Eger - hetilap, 1876
1876-04-20 / 16. szám
123 magast» fokáig emelé, az elveszetteket pótló egyesült közös részvét, a gyújtogatás gonosz tette elleni utálat, — mind ez s még több is, úgy mondják, egészen vagy bizonyára ’minimumáig eltűnt, a mióta a különösen ingóságokra vett biztosítás oly könnyűvé, általánossá lön. Minthogy az a kárt megtéríti, azért a leghatártalanabb vigyázatlanság ütötte fel tanyáját s a legerkölcstelenebb üzérkedés, a hazugság, a csalás, lopás, a gyújtogatás tártajtó s kapukon nyert bemenetét. Mivel a lelkiesmeretlen, főleg a nehezen megbecsülhető ingóságok fölülbiztositása által, a netalán kényelmében zavart henyélő és semmirekellő vagy ön, vagy bérelt gazság által könnyű módon tehet szert nyereségre, épen a biztosítás által idéztetnek elő a gyújtogatások, melyek alig tekintetnek valami gonoszságnak, s igy a tűzvésznél láb- és kézmoccauás nélkül engednek a spekulatív operatiónak szabad menetet. Fájdalom, ezen s hasonló állítások bizonyos fokban valóban igazak. Maguk a biztositó intézetek saját tapasztalataik, valamint tűzkár-adataikból legjobban ismerik a hamis felfogások s gazságból eredt tűzvészek tágkörét. E tényekből csupán szomorú bizonyitéka foly annak, miszerint visszaélés által a leghasznosabb dolgok is el- torzithatók, jótékony hatásuk pedig igen szűkíthető, sőt egyes esetekben épen az ellenkezőre fordítható. Azonban ily esetek épen csak visszaélést constatálnak, s azért annak akadályozását hangosan követelik. Mindezen visszaélés alapját csupán a jelen fölfor- dultság és demoralisaúoban találjuk, mely, mint sok egyebet, úgy a tűzkárok ellen szolgáltatott biztosítást is rósz céljaira fordítja. Igaz ugyan kétségtelen, bo^y a kötött biztosítás gyakran ad alkalmat csalásra, ingóságok titkos elrejtésére a tűzvész előtt, alatt és után, közvetlen vagy közvetett tüzgerjesztésie, a tűznek elhanyagolására, az oltásnáli közönyösségre, azonban — s ez főben járó különbség — a biztosítás nem közvetlen oka, vagy indoka mindezen gaztetteknek, mint inkább már véglétezü erkölcsi rom'ottsága annak, ki a tűznek szántszándékos okozója. Igen, gazságok nem azért fordulnak elő, mert biztositó intézetek léteznek, és netalán hallgatagon türetnek, hanem épen dacára annak, hogy azok ama gonoszságokat ellensúlyozni igyekeznek, minek minden akarat legstirgöbb sziüöoka; mert a biziositó intézetek legelső sorfán maguk szenvednek e gaztettek gyakorlása által s igy tehát leginkább vannak azok elnyomása illetőleg a tettesek nyomozása és btinhesztése iránt érdekelve. Avagy tán a régi jó idők dicsérői, midőn a mostani tüzkárbiztósitó intézmény még nem léte- zék, nem a viszonyokat tüntetik föl, hanem az egyszerű polgári életet tartják szem előtt? Vagy a régi időkben valóban oly nagy volt-e az elövigyázat, a szolgálatkészség s az erény egyátalán oly általános, miszerint tűzvész elhanyagolás vagy roszakaratú gyújtogatás által soha sem keletkeznék? Nem volt-e a saját tűzhelynek még oly gondos őrzése hatástalan valamely szomszéd vigyázatlansága által ? És a villámsugár nem gyujtott-e minden elővigyázat dacára is? És mik valának a ttizkár-biztositás hiányának következményei? A rémület és azon tudat, hogy az okozandó kár, a biztos fedél, a hozzá tartozó szükségesekkel!, sőt gyakran az egész birtok pusztulás általi elvesztése legtöbb esetben az összes eszméletet és tetterőt bénitá meg. Kézművesek és földmivelők rövid idő alatt elveszték nemcsak azt amit birának, de megfosztatának még az eszközöktől is, az elveszetteket pótolhatni. A tűzvész által károsultak nagy többsége állapot, rang és élelemforrás különbsége nélkül gond és nélkülözések közt, sőt szükség és szegénységben volt kénytelen életét tengetni, egesz családok jutottak sok időre vagy mindenkorra tönkre, a nyomor mellék-utakra, önfeledés, blinök, gonosztettekre vezérelt és az ezzel szorosan összefüggő sarjadozó nemzedék nyomorteljes elhanyagolása azon szomorú következményeket voná maga után, melyek az öröklött rákfenét, viszonyítva a jelen- s utókorra, jellemzik. Hasonló okok még most is hasonló hatások sziilöanyái. Mint kellene a haladó szegényedés és az abból származó különben is sokasodó gonosztettek fölött hangoztatott panaszoknak szaporodtok, ha a tűzkárok még mindig oly kikerülbetetlenek volnának, mint valának, ha a biztosító-intézetek által szolgáltatott kártérítés nem volna oly bőven forrásozó menedék a szükség és az azt nyomon követő erkölcstelenedés betapasztására ; mi által az e nemű gonosztettek következtében a fenyitő-iotézetekbe való bevándorlás áramlata visszaszorittatik. Bármennyi legyen is még, ami a tiizkárhiztositó-intézmény ja- vitá-át sürgetné, mégsem gondolhatjuk, miszerint találkoznék biró, ki ezen vagy hasonló gaztettek esetében vagy csupán a tűzvésznek azon célbóli előidézése esetén, hogy a biztosítást kizsákmányolja, a legdrákóibb szigort ne alkalmazná, minthogy ez esetben nem any- nyira a gaztett bünhesztése, mint inkább rettentő péida szolgáltatása volna a követendő cél. Lörinczfy János. Megyei élet. Heves és K. Szolnok t. e. vármegyék 1876. március 13-án, Beöthy Lajos főispán elnöklete alatt tartott rendes bizottsági közgyűlésén kővetkező ügyek tárgyaltattak: A íőpéuztárnoki hivatalnak választás utján lett betöltése következtében az alpéztárnok illetőleg ellenőri hivatal megüresedvén, a megye főispánja, a jövő közgyűlésben történendő választásig, — Talán valami kérelme van hozzád, — mondá nőm. Fogadd el szobádban. — Nincs titkom előtted, — mondám — kivált saját embereinket illetőleg. Egyébiránt ha a szakácsnak kérelme van, annak teljesítése a te szádból kedvesebben fog hangzani, mint az enyémből. Jöjjön be. — A szakács halványan, rendetlen öltözetben s eltorzult vonásokkal jött be. — Mi baja, Rigaud? — kérdé tőle nőm, megijedve megjelenésén. — Ah ! nagyságos asszonyom — mond Rigaud, fehér sapkáját kezében forgatva — ha tudná nagyságod . . . — Na, szóljon hát, Rigaud ! mi baj ? Rigaud névtelen levelet kapott, melyben egy ezer frankos bankjegyet s néhány sor irást talált, mely számára másik ily bankjegyet biztosított, ba a tál articsókába, mely a háznál csupán az én számomra készíttetik, a levélhez mellékelt kis üvegcse tartalmát beleönti. A levél irója azt állítja, miként ez a fűszer csak emelni fogja az articsókák jó izét s átalában semmi kellemetlenséget nem fog okozni. A becsületes szakács átadta nekem a levelet s egyszersmind kivette zsebéből az üvegcsét. Belátta, hogy a művelet, me!y tőle kívántak, még sem egészen ártatlan, mert akkor nem adtak volna érte oly nagy dijat. Elvettem az üvegcsét, megvizsgáltam tartalmát, néhány cseppet egy darabka cukorra öntöttem nőm kedvenc ebének adtam, mely épen körültrm ugrált. Alig Ízlelte meg a szegény állat a cukrot, lábai egyszerre megmeredtek, szemei elhomályosultak s döglötten rogyott szőnyegre. — Szent Isten, méreg! — kiáltott fel nőm, s karjaimba dőlve, arcomat könyeivel nedvesitette. A szakács majdnem megkövülve állott a félelem és borzadás miatt. Arra kért, menjek vele a rendőri hivatalba, hogy ott az eseményt jegyzőkönyvbe vétessük. De én megtartva nyugalmamat, lé- lekéberségemet, megdicsértem Rigaudot hűségéért, elismertem, hogy éltemet köszönhetem neki, s a kilátásba helyezett pénz kárpótlásául másik ezer frankos bankjegygyei ajándékoztam meg. Nagyon gondjára biztam, hogy articsókáimat jól készítse, melyeket ma sokkal jobb étvágygyal reménylettem elkölteni, mint valaha. Egyébiránt a rendőrséghez mehet egyedül, ha akar, s Írasson magának amit akar. Mikor nőmmel egyedül voltam, a köny és zokogás miatt nem tudott beszélni, s oly gyöngéd hizelgéssel és édes szeretettel halmozott el, mint amilyenben rég óta nem részesültem már. Csak annyit mondtam neki, hogy nekem valami halálos ellenségem van, de akitől ily szerető nő s hű szakács körében mit sem félek. Távoztam, s gondolataiba mélyedre hagytam nőmet. Más valaki az én helyzetemben végtelen kiváncsi volt volna most a Moeris ur és nőm közt létre jövendő első találkozásnak fültanúja lenni. A mi engemet illetett, én egész más gondolatokkal voltam, mert ismerni hittem nőmet s a megijedésböl, melybe őt a mérgezési kisérlet ejtette, meggyőződtem arról, hogy alig fog többé ndvarlójával találkozni. Nem tévedtem. Nőm tudtára adta Moeris urnák, hogy öt nem akarja többé látni, s ncin fogadja el látogatását. A lovag reményeinek ilyes meghiúsultán elbusulta magát s nem sokára megnősült. — Ez mégis csak szörnyű történet! — kiálta fel Marans. — Ez a Moeris iszonyú ember. Most már nem csudálkozom többé rajta, hogy nőd vele nem akar uj ismeretségi viszonyba lépni. Most már azon csodálkozom, hogy Moeris ur irányában viseltető gyűlöletét nem osztod. — Moeris irányában én semmi gyűlölettel nem viseltetem. Hát azt hiszed, hogy ö akart engemet megmérgezni ? — Hát ki más ? — Magam.
