik; annak főgondját mindenekelőtt a helyes nőnevelésre kell fordítania. A családanyák jámbor és keresztény életmódja ugyanis nagyban elösegiti a házi fegyelmet, melynek gondos és eszé- lyes alkalmazása veti meg alapját a serdülő kor üdvös kiképzésének. Ez első nevelés pedig az egész életre kiható fontossággal bir; mert mindjárt kezdetben kell egyengetni az ifjú útját, hogy öregségében se térjen le arról. (Péld. 22.) Ennélfogva nagy igazság az, hogy az ember anyja keblén képeztetik jóvá. Mily éber szorgosság, mily gond kívántatik meg tehát a családanyákban, mily okosság minden tettökben s viseletökben ? Hogy a gyermek megszeresse az erényt, erre legrövidebb s legbiztosabb út a jó példaadás ; és a becsületesség legszebb elvei is meddők és hatástalanok, ha az élet azokat meghazudtolja. Az emberiség jobbjainak azért tehetségökhöz képest egyesült erővel s minden buzgalommal oda kell hatniok, bogy a nőnevelés a vallás jogosult követelményei szerint kezeltessék , és ennélfogva a családi körben üdvösen megkezdett munka avatatlan vagy méltatlan kezekbe ne jusson. Mindezeket komolyan megfontolva, s a csekélységünkre bízott egyházmegye szükségleteit, de egyszersmind anyagi eszközeink korlátoltságát is kellően számba véve elhatároztuk, hogy a paulai sz. Vinczéröl nevezett irgalmas nénéknek a szathmári anyaház főnöksége alatt álló magyar tartománybeli társulatát Miskolczra, e nekünk annyira kedves városba, behozzuk, s a leánynövendékek tanítását, nevelését rá bízzuk; sőt jelen levelünk erejénél fogva ez intézetet ezennel behozzuk, felállítjuk s megalapítjuk. Éspedig : 1. Lakásul, nönevelö-intézeti s nyilvános leány-iskolái helyiségül ugyanazon paulai sz. Vinczéröl nevezett irgalmasnénéknek, a hozzá tartozó udvarral és kerttel kijelöljük, átengedjük és adjuk a miskolczvárosi telekjegyzökönyvben 4052 t. jk. sz. A. 2560 b. r. sz. alatt beirt házat, melyet néhai nemes Bük Zsigmond özvegye, nagyságos Sebe Terézia asszony főtisztelendö egri székesegyházi fökáptalanunktól huszonegyezer o. é. forinton megvett s megszerzett, s melyet ö Isten és embertársai iránti őszinte szeretetétől ösztönöztetve, kegyes áldozatkészségénél és Irántunk való kitűnő jóakaratánál fogva, nönevelési czélra, Nekünk és Általunk az egri egyházmegyének ajándékozott. E házat, hogy kitűzött czéljának kellőkép megfeleljen, főrészében átalakítottuk, udvari jobb oldalán kiépítettük, egy emelettel nagyobbitottuk, kápolnával, nemkülönben mindennemű, tudniillik: templomi, iskolai, házi és gazdasági szerelvényekkel sajátunkból elláttuk, mi összesen harminczegyezer o. é. forintba került. 2. A leánynövendékek nevelését s tanítását hat nénike vezeti, kik közül egy házfönöknöi tisztet visel. Évdijul egyenkint 300 frt, összesen 1800 frtot kapnak. A társulat szabályai szerint a szathmári anyaházban levő ujoncznövelde költségeire fizetendő részletet a nénikék maguk saját évi jövedelmükből födözik ; s ha ezek elégtelenek lennének, a hiány az Általunk megállapítandó javadalmi összegből fog pótoltatni. 3. Az épület, kert és szerelvények épségben tartása s gondozása a nénikék kötelessége leszen. De az épületen vagy szerelvényekben mutatkozó nagyobb hiányok pótlása az Általunk e czélra kijelölendő fentartási összegből fog eszközöltetni. Hogy pedig : 4. Az irgalmasnénék a leánykák nevelésében hivatásuknak megfelelöleg, egész lélekkel, kitartó munkássággal s odaadó szeretettel működhessenek ; és hogy ez Általunk emelt intézet állandóan felmaradjon : semminemű fentartási terhet nem hárítván utódainkra, — kiknek ez egyházmegye javát czélzó és saját tetszésük szerinti legjobb szácdéklafait az Általunk főpásztori kötelességünkhöz hiven az egyház és haza javára Isten segélyével emelt intézetek gondozásának szüksége által egyátalán korlátozni nem akarjuk, —- ezen intézet állandó javadalma- és alapítványául harminczöt ezer o. é. frtot rendelünk és teszünk le, éspedig harmincz ezer forintot az 1876. 46 t. ez. és 1877. 9 t. ez. szerinti, 6%-kal aranyban kamatozó magyar járadékkölcsön-, és öt ezer frtot magyar szölöváltsági kötvényekben. 5. Ez összeget az egyházmegyei ajtatos alapítványi hivatal kezeli, olyképen, hogy a kamatokból a házfönöknö nyugtatványára, évnegyedenkint elölegesen 450 frt., vagyis évenkiut 1800 frt fizettetik ki az intézetnek. A kamatoknak többi, a szathmári anyaház ujoncznöveldéjére fordítandó költség netáni levonása után felmaradó része (I. 2. pont.) tökésittetni fog, s „a paulai szent Vinczéröl neMarinka a násznép ápolgatására ismét magához tért, mire a lelkész az erőszakosan félbeszakított esketést akarta bevégezni: de Marinka most már semmit sem akart róla tudni. „0 él“ mondá, „ö gyermekem atyja s csakis az övé lehetek.“ Sietve törekedett ki a templomból s megragadván anyja karját, az erdő felé iramodott. Ez alatt Józska, sötét tervekkel szivében, a kömezöre vezető ösvényen haladt fölfelé. Feróék viskójának ajtaját nyitva találta. Belépett. Bent ágyacs- kájában a kis Józska szendergett. „Gondoltam“, kiáltá a nagyobbik, „gyermeke van első férjétől s milyen nagy ez a poronty; nemsokára elmenetelem után mehetett 'férjhez.“ A gyermeket kirántotta ágyából s ez felébredvén, szelíden mosolygott rá. Egyideig bámészkodva nézte az idegen szakállas ar- ezot s aztán ismét mosolygott s dadogva moudá: „Tata“. Véletlen volt-e hogy a gyermek ajkairól e meghitt szó hangzott, vagy pedig hasonlatosságot talált a Józska és az öreg Miska között, kit anyja oktatására „tatá£,-nak szokott nevezni ? Ki tudná megmondani. Józska gondolkozva szemlélte a gyermeket s gondolatok közt ment ki a ház elébe, hol a padra telepedett, fiát térdére ültetvén. így találták a visszaérkezök. Marinka a gyermeket a Józska ölében látván, boldogan mosolygott s így szólt„Hála Istennek, megint itt vagy, édes Józskám épen jókor jöttél, ha egy órával késel, más felesége lettem volna,“ tévé hozzá elborzadva. Józska sötéten tekinte rá. „Kié ez a gyermek ?'“ kérdé öt mogorván. Enyém, Józska, és a tied — a te gyermeked.“ „Az én gyermekem!“ kiáltá örömében, „hát nem voltál férjnél?“ Én, férjnél?“ kérdé Marinka csodálkozva“ „0 bocsáss meg, kedvesem, most tisztán látom — fejkendöd — s haragom félrevezettek,“ szólt Józska s könyek között nyujtá kezét Marinkának és gyermekét keblére ölelte. „Gyermekem, édes gyermekem, már apjának is nevezett; mondd csak, hogy hívjátok?“ „Józsefnek kereszteltük, a te neved után.“ „Köszönöm, Marinka,“ zokogott. „Sokat szenvedtem két éven át, de most minden jóra fordult s boldog vagyok mint akkor, midőn éjjel az erdőben együtt voltunk; emlékszel rá Marinka?“ Ä fiút maga mellé ültette a padra, a piruló Marinkát pedig keblére szoritá — s a két szerető könyei egybefolytak. Körülöttük néma kört képeztek Miska, Feró és Marina. Az új kerülő nem jött velők. Józska megragadta Marinka kezeit s tekintete elmélyedt nézésében, midőn egy kéz nehezedett vállaira. Az öreg Miska volt. „Átyám!“ kiáltá Józska s az apa és fiú egymás karjaiba dőltek. Már alkonyodni kezdett s még mindnyájan együtt voltak a ház tornáezában. Józska elbeszélte sorsát kétévi távolléte alatt. Ö megsebesülve rogyott össze a csatamezÖD s ellenséges fogságba esett. Két hónapon át élet és halál között lebegett; végre erős természete győzött és felüdült. Alig hagyta el a kórházat, midőn egy porosz katonával, ki földiéinek bátorságáról megvetöleg nyilatkozott, összetűzött s kését fejébe vágta úgy, hogy halva rogyott össze. Holtiglani fogságra Ítélték. Sokáig nem tudott megszaba- dúlni s csak három héttel azelőtt sikerült neki, mikor másik várba szállították, közel a sziléziai határhoz a kíséretet elámitani, a határon át megmenekülni .... * * sf: Még nem telt el egy hónap az alsó kohlbachi völgyben a lelkész újra esketett. A kis templom alig fogadhatta magába a kiváncsiak tömegét, kik a völgyből és hegyekről összesereglettek, hogy tanúi legyenek a szertartásnak, mely Marinkát a hazatért Józskával örökre összeköté. Az alsó kolbachi völgyben még most is áll a kis ház, melyben ők megelégedetten jólétben élnek; de azért nem felejtik el a kömezön átélt boldog és szomorú napokat.
