Eger - hetilap, 1875
1875-09-30 / 39. szám
307 hadjáratban, — a mint akkor mondogatták — „a porosz iskolames- terek“ verték meg a frorciákat, — természetesen nem közvetlentik hanem közvetve az által, bogy az általános művelődéséhez a nagy német nemzetnek első sorban ök járultak, a kormány intentioit ők vitték be a nép szellemébe, ök voltak és jelenleg is ök első tényezői az általános művelődésnek, ök kedveltetik meg az ifjúsággal az ismeret-gyűjtést; és oltják be a népbe a tudásvágyat. Sokezor történik nálunk hivatkozás egyik vagy másik na- gyobbszerü intézményre, vagy kií'ejlettebb állapotokra, a nélkül, hogy a felületesen szemlélő tömeg további okát keresné, mely állításom igazolásául szabad legyen hivatkoznom azon ritka szépségű megnyitó beszédre, melyet V a v r i k Béla kir. tanácsos ur az egri ügyvédi kamara megnyitása alkalmával ez év tavaszán tartott, és melyben hatalmas szónoklatával kiemelte azon tekintélyt és tiszteletet, melyben külföldön a birói és ügyvédi testületek részesülnek. Bátor vagyok azonban megjegyezni, hogy ugyanott épen a honoratior, — mint a földmivelö-, iparos- és kereskedő-osztályok, az őket megillető tekintélyt és tiszteletet élvezik, s ha ennek okát kutatjuk, lehetetlen be nem ismernünk, hogy azt a népnek általános művelődésében találhatni meg, mert e nélkül sem egyik osztály emelkedni, sem a másik ezen emelkedést méltányolni nem képes. Sajnosán kell azonban tapasztalnunk, hogy nálunk, magyaroknál, az ige még mindig nem vált testté. — A nagy tömegben, és különösen az alsóbb rétegekben még mindig nincs meg az igazi vonzódás az iskola iránt, és a földmivelö nép legnagyobb része, ha alkalmat ad is gyermekének a tanulhatásra, és iskoláztatja addig a meddig, azt inkább a kényszer következtében, mint azon megin- gathatlan hitben teszi hogy ez által gyermekét előkészíti az életre, s biztos támpobtot ád neki az élet viszontanságaira. Már pedig az tagadhatatlan, hogy a gyermekkorban elsajátított ismeretek, öntudatlanul beszitt józan elvek, ha felnőttebb kor— Ha volna !... — Élj sokáig lelkem Druszám ! — Soha se haljunk meg szivem Druszám ! . . . . Ilyképen búcsúznak ök másnap reggelig, akkor csók-halomnak közötte bevallják egymásnak, hogy: így még soha sem mulattak! Hat év múlt el. Hat év alatt sok víz lefolyt a Dunán. Hat év alatt sok bor lefolyt a két Guszti teins ur torkán. Ismét csengve, csörögve rugaszkodik be az öt kesely Sorok- sáry Guszti teins ur udvarára Hosszúbelénden. Szép 23 éves ifjú szökik le, s rábízva az öreg urat a jó sorsra a béres gazda karjaira, rohan fel Sárikához. — Ismersz-e még ? — Ismerlek Dári ! — Szeretsz-e még ? — Szeretlek Dári ! — Hitted-e, hogy el fogok jönni ? — Tudtam Dári! — És most jösz e velem? — Megyek Dári ! Soroksáry Gusúti ur csak néz. Meglepetésében elfeledi egyetlen barátját méltóképen fogadni. — Miféle ember ez veled, Guszti Druszám ? — A fiam Dári. — Hát ilyen is van ? — Nem emlékszel rá ? pedig egyszer már volt velem nálad. — De hát Sári hogyan ismeri ? — Kérdezd meg tőle. Dári, amint a két öreg urat együtt látja, hozzájuk lép. — Uram bátyám, én nem jöttem csupán látogatóba . . . Hat év előtt itt voltam ; . . Sárikát megszerettem. Akkor gyermek voltam, korhely, iskola-kerülő. Hat év után eljöttem, mert tudtam, hogy Sárika is szeret. Most vagyok bites ügyvéd és tekintetes nemes Baranya vármegyének tiszti ügyésze. Uram bátyám ! adja nekem a lányát! — Adom öcsém ! hogy ne adnám! — szólt könyező szemekkel Soroksáry ur — ki volna méltóbb férje egy Soroksáry Sárinak, mint egy Soroksáry Dári! A csodálkozás sora most Soroksáry teins nron van. Hat év óta fülei kissé meghibáztak, nem volt képes hallani az egészet. ban a vasárnapi iskolázás által megszilárdittatnak, az egész életre kiható, maradandó, jótékony hatásúak lesznek. Van azonban a népiskola-kerülési hajlamnak még egy másik reálisabb oka is, és ez igen sok esetben az alkalom-hiány, mert,mig a kenyér-kereset után néző szülő házát elhagyja, számtalan esetben nem tudja apróbb gyermekeit másra, mint iskolaköteles gyermekére bízni, és erős meggyőződésem, hogy mindaddig, mig nem lesz gondoskodva arról, hogy a szegényebb osztály, a már serdülő 2—6 éves gyermekét biztos helyen hagyhatja az alatt, mig ö a háztól távul napi kenyerét keresi, addig nem is lehet meg a kívánt sükere a törvény azon rendeletének, hogy minden 6—10 éves gyermek is- koláztattassék. És eme bajon segíteni a kisdedóvodák feladata volna. — Első tekintre jelentéktelen, kicsinyes intézmény, de valójában alapköve a nép általános nevelésének, — mivel a leendő honpolgárt'azon korban veszi szárnyai alá, melyben az már eszmélni képes, és melyben a benyomások már megmaradnak ;a rendes iskoláztatás által pedig megszilárdulnak, mert ez mintegy előkészíti őket az elemi iskolákra, elannyira, bogy az itt eltöltött években játszadozva gyűjt ismereteket és felébresztetik benne a kedv, a vágy annak szaporításához, szokik az engedelmességhez, rendhez, és egyszer átmenve az elemi iskolába, mig egyrészről a néptanitó benne már kész kapitálist vesz át, másrészt a gyermek az ottani állapotot már nem találja kiállhatlannak, — mert az átmenet természetes. A kisdedek nevelésére, testi és lelki állapotainak fejlesztésére már a spáitaiak nagy súlyt fektettek, de maga Kriszius főfontosságot tulajdonított a gyermek-nevelésnek, midőn azt mondá, hogy „engedjétek hozzám jőni a kisdedeket,“ — mert ezáltal kimondotta azt, hogy a mint egy ház építését felülről kezdeni nem lehet, úgy a társadalom erős lábra állítását mindenekelőtt legalól, a gyermekeknél, kell kezdeni, az embert legifjabb korától nevelni. Azt hitte, hogy veszekednek. De, amint Soroksáry Guszti ur egymásba teszi a két szerető kezeit . . világos lesz előtte minden. — Brávó ! — kiáltja a kövér ur ragyogó arccal, dobogó szívvel . . . erre már csakugyan iszunk egyet ! Ittak is egy álló hétig állhatatosan. Semmi baj sem történt. Igaz, hogy néha kissé összekoeódtak, mert Soroksáry Guszti teins ur Toroksáry Gusztit nagy boldogságában per „D á r i k á m, kedves vő m“, — ez pedig amazt per „Sári lányom, kedves menyem", kezdé titulázni. Persze mindkettő protestált, di sputált, demonstrált. De csakhamar szent lett a béke ismét, s egy pohárból ittak az uj pár boldogságáért. t Szomorú idők viradtak a hazára, félt a jó barát jó barátjától. A hol két ember összejött, azonnal termett oda harmadik is — a kit senki sem invitált. S e harmadik miatt a kettő nem merte magát jól érezni. Most ivott még nagyokat a két Guszti ur — a keserűség miatt. De nem sokáig ittak. December 7-én 1872-ben eltöröltetett az ösiség. Csakhamar ezután elolvadt a 3000 hold Hosszúbelénden, és az 5000 hold Husszúperénden. A két öreg úr egymásra nézett. — Guszti, hát már most mit iszunk? ! — Az ám, azt volna jó tudni! — Van-e még valamid ? — Van öt kesely lovam, megér 50 irtot. Hát neked mid van ? — Van egy házam, kapok érte 2000 pengőt. — Thüjj ! hisz akkor hát urak vagyunk ! .... Mit csinál Sári és Dári ! bánta is azt a két jó ur ! Dári 49-ben emigrált, s csak pár év múlva hallották róla azt, hogy-papir gyára van Guadeloupe vagy Acapulco mellett. A két öreget majd megette a méreg. Rettenetes dolog is az, hogy egy tősgyökeres magyar nemes — papírt csinál! Ha már legalább bankótcsinálna! Nem írtak nekik soha, — s meg nem bírták bocsátani, hogy saját szorgalmuk által meg bírnak élni. Ilyen volt 100 jó öreg teins ur közül 99 — in illő tempore. Kürthy Jenő. *
