Eger - hetilap, 1877

1877-04-19 / 16. szám

122

helyett egy elrácsozott kalickafélét tervezgetnek, melyben kineve zett hivatali közegek mozognak chablonszerü Utenybcn; — és nem osztoztunk soha gúnyos szemrehányásukban azon Herostrateseknek, kik felhányják a közönségnek azt, hogy csak is választásokra, vagy kortesfogásból felvetett országos politikai kérdések megvitatására jelen meg tömegesen, és máskor, ha kortesalkalom hiányzik, elvonul a közügyek részvételétől.

Nem osztoztunk ezen fentebb elősorolt politikai árnyalatokat képviselő,— fájdalom — nagy számban létező egyének ezen igazságtalan, öngyilkos, és minden önkormányzati érzék nélküli nézeteiben; mert mint már azt többször kifejeztük, tettlegesen autonomisták voltunk és vagyunk — és az önkormányzat, s a közigazgatási tisztviselők szabadválasztási jogát egymástól elválasztbatlan dolognak tartjuk, mely egyik a másik nélkül sem nem képzelhető, sem pedig fenn nem álhat.

Mindig örülünk azért, ha a közgyűlésekre a bizottsági tagok tömeges megjelenését tapasztaljuk, s legyen az bármi ok, mely őket a megye tanácskozó nagytermébe összegyűjtötte, ezen érdeklődést mindig önkormányzati érzéknek, és szabadság-szeretetnek fogjuk tulajdonítani, és azt ápolni soha meg nem szünendünk.

A még folyamatban álló megyei közgyűlés egyike volt azoknak, hol az országos politika iránti érdeklődés, és egy szabadválasztási actus végrehajtása tömegesen hozta össze a megye bizottsági tagjait, és nemcsak a nyers tömeg, hanem az intelligentia is szép számmal jelent meg és vett részt a választásbsn és merült bele a vitába.

Igaz, hogy a mátrai palóc nem sok uj eszmével fog haza menni erdei közé a közös vám és külön vámterületről, sem a tárnái polgártárs az önálló bankról tiszta megállapodott eszméket nem fog megérlelni magában, — hanem bizonynyal haszon már az, hogy ezen nagy kérdések feletti vitát érdekkel hallgatta, de nagy haszon az intelligentia részére is, ki ezen nagyhorderejű nemzetgazdasági tárgyak feletti discussióban bár mint hallgató is szerepelt, mert annak több oldalról: megvilágítását látva, tágasabb fogalommal lesz ezen nagy politikai kérdések iránt, s talán üres óráiban

előveszi Schmiitet, vagy Kerkápoly nemzetgazdasági munkáit s kedvet kap vizsgálódó és kutató elmével betekinteni azon sötétségbe, melyben jelenleg tapogatódzik.

A közgytiiési vita pedig igen szép és tanulságos, és egyike volt a legkorrectebb közgyűléseknek, hol az eltenpárti szónokok a tanácskozási terem méltóságához képest beszéltek — és tisztelet 8 becsüléssel feleltek s válaszoltak egymásnak.

Igaz, hogyha legszebb szónoklat fictiokból állott, és a legmagvasabb polémia mint rögtönzött némileg szakadozott volt, az is igaz, hogy a legrokonszenvesebb beszéd pedig minden finomsága mellett nemi pongyolaságot árult el — de az elsőből megtanulhatták a jelenleg hallgató ellenzéki szónokok, hogy miként kell és mily illemmel szükséges egy ellenzéki szónoknak támadni, a másodikból láthatta a közönség, hogy bizony csak beható tanulmányozás és hosszas gondolkodás engedheti meg, hogy ezen nagy horderejű kérdésekhez alaposan hozzászólhassunk, a harmadikból pedig tájékozhatta magát az iránt: hogy mi okozta, és mik a tényezők arra nézve, hogy a malecontentusok azon tábora, mely a megyei autonómiáról, és a választott tisztviselői rendszerről oly ki- csinylöleg beszél, naponként szaporodik, és tájékozhatta magát arra nézve, hogy nemzeti alkotmányosságunk és szabadság-érzetünk ezen kiegészítő része a megyei közigazgatás és a tisztviselők szabad választási jogának csak úgy szerezhetünk népszerűséget újra, ha nemcsak az országos politikával, hanem helyi bajainkkal is vesződünk, és tisztviselőinket szoros felelősség mellett szorítjuk kötelességeik teljesítésére.

Hanem azért őszinte óhajunk, hogy a közügyek iránt az érdeklődés soha se veszszen ki a nép szivéből, mert igaz hogy még itt-ott az értelmetlenség veszedelmes csirákat hajt a meg nem értett politikai dolgokból, de idővel, évtizedek múltán mindezen veszély meg fog szűnni. — Ha azonban a közöny, az apathia áll be, akkor bátran hozzá foghatunk saját sirnnk megásásához, melybe önként temetkezhetünk bele.

Ápoljuk azért a népben a közügyek iránti érdeklődést.

^TÁRCÁIElmerengek . . .

Elmerengek . . . Mim voltál te nékem? . . . Csillagom, bus, sötét éjszakán;

Biztató fényt hintve utaimra,

Ki bolyongtam cél nélkül, magán.

Ragyogásod megtanított hinni,

Hogy fölöttem ég van, ég — veled :

S letűntél, hogy veled elveszítsem, Megtagadjam magát az eget!

Elmerengek . . . Mim voltál ? Virágom;

Szűz virág a tónak mélyiben.

Szépséged vont . . . kezemet kinyujtám . . . Vágyban, kéjben dobogott szivem . . .

S enyém lettél . . . Nem, nem! nem lehettél! Ingó örvény elragadt, sodort . . .

A világ mint holtról beszélt rólam,

S víg tort is tilt egy gonosz csoport!

Mim voltál te? . . • Játszi délibábom,

Melyet szivem — e nap — alkotott;

Ö alkotta öncsaló örömnek . . .

A nap leszállt . . . eljött alkonyod.

Ah, szivem ég, régi heve forr még;

De hol te vagy, sötét éj van ott,

Melyet el nem űzhetek, hogy újra Élvezzem a szép káprázatot! . . .

Aesthetikai gondolatok

a természet és művészet egymás közti viszonyáról.

— 32áj er Alberiktól. —

VIII.

Mi végül, — célunkat és gondolátaink irányát tekintve, — a versek szavalását illeti: itt sem fogunk fülsértő eröltetettségre találni, ha a szavaló tökélyre jutni törekszik, s föképen ha nem tekinti a verset másnak, mint művészileg leírt gondolatoknak, melyeknek művészi alakját érezni kell ugyan, de nem külső súlyt fektetni reá, vagy épen éreztetni.

Tagadhatlan ugyan, hogy a szavalásban van valami rokon az énekléshez; mert az erős hangsúlyozás a szavalásban szintén megfelelő hanglejtelmef, módosítást követel; de az ének a szavak mértékére, gördülésére is külső tekintettel van, mig ellenben a szavaiénak, kivált a magyarban, inkább csak az értelmi hangsúlyozásra szabad figyelnie. Ezen kivül tekintetbe jöhetnek ugyan a versnek ütemei, nyugpontjai; de csak annyiban, amennyiben a legtökélye- tesebb vers az, melyben az értelmi szünetek az ütemekkel összeesnek s az ily versre csakugyan rá illik, mit Szász Károly mond *), hogy t. i. maga-magát szavaltatja.

A gonddal szerkesztett szónoki beszéd szintén bírja ezen nyug- pontokat, figyel a numerusra, sőt a szavak időtartamára, mértékére is tekintettel van, nehogy az, — a tartalomtól elUtöleg-, akár az összehalmozott rövid szók és szótagok miatt „habari szapora, akár a hosszúak halmaza által „önsúlyában megbotló“ legyen.

Elmerengek ... És elnémul ajkam, De lelkemben titkon zeng neved,

S vele múltam felriadt visszhangja — E syrénbang — felsír, felnevet. Visszavágyom emlékim honába; Drága föld az, kőnyom öntözé . . . A múlt taván lebeg ingó sajkám . . Vissza, vissza — a romok közé! .

*) A magyar szavalás, mint a közbeszéd is, e túlságos hangsúlyozást nem szereti s föképen csak arra szorítkozik, hogy kiemeli a legfőbbet és kevésbbé a mellékest, de mégis kiemelendőt. — Innét van, hogy német és franczia színészek szavalása, kik vagy minden törzs-szó- tagot erősen hangsúlyoznak, vagy az aifect kifejezéseit fölötte szeretik, — a magyar fülre, hogy többet ne mondjunk valóban fárasztó hatást Sirály, gyakorol.