Eger - hetilap, 1877

1877-12-20 / 51. szám

402

Alig hiszszUk, hogy ennek okát abban kellene keresnünk, mert a megyei tisztségekre netalán nem találkozott volna elég qnalificált pályázó. Sőt m eg vagyunk győződve, hogy ez által az aspiránsoknak és concurenseknek oly légiója állott volna elő me- gyékszerte, hogy öröm lett volna köztük válogatni; mig most, midőn legtöbb helyütt még a múltak, s a múlt elvek iránti tekintet volt irányadó: azok, kik csupán és kizárólag qualificatiojuk alapján állhatták volna elő, szerényen visszahúzódtak.

S épen a qualificatio megállapításának elmulasztásában találjuk fel annak okát, hogy megyekormányzatunk apparátusának epuratioja a jelen tisztujitás alkalmával sem leend országszerte, s teljesen keresztülvihető; s hogy ennek eszközlése végett még mindig jobb időkre kell várnunk, ha tudniillik addig a megyei önkormányzat ügyére a halotti fátyol nem borul.

De épen e fenyegető állapotokkal szemben bizunk abban, hogy alkotmányos megyei autonómiánk aegise alatt újabban választott megyetisztviselöink, jól felfogva hivatásuknak ez időszerinti rendkívüli fontosságát, midőn a megyei autonómia-, alkotmányos szabadságunk az oly sokszor hangoztatott védbástyájának létkérdése a jövőre nézve egyenesen az ö hivatalos működésűk sitkerétöl, tiszti állásaik pontos és ‘szigorú betöltésétől van függővé téve: minden tehetségük- s erélyökkel oda fognak törekedni, hogy a tölök követelt igényeknek, s a haza bennök helyzeti bizalma- s várakozásának a lehető legjobban megfelelhessenek.

S ebbeli reményünk érzetében, mindenekelőtt őszinte örömmel üdvözöljük Heves vármegyének az e folyó napokban megválasztott összes tisztikarát!

Az egri ált. ipartársulat közgyűlése.

Azon élénk mozgalom folytán, mely a nyers terményeink kivitelét, 8 ez által iparunk és kereskedelmünk fejlődését végveszéllyel fenyegető osztrák-magyar vámtarifa-javaslat ellenében országszerte megindult, s ezzel kapcsolatban a budapesti ált. ipar- társulat ez érdemben tartott közgyűlése részéről ide is intézett fölhívás következtében, az egri ált. ipartársulat, múlt vasárnap, f. hó

16-án délután a város közháza termében közgyűlést tartott, melyen a társulat tagjain kivtil, a város lakosságának s különösen értelmiségének soraiból is számosán vönek részt.

A gyűlés elnökéül ez alkalomra Örményi Antal ipartársulati tag polgártársunk választatott meg, ki is rövid szavakban előadván a közgyűlés célját, felhívta Kempelen Béla ügyvéd egri ipartárs. jogtanácsost, hogy a kérdéses vámtarifa-javaslat elvetése érdemében a magyar orsz. képviselöházhoz intézendő, s az egri ált. ipartárs. választmány megbizásából általa szerkesztett kérvényjavaslatot előterjeszteni s illetőleg felolvasni szíveskedjék.

Kempelen B., ipartárs. jogtanácsos, a kérvény történetét tár- gyazó, rövid bevezetés után, a kiváló gond-, alaposság-, szakértelemmel s velős rövidséggel szerkesztett kérvényi javaslatot felolvasván, az, némi rövid vita után, csekély módosításokkal, egyértelműig elfogadtatott. Egyszersmind elhatározta a közgyűlés, hogy jelen kérvény egy példányát pártolás, és hasonló értelemben való nyilatkozás, illetőleg kérvényezés céljából, Eger városa képviselőtestületének, — egy másik példányát pedig, az abban kifejezett óhajoknak a magyar országgyűlésen való támogatása céljából, Babies István, Eger város országgyűlési képviselőjének megküldi.

Az említett kérvény következőleg hangzik:

Mélyen tisztelt Képviselöház! Azon országban, melyben virágzik az ipar és kereskedés, s karöltve jár ezekkel a fökímivelés, van anyagi jólét s ebből folyólag — szabadság.

Sarkalatos elvek! melyeket fájdalom magunkra nem alkalmazhatunk.

Országunk, melyről jogosan mondathatott: „extra Hungáriám non est vita“ ma az anyagi tönk szélén áll.-4 T Á R G A. §►Karácsonest a távolban.

(Mautner.)

Ülök kicsiny szobámba)

Oly árván, egymagán.

Itt nincs meggyujtva lámpa,

Itt nem vakít a láng.

Itt nincsen semmi ünnep,

Csöndes, hüs éj csupán.

Csak arcomról a könyek Hullnak egymásután.

Anyám ! s a kik szerettim,

Rátok emlékezem,

Karácsonydij helyett, ím E köny maradt nekem.

Hogy hagyni eltökéltem A szülei lakást,

Utószor láttam, éltem Meg a jámbor szokást.

A mért kimenni vágy ért,

Nem volt, csak képzelem :

Mégis karácsonfádért Anyám!

Od’ adnám mindenem ! Deli Vid.

Képek az insurrectio idejéből.

Jókai Mór, koszorús regényírónk, a saját kiadásában megjelenő „Történelmi regénytár-“ának. most folyó nagy érdekű regénye, „A névtelen vár“ legközelébb sajtó alul kikerült VI—VII füzetében élénk, s érdekes képét adja az 1809-iki magyar nemesi fölkelésnek.

Ismertetésül álljanak itt a következő emlékezetreméltó hősi képek:

„Az ebersbergi vérontásnál egy magyar csapat, a Benyovszky- ezred, volt a legutolsó, mely a Traun hidján Massena egész hadereje ellen tartozott védelmezni hadseregünk visszavonulását. Szurony és puska-agy harcolt; a magyar egyre fogyott.

Bogdán Antal volt a zászlótartó. Már körülfogta az ellenség. Nem volt sehová menekülése. Ekkor fogai közé kapta a zászlót s a magas hídról beleugrott a Traun vizébe, s a franciák golyózápora között úszott ki a túlsó partra a megmentett zászlóval.

A roszini ütközetben egy dobos tüntette ki magát any- nyi.a, hogy az ezredparancsnok ezüst érdemrendre méltónak ajánlotta. Az érdemrend-bizottság azonban í'ösvénykedett az ezüsttel; adott inkább neki aranyat, hatot. Dobosnak nem dukál 'vitézi rend, aki csak a két fabottal harcol.

„Nem balok meg pedig addig, mig azt meg nem kapom“ — mondá a dobveröshöz a generálisok előtt, mikor a pénzt a markába nyomták, amit nagyon kellett kinálgatni.

Sandomir ostrománál aztán volt módja benne. Az ellenség kétszer verte vissza az ostromló zászlóaljat a sánctól. A harmadik rohamnál a dobos beledobta az árokba a dobot nyakából, s felkapva egy puskát, odakiáita a bajtársainak: Itt fekszik e sáncban az érdempénzem; ma kihozom onnan!* — S azzal maga rohant előre az ároknak, mellvédnek, közibe az ellenség pattyan- tyúsainak. Két vágást kapott a fejére; kettőt meg ö adott jobbra- balra ; hanem az ágyú el lett, hallgattatva , s pere múlva be volt véve az egész sánc, s a hős dobos volt rajta az első.

P u 1 s z k y ezerdes, ki Zamosk várát védelmezte, az égő löporos raktárból oly hidegvérrel hordatta ki a löporos hordókat, mintha csak seres hordók lettek volna; s mikor már az ellenség tódult be a kapun, még akkor is valamennyi ágyújával lövetett közéje, s utcáról-utcára védelmezte a feje fölött égő várost, és nem adta meg magát.

Hát J a s k ó huszár-káplár? Mikor Eckmüblnél ötödmagával megpillant egy öt ágyúból álló lovas battériát, amit az ellenség