Eger - hetilap, 1876

1876-01-27 / 4. szám

26

méltattassauak, a melyre méltattuk a legújabb időkig az alkotmányi föladványokat, az államhatalmak szervezése, a status-formák, politikai szabadjogo k, a választási rendszer stb. miként alakitása kérdéseit, s midőn napról-napra jobban fölismertetik azon állitásnak igazsága, hogy a „közigazgatási-tanu a status-tudományok valóságos paudectai, hogy a Tribomian Corpus jurisa, Verböczy Tripatitu- ma, meg a modern codificatorok minden cedexei az igazi jogászra nézve semmivel sem fontosabbak és szükségesebbek, mint az európai culturnépek elmélkedéséből és intézményéiből levont kormányzat és közigazgtási tau institution

A miket itten egész általánoságban elmondottunk, leginkább áll hazánkra — Magyarországra névé. All pedig egyrészt elméleti és doctrinalis szempontból; áll másrészt tekintettel practieus közéletünkre, sőt, épen most megindított nagyobbszerü administraiv reformjaink és szervezkedésuak igényeire nézve. Elméleti szempontból tény-esemény, miszerint közjogi rendszerünkben a közigazgatási elvek és nézetek századokon át nagyon jelentéktelen helyet foglaltak el, s hogy a kormányzat mikénti szervezésének, a hatósági ügyvitel módjának, a központi administrate feladatköre s ellentételei kiegyeztetésének, a centralismus és mtinicipaiismus helyes egymásba szövésének kérdései stb. a magyar közvéleményt, de még a törvényhozást s a kormányt sem foglalatoskodtatták, s évtizedek után tűntek el, a nélkül, hogy az államszervezet e nagy föladványainak megoldása csak megkisértetett, vagy tüzetesebb figyelemre is méltattatok volna.

Osztanunk kell teliát kifogás s ellenmondás nélkül Kautz Gyula jeles tudósunk, Stein világhírű „xillamigazgatás11 eimü munkája kitűnő magyarázójának, nézetét, ki a fönnebbi eszmék nyomán azt mondja: „Hazánknak századok óta sajátszerti politikai jellege volt — se jelleg egyik kiváló vonása a kormányzat és igazgatás határozatlan, rendszereken volta, bizonyos tekintetben majdnem teljes hiánya, nem létezése.11

Szabadjon ezen állítás igazságát correct példákban fölmutatnunk.

A közigazgatás, mint tudjuk, az 1870. évi 12. t. e. alapján már hazánkban is szerencsésen el vau választva a törvénykezéstől.

Itt a tisztviselők alkalmazása életfogytiglan biztos, javadalmi elö- nyözésekben fokozatos, s tekintet nélkül a munkamennyiség különbözőségére, a fizetés egyenlő. A közigazgatási tisztviselő a választások mindennemű fiuetuatiojának kitéve, fizetése minden megyében más és más, sőt különféle elmek alatt ez is oly sokféle levonásoknak alá vetve van. Hol itt a méltányosság, az összhang s az igazságosság, melyeknek főleg egyazon állam tisztviselői közt hiányzani nem volna szabad? S mi tiltja a törvényhozást, bogy e tekintetben is egyöntetű normálét alkosson? . . , Avagy a közigazgatási tisztviselők csak mostoha gyermekei volnának az államnak ? Képviseiöházunkban a közigazgatás rendszeresítésére vonatkozó tárgyalások épen most tartatnak, és ha Sennyey báró tapintatos és nagy érvekkel biró — nagy lelkesedéssel fogadott — beszédében eléadott programmja többségileg elfogadtatnék, akkor biztosan jó, üdvös s tartós közigazgatási rendszerre számíthatnánk. Már pedig any- nyi logicát feltételeztünk most a mi kormányunkban, hogy ő is átlatandja, miként a mostani „t ö b b s ég“ álláspontját csak úgy képes fentarthatni, ba mind azt megteszi, mit csak a népegyetem kívánalmai teijesitendőnek sürgetik, ha bár az kiadott programm- jával kissé ellenkezni látszik. Különben bomlás álland be a már egyesitett pártok közt. De menjünk tovább.

íme itt vagyunk a községek rendezésénél. Az 1871. évi 18. t. c. azt parancsolja, hogy a községek, mibelyest megalakultak, következő staíumokat kötelesek hozni a lakositásról (12—17 §§.) ; igy tehát a honossági, bevándorlási s kivándorlási ügyről is, az egészségügyről, a községi erdők lentartásáról, a hely rendőrségről stb. De ily primitív állapotban, milyenben községeink vannak, hol a bugzadik s harmincadik faluban sincs Írástudó egyén, mily alapon s mily eredménynyel ? Hiszen mindezekre magának az országnak sincs korszert! törvénye, s aztán mire támaszkodnék különösen a házasság nyilvántartásának, a védrendszerre nézve is ezen oly fontosügy felügyeleténél ? Tekintve a már létező állami közegeket, mindezek mélyen benyúlnak az administralio illetőségébe, melyek ba szorosan meg nincsenek meghatározva s egymástól elkülönítve, a zűrzavarnak s folytonos összeütközésnek az államigazgatás, közkormányzat s községi autonómia közt — vége hossza nincs.-4 T Á Fl G A. §►3 -f 3.

Kürthi Jenőtől.

Gazsi, Mengyi, Bódi.

így hivattanak ok.

Minka, Linka, Tinka

Voltak az ékes nők.

Szerették egymást roppant, végtelen. . .

Tószegb, Tószék és TószélI szomszédos három község.

A katonai térképen igy vannak megjelölve :

o — o — o

Tószegb, Tószék, TószélI.

Amint a rajz is mutatja, oly közel vannak egymáshoz, hogy takarékossági szempontból jónak látta a három falu egy közös bakiért tartani, aki is Tószéken a templomparton emberemlékezet óta el szokta dobolni a magáét, és eme dobszó után pontosan tudta mindhárom község, hogy : znikor fog jönni az adóexecutio, melyik helység kap katonát, mikor lesz a debreceni vásár. . .

így volt az emberemlékezet óta egész addig, mig a három helység három fiatal örökös kezére jutott.

Tószeghy Gazsi, Tószéky Mengyi és Tószélíy Bódi gazdag, csinos és tudományos három ifjú volt, de azt még sem tudta egyi- kök is, melyeket gyűlöli inkább a másik kettő közöl.

Eme végzetes gyülölség talán velük született, vagy talán csak idővel azért fejlett ki, hogy contrastot képezzen a három öreg urnák egymás iránti rajongó ragaszkodásával.

Szegény boldogult öreg urak, ba előre látták volna, mily ellenségeskedés színhelyévé lesz a három ősi cúria, bizonyára eladták volna azokat az első zsidónak, mint mostanában a kevésbbé öreg urak minden előrelátás nélkül is teszik.

Egymásért éltek, haltak.

Az öreg Tószeghyt fiatal Tószegby korában megválasztotta a megye tiszteletbeli ügyészének, . . . Tószéky cem nyugodott, mig meg nem szerezte a tiszteletbeli szolgabiró cimet ... és Tószélíy

kijelentette, hogy ha már igy van a dolog, adjanak neki valami tiszteletbeli hajdúságot, ba más vacantia nem volna, hogy testvér gyanánt szerette két barátjával szolgálhasson.

Később Tószéky szerelmes lett, s az akkori barbár szokás szerint nőül vette szerelme tárgyát.

Tószeghy és Tószélíy azzal lepték meg a vőlegényt, hogy menyegzője alkalmával kézen fogtak egy-egy nyoszolyólányt, ésoda- álltak az oltárhoz ök is.

Valóban Isten csodája, hogy soha egyikök sem bánta meg eme gyors elhatározást !

Mindeniköknek egy egy szép, egészséges fiút adott az ég.

Gáspár, Menyhárt, Boldizsár nevekre kereszteltették őket, csak azért, hogy egyszerre tarthassák névnapjaikat, s ez által is alkalmuk legyen hármas örömünnepet tartani évenkint.

A jó öregek nem is mertek arra gondolni, hogy fiaik ellenségek is lehetnek!

Az öreg Tószélíy 45 éves korában beteg lett, — szélbüdést kapott a jó ur.

Tószéky lóhaláiban siet hozzá, s amint barátját meglátja, kileli a hideg.

Tószeghy a fiúkat vitte fel Béesbe az egyetemre, s haza érkezőékor nem tudja elképzelni, miért sir a két szomszéd faluban oly keservesen minden harang?

TószéHre hajtat, és épen ideje van még a két haldoklóval uíóljára kezet szorítani.

Nem sokára ezután öt is siratták . . . pár napnál tovább nem bírta viselni a kettős bánatot.

Azt hiszik az emberek, hogy az alma nem esik messzire fájától. . .

A bárom fiú már gyermekkorban is kerülte egymást.

A közös névnapon egyik képes volt következetesen izzasztatni magát az ágyban, a másik felbasgatta ujdonuj, ez alkalomra kapott rubájait, a harmadik, ha egyébként nem birt magának ártani, kirángatott egy fogat, vagy feltörette lábát az uj csizmával, csakhogy ne kelljen részt vennie az ünnepélyben.

I