Eger - hetilap, 1877
1877-11-01 / 44. szám
XVI. ér-folyam. 44. szám. 1877. november 1-éu. Előfizetési dij: Egész évre. 5 frt — M. Félévre . . 2 50 „ Negyed évre- 1 ", 3« „ Egy hónapra . —-fi „ Egyes szám I-' n * EGER. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Hirdetésekért minden 3 hasábzott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik. Kiadó-llivatal: a lyceumi nyomda. Előfizetéseket elfogad : a szerkesztőség (Széchenyi-utca zsebközben 24. sz.) és Szolcsdnyi Gy. könyvkereskedése Alapitványi nj ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő : egyszeri közzétételért 1 frt 80 kr Tisztujitás. {Levél a szerkeszt öhez.) T. barátom! Az „Eger“ 41. számában jelent meg egy pikáns cikkecske, mely a közelgő megyei tisztujitásra vonatkozik, s nem egyszer említi Kovách Lászlót s azt, hogy az mit csinált, mit mondott; s igy természetesnek, vagy legalább megengedhetőnek fogja tartani t. szerk. úr, hogy én, mint elválhatlan hü barátja K. L. úrnak, egy pár szót és helyet kérek lapjában, — melyben oly rég nem szólhattam, — csak azért, hogy azokra, miket szeretett barátomra vonatkozólag ott az a hamiskás riporter elmondott, reflectál- hassak s tán egy kissé több világosságot — mehr Licht — deríthessek egyre-másra, mire az a valóban saliens irócska nem akart, vagy nem tudott elégséges világot vetni. Tudva lévő dolog, hogy a szept. 15-ki hevesi gazdasági kiállítás és lódijazás alkalmával egybegyült publicum „egy része“ nem lódijazni, sem gazd. egyleti kiállítást bírálni jött, hanem jött azért, mert hire terjedett annak, hogy K. L. barátom, az a csel- szövő, ez alkalommal sem többet sem kevesebbet nem akar, mint azt, hogy bemutassa és korteskedjék K e g 1 György részére, aki fellépendő és iszonyú mássá pénzével kiütendő lesz nagyon tiszteletre méltó Almássy Sándor urat követi székéből, és ezután pártot üssön a megyei választások alkalmára barátai és uszályhordói részére, kivesse a nyeregből a veterán erőket, s tegyen helyükbe olyanokat, kik az eö titkos céljait fogják majdan szolgálni. Ki ne tudná K. L. még most is létező céljait ? ama bűnös célokat, hogy legyen a megye székhelye az a piszkos kis Gyöngyös, és hogy a szabadságszeretö hős magyar szélbal kiirtassék a föld színéről! Elmondhatnám, de nem teszem, hogy én egészen bizton mondhatom önöknek, hogy t. barátom a székhely-kérdést, mint napirenden nem lévőt már rég félretette. De félretette nem csak azért, mert a törvény, nézete és véleménye ellen alakult, hanem félretette azon másik, és tán kényesebb oknál fogva, mert az ö nézete szerint a székhely-kérdés csak azon esetre lett volna az ö véleményéhez képest elintézhető, ha Heves-Szolnok-Jász kerület akként osztatik fel, hogy a határt a Tisza (nem a ministerelnök úr, hanem a folyó) szabja, h. t. i. Hevesmegye Tiszán inneni része és a Jászkerület egy megyévé egyesittetnek, és a szolnoki eleső részek Tiszán túl nyernek kiegészítést. Azonban elesvén az egyesítések ezen — nézetünk szerint nem épen helytelen — terve, elesik azon kérdés is, — mely oly sok bajt okozott — a székhely kérdése, mert a mai kis Heves megyének akár Gyöngyös akár Eger egyaránt lehet székhelye, s az, hogy Egerben hagyatott, a históriai múltnak előtérbe tolakodó exigentiája gyanánt tűnvén fel, nem sértheti Gyöngyöst, sem vidékét. De nem is sérti Gyöngyöst, mely lelkes lakosságával mint nem székhely is lankadatlant helyt fog állani a megye és az ország érdekeinek védelme, vivása és kieszközlésében, dacára annak, hogy nem lett székhelylyé. No de tán sokáig is tartott az eltérés a fő kérdéstől, s ezért bocsánatot kell kérnünk s azzal visszatérni a felvett themához. Tehát hire járt annak, hogy Hevesen nem puszta kalarábé- gyülés, hanem egész más céloztatik. Fültanúja vagyok annak a beszélgetésnek, amely a nagy közebéd alatt tisztelt barátom K. L. és a megye egyik elsőrendű veterán notabilitása között folyott, s mely előttem kétszerkettőnél világosabban bebizonyította azt, hogy azon álhir valóban hitelt érdemlő módon el van terjedve, hogy itt Almásy Sándor ellen és a megyei restauratio tárgyában lesz valami muri. Tisztelt barátom ismert nyíltságával csakhamar meggyőzte a legkétkedöbbeket is, hogy ez a hir kacsa. Kijelentette fülem ha lattára P. M. és mások előtt, hogy esze ágában sincsen A. S. ellen és Kégl György mellett agitálni, sőt biztosíthatja a kétkedőket, hogy maga K. Gy. úr is, kit igen honett, derék úri embernek ismer, esze ágában sem viseli azt, hogy alig toppanva a megy be, annak egyik érdemes veteránja ellen, legyen az t bármelyik magyar pártnak tagja, föllépni, és magát mintegy feltolni akarja. Ha nem csalódom, azt is mondta az én t. barátom, hogy ha ezt tenn; K. Gy., akkor ö, ki A. S. úrnak pártellenese, ez esetben reá és nem K. Gy.-re szavazna. Ezzel aztán megvolt a béke. De bátra volt még a másik — nem kevésbbé fontos, nem kevésbbé érdekes dolog, — a restauratio dolga. Erről aztán absolute egy szó se esett nyilvánosan, de mi mégis egész biztosan mondhatjuk, hogy a fentebb nevezettek között folyt élénk barátságos szóvita, és nyomról nyomra megújuló privát pohárköszöntésböl épen nem az látszott, hogy az én igen tisztelt barátom valami nagy ellenkezésben lett volna azokkal, akik e hírektől tartottak, sőt ellenkezőleg úgy véltem észre vehetni, hogy erre is, arra is teljesen egyetértenek. No már itt persze az ön ügyes riporterének ujj mutatásától eltéröleg neveket említeni vonakodunk, de annyit mégis csak elmondunk, hogy félremagyarázhatlan biztonsággal hallottuk a beszélgetők sok részletes megállapodásszerii nyilatkozatát p. o. arra nézve, hogy „ki ne legyen alispán“, „kik azok, akik candidálhatók“, „ki ellen lenne de nagy kifogás, ki ellen lenne kevés vagy semmi ?“ Hallottuk Isaak László nevét egész tisztelettel említeni, sőt, ha nem csalatkozunk, azt is, hogy még nem tudni, vájjon akar-e maradni? mert ez a beszélgetők szerint majdnem döntő befolyással lehetne az esetleges elhatározásra. Hallottuk emlittetni Lipcsey Tamás és Kaszab neveit, érdemeit. Mindezt, amit hallottunk, s amit talán mondhattak, de nem hallottunk, itt elősorolni úgyis sem nem birnók, sem nem akarjuk, s igy jobb lesz, ha még azt az egyet mondjuk el, hogy a toasztok sorában sem a követválasztás, sem a restauratio candidatusai nem emlittettek senki által sem, s igy amit fölebb elmondottunk, az privát beszélgetés volt, melyről voltaképen írni sem lenne szabad, ha csak a dolog érdeke és a kacsázott hírek egy részt, más részt a beszélgetőknek oly fesztelenül leplezetlen hangja ezt megengedni, vagy plane prancsolni is nem látszott volna. Ami aztán t. barátunknál Vámos-Györkön történt, azt már nyíltan elmondhatjuk, mint személyesen jelen volt tanú. Az összejövetel barátságos búcsú-lakoma volt, melyen t. barátunk a vidéki ismerősek és barátoknak tiszteletére rendezett részint viszonzásául az ö tiszteletére aug. végén rendezett farkasmályi mulatságnak, részint egyszerű és majdnem évröl-évre szokásba vett búcsúzó, mikor t. i. t. barátunk családostól együtt elhagyja v.-györki tanyáját és számos barátainak körét, hogy Budapesten hivatása szerint az országgyűlésen teljesítse kötelességit. Ez alkalommal jókedv és vidor társalgás nem hiányzott. Kiváló jó zenejés ének fűszerezte a szini előadással kezdett mulatságot, melyben „Cox és Box“ lett előadva. A toastok sorát, melyet önnek pajkos riporterje 53-ra tesz, a házi gazda kezdte meg, s mondjuk ki egy lélekzettel, hogy ezen 53 toastnak — ha csakugyan annyi volt — nagyobb részét ö mondotta el. Ezen toasztok egyikében ama jelszóval kezdte t. barátunk szavait, hogy ö szereti az „utile dulci“ elvet, s hogy ez okon tartja lehetőnek, hogy szép számmal egybegyült barátai előtt a következő
