Eger - hetilap, 1878
1878-06-13 / 24. szám
186 s tapasztaltak. E nemzet, mely kis nép nagyok sorában, mindenfelől habostromolt sziget inkább, mint Europa többi népe, utalva van arra, hogy emlékét megújítsa s fentartsa dicső férfiainak, kik megsemmisülésnek induló nyelvét nemcsak megmentették, de oly csínra is emelték, hogy bármely culturnemzet büszkén magáénak vallhatja; s kik, mint Horváth Mihály mondja, szivvérükkel váltották meg az enyészetnek indult nemzetiséget. És e hazának fiai nem is késnek a hála s elismerés habár szerény nyilatkozataival is áldozni emléküknek. Hisz a hamvai lelkészlak falán néhány sor hirdeti már Tompa Mihály munkásságának terét; Andódon egy kisded báz márvány táblája mutatja C z u c z o r születésének helyét. A lelkes Szeged is emelt szobrot Dugonicsnak, e tősgyökeres magyar Írónak. A nemzeti kegyelet azonban még nem elégedhetik meg az elismerés e szerény nyilatkozataival. Ha a jelen napok szűk anyagi viszonyai sokban akadályoznak is bennünket, de a közel jövő igényli abbeli áldozatainkat, hogy költőink emlékeinek maradandó művészi szobrokat adjunk. Hisz mindezt megérdemlik ők, sőt szellemük követeli is a nemzettől. Kinek szivében a honszeretet cosmopolita elvek fojtották el, ki a dolgok új rendjével, mely már az 1825-ik évi országülésen kezdődve 1848-ban diadalát Ulé, megelégedve nincs; azok, kik a nemzet drága kincsét t. i. nyelvét, a aztán jogegyenlőséget s véleményszabadságot nem kedvelik, szűk látkörüségükben megvető ki- esinléssel fognak nyilatkozni minden oly ünnepélyről, mit a nemzet nagy költőinek emlékére rendez. Álljon itt azért bár általános s rövid méltatása e század első felében élt Íróinknak, tekintve főleg azt a hatást, mit a nemzetiség ébresztése által honfiaikra gyakoroltak. Midőn Erdély utolsó fejedelme II. Rákóczy Ferenc, e hazából száműzve bujdosóvá lett, a bécsi kormány szembe szökő erőszakkal nem támadta ugyan meg nemzetiségünket s alkotmányunkat, de titkos fondorlatai s édesgetései által annyira működött, hogy bizton hihette, miszerint a magyar nemsokára elfeledi nyelvét s feladja szabadságát. II. József erőszakos tervei szülte visszahatás a nemzet részéről csak rövid, mulékony vala. A nemzeti elkorcsosodás és elpuhulás úgy látszott tetőpontját érte a Martinovics féle szabadabb mozgalom vérbefojtása alatt. Csakhogy már akkor megvolt Bessenyei, ki az első barázdát a nemzeti irodalom művelésében kihasitá; élt R é v a y, báró Orczy Lőrinc, Kazinczy, Berzsenyi, Battbiányi, és mások, kik dicsőség nélkül, a nemzet által nem ismerve, dolgoztak éjt-napot egygyé téve. Szent buzgalmukat s nemes akaratukat nem tudta megtörni sem a börtön emésztő lege, sem az anyagi nélkülözés leverő ereje, hogy mint Kiss János mondá: szép anyanyelvűnket szigorú s lankadni tudatlan gonddal emeljék szebb ideálja felé. Mélyen érezték ők annak igazságát, mit Széchenyi István mondott, hogy azon nagy csuda, melyen oly sokan bámúl- nak, hogy a magyar annyi tengernyi viszontagság között sem olvadt még össze más nemzetekkel, nem egyéb, mint legtermészetesebb következése nyelve erejének, melyet idegen halandó elgázolni nem képes . . . s így az, ki honi nyelvünk mellett van, nemzetünk életét hordja szivén ; az pedig, ki ellene szegül, habár sejdít- len, annak halálát rejtegeti keblében. Nyelvünk művelésével s csinosításával azonban egyoldalulag meg nem elégedhettek. Szavuk megrendítő erejével ostorozták a „gyáva kort“, hogy az elpubult nemzetet fölébreszszék, tetterőre izgassák. Érdemük nem csekélyebb, mint politikai nagy férfiaink , Széchenyi, Vesselényi, Kosuth 8 Deák Ferencé. Drága azért emlékük előttünk, nem csak, mert müveikben saját érzelmeinket, vágyainkat, szóval egész lelkünket látjuk kinyomva lenni, nemcsak azért, hogy mulat tató kedves olvasmányúl szolgálnak fáradt elménk föltiditésére: hanem fökép, mert ők voltak, kik elsősorban s önfeláldozással hintették a magot, késziték elő a nemzetet ama társadalmi reformokra, melyek az európai nemzetekkel párhuzamos haladásunkat lehetővé teszik. Ha visszatekintünk az 1848 és 1849 szabadságharcunkra, ködfátyolként vonulnak el lelkünk előtt annak végzetes eseményei, melyek egyikének itt a Tárná völgye volt színhelye. Ezen esemény egy, két napi csata, mely 1849 év február 26-ik és 27-ik napján folyt le, és elnevezését Kápolna helységétől kapta. Mint az országút kulcsa, e helység képezé a magyar állás közepét, és igy a két véres nap alatt, a legerősebb ellenséges megtámadásoknak volt kitéve. A kápolnai csata, mely fordúlópont volt szabadságharcunkban , győzelmes támadási hadjáratunk dicső szakához, elseje volt azon csatáknak, melyekben a nemzet újjá szervezett ereje, nyilt sikon bátran megmérkőzött az ellenség főseregével. T Á R C A. §►Utamból. (Levelek a szerkesztőhöz.) IV. Páris, 1878. juni. 7. Kedves barátom! Mielőtt a szép Párisi elhagynám, még egyszer irok, nem mintha nem tudnék mit tenni; nem mintha unatkoznám, mert Párisban nem lehet unatkozni ; maga egy kis világ, melynek minden városrésze, minden nevezetesebb utcája fölér sok más várossal. Az estét ép úgy föl lehet használni, mint a nappalt; színházai, mulatóhelyei kedves szórakozást nyújtanak. Ha jól emlékszem, legutóbbi levelemben azt Írtam, hogy a commune rémuralmának nyomai sem látszanak már. Első pillanatra nem; hanem a figyelmes vizsgáló észre fogja venni, ha pd. a Louv- rebe belép, hogy a Tuilleriak felé eső része uj; 1871-ben fölperzselték; az északi szárnyon most is dolgoznak ; a Palais-Royal- térre néző könyvtár-pavillonban még ma is dolgoznak; a commune 1871-ben 90 ezer kötetnél többet égetett meg, s ezen főiül tömér dek becses kézirat semmisült meg. A Tuilleriák és a Louvre (e kettő most össze van kapcsolva) közelében tömérdek újonnan csinosított palota mutatja: mily borzasztó tűz lehetett itt. — A Ven- dome-oszlop (43 méter magas) ismét áll, s mint mondják, újra öntése teljesen sikerült. Nem egy hetilap keretébe illik Páris szépségéről irni. Páris főbb részei csakugyan olyanok, minőknek lenniök kell, hogy egy nagy és szép várost alkossanak. A gyönyörű boulevards-ok, az elegantiával épített köz- és magán-paloták; a páratlan Concorde- tér, az elyséi-mezök s ennek központja a Place de 1’ Etoile, stb. Párisról alkotott fogalmaimat felülmúlták, mindez meglepett, s hiszem, meg fog lepni mindenkit. Páris szeret mindig valami újat felmutatni. A légszesz-világi- tást meg is unta már, de kevesli is Páris fényének emelésére. E hó 2-án már az electricai világítással tett próbát; este az Avenue de 1’ Opera volt kivilágítva és a Corps legislatif előtt hat lámpa fölállítva. A próba kitünően sikerült, úgy, hogy este nem is esik jól másutt sétálni, mint az electricai fény által megvilágított utcán. Egy uj lámpa fénye 8—10 légszesz-lámpa fényén túltesz s gyönyörű fehér világosságot vet. Legközelebb a Concorde-tért fogják ellátni ily lámpákkal. Sajnálom, hogy e páratlan tér tündérvilágítását már nem fogom látni. XIV. Lajos gyönyörű müvét, Versailles; is megnézi a Párisban tartózkodó idegen. Én is megnéztem. Majd száz évig nem szerepel e város és királyi várkastélya a francia történelemben. Újabb szerepe 187°/!-ben kezdődik; itt lakott Vilmos, itt Bismark; itt alkudoztak Páris capitulatiója fölött. Most — Franciaország kormányának és a kamrák székhelye. Már ha a hely szépsége nem is, de újabb történelmi nevezetessége vonzott Versailles-be. Képtára, múzeumai, szép parkja, érdemes a megtekintésre. Eszembe jut itt, hogy mióta Párisban vagyok , a kamra kétszer nem tudott szavazni, oly kevesen voltak a képviselő urak. Tehát épen úgy, mint nálunk ! E hónap első napjaiban a kormány által betiltott Voltaire- és Jeanne d' Arc ünnepélyek foglalkoztatták a közönséget; ma épen úgy, mint bizonyára nálunk is, Vilmos császár esetéről beszélnek. A francia lovagias nemzet; ha nem érzi is, legalább mutatja sajnálkozását a valóban sajnálandó esemény fölött. Nincs, aki helyeselné a gyalázatos tettet; de sokan a büntetést, a boszut látják benne, azon párt részéről, mely Vilmos uralkodása alatt, rövid időn annyira megizmosodott, s ez a social-democraták pártja, mely ma Franciaországban, a köztársaság alatt ép úgy növekszik, mint Németországban. A monarchisták Isten büntetését látják az ismételt esetben, mert, mint mondják. Vilmos segítette őket a köztársaság nyomoraihoz. — Van itt is egy elem, mely a francia kormányt vezeti, löki; ez fogja a köztársasági kormányt megutáitatni,
