Eger - hetilap, 1876
1876-05-18 / 20. szám
155 Nem szándokuck ez úttal azon okokat szellőztetni, melyek az illető pártot e lépésre indították, s melyeknek főrugóját egy régi, hagyományos, botor villongási, mondhatnék : gyülölködési viszketeg képezte. Most csak azon kérdés megfejtésébe bocsátkozunk: volt-e szliksége Egerben a közös iskolák felállításának ? Feleljenek a tények és a csalhatatlan számok. Egerben, — ba az izraelita polgárok számát eltekintjük, — a város összes lakossága a kath. hitfelekezetbez tartozik, mert a reformált, és nem egyesült görög vallásfelekezethez tartozó polgárok igen csekély száma itt alig jöhet szóba. Az izraeliták hitfelekezete, mint tudva van, Egerben, saját gyermekeinek elemi képzésésére egy jól szervezett, s több osztályú elemi iskolát rendezett be s tart főn. A vallás-kérdés szempontjából tehát városunk kath. közönsége gyermekeinek elemi tanítása céljá bél, az elégséges szán ú kath. hitfelekezeti elemi iskolák mellett parallelé községi iskc:áka! is fölállítani annál kevésbbé volt szükséges és kívánatos, mert ez iskolákban is épen ugyanazon tárgyaknak kell tanittatniok, mint a katb. hitfelekezetiekber, s viszont ezeknek is úgy kell berendeztetniök, mint a közös iskoláknak. E tekintetből tehát Egerben a közös iskolák fölállításának szükségére nézve az indokokat hasztalan keressük, hacsak azt nem gyanítjuk, miszerint némely cosmopolitikus gondolkozású, s modern ferde eszmékkel saturált, jó akaró polgártársunk nem irtózott ama gondolattól, hogy városunk serdülő nemzedéke az etbikaival legjobban összhangzó keresztény erkölcstan elvei szerint növeltessék. No de ekkor, e jó urak elveihez következetesen, oda kellene törekedni, bogy a kitűnő egri kath. fő-gymnasium, a kath. nönövelde, tanító képezde, s az egri papság által föntartott jogakademia mellett is mely, — intézetekben a különböző vallásfelekezeiü ifjak igen szépen megférnek, s a szülők vallásos aggodalmai nélkül, igen alaposan növeltetnek, — szintén hasonló parallel, közös, magasabb tanintézetek állíttassanak föl ! De talán sokan azt hiszik, hogy a tanköteles gyermekek túlságos száma tette szükségessé Egerben a közös iskolák felállítását ? Erre nézve hivatalos forrásból nyert számadatokra utalunk. Egerben a tanköteles növendékek száma ez idő szerint 3000-re rúg. Leszámítva ez összegből a növendékek azon körülbelül 1000 főre menő számár, mely a főgymD. alsóbb osztályaiban, az angol kisasz- szonyok nővöveldéjében, az izraeliták elemi tanodájában, s néhány magán-intézetben oszlik el : a fenmaradó összegből tényleg az egri elemi s népiskolákba jár összesen 1812 növendék, és pedig a katl. hitfelekezetiekbe 1482, a közös iskolába pedig 330, tehát az összes tanköteleseknek csak mintegy 10%-a! Hogy a tanuló nemzedék e csekély számáért, mely a kath. felekezeti iskolákban még nagyon szépen megfér vala, bizony nem va!a érdemes, jelentékeny költséggel közös iskolákat állítani fel, s azokat még tetemesebb kiadásokkal föntartani : ennek belátására bizony nem nagy bölcseség kívántatik ! De ha a fönnebbiekben kimutattuk városunkban a közös iskolák fönállásának szükségtelenségét, könnyű volna beigazolnunk azok föntartásának a sükeres népoktatásra nézve káros voltát i s. A sok közöl csak azon egy körülményt említjük, hogy e kétféle népiskola fönállása miatt a tanköteles gyermekek kötelező iskoláztatásának törvényszabta hatósági ellenőrzése csaknem lehetetlenné van téve, és pedig azért, mert az egri alsóbb néposztály az által, hogy gyermekét, tetszése szerint, vagy álilitólag, hol a felelekezeti, hol a közös iskolába küldi, könnyen talál a hatósági felügyelet alul kibúvó ajtót, bogy gyermekét az iskolától elvonhassa, sőt, hogy maga az iskolába küldött, de elcsavar gó gyermek a jóhiszemű szülőt kijátszhassa. (Vége kőv.) sok esetre fényt árasztanak, melyek majdnem megfoghatlanok, meg- magyarázbatlanok voltak a természettudomány kisebb mérvű haladásánál. (Folytatás köv.) A vasgyuró. — Klassikus elbeszélés, — Kürtői Jenőtől. A vasgyúró házasodik. (Folytatás.) Csillagzata úgy hozta magával, hogy nagykorúságával tanulja megismerni azon érzelmet, mely a költők egyhangú véleménye szerint nem csak hogy existál, de megragadja az emberben azon hús darabot, melyet szívnek nevezünk, ha nem 17, akkor 71 éves korában. Korondy szerelmes lett a szép Rettegh Adél comtessebe. A comtesse már előbb szerelmes volt Korondyba. Távol vala a viszonytól minden idealismus, minden költöiség... Nem esküdtek egymásnak hűséget holdvilágos estéken az er- kélyablakból, nem bizonyították, hogy valósággal meghalnak, ha egymáséi nem lehetnek, hanem szerették egymást simpliciter, tisztességes szándékból. A gróf-papának nincs kifogása a dúsgazdag népszerű fiú ellen. De annál több van a grófné-mamának, az előszobából, hol mint takaros szobaleány pompásan gerálta magát, a salonba vitt nagyralátó asszonyságnak. Ez már a gondolatnál is, hogy az ö lánya, a Rettegh Adél comtesse, valaha Korondy Lázárnak , egy parvenunek, egy közönséges nemesembernek nejévé lehetne, görcsöket kapott annyira, hogy minden iibenocbja elszakadt, és a harmadik szomszédban is allar- mirozta az embereket sikoltozása. Akaratát declarálta is Korondynak, nem sima, politikus szavakban, melyeket az ember arra csavarhat, a merre épen gusztusa hozza magával, hanem erős, nyomós, félre nem érthető frázisokban, melyekkel úgy leseperte a szegény ifjú mindeD reményét, mint boldogult szobalány korában az aranykeretek pókhálóit. . . . Korondyt egyszerre, mintha kicserélték volna. Ha eddig kevés alkalmat adott a fecsegésre, kipótolta most bőven. — Hallotta-e már kedves nagyságos asszony, mi az újság? — Talán megint Korondy csinált valamit ! — Valamit! — Valamiknek is sok ! Tegnap előtt meglátta egyik erdésznek lányát, megtetszett neki, s meglátogatta. Amint szemébe ötlött a. ház szegényes kinézése, kiparancsolt belőle minden élőlényt, azután beütötte a főfalat, úgy, hogy egyszerre összeomlott az egész ház. — Hisz ez lelkem egy Sámson! — Tegnap estére már készen volt az uj lakás, melyben akármi, magunkféle úri asszony is ellakhatnék. Az este, amint a gyűlésből haza lovagolt, meg akarta tekinteni az uj házat. Böske, az erdész lánya, örömmel rohan elébe, de piros rokolyájától megbokrosodott a ló. Korondy leszáll, kihúzza diszkardját, és egy csapásra két darabba esik a ló feje. — Szörnyűség! — Ha még csak ennyi volna. Az éjjel mulattak. Mulatság közben nagyon ivott, s minél többet ivott, annál szomorúbb lett. A többiek fel akarták vidítani, s elkezdték neki mesélni azon kis kalandocskákat, melyeket Rettegh grófné szobalánykorábúl megtartott a hagyomány. Korondy szeme egyszerre lángot lövelt ; felszökött üléséből, eldobta a nehéz X lábú asztalt mindenestől és valamennyit pimasznak nevezte. Hatan voltak jelen. Ma reggel verekedett meg mind a hattal — egyszerre. Azt mondják, olyan volt, mint a köszobor, alig vett lélekzetet. De amint a kard megcsörrent, széttekintett, s a jövő percben össze vala metélve minden ellenfele. Most útban van Törökország felé. — Tudom Istenem, lesz is ott pár nap múlva cgiháború ! . . . Csakhogy Korondynak esze ágában sem volt most az egyszer Törökországba bujdosni, hanem elvonult őserdejébe medvére és vadkanra. így telt az idő. Ha nem verekedett, akkor veszekedett, — ba nem ivott, vadászott, — ha nem kalandozott, csinált más garabonciát. Adél comtesse mindezeket hallotta a Johann komornyiktól, kit, mert Korondy küldte, ö szegődtette be atyjával. Hallotta ... és még inkább szerette, jól tudva, hogy mindez miatta történik. (Folytatás követ.) *
