Eger - hetilap, 1878

1878-06-13 / 24. szám

187

26-ikán a csata változó szerenésével folyt le; 27-én azonban sikerült a túlnyomó ellenségnek Kápolnát kezére keríteni, mig Scblik Sírok és Szentmáriátöl előnyömül ván, Dessevffit több órai kemény harc után 'Verpelétröl visszanyomta.

Hiába volt Földváry Károly merész rohama a helységre és huszáraink elszánt támadása az ellenség lovasságára. Verpeléten is hátrálni kellett a túlszátn előtt, a csata elveszett ugyan, de azért becsületére vált fiatal honvédeinknek, kik a két napi csatában helyt álltak egy kettős számú ellenségnek. E csata emlékére is emeltetett szobor Kápolna helység közelében, hogy a nagy hazafiságot örök időkre jelezze.

Ez önvédelemharci események Egerre is kötelességet róttak. Eger az évkönyvek kétségtelen tanúságaként hazafiúi kötelességében mindig elöljárt; hogy mást ne említsünk: Sajónál és M o- h á c s nál püspökeivel számos egri bajnok harcolt és vezzett el a honvédelemben; a tatár chán kegyetlen bárdja alatt sok lelkes egri honleány esett áldozatúl; és hol a közjóért áldozatok, fáradalmak, hazaszeretetet igényeltettek, Eger fiai és leányai versenyezve helyt álltak. Erre büzke öntudattal hivatkoznunk jól esik, mert igy a kaján irigység nyilait megtompítjuk , s az igazságos és fogékony kebleket az elődök példájának követésére és polgári erények gyakorlatára, és igy a közjóiét és nemzeti dicsőség emelésére leghathatósabban hangoljuk.

1849-ikben Egerben a Lyceum helyiségében felállítva volt a Dunán innen táborba szállt magy. hadseregnek főkóródája, hová a csatában elesett betegek telepíttettek. S minthogy a háború alatti szokás szerint a magyar kormány sem volt képes a beteg vitézeket kellő rend- és mértékben gyógyittatni, több helyen, mint Egerben is a lelkes osztály a sérültek vigasztalásához szívesen hozzá járúlt: gyűjtött pénzt, fehérruhát, tépetet, sebkötöket, élelmi szereket, épületes könyveket a beteg harcosok javára.

Ezen honvédelmi kóródában elhalt harcosok önfeláldozásuk dicsőítésére emeltetett szintén városunk az úgy nevezett hatvani temetőjében egy emlék szobrot a nemzeti honvédség jelvényei ábrázolásával, mely e hó 21-ikén nagyszámú közönség részvéte mellett egész ünnepélyességgel lepleztetett le; rajta a felirat következő: A magyar nemzet fiiggetlenségeért 1849. Február 26 és 27 vívott kápolnai csatában hősi küzdelem közben megsebesült s az egri kórházban elhunyt vitéz honvédek

később megbuktatni. A fényes ünnepélyekhez s ezek sükeréhez szokott francia ma megütközik azon, hogy minisztereik estélyei nem sikerülnek. S miért? mert az aristokrata világ teljesen hiányzik azokról. De nem politizálok. — Az estélyekről jut eszembe, hogy az ide érkezett Rajuer és Viktor Lajos főhercegeket igyekeznek szórakoztatni; 13-án díszelőadást rendeznek tiszteletökre az Operában.

A lapok mindennap egy-két gyilkosságot említenek; a sikkasztás is gyakori.

Még néhány sort a kiállításról. írtam volt, hogy kiállításunk elég csinos. Igen ám, de legnagyobb része elég szegény is. Legerősebben concurralunk a terménynyel és a borral. Iparunk nincs eléggé képviselve s igy elmaradottaknak tűnünk föl. Helyiségeink, a többi nemzetekéihez képest, üresek. De szerencsénk, hogy ennyivel is kiálltunk a küzdtérre.

A kiállítást folyton nagy tömeg látogatja, habár az utóbbi

8—10 nap nem volt kedvező idő. Legnagyobb contingenst ad maga Páris, aztán az ország, mely nemzeti becsületét látja a kiállítás sükeréhez kötve. A Párisba érkezett idegenek számát a lapok mintegy 9 ezerre teszik; ebből 4 száz egynéhány osztrák, természetesen mi magyarok is ezekhez számíttatunk.

Az állat-kiállítás is sikerült; tömérdek szép állat van kiállítva. Hivatalosan csak 10-én nyittatik meg, de ötszörös árért a jury napjain is megmutatják. Én 7-én néztem meg. E hó végével kutyakiállítás is lesz. Még a párisi lapok is elszörnyüködnek azon, hogy 20—25 ezer frankos kutyák is lesznek kiállítva.

Legyen elég ennyi. Az egyes részleteket majd szóval mondom el.

Isten veled! Luga.

Vitkovics, mint költő.

Hogy V i t k o v i c s o t. mint költőt, kellőleg méltathassuk, s irói munkásságát elfogulatlanul Ítélhessük meg: azon idők iroemlékére

közadakozás utján az egri honvédegylet 1878.

Lehet-e a hazafiságnak mérhetlenebb áldozata, mint azon dicső elhunytak iránti hálás kegyeletből, kik részint a nemzetiséget ápolták, részint az összes nemzet egyedüli fentartói voltak — azok dicső emlékét a számukra emelendő szobrok jelvényei tolmácsolása által az utókornak átadni?! L—fi.

Városi ügyek.

Eger városa részéről 1878 junius 10-én tartott képviselői ülésben következő ügyek tárgyaltattak;

A folyó évi május 19-én tartott ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után, az egri katonai térparancsnokság azon átirata következtében, melyszerint a „Fekete sas“ cimü épületet katonai laktanyád! elfogadni nem hajlandó; most nevezett parancsnokság érte- sittetni határoztatott , hogy a mennyiben más helyiséggel a város nem rendelkezik, az esetre, ha a katonaság jelzett épületet el nem fogadná, kénytelen lenne a városi hatóság azon katonaságot, mely jelenleg a minorita zárdában vau elhelyezve, egyeseknél elszállásolni.

Tóth Mór kir. ügyész megkeresése, mely szerint a börtön helyiségek bejárásának, a város által építendő kir. törvényszéki he- lyiségbeni átvezethetését , és egyszersmind a most jelzett telken lévő istállóknak, — ideiglenesen — a kir. ügyészség dologbáza részére leendő bérbeadását kéri, akként intéztetett el: hogy a megkeresés első részébe e testület benyugvását adta; a másik részét illetőleg azonban, miután az istállókra magának a városnak szltk- séae van, nem teljesítheti.

A kir. főmérnök által bemutatott, az új törvényszéki épület alatt elvonúló csatornázások mikénti létesítését tárgyazó jegyzőkönyv , helyeslöleg tudomásúl vétetik, s végrehajtásával, az építkezés vezetése s fel ügyelésével megbízott küldöttség megbizatik.

A kir. főmérnök megkeresése folytán, mely szerint a kístá- lyai határ felé elvonúló városi közlegelön lévő kavicstelepböl másfél hold területet, az utak kavicsolására átengedni kér, — véleményezés végett egy bizottságnak adatott ki.

dalmi álláspontjára kell helyezkednünk, melyen Vitkovics, mint nemzeti irodalmunk egyik szerény, de szorgalmas és buzgó napszámosa, működését megkezdette.

Hazánk a nemzeti ébredés nevezetes korszakát élte. A villanyos ütést, mely a nemzetet tompa álmából hirtelen fölriasztá, s öntudatra ébreszté, II. József császár azon rendelete adta, mely ledrágább, legféltettebb kincsünket: nyelvünket, végveszéllyel fenyegette.

A lángleik ü császár, ki korát egy századdal előzte meg, s ki, hogy reform-eszméit az elavúlt államintézmények, s ódon privilégiumok fölött, keresztlilvihesse, évekig nem koronáztatta meg magát; éles elméjével belátván azt, hogy Magyaror szágon, hol az iskolák, a törvényhozás, hivataloskodás, a közélet csaknem minden ága az igen szép bár, s klassikus latin nyelvet használják: végre valahára e holt nyelv helyett mégis csak élő, modern nyelvet kell állami alkalmazásba hozni, azon kérdést intézte a körülte Bécsben lebzselő, francia-német szokásokat és di vatot majmoló, magyar mágnásoktól: alkalmas-e a magyar nyelv diplomatiai használatra? A jeles magyar föurak maguk sem tudván magyarul, tagadó lag válaszoltak; mire József 1784-ben egy rendelet által megparancsolta, hogy Magyarországon a közigazgatás, törvénykezés, sőt a közoktatás nyelve is azontúl a német legyen.

A nem zeti visszahatás, melyet e rendelet előidézett, rendkívüli volt. A szellemi forrongás, a lelkes, elhatározó, elszánt védelem a féltett kincs, a nemzeti nyelv körül, hatalmas, mindegyre növekvő mérveket öltött; minden lelkes hazafi, ki értett hozzá, tollat ragadott e legfőbb palládiumunk megótalmazására. Az Íróknak, költőknek egész serege támadt föl egyszerre; irodalmi körök, külön irányú költészeti iskolák keletkeztek gyorsan egymásra; nagy jeleseink támadtak, kik szóval, tettel, bátor elszántsággal keltek nemzeti jogaink védelmére.

Egy egészen uj, váratlan, szokatlan, s páratlanul, termékeny magyar irodalom keletkezett. Az irodalmi, különösen a költészeti munkáknak egész sora jelent meg. A nyelv egészen nj hangon kezdett szólani; uj, szokatlan eszméket pengetni, melyek csak nagy

*