Eger - hetilap, 1875
1875-09-30 / 39. szám
L — 306 — ire a politikai szereplés tarka barka palástját borítsák, s a becstelen tényekről suttogó fámát hangos frázisaikkal tulkiáltsák. Ki nem tagadja, hogy az úgy nevezett ex professo kortes-vezérek nem csekély légiója többnyire ily emberekből áll ? A néptömeg ismeri ez embereket, tudja magán-életök elrettentő titkait, de mindazáltal engedi magát általuk vezettetni, s ha az ily fajta ember, „jő családból1' származik, nem ritkán még a „jó társaságban" is — már kivált a politikát illetőleg — hangadóvá válik. De többet mondhatunk. Ki nem tudja, hogy vannak közéletünk szereplői közt nem jelentéktelen tekintélyek, kik magán-életükben annyira nem feddhetlenek, hogy például tisztességes angol, német, francia polgári körök és egyének a velők való társalkodás- tól óvakodnának, mig nálunk egy némely erkölcsellenes tényük, mint'mulattató jux, vagy épen irigyelt bravour tekintetik. S már most vonjuk le mindezekből a tanulságot. Mutat-e föl akár a múltak, akár a jelen történetének képe oly államokat, melyek egészséges politikai viszonyokat, ép erkölcsi jellemeket tüntetnének föl, ott, hol a társadalmi s illetőleg magán emberi erkölcsök megromlottak? Miért hogy épen az angol államélet tünteti föl a lehető legtö- kélyesebb politikai intézmények összegét, a polgári szabadság, jólét irigyelendő, mintaszerű képét ? Hiszen földrajzilag szerencsés fekvése van többé-kevésbbé más országoknak, egyebek közt Spanyolországnak is. Miért hogy hasonló eredményre nem jutnak ? Mert a politikai erkölcsök elvégre is a magánélet földében gyökereznek. Ahol ezek megromlottak, ott hasztalan állítunk föl legszebb elveket, hasztalan veszszük át az angol mintákat, ha előbb erkölcsileg azokhoz nem idomultunk. Ez átidomúláshoz első lépés a félszeg erkölcsi fogalmak tisztázása. Igyekezzünk közszellemünk fáját a magán erkölcsi ferde fogalmak hernyóitól megtisztítani. — A demokrat társadalom a becsületes munkásságon alapszik, s az, ha élni akar, nem tűrheti meg ágain, gyökerein a parasyták, ingyenélősködök, könnyelmű kalandorok életnedvfogyasztó férgeit. Egy szóval : ne bocsássuk át a politikai szereplés sorompóin azokat, kik arra sem méltók, hogy a tisztességes magán-polgári termek ajtain belépjenek ! Lürinczfy János. N ö velés-ügy ünk. Aide toi, et Dieu t’ aidera. Az 1868. évi XXXVI. t. cikkben ki van mondva az iskola-kötelezettség, minden 7 éves gyermekre, és ez tart egészen 10 éves koráig; — mely intézkedés által a törvényhozó testület kimondotta azon elvet, hogy a nemzet hasznos polgárokat csak jól nevelt, értelmes, müveit emberekből nyerhet, a mint ezt legfényesebben igazolják a külföldnek mindazon nemzetei, melyeket a nevelés és általános művelődés a jólét, és hatalomnak oly magas fokára emelt. Amily mérvben fog már most a törvényhozás intézkedése a népnél belső meggyőződéssé válni, és amily mérvben fog ezen intézkedésnek minden további külső kényszer nélkül, benső meggyőződésből elég tétetni, oly mérvben fog nálunk is emelkedni a jólét, függetlenség és hatalom, mivel csak a jól nevelt, értelmes, és szakmájában kiképzett ember képe3 magát csaknem minden körülmény között, lehetőleg jólétbe helyezni, függetlenné-, és egyenkint vagy összeségben, kisebb-nagyobb mérvben hatalmassá is tenni. Hiszen köztudomású dolog, hogy az 1870-iki porosz-francia "4 T A R G A. §£In illő tempore. . . (Elbeszélés.) (Vége.) Tekintsük meg az ifjúságot. Tudjuk, hogy Dári már három nap pal előbb a méhesben keresett asylumot. Ki is aludta magát fölségesen. Amint felnyitá szemeit, két ragyogó szemmel találkoznak azok, melyek aggódva lesik az ifjú álmait. Sárika volt. Zavarba jő, elpirúl, futni akar ... de már késő, mert Dári urfi karja gyöngéden fogolylyá teszi a kis leskelődöt. Az attentât Dári urfi részéről megtörtént... a kis leány nem futhat el ... de most! Mit szóljon? hogyan kezdje? Sokszor van az ember ily zavarban, midőn még csak 17 éves. Szerencsére a nők már 14 éves korukban is nagyobb mesterei a nyelvnek, mint a férfiak 41 éves korukban. Sári töri meg a csendet. — Ugy-e kényelmetlen hely van itt ? — Miért hiszi ezt ? — Álmában igen nyugtalan volt. — Almomban? — Régtől alszom itt? — Fél nap óta. — És te azóta mindig őrt álottál ? ! (A gyermekeknél gyermekjáték a lelkesülés.) Sárika méginkább elpirul, és hallgat. Dári elragadtatva csókolja össze a kis lány üde, rózsás arcát. Csakhamar megbarátkoznak. Kölcsönösen elmondják a biographiákat. Kit érdekelhetne — az illetők kivételével — egy alig 14 éves leányka és egy 17 éves ifjú élettörténete? Egyik dicsekszik 120 libával, 300 csirkével. Másik szidja a haragos professzorokat, kik secundába tették, pedig legalább is annyit tudott, mint maga a pater director. Megsiratják boldogult édes mamáikat. Majd nevetnek egymás kedvéért. Végre Dári esküszik égre — földre, hogy ő Sárit végtelenű 1 szereti. Ez is gyakran megtörténik az emberen 17 éves korában. Sári igen természetesnek találja azt, hogy az ifjú őt szereti, s gyermekies ártatlansággal mondja el, hogy előtte is kedvesebb Dári, mint valamennyi liba, csirke, galamb a világon. Egyszerre azonban mosolygó ajkai elnémulnak. — Talán haragszol ? — Nem. De valami jutott eszembe. — Megmondod nekem ? — Igen. Éppen rád vonatkozik. — Lásd, te fiatal vagy még, és már is. . . a kis leány elhallgat. — Tovább ! tovább ! esdekel a fiú. — Már is ... . apáékkal tartasz. Dári lesüti szemeit. — Azt mondod, hogy végtelenül szeretsz engem. . . De én félek, hogy még inkább szereted . . . — Ne mondd tovább, kérlek ! Igazad van ! De mit szólsz arra, ha megígérem, hogy többé nem iszom ? — Semmit------hanem szeretni foglak még inkább. — Tehát fogadom előtted, hogy többé nem Ízlelem meg a bort. — Azt nem kivánom . . ! Inni szabad, csak sokat inni nem. Egy cseléd vacsorára hivó szava véget vet a boldog gyermekek beszélgetésének. — Soroksáry Guszti Husszúbelénden ! hallod e! meddig akarsz még horkolni? ! — kiáltja az ébredő Soroksáry. — Mi ... mi az ! ? •— Vagy azt akarod, hogy éhen haljak ! Nem szoktál te főzetni soha? — Lesz minden ! De előbb innánk egyet. Mig az asztalt felterítik, dicséretükre legyen mondva, csak néhány üvegnek jártak végére. Ebéd után egy csapra ütött hordó mellett kezdenek egymástól érzékenyen búcsúzni. — Áldjon meg az Isten, kedves Druszám ! — Isten vezéreljen édes Druszám ! — Eljösz hozzám nem sokára ? ! — Meglátogatsz gyakrabban ? ! — És mi meg bírtunk élni egymás nélkül is ! ! — Csodálatos ! — Van-e még harmadik ilyen ember a világon ?
