Eger - hetilap, 1878
1878-07-25 / 30. szám
30. szám. 1878. Julias 25 én. XVII. év-folyam. Előfizetési dij: Egész évre . 5 írt — kr. Félévre. . . 2 „ 50 „ Negyed évre . 1 „ 31» „ Egy hónapra. — 45 „ Egyes szám . — 12 „ Hirdetésekért minden 3 hasábzott petit sorhely után 6, bélyegadí fejében minden hirdetéstöt 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal: a lyoenmi nyomda. Előfizetéseket elfogad : a szerkesztőség (Káptalan-utca Vavrik-féle ház) és Szolcsányi Gy. könyvkereskedése Alapítványi uj ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő: egyszeri közzétételért 1 frt 30 kr. Eg;er, julius 21-én. Tisza Kálmán kormányelnök folyó hó 15-én tartotta meg beszámoló beszédét Debrecen 1-sö kerületének választói előtt. Alig szükséges mondanunk, hogy e terjedelmes és választói részéröl helyeslésével fogadott beszédében Tisza nemcsak mint képviselő adott számot eljárásáról választóinak, hanem egyszersmind mint kormány- elnök az országnak is. Mint képviselő fölött Ítélni fognak választói s részben Ítéltek is már, mint kormáuyelnök fölött Ítélni fog az új képviselöház. A sajtóban a miniszterelnök beszéde — mint előre látható volt — nem talált osztatlan tetszésre. Míg a kormány hívei e beszédben saját programijukat ismerik fel a jövőre, addig az ellenzék új érveket igyekszik abból meríteni a kormány megbuktatására 3 saját pártja megerősítésére. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a választási mozgalmakban forduló pontot fog képezni. Mi e nagy fontosságú beszédnek, mely nemcsak beszámolás hanem programra is, a mennyiben a törvényhozás azon feladatait is kijeleli, melyek pénzügyi helyzetünk megjavítására szükségesek és balaszthatlanok s kimondja, hogy mindezen feladatokat szabadelvű szellemben kell megoldani, — csak néhány sarkalatos pontját emeljük ki, politikai életünk azon mozgató kérdéseit, melyek egyrészről okai voltak a szabadelvű párt megoszlásának. másrészről a parlamentet és az országot, úgy lehet, még igen sokáig, fogják foglalkoztatni. Ezek a kiegyezés és a keleti kérdés. A kormányelnök az első kérdés tárgyalásánál mindenekelőtt arra reflectálván mit 1875. május havában, tehát az országos választásokat megelőzőleg, Dtbreczenhen mondott, hogy t. i. „a ci- vilisatio mai szakában a különböző nemzetek úgy élnek és csak úgy élhetnek mint a nemzetek nagy családjának tagjai: egyik magát a másiktól el nem szigetelheti, tehát nem képes egy is, nemcsak mi, de nálunk sokkal hatalmasabb nemzetek sem, magukat elzárva, csak egyedül, önállóan, figyelem nélkül a többiekre, rendezni viszonyaikat, s hogy a kormánynak, mely az ország ügyeit legközelebb vezetni fogja, kötelessége lesz e tekintetben megóvni az ország jogait, de érvényesíteni azokat lehetőségig a szomszéd államokkal való barátságos egyezkedés utján“ — áttér a tények vizsgálatára szemben az akkori nyilatkozattal, hogy kiderítse: mennyiben volt tehát ámításnak müve a szabadelvű párt akkori többsége s mennyiben lett az, mit akkor mondott, általa medtagad- va. Először is a vámsző ve ts égr ö 1 szólván, tiltakozik azon vád ellen, mintha ebben az ország joga feladatott volna. „Az országnak esetleg külön vámterülethez való joga épp úgy fentartatott ma, mint fentartatott 1867-ben.“ Valamint alaptalannak mondja azon vádat is, hogy ez C3ak szóval van fentartva, de a vámszövetség megkötése azon jogot elenyésztette, „mert ha valamely nemzet va- valamely jogát bizonyos számú évekig önelhatározásából más nemzettel vagy állammal közösen gyakorolja, ez nem lemondás azon jogról, hanem a jog gyakorlatának bizonyos számú évekhez kötött módja.“ A bankkérdést illetőleg különösen hangsúlyozza, hogy 1867-ben Magyarország joga pénzjegybank fölött önállóan intézkedni csak „hallgatólag“ tartott fen, ma azonban e jognak léte törvény által „még pedig nemcsak egyoldalulag a magyar törvény által, hanem, hogy semmi kétséget ez iránt többé senki ne támaszthasson, a velünk szerződött másik állam törvénye által is procla- maltatik.“ Mi azt az ellenvetést illeti, hogy a kötött egyezség rosz- szabb mint a status quo ante, erre nézve elismeri, hogy Magyar- országnak, a vámszövetséget illetőleg, két jogos panasza volt. Az egyik vonatkozott a fogyasztási adókra, men nyiben a közös vámterület alapján, nem ezen országban termelt, de itt fogyasztott czik- kek fejében, oly adót fizetett a magyar fogyasztó, mely az osztrák kincstárnak jutott.“ A másik a vámoknál történt, mennyiben a vámoknál a sör, főleg pedig a szesz- és czukorkivitel után az adó vissza- térittetvén, minthogy a vámjövedelemben 30: 70°/0-ban osztozott Magyarország Ausztriával, mi pedig kevesebbet v,Ultink ki mint 30%-Ot, a közös vámjíivpdelemből több téríttetett meg a mi kámnkat. A két sérelem közül az utóbbit, a vámrestitutióra vonatkozót, a kiegyezés orvosolta; a másikat — Tisza bevallása szerint — nem sikerült orvosolni. Azonban ezért is némi compensatioban részesülünk a financzvámoknál, s „azért a kettőnek megfontolása után, be keli ismerni,“ mondja a kormány elnök, „hogy minden alapot nélkülöz azon állítás, mintha e részben az új kiegyezés az 1867-nél rosszabb, az országra károsabb lenne.“ — E kérdés állam- gaszdászati részének szellőztetésénél szól az iparról is, és azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy „Magyarország iparának fejlődése nem egy védvonaltól függ, mely bennünket a másik államtól elválasztana, hanem függ legföképen attól, hogy mivel nyugat felé nem versenyezhetünk : iparunk számára biztos utakat nyissunk a keleten.“ S e részben azt hiszi hogy a mai helyzetben rövid idő alatt nagy dolgokat lebetend végezni. Végül hosszasan szól a keleti bérdés-és eongressus- ról. Constatálja, hogy midőn a keleti bonyodalom megindult és nagyobb mérveket öltött, az első irányzat az volt, hogy Oroszországnak üzenjünk háborút. De feltéve, mit nem akar kétségbe vonni, hogy győztünk volna, az eredmény az leendetf, hogy török- országot megmentettük volna a háborútól, de úgy, hogy helyette mi verekedtünk volna. Hogy ez nem történt, a monarchia külügyi kormányzatát és vele együtt a magyar kormányt is arról gyanúsították, hogy már régen megegyezett Oroszországgal, hogy meg lesz a parallel actio meglesz az osztozás. 0 e részben több Ízben nyilatkozott a képviselöházban s mindannyiszor megmondotta, hogy parallel actióról szó sem lehet. „A külügyi politika ezélzafa — úgy mond mindig az volt, megóvni az ország érdekeit békében, ha lehet, ha szükséges más eszközökkel is. Főiránya pedig: hogy nem egyes hatalomnak hatalmi szava, hanem csak az összes Európa az, mely hivatva van, hogy a kelet sorsa fölött döntsön.“ S ennek utójára is be kellett következni. A congress üst illetőleg elismeri azon vélemény jo-
