Eger - hetilap, 1877

1877-02-01 / 5. szám

35 Levelezés. Verp éth jan. 28. 1877. Tisztelt Szerkesztő ur! Mondják, hogy nem szereti (talán el sem fogadja) a szépek és bálok ezen várva várt idényében az oly leveleket, melyek nem a zene és szép szemek reminiscentiáinak hatása alatt, nem álmos szemekkel és remegő kézzel irvák. Ha ez igaz, akkor az én fél­hivatalos tudósításomnak csak szives fogadtatást jósolhatok nem csupán a t. szerkesztő ur részéről; de a kitől jobban félünk, a nagyságos megyei tanfelügyelő ur részéről is, aki, kérdés : a csil­lagok édes fényében gyönyörködik-e inkább, vagy nemzeti jövőnk jobblétének biztosítékában : a jó iskolákban. Minda kettőre vonat­kozólag irok. Gondolkodván ugyanis, a szépet a hasznossal hogyan kap­csoljuk össze, rájöttünk (ilyenkor a fiataloknál, és nem az öregek­nél a anáes), hogy a romlásnak indult, hajdan sem erős iskola javára mulatságot (alias: báli) rendezünk. Ilyen eszme hogy ne talált volna termékeny földre Verpeléth nemes dohányt termelő talajában. A comité kineveztetett, a bál napja meghatároztatott. Jan. 27 volt a hőn várt nap. Minden jónak van ellensége, ha nem halálos is. Akadt nekünk is. Haladásunk ellenségei Eger és Gyöngyös ugyanis félretevőn házi viszályaikat, egyesült erővel törtek megrontásunkra, egyik a megelőző napok egyikére tette bálját, a másik más napra. Szándékjokkal minden esetre fölsültek; mert habár tagadhatatlan, tőlünk sok szépséget elvontak ; de azért bálunk, mint hittük is, sikerült minden tekintetben. A finom izlésíi Gyurkovics Lajos ur dicséretére legyen mond­va, a díszítés oly Ízléses volt és sikerült, hogy az egri jogászbálra is beillett volna; a felszolgálat oly gyors és rendezett, hogy akik előtt a verpelétbi bálok hire ismeretlen, meg voltak lepetve. A ká­polnai zene pedig magasabb igényeket is kielégíthetett volna, mint a méltóságos helybeli grófné által küldött egy akó finom bor által táncra lelkesült mulató, különben válogatott közön­ség volt. Az annyi óhajtások tárgya: a bálkirálynői magas rangért 0. E. kisasszony Egerből és a helybeli Fr. I. k. a. eldönthetlen sikerrel versenyeztek. A ragyogó tüzes tekintetek, a szelíd an­A városba érve, első dolga bejegyeztetni Kant Imanuelt, mint magántanulót; s második dolga kiismerni védencének tehetségét. Jaj neked eorrepetitor! Közel van a desperatióhoz. De ahol legnagyobb a baj, leggyorsabban kiván az ember magán segíteni. A eorrepetitor megáll Imanuel előtt. Az urat szülői rám bizták, és én köteleztem magamat, hogy mint maturust viszem haza két év múlva. Az urban nincs tehetség, nincs akarat, nincs semmi! — de én akarom, hogy legyen, és mindennek lenni kell! Naponta tanulni fogja azt, amit én kijelölök, és naponta fel­mondja nekem hiba nélkül, különben megkoplaltatom. Érti! Értem kérem alássan. . . Imánuel közel van ahhoz, hogy a nála még talán fiatalabb eorrepetitor kezét megcsókolja.- Ne bántsa! Hanem kezdjünk hozzá! Önnél hiányzik az alap teljesen, pedig nekem nincs időm a mensa-nál, vagy az összeadásnál kezdeni. Kell tehát, hogy úgy tanuljon, mint a naturalista eigánypurdé, ki a húrokat nem ismeri ugyan, de azért mazurkát hegedül. Itt van mai leckéje. Imanuel az elibe tett lapról kezdi betűzni : „Arma virumque cano . . . Per varios casus, per tot diserimina rerum. Neque me sentencia vertit. Infandum, regina, iubes renovare dolorem. Horrendum et dictu video mirabile monstrum.“ De nem idézzük a lap egész tartalmát hadd tegye azt al­kalmilag hősünk, a nagyreményű Imánuel. A lecke az első nap estéjén hiba nélkül felmondatik. A második és többi napokon igy halad a munka, s a corre- petitor kezd reménykedni magában. De az első hó utólsó napja lehűti minden örömét. A nagy férfiú ugyanis a 30 napi tanulás gyümölcséből 29 na­pit úgy elfeledett, mintha nem is ö magolta volna be. — Kezdjük újra! — szól sötéten a eorrepetitor. gyali szemek egyaránt hódítottak. E mulatság ezen kristály tiszla taván úszó kiválóbb arany halak, s a halászok fáradalmainak ki­válóbb tárgyai valának még : Oláh Ilona és ltóza, Kis Ida, Svor- bauer Irma. A szép nőkből csak a comité által titkos szavazattal ajánlott (méltatlanság, injuria!) Lechnerné, Magyariné, Vinczéné, ö nagyságaikat emelem ki és betűrendben, bővebb jellemzés nélkül közlöm neveiket, nehogy neheztelésök elviselhetetlen csapását zú­dítsam árva fejemre. De szóljunk az anyagiakról is. Legfőbb felülfizetéssel járult a közel százötven frt tiszta bevételhez Mocsonyi Antalné ö méltó­sága 30 frt; a helybeli esp.-pleb. ur 10 frt. Lenhárdt gyógysze­rész úr városi köreink lelke maga 31 frtot áruitatott a táncrendek­ből. Tanuljatok Budapest, Eger és Gyöngyös! A táncrend becses emlékké válhatik, ha annak előlapja egy szép photographia. A jö­vedelem után Ítélve fényesebb volt bálunk a pesti jogászbálnál, hol tudvalevőleg 1000 frt volt a deficit. De ezt mégis szerények vagyunk állítani. Azonban aludni is kell s a csütörtöki kápolnai bálra készülni, mi nálam úgy történik, hogy előtte való időben jó ideig 15 órát aluszom naponkint. Még egyet! Ha a verpeléthi iskola elkészül s annak falába márvány lap állittatik, vésessenek a már említetteken kívül bele még Kelemen Endre, Dux Ernő és méltó befejezésül a levelező F. K—y. Mi hir a nagy világban? A politikai világban ez idő szerint csönd uralkodik. Olyan szélcsönd, — szokta mondani a journalistika, — minő nagyobb viharok kitörését szokta megelőzni. Országos képviselőházunk is egy rövid, de elég éles és jel­lemző tusát fejezett be. Letárgyalta, s elfogadta az uzsora-törvény­javaslatot. Most a képviselöbáz egyes osztályai a békebiróságok- ról szóló tjavaslat bírálásával foglalkoznak. E közben Budapest és Bécs között élénk ministerjárás van folyamatban. Alig jöttek le a bécsi ministerek Budapestre, s távoztak el innét minden süker nélkül: ez utóbbi napokban ismét a magyar kormányférfiak vándoroltak Bécsbe, hogy valahára va­lami megállapodást hozzanak létre a birodalom két fele között a És kezdék újra másodszor, harmadszor, negyedszer, ötödször — Holnap lesz a vizsga napja, — ijesztgeti egy délután ta­nítványát a tanító. Másnap azonban a eorrepetitor már kora reggel távozik, és csak déltájban jő haza. — Készen van ön ? Talán . . . tetszik tudni . . . — Meglássuk! Mondjon valamit a napról, a -f- és — villanyosságról, x-röl az algebrában, a zr-röl a gömbterület-számitásban; citálja Virgil Aeneis ének II. ének 3-ik versét; mondjon valamit Ossianról. — Szerepel-e a történelemben az ecet? — vagy elfeledte már Han­nibál alpesi útját.? Nevezzen meg néhány meggyilkolt fejedelmet, vérfürdőt. — Fejtse meg, mi a különbség az elme és ende kö­zött? stb. Imánuel előveszi 5 hónapon át szerzett tudományát, és el­mondja tőle telhető pontossággal minden egyes tankönyv — indexét. Meg vagyok elégedve. Itt van bizonyítványa.' Imanuel hüledezve olvassa, s nem hisz szemeinek. Ott van 15 kros bélyeggel ellátott papíron az ö neve, jeles és kitűnő cal- culusoknak közötte, melyekért jótállanak director, professor, sőt még a hivatalos pecsét ts. A bizonyítvány vándorol haza Sártetöre, és az apa nem ké­sik örömében 100 frt küldeni a eorrepitornak, aranyórát a szor­galmas fiúnak. ... A második félév gyermekjáték. Imanuelnek nincs egyéb teendője, mint ismételni az első félévieket annyira, hogy álmában is képes legyen citálni auctort, classicust, költőt, bölcsészt. . . . A második félévi vizsga után correpetitora kezébe nyomja az ivet, mely világos belükkel azt meri mondani, hogy a sártetöi Kant Imanuel maturus, érett még pedig kitüntetéssel. (Folyt, köv.) *

Next

/
Thumbnails
Contents