Eger - hetilap, 1876
1876-09-07 / 36. szám
283 kölcsi nagyságát. S habár a régi fény nem fogja is ezentúl a föis- páni széket övedzeni, az mégis erőssé leend birtokosainak értelmi képzettsége, jellemük szilárdsága, polgári erényeik nemessége és a nemzet rokonszenve által. Végül szerencsét kivánt Hevesmegyének, hogy a megyei élet ezen uj tázisában vezérét, polgári és társadalmi érdekeinek éber őrét Beöthy Lajos főispánban tisztelheti, kiben mély alkotmányos érzet, közigazgatási téren szerzett kiváló avatott- ság, a szív legnemesebb érzelmeivel oly szerencsésen frigyesült; és kívánta, mihez mi is szívből csatlakozunk, hogy a gondviselés áldó és vigasztaló keze vezesse öt élte további pályáján, és engedje, hogy működése eredményekben gazdag legyen. Az üdvözletét főispán ömlga egyszeri! — mert az igaz érzelem szavai keresetlenek, — de bensőséggel telt szavakban köszönte meg ö exjának. Rövid szünet után pohárköszöntésre fölállt — Németh Albert. A kiváncsiak szeme már megelőzőleg fordult felé, mert ismert lángszellemének humordus szikrái, még a lakomát megelőzőleg, egyes talpraesett élcekben sziporkáztak szerte. Többek közt érsek ö exjának hihetőleg Albert úr megyegyülési opponálni szerető magaviseletére célzó ama kérdi sére : „Hát csak nem akart megalakulni az uj vármegye ?“ Albert ur elmés rögtönzéssel azt válaszolta: „Bár mindennap újra alakulna, hogy alkalmunk lehetne azt az örökös főispán (az egri érsek) asztalánál megünnepelhetni." — Ez al- kalommali pohárköszöntésének, csak hézagosán visszaadhatott tartalma a következő volt : Szóló, a 40-es években, mint pécsi jurists, akkori collegájával, a mostani igazságügyministerrel, mint a latin nyelvben bene versatusok, gyakran disputáltak azon : hogyan kell a pécsi püspöki lakon olvasható következő inscription: „Hospitium non domus reparatum,“ a concordantiát érteni? mig végre azon megfejtésre jutottak, hogy a „hospitium1* szállást is jelentvén, ez változbatik, mig a „domus11, legalább morális értelemben, változás alá nem esik. Szóló emlékezetbe hozza egy, a múltban ugyanitt elmondott beszédének azon idézetét, hogy „nagyfák nagy árnyat vetnek,11 s annak alkalmazását, miszerint az akkori bold. eml. érsek vendégszeretetének árnyaiban sok kellemes pihenőt élveztek. Most a hogy a teljhatalom mit mondana mindezekre : „köszönöm öcsém, nem igen szoktam vele élni. — No igyál, no ! — szólalt meg kegyesen az asszonyság, mire Feri bácsi — szokva lévén az engedelmességhez — úgy benyelte a pohár tartalmát, hogy opernguckeren sem lehetett volna kivenni, piros volt-e, vagy fehér. — Ugyan édes öcsém uram, nem tud valamit arról az én átkozott árendásomról, már tegnap elmúlt a terminus, és mégsem küldi a pénzt; átkozott rósz fizető, mindig késik bol egy nappal, hol félnappal, alig győzi kivárni az ember! Pedig tagyon elkelne ilyen szűk időben ; a betevő harapása sincs az embernek, engeilelmet is kérek, uram öcsém, bogy ilyeu sovány vacsorával traktálom, de mikor az átkozott árendás---------— Én úgy tudom, hogy már elküldte az angáriát. — Ide még nem hozták ! — Itt van pedig már az a városban, csak hogy még nem adták át asszonynrnémnek. Ha tudta volna Náni néni, minő rettenetes igazakat beszél Mihály öcsém! pedig tudhatta volna, mert Feri bácsi félemletes zavarában már háromszor is tele tölté poharát borral, s kiitta a nélkül, hogy tudná mit cselekszik. — Jaj, öcsém, de halálon voltam ! Suttogá az ötödik szobában vacsora után. — Láttad-e, hogy elfutott a verejték, egy momentum alatt térdre ült bennem a lélek. — Ej nem kell mindjárt deeperálni, bátya! Most megirom a levelet, hogy viszem a gazdát az árendával együtt. Majd nagyot néznek holnap, hahaha ! — De még nagyobbat mondanak, hát ha utánunk jön ? — Jön manót, dehogy jön. — Még is jó volna oda nem Írni, hogy hová megyünk, mert hidd meg, biz utánunk nyargal! — Piszkafán, hahaha! No csak aludjék nyugottan, én még olvasgatok egy kicsit, úgy hamarabb el tudok alunni. Eredj csak húgom — móndá a belépő lányhoz, — kérj a kisasszonytól egy pár újságot. A lány beállított az asszonyságokhoz, kik már szintén lefek- vöben voltak. — Azt üzeni az idegen úr, hogy tessék beadni hozzá egy pár új zsákot. „hospitium reparatum,“—de nem a „domus,“ s ö, ki meggyőződését, véleményét mindenki előtt, s mindenkor bátran ki szokta mondani, úgy is, mint keresztény, úgy is, mint magyar,hazánk érdekében hőn óhajtja, hogy e „domus11 mindig fönálljon. Az öreg fa kidőlt. De nyomában egy fiatal, erőteljes cédrus sarjadzott fel, — se szavainak kapcsán, rövid elmés záradékkal fejezte be üdvözletét, a házi gazda érsek ö exja bosszú, boldog életére ilritvén serlegét. Távgyaloglás Egerből Miskolcra. Az „egri önkéntes tűzoltó-egylet11 egyik derék alparancsnoka, t. Kempelen Béla ur tevékeny buzgalmának sükerült többeket egy Egerből Miskolcra a Bükk hegységen keresztül teendő gyalog-utazásra megnyerni. A tiz önkéntes tűzoltóból és két polgárból alakult kis csapat augusztus hó 14. reggeli 4 órakor az őrtanyán megjelenve 4 és íU-íá érakor kocsin indult Felső Tárfeányba, hogy onnan az utat a Bükk-begjseger keresztül Miskolcig gyalog tegye meg. 5 és '/4-ed órakor érkeztünk meg Felsc-Tárkányba, hol a malomháznál a kccsikiól leszálltunk s a szükséges rendezés megtörténte után 5 és 2/4-e d órakor alparancsnokunk sorakoztatva a csapatot a trombita szó hangja mellett megindultunk. A regény'es vidék szemlélése. a kellemes és balzsamos fris lég élvezése, a trombita hangja lelkesitöleg hatott mindnyájunkra, s vig dal és adomázás közt mintegy észrevétlenül érkeztünk 8 órakor a Lajpos kúthoz, honnan, a forrás üde vizével enyhítve szomjunkat */4-ed órai pihenés után vigan hatoltunk tovább a bükk hegység magaslatára. Az útközben szemlélhető szebbnél-szebb vidék és kilátás folyton élénk rugékonyságot kölcsönöztek a test és léleknek s kivált a Gyertyánvölgybe vezető leereszkedési ut mindkét oldalán elterülő s az ős erdő jellegét magán viselő gyönyörű erdőség kellemes meglepetéseket szerzett mindnyájunknak. Leérve a Gyertyánvölgybe, melynek oldalait szegélyzö erdőség leginkább gyertyánfákból ál), sorakozás után katonai rendben haladtunk a szép kilátást nyújtó katlanban, s az itt levő üveghutához 9 és 2/4-ed óra— Új zsákot? mi a manónak az neki? — Nem tóm én, úgy mondta. — Ahá, tudom már én, mi az ő szándoka — mondá ravasz képpel Náni néni s kiválasztotta legszebbik két zsákját s beküldte azon üzenettel, hogy két száz van ebből a fajtából. — Azt akarja megtudni, hogy milyen gazdasszony vagy, illik-e kezedbe a guzsaly, tudsz e szőni, várni? Azt biz a, már csakugyan komoly céljai vannak, jó, hogy olyan szívesen láttuk ; derék szép, fiú, mindenütt a miénk mellett et-ik a rátája, ha összeteszitek á magatokét, szépen megélhettek, lám, lám, milyen véletlen szerencse! Klárika már meuyasszouyi koszorúval ékítetten látta képzetében magát, midőn belépett a leány, hozváB kezében a két zsákot. — Mit szólt az ifjú úr ? kérdé mohón az asszonyság. — Azt mondta, hogy semmit sem szólt, hanem elkezdett nagyon nevetni. — Meghiszem azt, tetszett neki az állapot. Lám, lám, milyen véletlen szerencse ; vagyonos a fiú, egy penészes húga van, az meghal mielőbb bizonyosan, akkor egészen magá sznkcedál. No csak jó früstökről gondoskodjunk holnap ; kávét pörkölni, cukrot törni, tejsilrüt szedni, hjujjuj, de temérdek fecsérlés! No de a hasznáért csak megteszi az ember a luxit t ! Milyen szerencse, lám lám ! Holnap aztán megmosdjál, tudod-e, szépen felöltözzél, de ne a rongyos tarkába, az is jó még ugyan, de már csak tegyük meg a luxust, a babosat vedd fel. A kávé talán el is maradhatna, de hátha nagyon szereti, no majd magam mérem ki, hogy egy szem nem sok, annyi se menjen prédaságba. Borzasztó luxus az a kávé, de ha már úgy szokták, bolond volt a ki először behozta az országba! ... Ne hortyogj úgy, te bestia ! bizony égve hagyná a mícsest, a minő álomzsák. Fújd el mindjárt, bizor koldusbotra jutna tölök az ember, ha maga nem nézne minden után. Lám, lám, — jó éjszakát. Még aludt a hajnali csillag, midőn szökevényeink lábujhegyen kilopakodtak a szoba bő), befogattak, s úgy elmentek, hogy a kutya sem ugatta meg őket. Öreg früstök ideiére be is hajtattak a kulcsos városba. (Folyt, köv.) *
