Eger - hetilap, 1877
1877-01-18 / 3. szám
19 lesittetnek: hogy mint a múlt évben ez eljárásra vonatkozólag kiadott rendelet- és hirdetményből (melynek egy-egy példánya Balogh István elnök részére utólagosan mellékeltetik) tudomásukra van : a ménvizsgálatnak február hó 4-étöl kezdve nyolc nap alatt kell végrehajtatnia s a három példányban vezetendő nyilvántartási jegyzék két példányának, a vizsgálat befejezte után, az alispánhoz azonnal beterjesztenie. Ezen intézkedésről a szolgabirák és polgármesterek is, tudomás végett értesttetnek. A bor-erjedés. (Vége.) Ha csupán kevés mennyiségű must kerül erjesztés alá, legcélszerűbb azt erjesztő edénybe helyezni. Nagyobb mennyiségű termésnél is oda szükség törekedni, hogy az erjesztéshez a lehető legnagyobb edény alkalmaztassák, mert ez által az erjedt must minőségére nézve nagyobb egyenlőség fog eléretui, s e mellett ama hőmennyiség, mely a folyadékban a vegyi folyamat következtében szabaddá lesz, nem fog oly hamar elillanni. Hogy kisebb mennyiségű mustot a kellő erjedési hömérsékre föluielegitsltnk, e célra legelőnyösebb készülék az úgynevezett b é v k i g y ó (Wärmeschlange). Ez áll egy bádogcsöböl, mely félhosszában össze van hajtva, s csavaralakba sodoritva. E csövet az akouanyiláson a hordóba meritjlik, s a hordóból kiálló csőnyílások egyikén ebbe forró vizet öntünk. A forró viz átfutja a cső csavarodásait, hevét átadja a mustnak, s kihűlve foly ki a csőből. A forró viz mennyiségét, mely bizonyos mustmennyiség áthevitésére szükséges, számítás által könnyű meghatározni. Egy liter forró viz elegendő 100 liter mustnak l°-ra való fölhevitésére; ha tehát pl. 100 hectoliter 10°-ú mustot 14°-ú hömérsékre akarunk emelni, ehhez 40 liter forró viz kívántatik. Gyakorlatban azonban mindig valamivel több forró vízmennyiséget szokás használni, minthogy a csőnek is át kell melegedni, s azonkívül más módon is történik némi csekély höveszteség. A varrógépek története, (A ..Találmányok könyvé“-böl.) Régi ismert igazság, hogy az uj találmányok fölmerültében bizonyos logikai egymásután uralkodik: hogy az emberi munkakör természetes csoportjában egyik találmány a másikat keletkezteti s mozdítja elő, mig a rokon feladatok szövevénye megoldva, s a rendszer megalkotva nincs. E természetes egymásután logikája szerint az uj találmányok eszméi mindaddig embryo-állapolban maradnak, mig az idők és körülmények kifejlődésükre kedvezőkké nem lesznek, s az előbb kevésbbé fontosnak látszó dolog egész jelentőségében fölisinertetik. — Ez tökéletesen áll a varrógépről is. Eszméje s az ennek megvalósítását célzó első kísérletek Európát illetik, a gép azonban csak jóval később, egészen megváltozott viszonyok közt s a távol Amerikában jött valóban létre. Egy angol, Duncan, már 1804-ben szabadalmat kért egy öltő- gépre (Tambourirm.) Medersberger bécsi szabómester, ki 1814 óta sokat foglalkozott e feladattal, két tűvel igyekezett célt érni; tűinek foka azoknak hegyén volt, s ezek két oldalról szúrták át a kelmét s hurkokat képeztek, melyeket ismét más bonyolult szerkezetű készülékek voltak felveendők. Gépe, mely különben csak a paplan levarrására volt készítve, a bécsi polytechnicumbau még látható. Mások két hegyű, középen kilyukasztott tűkkel akarlak dolgozni, melyeket két oldalról fogókkal húztak ki, úgy, mint a mostani varrógépnél. A kézi munkának ily utánzatai azonban, melyeknél a fonalat mindig egész hosszában át kellett huzni a tű után, semmi jelentőségre sem tarthattak igényt, mivel a kézi varrással szemben alig mutattak időnyereséget. Csak Amerikában jutottak azon meggyőződésre, hogy a varrógéppel nem a kézi öltést kell utánozni, hanem egyszersmind uj varrási módot is kell feltalálni. 1830 és 1850 közt Franciaországban, Angliában és Amerikában több mint 30 szabadalom adatott ki varrógépekre, s ezek közül csak egyetlen egy, Thimonnier francia szabómesteré tarthatott igényt gyakorlati jelentőségre. E gép horgoló tűvel dolgozott s egyedül egy közönséges felső fonallal a kelme fölött záró és alul láncöltést végezett. Thimonnier az 1820-as években mint szegény egyszerű szabó élt St. Etienne francia városban. Üzletének elhanyagolása s saját mindenben túlzó lénye miatt semmire sem tudott Ha gondot fordítunk rá, hogy a fölhevités után az erjedés rögtön teljes erélylyel folyamatba jöjjön, s az erjesztő edény a külső áthüléstöl is szorgosan óva vagyon, a további melegítésre rendszerint nincs szükség. Az erjedési folyamat által előidézett hö- kifejlés elég nagy ahhoz, hogy a forrásba jött folyadék hömérsé- két csökkenni ne engedje; sőt a hőmérő sok esetben a hömérsék növekedését is tanúsítja. Oly bortermelőkre nézve, kik nagy mennyiségű terméssel foglalkoznak, a mustnak az említett hévkigyó által eszközlendő mesterséges melegítése némileg körülményes és időpazarló eljárás; habár nem járna nehézséggel csavaralakra hengeritett bádogcsövek által, melyeknek az erjesztöedény fenekéhez közel kellene elhe- lyeztetniök, és egy gözkatlannal összeköttetésbe hozatniok, a nagyobb tömegű must áthevitését is eszközlésbe venni; azonban az ehhez megkivántató készülék egy kissé költséges lenne. A nagy termelőnek tehát sztikségkép az erjesztő helyiség egészben való átmelegitésének módjához kell folyamodnia, ez pedig oly eljárás, mely tetemes hökifejtést igényel, miután a faedények tudvalevőleg a meleget csak lassan bocsátják át, — de mégis oly eljárás, mely egy jobbnak hiányában ez idő szerint legcélszerűbbnek mondható. Ez eljárásnál a tüzelőanyagnak minél nagyobb mértékben való megtakarítása lévén a legfontosabb kérdés: e cél leginkább elérhető, ha az erjesztő helyiség a következő elvek szerint rendez- tetik be: Az erjesztő helyiség legyen a lehető legalacsonabb, mert tudvalevőleg a meleg lég, mely könnyebb a hidegnél, fölfelé tolakodik, s azért az erjesztő helyiség tetejéhez közel a legmagasabb hömérsék fog uralkodni. Az erjesztő edények száma minél több legyen ; minél több az átkevitendö folyadéklömegek száma, annál több hőmennyiség fog a kívánt célra felhasználtatni; ellenben, ha az erjesztő edények száma kevés, kénytelenek vagyunk nagy légtömeget céltalanul átheviteni. Az imént, előadottaknál fogva tehát az erjesztő edények is úgy áliitandók fel, hogy azok minél köze- lébb álljanak az erjesztő helyiség tetejéhez, mint a hol a legmagasabb hömérsék uralkodik. Az ily erjesztő helyiségek fűtéséhez legalkalmasabb eszköz egy oly kemence, mely szerkezeténél fogva képes hosszabb ideig menni, sőt inkább teljes szegénységbe slilyedt. Szellemileg is oly állapotba jutott, hogy általában eszelősnek tartották. Mindamellett az az igen okos eszméje akadt, hogy varrógépet talál föl. A délfranciaországi gyárosoknál az a szokás uralkodik, hogy a nekik szükséges varrás és hímzés nagy részét falusi assznyokkal végeztetik, s e körülmény ébresztette föl Thimonnierben az említett eszmét. Minden szerszám és segédeszköz nélkül 4 évig fúrta faragta gépét s 1830-ban elkészítvén ezt, szabadalmat kapott rá. A gép fából volt csinálva. Egy kormánymérnök, Braunier meglátván a gépet, ennek jelentőségét azonnal fölismerte, s a szabót magával vitte Párisba ; itt csahhamar egy társulat alakult Ferraud, Thimonnier, Germain, Petit és társai cég alatt, a találmány kizsákmányolására. 1831-ben a Rue de Serves-ben egy műhely volt látható, hol 80 fa-varrógép foglalkozott katona-ruhák varrásával, ennek azonbau még az évben szomorú vége lett. A párisi muuká- sok az uj gépet olyannak tekintették, mely az ö és családaik szájából a kenyeret veszi ki, s mivel a forradalom szelleme ekkor még igen élénk volt, egyszerre egy dühöngő fegyveres csoport megrohanta Thimonnier műhelyét, széttörte a gépeket, s a tulajdonosnak életét is fenyegette. Nem sokkal ezután Braunier meghalt; a többi résztvevők visszaléptek, s a szegény szabónak ismét felkoppant az álla. 1834-ben visszatért Párisba, gépét tökéletesítette, s most úgy akart szerencsét próbálni, hogy varrni valót vállalt fel. Ez azonban roszul ütött ki, s Thimouuier végre kényszerülve volt szülőföldjére visszavándorolni, gépével hátán, melyet útközben pénzért mutogatott, hogy igy útiköltségét kikeresse. Ily balsiker után azt kellene hinnünk, hogy a feltaláló kétségbe esett Ugye felöl; azonban épen ellenkezőleg újra kezdte a dolgot; ismét csinált néhány gépet, s ezeknek a legnagyobb fáradsággal vevőt keresett. 1845-ben végre jobb kilátások nyíltak előtte; bizonyos Mognin társult a feltalálóval, s pénzt adott egy gépké- szitö intézet felállítására. Ez intézet 50 frankjával készité a gépeket, s úgy látszott, hogy az üzlet jövedelmezni fog. 1848-ban e gépek percenként 300 öltéssel dolgoztak, s a mouszelintöl a bőrig minden anyagot lehetett velők varrni és hímezni. Az 1848-ik év azonban végzetes volt az egész vállalatra: a februári forradalom szétrombolt minden reményt, s az üzlettársak teljesen tönkre jutottak. Thimonnier csekély áron eladta angol szabadalmát egy manchesteri társulatnak, s legjobb gépét felküldte az 1851-iki londoni *
