Eger - hetilap, 1878
1878-04-25 / 17. szám
131 kérdést kiváu az iránt tétetni: nem volna-e az egyesület mostani helyiségéül használt épület a casinó erőihez mért föltételek alatt örök áron megszerezhető, melynek elintézésére Babies István. Fíi- löp József és Petravich Bertalan tagtársakat küldi ki, fölkérvén e küldöttséget, hogy ez ügyben való eljárásának eredményét a jövő vasárnap, f. hó 28-án tartandó casinói közgyűlésnek terjeszsze elő. Vasúti szárnyvonalunk ügye. A mámor, melybe három év előtt a pártok fúziója ejté a nemzetet, s az ezt követő csalódás, mely a legjobb erőket is tétlenségre kárhoztatá, meghozta idejét, hogy valabára magunkhoz térjünk, munkálkodván a közjón, s azon nagy eszmék létesítése felé tereljük a nemzetet, miket halhatatlan hazánkfiai, Széchenyi és Ko- 8utb, nemzetünk fötörekvéseül jelöltek meg. Szerintük hazánk és nemzetünk nagygyá és szabaddá csak úgy lehet, ha minden egyes polgára, saját érdekkörének munkálása közben, a haza ügyeinek előmozdítására is szenteli tevékenysége egy részét, minek — fájdalom , —- ez idő szerint, az önérdek uralmának e szomoni korszakában, csak igen keveseknél látjuk nyomait. Ezen elvet tartotta szem előtt az egri ált. ipartársulat, midőn közgazdasági háiramaradottságunk okait kutatva, városunk és vidéke ipara- s kereskedelmének pangására nézve egyik föokul azon sajnos körülményt ismerte föl, hogy vasúti szárnyvonalunk, jelen zárkozott állapotában. egyáltalán nem felel meg azon követelményeknek. melyeket attól úgy az ország által befektetett töke, mint városunk és vidéke forgalmi s üzleti emelkedése jogosan megvár vala. Ennek kapcsán az egri ált. ipartársulat, több oldalú, s régebben folyt eszmecsere utján az ege r-nádasdi vonalak mielőbbi összekapcsolását nemcsak könnyen keresztülvibetönek, hanem városunk s vidéke, valamint a felföld egy jelentékeny része közgazdászati jövőjének érdekében mulhatlanul szükségesnek, életkérdésnek ismerte föl, s elhatározta, hogy ez ügyben a kellő adatokat beszerezve, emlékiratot készitend, s azt megvitatás, pártolás és további előmozdítás végeit Egerváros képviselőtestületéhez terjesztendi be. Mindazok előtt, kik nemzetünk és hazánk közjólétének emelését szívökön hordják, fölösleges hosszasabban bizonyítgatnunk, mennyire emelné a mondott vasúti összeköttetés városunk és vidékének, valamint a felföldnek vagyonosodását, forgalmát. Csak arra az egyre hivatkozunk, hogy bortermelésünk, különösen értékesebb boraink kivitelét tekintve, annak természetes és legfőbb piacát éjszak (Galicia és Poroszlengyelország) felé, az eddigi forgalmi útnál több mértfölddel közelítené meg, mely körülmény, kereskedelmi tekintetben a mérleget úgy a vásárló, mint az eladó részére is előnyösen emelné. Továbbá a felvidék, nevezetesen Gö- mürmegye, vas- és egyéb terményeinek szállításán kívül, személy- forgalmát is, az ország fővárosa felé, ez irányba, mint rövidebb és előnyösebb útra terelné, minek folytán kereskedelmünk élénkülne, termesztményeink fogyasztása nagyobbodnék; szóval közvagyono- sodásunk jelentékenyen emelkednék, s városunk rövid időn a felföldnek számbavehetö kereskedelmi s ipari telepévé, központjává emelkedhetnék. Az egri ált. ipartársulat Ugyekezni fog emlékiratában adatok alapján kifejteni, hogy az eger-nádasdi szárnyvonal kiépítése figyelembe vehetöbb akadályokba egyáltalán nem ütközik, hogy ez alig két mfdnyi hosszaságú vonal kiépítése, eddig készült vasu- taink költségeihez aránylag, tetemesebb költségbe alig kerül, minél fogva méltán remélhetjük, hogy kormányunk s országos kép- viselöházunk ebbeli fölterjesztésünket méltó figyelembe veendi, s annak az ország közjavára célzó foganatba vételét mielőbb ki- mondandja. Az egri ált. ipartársulat már alapszabályszerüleg is kötelezve lévén minden oly ügyet, s iparvállalatot kezdeményezni, s előmozdítani, mely közgazdászatunk s iparunk emelése- s fejlesztésére irányul, e feladatához híven ez által is megragadja az alkalmat városunk s vidéke egyik legfontosabb életkérdésének, az eger-nádasdi vasútvonal mielőbbi kiépítésének keresztülvitelére, miért is ezennel fölkéri mindazon t. polgártársakat, kik ez ügy iránt érdekkel viseltetnek , hogy a tervezett emlékirat minél alaposabb elkészítéséhez az egri ált. ipartársulatot ide vágó adatok s közlemények mielőbbi beküldése által gyámolitani kegyeskedjenek. Kelt stb. Gyubtk Lajos, ipart, elnök. Ostoba vágyak, csalfa remények. . . A bor csak igaz ! a bor az erény! Mért siratni azt, mi elmúlt ? A mienk ... a mienk a jelen, és Megássuk a sirt a múltnak. . . Éljen, éljen a feledés !! Pohárcsörgés fejezi be a dalt ... és ezen pohárcsörgés felcsengeti Aladárt. Tántorgó léptekkel közeledik a törzsvendégek asztalához, poharaik összecsördülnek, s Aladár mohon iszsza ki a rhumot. Mintha tüzet ivott volna ! Arca kigyúl, szeme ég . . . majd egyszerre halott-halvány- ság terül el vonásain, szemei elhomályosulnak. . . . — Éljen . . . éljen a feledés! — dadogja, s ittasan dűl egy székre. — Ez ugyan hatalmas egy ember! — kacagja a publikum. De Stefi nem kacag. Szépen megigazítja az alvó fejét, zsebkendőjével letörli verej- tékes homlokát, dolmányát felgombolja, s a mulató cimborákat haza küldi. Magam is iparkodtam elsurranni, s még inkább megerősödtem azon szándékomban, hogy többé nem leszek nézője az arany-borjú vendégeinek. — — Másfél év múlt el. Úgy hiszem, méltóztatnak ismerni azon erős barátságot, mely a história szerint Herkules és Nestor-, Orestes és Pilades-, Damon és Pinthias-, Hispides és Menedes-, Achill és Patroklus-, Kastor és Pollux-, Cézár és Márius között létezett?! Stefi és Aladár méltán helyet foglalhatnak ezen urak között, mert másfél év alatt mindig együtt láttam őket, azaz soha sem láttam őket egymás nélkül. Ezen másfél év alatt Aladár igen megváltozott! Szemei mintha mindig gyuladásban volnának, arcáról eltűnt az ifjúság életszine, termete meghajlott, összeroskadt. . . . Jolán még mindig a régi. . . De ragyogó szemeinél sokszor ragyogóbb egy-egy köny, ajka mosolyáról úgy látszik a szív nem tud semmit, . . . s a rósz világ azt beszéli, hogy éjeket sírva viraszt át. ... Tehát másfél év múlt el, midőn ismét bevetődtem az Arany-borjúba, most már nem nézni, hanem áldomást inni, Roda Nácival, aki vizslámat a tudományos Schieifert elgeschäftelte tőlem. Együtt voltak ők mindnyájan! Mindenki mulatott a maga módja szerint, épen úgy, mint másfél év előtt, csak Aladár volt néma, s tudomást sem látszott venni a kedves kebelbarátokról. Néha-néha azonban megrázkódott, nagyot ivott, s azután ismét lehajá fejét, és nézte meredt szemekkel az asztalt. — Mindig igy szokott ez mulatni? — kérdém Krambambulit, félórás barátomat. — Mindig — suttogja ö — de csak addig, mig a bor fel nem lelkesíti. — És azután ? — Várj csak ... azt hiszem nem sokára hatni fog. . . Csakugyan megmozdul az ifjú, s mintegy önmagával beszélve kezdi : Szivem fás, mint a vén retek, Csak egy van még, mit szeretek. . . Ezt szeretem szívvel, szájjal! . . . Szőlő-anyád szűz szülötte, Az első vagy mindenütt te! Egy pint felér száz leánynyal. — Nem is kell már nekem a csók, Egyedül a teli kancsók! Piros arcod milyen bájos! Forró ttized nem leányos, Mert a tied nem hamvad el. — Szeretsz, bár véred kiontom. . . Akkor csókolsz, mikor mondom. . . Kemény Danyi, a misanthrop a csók szónál meg nem állhatja, hogy Aladár nyakába ne boruljon, ki a nem várt intermez- zótól meglepetve, feltekint, — majd hidegen eltolja Danyit magától: — Odi profanum vulgus. . . — Kérlek Aladár, — szól közbe Krambambuli érzékenyen — ne taszítsd el magadtól szerető barátodat! (Vége köv.) *
