Eger - hetilap, 1876

1876-07-13 / 28. szám

218

dal bírnak a haza földjéből, a mennyi forint sem jut sok más érde- mesbaek, de a ki talán több szellemi tőkével bir arra, hogy tartalmasabb beszédeket mondjon a házban, és pedig tán épen a nép érdekében, melynek hü képviselete volna voltakép e ház valódi hivatása ■ ..

Hanem hát épen az volna a baj, ha valami korszakalkotó szellem, valamely messiási magasztos lélek, a ki a nép érdekeiért tud lelkesedni, kerülne valahogy a házba, s ott kiragyogó ékesszólásával tehetlenné tenné a szintoly végtelen, mint üres beszédek tartását, — a nagy horderejű eszmék valósításával, s átalán más, úgy nevezett demokratikus erkölcsök beoltásával, egy munkás, hasznos, tettdús korszak fölavatásával tönkre tenné a mostani adom-veszem képviselösködés, buffeti pajtáskodás édesded idilliségét. . . A felsőházi szereplés mostanság már úgy is kiment a divatból; mert hát a delnők, a szép világ nem oda jár bámulni a beszéd folyamában kecsesen rezgő, nagyúri szakállakat. Minek volna reformálni e felső- házat? Ki tudja, nem lehet-e még idővel hasznát venni igy, a mint van? Hiszen ez is egy olyféle természetű intézmény, mint az, melyről egykori főnöke azt mondta :„Sintutsunt, aut non sint“ (Maradjanak úgy, a mint vannak, vagy ne is legyenek.) A dolgot sokkal egyszerűbben is lehet elütni, tudniillik a helyett, hogy a felsöházat idomítanák át a képviselőházhoz, inkább ez utóbbit, t. i. a képviselöházat kell csöndesen, észrevétlenül— egy kis reform-sza- gu chloroform segélyével, átidomitani a felsőház szellemében. Vagy is, olyan rendszabályokat hozni, melyek következtében aztán ez a képviselöház, a mennyiben tudniillik a nép, az úgynevezett canaille (söpredék) választaná ugyan, de abba mind csak a vagyon és rang embereit lehetne választania ; egyebek közt pl. egy oly törvény hozatala által, mely kimondaná, hogy a képviselők dijakat nem kapnak, s legfölebb az útiköltségeket térítené meg az állam. Ekkor aztán mind úgynevezett tisztességes elem, „egy a mienkből11 jöhetne a házba, mert hát a szépülő főváros is épen oly világvárosi mérvben drágul napról napra, hogy abban aztán a legtalentomosabb szegény ember is, ha képviselői feladatát teljesíteni akarja, meg nem élhet ? így gondolkoznak többen.

Mi is, a mikor csak pénzügyeink siralmas áliapotáról van szó, a takarékosság elvét hangsúlyozzuk, mint átalán mostanság mindenki, a mienknél sokkal ékesebb nyelven. A szóban, beszédben soha nem voltunk szegények, hanem hát mikor követi a józan intelmeket majd a gyakorlatilag hasznos cselekvés ? Ha erre egyátalán képesek vagyunk, akkor ez bizonynyal csak akkor fog elkövetkezni, midőn a képviseletben számánál vagy szellemi erejénél fogva túlsúlyra fog vergődni azon elem, mely már természeténél fogva a takarékosság elvének hódol, melynek voltakép legbensőbb érdekében áll, hogy az államháztartásban takarékosak legyünk. Ezen elem pedig nem más, mint a dolgozó, izzadó és nélkülözni megtanult munkás emberek nagy tömege, kiknek, ha önmaguk ügyét elárulni nem akarják, érdekük parancsolja, kötelességük és feladatuk, a dologtalan és pazar herék osztályának kárhozatos gazdálkodását elíenőrizni és bttíös üzelraeiket lehetőleg mérsékelni, addig is, mig idő és alkalom lesz ez osztályt a hasznos munkálkodásra kényszerítés által egyátalán megszüntetni.

Ha a képviseleti felelős kormány-rendszer oly furfangosan van berendezve, hogy abban nem a nép, hanem megint csak a nagy vagyon és kiváltságos rend a gazda, akkor e rendszer főcélja, lényege, alapeszméje: a többséguralma, ki van játszva.

A legterjedelmesebb gépezetet egyetlen kis szög módosításával teljesen haszontalanná lehet tenni. A gőzösök kazánján egy kÍ8ujnyi csavar azt a roppant eredményt idézi elő, hogy a fölfelé indult gőzös egyszerre aláfelé megy. A parlamentarizmusban is egy, igen csekélynek látszó rendszabály az eredetivel ellenkező cél elérésére vezet. L'órinczfy János.

Művészeti állapotaink.

II. S z i n ü g y.

Azon pár évtized óta, mióta a vidéki színészet hazánkban némi lendületet vön, s egyes jobb, derekasan szervezett s jól vezetett provinciális színtársulatok is keletkeztek, melyek elég bátorsággal bírnak időről-időre a magasabb igényű, sőt, mnndhatjuk, elkényeztetett fővárosban, Budapesten is szerencsét próbálni, — ez idő óta, azon tapasztalatra jutottunk, hogy — nem számitva azokat, hol állandó színházak, s ezekben egyszersmind állandó s többé kevésbbé-<| T Á R G A. &

II. József a párbajról.

A mai társadalmi viszonyok egyik legveszélyesebb, de egyszersmind legoktalanabb kinövése, a párbaj, az álbecsérzet megsértésének eme minden józan észjárással homlokegyenest ellenkező megtorlás-módja, napjainkban már nálunk, itt városunkban is mániává, ragálylyá kezd válni és pedig oly mérv- és modorban, hogy ha szánalomra méltók nem volnának, egyes jelenetekről el lehetne mondani, hogy : difficile est satyram non scribere.

A párbaj oktalanságáról már sokat Írtak. S ha e nyomorú fekélyt még sem lehetett a józan polgárosultságnak a társadalom testéből kiirtani : annak nem a párbaj ellen felhozott érvek gyözere- jének gyöngesége, hanem a társadalom szelleméletének kóros állapota az oka.

Nincs itt szándokunk a párbaj elleni érveket újra felsorolni. Akit e tárgyban a számtalan gyászos példák bizonyságai meg nem győznek, azelőtt hasztalan hordja fel a logika megdönthetien érveit. Célunk ezúttal egy tekintélyi bizonyitékot idézni, s ebben föltüntetni : hogyan vélekedett s Ítélt a párbaj felől korának legnagyobb fértia, II. József császár, ki, midőn tapasztalta, mily veszélyes mérvet vön a párbaj-mánia a hadseregben, egy alkalomból a következő fejedelmi leiratot intézte b. Lascy államministerhez.

„Tábornok ur ! Gr. Károlyit és van dér Werft századost küldje ön azonnal fogságra. A gróf, heves, ifjú, s származásánál fogva téves becBületfogalmaktól van elfogulva. A százados pedig egy vén baka, aki minden ügyet kard- és pisztolylyal akar eldönteni, s ki az ifjú gróf kihívását mindjárt szenvedélyesen fogadta.

Én semmiféle párbajt nem akarok s nem tűrök hadseregemnél, megvetem azok elveit, kik a párbajt védik, s helyeslik, s egymást hidegvérrel gyilkolják le. Ha vannak tisztjeim, kik ellenséges veszélylyel hősileg állnak szembe: ezeket nagyra becsülöm; a közöny, melyet ily alkalmakkor a halál iránt tanultának, hasznára válik a honnak és saját becstiletöknek. De ba közöttök oly férfiak is akadnak, kik ellenségeik elleni boszujok- és haragjoknak mindent

feláldozni képesek, az ilyeneket megvetem, s az ilyen embert nem tartom különbnek egy vad római gladiátornál.

Tartson ön haditörvényt mindkét tiszt fölött, vizsgálja meg azon részrehajlatlansággal, melyet minden bírótól megkövetelek, visszálkodásuk tárgyát, s aki közölök hibásabb ; az legyen a sors és a törvény áldozata.

Oly barbár szokást, mely a Tamerlánok és és Bajazetek korszakába való, el akarok nyomni és megbüntetni, habár tisztjeimnek fele vész is utána.

Még vannak férfiak, kik a hősiesség jellemével a jó és hü alattvalóét is meg tudják egyeztetni, s ilyenek csak azok lehetnek, kik az állami törvényeket tiszteletben tartják.

Közölje, tábornok ur, egy napi parancsban, a tisztekkel ezen kéziratomat, hogy e tárgyban elveimet mindnyájan megismerjék. Lacbsenburg aug. 17-én, 1771. József.

A villáin és hatásai.

Újabb időkben bármily gyorsan követik is egymást a természettan körébe vágó legérdekesebb s legfontosabb felfedezések : mindazáltal sokszor a legközönségesebb tünemények is makacsul ellenszegülnek minden erős vizsgálódásnak; ezek közétartozik az égiháboru. Azt tudjuk jól, hogy a légkör közönségesen villanyos állapotban van, tanúsítják ezt a villanymutatók. A száraz légkörben úszó felhők a villany igen jó vezetői gyanánt tekintethetnek, mire először Franklin Benjámin figyelmeztető a tudós közönséget (1752), s hogy a villám villanyos tűz, azt bebizonyította papírsárkányával tett kísérlete által! Könnyű elgondolni, hogy az ilynemű kísérlet veszélylyel jár, mindazáltal találkoztak utánzói, kik sárkány helyett többnyire magasabb helyeken felállított, fölül hegyes, alul pedig szurokkal elszigetelt vaspóznák s ezekkel közlekedő vassodronyok által vonták le a légköri villanyt. Ily vizsgálódó buzgalomnak lett áldozata Sz. Pétervárott 1753 aug. 6-án Reich- mann tanár, ki a légköri vilanyosság észleleténél a vezetőből véletlen kipattant erős villanyszikra által megöleték. Valóban, az érc