Eger - hetilap, 1877
1877-07-26 / 30. szám
240 Ertesityény. Az első magyar általános biztositó társaság egri főügynöksége, Gosztonyi József úr lemondása folytán, a tek. igazgatóság f. é. jul. 7-én 1615 sz. alatt kelt kinevezési iratával: „TAVASY és ÉNEKES“ cég alatt alulirtaknak adatott át. Az üzlet vezetése, az eddigi helyiségben, a régi renddel és pontossággal, ezentúl is egyikünk kezében marad, t. i. Énekes Gusztávében, ki azt 16 év óta tényleg vezette. Midőn van szerencsénk erről a mélyen tisztelt közönséget értesíteni, egyszersmind legyen szabad reménylenliuk, miszerint úgy az általunk képviselt társulat szilárd hitele és loyalis eljárása, valamint e föügynökségnél mindeukor tapasztalt rend, pontosság és megbízhatóságnál fogva : nemcsak az eddigi állandó felek változatlan pártolását, hanem újabbakkal gyarapodó megrendeléseket is nyerhetni szerencsések leendtink, legfőbb gondunk lévén a bizalom kiérdemlése. Minélfogva ajánljuk készséges szolgálatunkat: a) a szálas és szemes termények, valamint épületek tűz ellen, — b) szőlők és kapás növények jég ellen biztosítására; c) halálesetre szóló vagy életben fizetendő tőkékre vonatkozó biztosítások felvételére, s mindezeknek gyors, és pontos elintézésére. Végre kötelességünknek tartjuk ez alkalommal kijelenteni, hogy Gosztonyi József úrnak, magán viszouyai folytán történt lemondása legtávolabbról sincs összefüggésben viselt hivatali kötelmével, mert ö a társulatnak tökéletesen beszámolt, és a felek iránti kötelességének is teljesen eleget tett. Újólag kérve a tisztelt közönség ragybecsü pártolását 8 megrendeléseit, teljes tisztelettel maradtunk. Egerben 1877-iki julius 9-én. TAVASY és ÉNEKES (208) 3—3 az első m. ált. bizt. társaság föügynökei. II-od ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Az egri kir. Tvszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, miszerint Ernszt Miksa végrehaj- tatónak Montvai József és neje Kerébjártó Mária végrehajtást szenvedők elleni 200 frt s járulékai iránti végrehajtási ügyében nevezett adósoknak a szóláthi 210 sz. tjkvbeu A + 708 hr. sz. a. felve't 1236 írtra becsült szellő 1877. évi julius hó 26. napján d. e. 10 órakor mint második határidőbenSzóláth község házánál megtartandó nyilvános árverésen következő feltételek alatt eladatni fognak u. m. 1-ör. Kikiáltási ár a fenti becsár; azonban ezen 11-ik árverésen a fent körülírt ingatlan becsáron alul is el fog adatni. 2-or. Árverezni kivánók t rtoz- nak az ingatlan becsáráuak 10%'át készpénzben, vagy ovadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3 or. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben, és pedig: az első Vs át az árverés jogerőre emelkedésétől számítandó 8 nap alatt, a második '/s-át ugyanazon naptól számítandó 3 hónap alatt, az utolsó l/s-át ugyanazon naptól számítandó 6 hónap alatt, minden egyes vételári részlet után a birtokbalépés napjától számítandó 6% kamatokkal együtt ezen kir. Tvszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri kir. adó- mint bírói letéti pá z- tárnál lefizetni. A bánatpénz az első részletbe fog beszámíttatni. 4-er. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtől öt illetik. 5-ör. A tulajdonjog bekeblezése csak a vételár és kamatainak teljes lefizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 6-szor. A mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a prts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bánáfpénzének elvesztése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni- és csupán egy határidőnek kitűzése mellett ,z előbbi becs áron alól is eladatni fog. Az egri kir. Törvényszék mint telekkönyvi hatóság, Egerben 1877-dik évi június hó 30-ik napján tartott ülésében. Az egri kir törvényszék elnöke (207) 3—3 VAVRIK BÉLA. II-od ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Az egri kir. tvszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Remeuyik Kálmán vég- rehajtaténak özv. Vass Jánosáé Szilágyi Mária végrehajtást szenvedő elleni 86 frt s járulékai iránti végrehajtási ügyében nevezett adósnak az egri belső 2143. sz. tjkbeu A X 2678. hr. sz. a. felvett ház, udvar, s I kertből 125 frtra becsült fele részbeni birtokjutaléka, s az egri külső 1358. sz. tjkben A -j- 1722. hr. sz. a. fel- I vett pincéből, 15 frtra becsült fele része az 1S77. évi augusztus hó 7-ik (hetedik) napján d. u. 3 órakor, mint második határidőben, ezen kir. tvszék tanács termében megtartandó nyilvános árverésen következő feltételek alatt, elad tni fognak, ti. m. : 1-ör. Kikiáltási ár a fenti becsár: azonban ezen Il-ik árverésen a fent körülírt ingatlanok becsáron alul is el fognak adatni 2-or. Árverezni kivánók tartoznak az ingatlanok becsárának 10% készpénzben, vagy ovadékképen papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3-or. Vevő köteles a vételárt 2 egyenlő részletben, és pedig: az első '/c-ót az árverés jogerőre emelkedésétől számítandó 8 nap alatt, a második 62-ét ugyanaz n naptól számítandó 3 hónap alatt, az utóbbi vételári részlet után a birtokbalépés napjától számítandó 6»/o kamatokkal együtt ezen kir. telektörvényszéknél előre kieszközött utalvány alapján az egri m. kir. adó mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az első részletbe fog beszámíttatni. 4-szer. Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés napjával tűzkár ellen bizrositani. 5-sz- r. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei öt illetik. 6-szor A tulajdonjog bekebelezése csak a vételár és kamatainak teljes lefizetése ntán fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7-er. A mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére a polg. tkrdtts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére bánatpénzének elvesztése mellett, ujanb árverés alá bocsáttatni és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsárou alól is eladatni fog. Az egri kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóságnak 1876. évi jul. hó 7-ik napján tartott ülésében. Az egri kir. trvszék elnöke: (216) 2-3 VAVRIK BÉLA, ________ B érbe kiadó a Halasy-lVle ház K^erben sóliáz utca; — bővebb értesítést ad Imre Miklós ügyéd Egerben. (212) 3—s II-od ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Az egri királyi törvényszék mint telekkönyvi hitóság részéröl közhirré tétetik, miszerint az egri egyházmegyei alapítványok végrehajtatónak özv. Losonca i Andrásné Scheff-r Franciski végrehajtást szenvedi! elleni 168 frt 4i kr. iránti végrehajtási ügyében nevezett, adósnak következő ingatlanai n. m. az egri 1316 sz- külsőségi tjkben A. f 1665 és 1690 hrsz. a. felvett egyenkét 120 frtra becsült kétrendbeli pince; az ugyanazon tjkben A. •}• 2101 hrsz. a. felvett 859 frtra becsült szőllö az 1377. évi augusztus hó 7-ik napján d. u. 3 órakor mint második határidőben a trvszék tanácsteremében megtartandó nyilvános árverésen következő feltételek alatt eladatni fog, n. m.: 1-ör. Kikiáltási ár a fenti becsár,azonban ezen Il-ik árverésen a fent körülirt ingatlanok becsárou alul is el fognak adatni. 2-or,Árverezni kivánók tartoznak az ingatlanok becsárának '“/mo vagyis kés; pénzben, vagy ovadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3-or. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben, és pedig: az első '/s-át az árverés jogerőre emelkedésétől számítaná) 8 nap alatt, a második ‘/s-át. ugyan azon naptól számítandó 3 hóuap alatt, az utolsó ‘/s-dát ugyanazon naptól számítandó 6 hónap alatt-, minden egyes vételári részlet után a birtokbalépés napjától számítandó 6°lo kamatokkal együtt, ezen kir. tlkvi törvényszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri kir. adó- mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az első részletbe fog beszámíttatni. 4-szer. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfoga a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik, azonban minthogy a végrehajtás alatt levő szőllö Gynbek Lajosnak felébe van kiadva: ezen feles joga, a féltermóshez, a szöllö- nek, és tartozékainak saját költségén hibátlan munkáltatása és teljes leszüretelése mellett érintetlen marad. 5-ör. A tulajdonjog bekebelezése csak a vételár és kamatainak teljes lefizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 6- szór. A mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a prts 459, §-a értelmében vevő veszélyére és költségére bánatpénzének elvesztése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni, és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog. Az egri kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság, nak 1877. évi julius hó 7-ik napján. Az egri kir. tszék elnöke (217) 2-3 VAVRIK BÉLA. Eger, 1877. Nyomatott az egri érseki lyeeum nyomdájában.