Eger - hetilap, 1876
1876-09-07 / 36. szám
282 megye bizalmától környezett főispánunk továbbá is a mienk marad; hogy az uj Heves megyét is ugyanazon bölcseség, tapintat, mindenre kiterjedő figyelem, s a dolgok legmélyéig ható contempíálás ve- zérlendi, mint másfél év óta ismerni tanultuk. S ez esemény reánk nézve annál örvendetesebb, mert a megyei élet keretébe egy uj intézményt kell beillesztenünk, mely nagyon klilönbözöképen Ítéltetik meg, s nem mindenütt talál kellő bizalmat ; mondanom se kell, hogy ez a közigazgatási bizottság. Igen is, mi e törvény életbeléptetéséhez is annál nyugodtab- ban s annyival nagyobb érdekeltséggel foghatunk, mert az, kinek elnöklete alatt ezt hivatva vagyunk tenni, polgárérdemei koszorújának legszebb leveleit a megyei élet terén szerezte, s az önkormányzatnak mindig valódi hive és barátja volt, s igy ez intézmény életbeléptetése s kifejlesztése körül is bizonyára oly böicseséggel s a szivünkhöz nőtt és hűségünkre bízott megyei institutío oszlopza- tainak oly kegyeletes érintésével fog eljárni, amint csak ez lehetséges, hogy az uj intézmény is jó hatással működhessék s az önkormányzati élet kutforrása se apadjon ki. E reményben, e bizonyosságban ránk nézve „gratior it dies.11 É reményben, e bizonyosságban Üdvözöljük Méltóságodat Heves megye uj föispáni székén a régi szeretet, tisztelet és bizodalommal áll- ván azt körül s azon óhajtással, vajha még soká, nagyon sokáig üdvözölhessük e helyen szívből fakadó éljenek között!11 A megye közönsége csak a múlt iránti kegyelet s a rokonszenv és barátság érzelmeinek sugallatát követi, midőn — minden tisztelete mellett, melylyel a törvény előtt meghajol, — a századok által megszentelt s ép ezért örökösnek vélhetett testvéri kötelék megszűnte fölötti fájdalmát jegyzőkönyvbe Írja; s ezzel azoktól, kiket soraiban többé nem láthat, kik e helynek, mely bennük is bizonyára megható visszaemlékezéseket költ, „istenbozzád“-ot sem mondhatának, itt, e jegyzőkönyv lapján, mélyen megilletödve vesz búcsút. De jegyzőkönyvébe írja a közönség, hogy megörökítse e nap örömét is, melyet egész lélekkel érez afölött : hogy öt látja újra fő- ispáni székén, kit a távolban is magáénak vallott, s amióta élén bírni szerencsés öt csak fokozza beune mind a szeretetnek, mind a tiszteletnek mély érzéseit, melyekkel már kezdetben üdvözölte, s melyekkel e napon még bizalmasabban s meghatottabban üdvözli öt. A díszes ünnepélyt érsekünk ö exja, a valódi magyar őszinte- ségü, szívélyes házi gazda vendégszerető asztalánál fényes lakoma zárta be, hol — ezúttal, érsek ő exja szokott előzékenysége folytán, az e célból felkért főispán ö mlga által meghívott vendégekül— megyéuk és városunk szine-java: a clerus, a megye, kir. törv.- szék, város és egyéb testületek, valamint az egri polgárság tekintélyei, a magas házi gazda s a magas vendég tekintélyét megillető tisztelettel párosult, fesztelen otthoniassággal, s vidám kedélylyel Ulék meg az uj Heves megye tisztelt vezérférfiának beigtatási ünnepét. A pohárköszöntések sorát, a házi gazda, érsekünk ő exja nyitotta meg, a jövő derengő homályába éles látnoki szemekkel pillantó, fenkölt szellemű beszédében üdvözölve az uj megye uj főispánját: Politikai vonatkozású felköszöntésében, ö exja, többi közt az 1876, 33. t, cikket, melynek értelmében a megyék ujja alakultak, belügyeink politikájának átalakulásában utolsó mérföldjelzőként tüntette fel azon cél felé, melynek mielőbbi s mentői tökéletesb elérését a culturállam fokozódott igényei sürgősen követelik. Mely igények — a mint folytatólag mondá — kérlelhetlen következetességgel állanak a nemzet előtt ma már ; melyek elöl kitérni vágy azokkal ellenkező irányban állami életünk tovább fejlesztését megkísérlem, létokunk kockáztatása nélkül nem áll többé hatalmunkban. Mihez—szerintünk is helyeseu — tévé hozzá, hogy bizonyos következmények önmaguktól állanak elé, és vannak dolgok, melyeknek nem lehet nem lenniük. — S üdvözölve a főispáut, helyesen emelé ki, hogy elfogadva a föispáni széket ezen törvény értelmében, hazafiu- ságának adta újabb jelét, mert ezzel magára vállalt egy munkás, de nemes terhet. Mert — miként a viszonyoknak megfelelöleg találó- lag mondá — ezentúl a föispáni állás nem a régi méltóság varázsában keresendi tekintélyét és hatályát, hanem a kötelességérzet s a szakavatott, lankadatlan és önfeláldozó munkásságban birandja er-4 T Á R C A. 1^ „Csak ütni kell.“ (Tréfa.) (Folytatás.) Miska öcsém első gondolattal azt akarta felelni : „eh búsuljon a ló, elég nagy a feje ; de látva, hogy a bánat minő mélyen beleült a Feri bácsi két szemébe, egy második gondolattal félre rakta az élcet, szépen mellé ült, vállára tette a jobbik kezét, aztán csendes hangon ilyet kérdezett : — Hát mi a baj édes Feri bátyám ? Feri bácsinak ez egyszerű szavakra majd nem köny szökött a szemébe, mióta édes anyja meghalt,— az pedig régen volt — ez az első eset, hogy valaki az „édes11 szót ő rá is vesztegette. — Vóna biz az elég, öcsém, mert ha elölről kezdeném, holnap estig akármindig beszélhetnék, aztán megint újon kezdhetném, még sem lenne vége. De csak abban hagyom! Nem kenyerem a pana- szolkodás. Miska öcsém addig firtatta a dolgot, hogy Feri bácsi végre megnyitotta a szivét, s repült belőle a panasz, mint a kalitkájából eleresztett madár. — Látod, öcsém, nagyon potomra tesz engem az az asszony! Most is itt a vásár, láthatod, hogy rongyos vagyok, (Miska öcsém csakugyan látott is ilyes valamit anélkül, hogy nagyon fürkészte volna) kértem tőle tiz bankó forintot ruhára, hát-----— Csak adott talán ? — Adott ám, majd megmondom mit. Először összecsapta bá- multában, két tenyerét a levegőben, aztán megint összecsapta, de már akkor az én két orcám is közte volt a tenyerének, nagy hangon istentől elrugaszkodott tékozlónak kiabált, aztán beleragadt a szakállamba, úgy instált kifelé, a szemem is karikázott bele. — Hát Klárika nem fogta pártját? — Fogta biz az olyan formán, hogy ö meg hátúi tolt kifelé, aztán azt kiabálta, hogy minek az az újruha, akkor nem volnék ma- dárijesztö, s a seregély mind levágná a körtélyt! Pedig azt is mind magam oltogattam ! Miska öcsém elförmedve hallgatá a mondottakat, ű nemes in- dignatióval csóválgatta fejét. — Ez hallatlan! Bátyám, van-e bátorsága ? — A mi azt illeti, nem nagyon telik biz a ! — No semmi ; bizza rám magát. Tudja bátyám, hogy most felfordult világot élünk ; a nemzetőrséget mozgóvá tették. Megyünk le Temerinbe a rácok ellen, bátya is eljön velünk, próbált ember lesz belőle, katohásabb természetet vesz magára, s ha az asszonyok azután is igy viselik magukat, szét üt köztök, mindjárt rend lesz a háznál. Feri bácsi megsápadt. — Jaj, öcsém, de vakmerő ember vagy! Ne beszélj olyan hangosan, meghallják. — Hadd hallják. Megszabadítom én körmeik közöl bátyámat, ha ezerszerte sátánabbak volnának is. — Hiszen én mennék szívesen, ha a sötétség országába vezetsz is, mert nem lehet már nekem roszabb dolgom sehol sem, mint itthon ; de mi haszna, mikor egy árva krajcárnak sem vagyok ura! — Dehogy nem. Itt a zsebemben egy évi haszonbér, a bátyám árendása küldi ! Nem adjuk át Náni néninek, hanem elmegyünk E-be, ott mundért veszünk, fegyvert veszünk, aztán indulunk háborúba, meghódítjuk az egész világot, jól begyakoroljuk magunkat a harcba, aztán haza jövünk, és meghódítjuk, Náni nénit, Klárikát. — Az egész világot : az meg lehet; Nánikát, Klárikát: az nem lehet! Ez az egy pont volt az, miről Feri bácsit senki fia nem kapacitálhatta. Miska ékesszólásával mind a mellett is annnyira vitte, hogy mély titoktartás Ígérete alatt szavát adta, miként kész megszökni vele. Az utolsó vacsora legalább jól tölt el Feri bácsinak, a vendég iránti tekinte'böl most az asztal végén neki is jutott hely, másszor ha valaki volt a háznál, ki sem eresztették szegényt, mindenféle nyavalyát ráfogtak, pedig oly éhesen egészséges volt, hogy a vasat is megrágta volna. Miska öcsém azon felesleges kínálásból, melylyel elárasztották, juttatott Feri bácsinak is, s midőn észrevette, hogy pillantásai mély áhítattal függenek a boros butellián, tele lőcs csantotta poharát, s koccantott vele : — A mások egészségéért, és a magunk jó voltáért, bátya ! Feri bácsi aggódó pillantást vetett az asztal túlsó végére,
