Eger - hetilap, 1875

1875-12-30 / 52. szám

412 mének, hogy a szolnoki Tisza-hidon b. VodiánerMór által gyakorolt vámmentesség megszüntettessék, illetőleg az ez iránti törvényes lé­pések megtételével a kir. kincstári jogügyek igazgatósága megbi- zassék, helyt nem adhat; mert a szolnoki kincstári uradalom a szol­noki Tisza hídnak és az ahhoz tartozó szandai töltésnek vámszedésre jogosított tulajdonosa még 1867 évben megszűnt lenni, ugyanakkor annak vámszedési joggal felruházott tulajdonosa az országos építé­szeti alap, s annak is megszűntével, a megye közönsége lett. Mivel tehát a megye a szóban forgó hidat és töltést, nem a kir. kincstár vagy országos építészeti alap, hanem saját maga nevében és érde­kében kezeli, azon esetre, ha a Vodianer családnak ama hídon és töltésen való vámmentességét törvénytelennek véli, annak megszün­tetését, — tekintve a nyolc évi gyakorlatra — most már a megyei tiszti ügyész felperessége alatt, a megyének kell bírói utón esz­közölni. Ennek kapcsán olvastatott a közmunka s közlekedési szakosz­tály előterjesztése. Minthogy a felolvasott micisteri rendelet szerint a felperesi képesség a megye részére fenáll, az összes iratok a megyei főü­gyésznek azzal adatnak ki, hogy most már arra nézve, meginditandó- e, s mi módon br. Vodianer ellen a kereset, érdemleges véleményt adjon. A népoktatás külföldön. F)Ángolország amily nagyszerű más kiállítása, oly cse­kély, mondhatni semmis volt a tanügyi ; mert egynéhány bibliai ké­pen és iskolai pádon kívül, melyek közt egypár célszerűen készült is volt — semmit sem láttunk. G. ) Belgiumról majdnem hasonlót mondhatunk, s csakis egy gyakorlatilag és igen célszerűen készült számológépét emelhetjük ki. H. ) Holland gyermekkerti-rajzmunkák, és statistikai ki­mutatások által volt képviselve. I) Franciaország népoktatásügyS még a kezdetnél van, s bár sokan beismerik ott is ennek fontosságát és emelkedésének szükségességét: mégis a népoktatási törvény hiánya miatt annak a kellő lendületet nem adhatják meg. Tanügyi kiállítása általán véve szegény, s ezek közöl csakis azok érdemelnek figyelmet és elismerést, melyeket Párizs városa és egyes kereskedők állítottak ki. így elismeréssel szólhatunk a Ha­chette cég (Párizsból) szemléleti képeiről, melyek minden tekintet­ben célszerűek és sikerült kivitelűek, s előnyük abból áll, hogy ala­pos fogalmat nyújtanak az egyes állatok életmódjairól és viszonyai­ról ; valamint Delgrave iskola-relief-térképeiről és a palatáblát he­lyettesítő papir-tábláiról, melyek feketék és lakkal bevonvák. Ezek közöl dicséretre méltók azok, melyek egyik oldalukon Franciaor­szág, másikon egy-egy departement néma térképeit tüntetik elő, s a földrajz tanítását igen sikeresen mozdítják elő. Látható volt Franciaország tanügyi kiállításán azon nagyszerű intézet mintája, melyet Párizs városa 1872-ik évben állított fel a végre, hogy a városi iskolákat jó, célszerű és olcsó iskolai bútorok­kal, tanszerekkel, tanuló- és Íróeszközökkel, lássa el ; valamint De- niau remekül berendezett rajziskolájának mintája. Miután Franciaország nép nevelés ügyéről szóló biztos adatok­kal nem bírok, egyedül Párizs városáról teszek e tekintetben emlí­tést. Párizsban van 362 elemi iskola, melyekben 220 világi és 142 iskolafivér és nővér tanít. Ezen iskolákba jár 82,259 tanuló, a kis­dedóvodákba pedig 21,331. A tankötelesek száma volt 1872 ik év­ben 259,000. A tanítók fizetése 1000—1800 frank. Van egy férfi- és egy nőtanitó képezdéje, melyek mindegyikébe 75 növendék jár. J) Spanyolország semmit sem; Portugália egy is­kolaházat, mely azonban minden tekintetben oly messze állott a többi iskolaházaktól, mint Portugália Mekkától; Olaszország sok tankönyvet, egypár iskolai padot, tanulók munkáit és térképe­ket, melyekről azonban semmi különöset sem mondhatunk; Ro­mania szép és tiszta rajzmintákat és helyesen egybeállitott nö­vénygyűjteményt ; Görögország vallási- és nyelvkönyveket ; Törökország a fitanoncok Írásbeli dolgozatait állították ki. Oroszországban, hol minden 1000 lakos közöl csak 4 tud olvasni és Írni, hasonlag több gondot kezd fordítani a kormány az iskolákra, s első sorban tanitók képzéséről és iskolák építéséről gondoskodik. A tankötelezettség nincs ugyan törvény által ki­mondva, de hol ez kivihető, — mint nagyobb városokban — szigo­rúan hajtatik végre. Minden megyében van egy fő- és négy másod tanfelügyelő; a megyei iskolaszékeken kivül, hol a főtanfel ügyelő elnököl, kerületi iskolaszékek is vannak, melyeknek elnökei a má­sod'anfelügy élők. Vannak állami iskolák, melyeü mindegyikénél iskolai-könyvtár is létezik. A népoktatás költségeinek fedezéséhez, a tanitó-képezdék költségein kivül, melyekhez a kormány 64%-kal járúl, — az állam az összes költségek */5-dét adja. A nők felsőbb oktatására nagy gondot fordít. Van 57 nőgymnasiuma és 121 nő- progymnasiuma. Kevés taneszközei közöl a terményrajzi képek azok, melyek, a népiskola céljának némileg megfelelnek,mi azonban többi tanesz­közeiről épen nem mondható. De annál inkább elismerést és érmet érdemel tanitói nyugdíj intézete, mely szerint azon tanító, ki 25 évig szolgált, egész fizetéssel nyugdijaztatik ; s ha továbbra is tani- tóskodhatik az illető, akkor kettős fizetést kap. A taneszközök száma 212, s ezek közt legjobban van képvi­selve a természettan (58 dr.). Taneszközei módszertanilag helyesen vannak egybeállitva és élethiven előtüntetve, mi e célszerűségüket és kiváló hasznukat biztosítja. Figyelemre méltók a bibliai képek, falitáblák, az irva-olvasáshoz, szemléleti képek, földképek, az álla­tok szemléleti képei és a méterrendszer tanításához használt fali­táblák. Leginkább magára vonta a szakértők figyelmét Svéd- és Németország néma térképét előtüntető nagy fekete fa falitábla, mely a tájékozás begyakorlására kitűnő haszonnal bir, s mely e tekintetben egyedüli volt a világkiállításon. Szinte ki kell emelnem a „Zon-Karte“-t, mely másfél ölnyi hosszúságú falitáblán a forró, mérsékelt és hideg égaljak állatvilágát és növényzetét teszi szem- lélhetővé; valamint a svédnépviseletet elötüntetö 12 kisebb szem­léleti képet, melyek azonban kicsinyben tüntetvén elő az egyes ala­kokat, iskolai használatra alig alkalmasak. Különösen dicséretre méltók a siket-némák, vakok, tompa- elméjüek, gyermek-menbelyek és árvaházi növendékek különféle hasznos munkái, melyek egyúttal bizonyiíékúl szolgáltak arra, mi­ként lehet az ily szerencsétleneket, — s különösen a három elsőt, — a társadalom hasznos és munkás tagjaivá képezni. A polgári- és középtanodai taneszközök közöl kiválóbbak vol­tak a mértani, természettani és terményrajzi eszközök, mely utób­biak között láttunk szép növénygyűjteményt, s a növényeknek a közéletben leginkább használt termékeit, mint: különféle hasznos növény-magot, mahagónit, terpetint, guttaperchát, turfát, rebarbarát, hamuzsirt, stb. Végre nem hagyhatom említés nélkül gyönyörű ős szakszerűen berendezett iskolai könyvtárát a tanító és tanulók részére. Heti szemle. Legújabb liirek szerint valószínű, hogy a magyar bank- és vámügyben a magyar kormánynyal történendő alkudozások végett az osztrák ministerek pár nap múlva Budapestre jőnek. Horvátország, mely uj közigazgatási rendszerében a törvényhatósági tisztviselők kinevezésének elvét életbe léptette, kö­zelebbről e téren egy hatalmas lépéssel előbbre szándékozik, amen­nyiben a zágrábi kormány egy törvényjavaslatot szándékozik előter­jeszteni, mely szerint a községi elüljárók is kinevezés utján fogná­nak hivatalukba lépni. Ausztria. Az osztrák kormány az ünnepek után egy 5°/0- os rente-kölcsön tárgyában törvényjavaslatot fog a lajtántuli ország- gyűlés elé terjeszteni. B. John, az osztrák magyar közös hadse­reg vezérkari főnöke a hadsereg uj szabályzata értelmében azon jogot nyerte, hogy a hadseregben az altisztektől kezdve a tábor­nokig a tiszteket a báró fogja kinevezni, s kinevezéseiért senkinek sem felelős. Franciaországban a senatorok választása be van fe­jezve. Van 16 monarchista és 60 republikánus senator. Törökország. Tudvalevőleg a török kormány az elé- gületlenség lecsillapítására reformtervet dolgozott ki, melyet mie­lőbb életbe szándékozik léptetni. A bosniai fölkelők azonban, egy közelebb tartott gyülésökön elhatározták, hogy a török reformirade által nyújtott kedvezményeket megvetéssel utasítják vissza. Hub- mayert a fölkelők fővezérré választották, hg. Karagyorgyevicset pedig felszólították, hogy távozzék el Bosniából. — A török reform- termán megengedi, hogy keresztény adószedők alkalmaztassanak, de az adókivetők csak mohamedánok lehetnek. — Ennek ellenében gr. Andrássy reformjavaslata az adókivetésnél keresztény tisztvi­selők működését kívánja, mi által az eddigi lázadások fő oka jövőre nézve el lenne hárítva. Az északi nagy hatalmak azt óhajtják, hogy a szultán, mellőzve saját reform-fermánját, Andrássy reformjavasla­tát fogadja el s érvényesítse. Török forrásból származó hirek szerint a török hadak a her- cegovinai lázadókat Gacko mellett f. hó 24-én megverték és Mon­tenegróba szoritották.

Next

/
Thumbnails
Contents