Eger - hetilap, 1875
1875-07-22 / 29. szám
L — 226 — Mi részünkről azon véleményben vagyunk, hogy első sorban is iskoláinkat kell rendezni, mely úgy szólva nemzeti életüuknek ápoló édes atyja. Csak az a nemzet nagy, hatalmas, virágzó és szabad, a melynek nemzetisége, nyelve, irodalma legdrágább és legféltettebb kincse, az a nép és azon város boldog s van biztos jövője és élete, mely ezen legdrágább kincsek termelő kertjét és gondos ápolóját: iskoláit virágoztatja s áldozatrakész nemes lélekkel nemcsak támogatni, hanem minden körülmények között mint szellemi védőjét fen- tarlani is törekszik. Mennyi tere a jóra való törekvésnek! S csak magunktól függ, hogy a rósz állapotokon segítsünk. Egyesülve ez legyen a jelszó, Egyesüljünk, s mutassuk meg a világnak, hogy nem szájhősök vagyuuk, hogy nem üres szavakkal, de tettel akarjuk megérdemelni a magyar hazafi nevet, hogy ott, hol a közjóért tenni kell, nincs párt közöttünk, nincs elvkülönbség, mert mindnyájan egyet, a város és népe javát, boldogságát akarjuk. — y J. Megyei élet. Heves és K.-Szolnok t. e. vármegyék 1875. junius 14-én Beöthy Lajos főispán elnöklete alatt tartott rendes bizottsági közgyűlésén folytatólag következő ügyek tárgyaltattak: Olvastatott Kis András és érdektársainak, mezőtúri lakos T. Kis Mihály ellen indított utca foglalási ügyben Mezőtúr város tanácsa által hozott 571 — 1866 számú végzése ellen Kis Mihály által közbetett felfolyamodás, az ide vonatkozó tárgyiratok és a megyei főügyész véleményes előterjesztése. Minthogy a feliebezett határozat nem érdemleges hanem közbevetett, Kis Mihály fellebbezése visszautasittatik, és Mezőtúr város tanácsa a folytatólagos intézkedések megtételére, és a felek szabályszerű meghallgatása után, első fokú határozat-hozatalra utasit- tatik. Mint az 1869 LIV. t. c. 299 §. körvonalozza azon végzéseket, melyek ellen a felek fellebbezési jogorvoslattal élhetnek, de fellebbezett tanácsi végzés nem ily természetű lévén, a fellebbezés elvetendő volt. Miről a felek értesítése és további intézkedés végett, az iratok kiadásával M.-Túr város pg. mestere értesittetik. Olvastatott a m. k. belügyministernek 15005 számú leirata a nemesi pénztári kamat-hátralékok beszedése tárgyában ; és a pénzügyi szakosztály előterjesztése. A megyei bizottság még az 1875. mártius hó 19-én tartott közgyűléséből 74—XIV. szám alatt utasította a megyei főügyészt, miszerint mindazoknak, kik a megye törzsvagyonát képező pénztárak valamelyikéből kölcsönt nyertek, és annak kamatait pontosan nem űzetik, a tökét mondja fel s ha a felmondási határidő elmúltával, tőkét és kamatot befizetni elmulasztanák, a behajtást illetőleg a kellő törvényes lépéseket tegye meg, mely irányban az eljárás már folyamatba is tétetett. Ezenfelül meghagyatik a m. főpénz- tárnoknak, hogy ha a megyei tökét élvező adósnak valamelyike, fizetés-kötelességének a jövőben is megfelelni elmulasztana, erről azonnal tegyen jelentést a megye alispánjához, ki minthogy ily esetekben a tőke már felmondottnak tekintendő, a megyei főügyészt a behajtásra nézve szükséges lépések megtételére utasítsa. Egyszersmind oly intézkedés is teendő, bogy a már esedékessé vált, de be nem fizetett kamatok kamata is lehetőleg biztositassék. Miről a m. alispán, a m. főpénztárnok és a m. főügyész értesitA T Á R G A. §*A jó-bolond. Beszély. (Vége.) Kürthi Jenőtől. A gróf ugyanis minden felindultsága dacára belátta azt, hogy a két férfi áthúzhatja egész tervét, s azért a félig áléit Helént egy gyeppamlagra helyezve, óvatosan vissza tér 8 ellesi a párbeszédet. Midőn Oszkár és Szaléz sietve el akarják hogyni a parkot, a sűrűből izmos kezek nyúlnak elő, s mielőtt a meglepettek a védelemre csak gondolhatnának is, le vannak fegyverezve, meg vannak némltva s össze vannak kötözve. Hetekig sinlett már Hommer a nedves föld alatti üregben, midőn egyszer megcsörren a nehéz vasajtó és a fogoly------Hrudi nszki grófnét látja maga előtt. — Lovag ur, meg bir-e bocsátani? — Magam miatt talán, de a herceg miatt soha sem. — Tudja, mi sors vár önre ? Szaléz elfordúl. — A lassú, bizonyos halál e penészes odúban. De én megszabadítom önt egy feltét alatt. — E feltétel bizonyára méltó önhöz és férjéhez. — Férjemet hagyjuk ki a játékból. Neki nincs tudomása e lépésemről. — Feltételem az hogy ön elhagyva e börtönt, kocsira ül, és távozik Lengyelországból, anélkül,—hogy valakit erről értesítene, vagy reményt táplálna ide valaha visszatérhetni. — Megtörtént a menyegző ? — A kitűzött napon. A fiatal pár boldog. Miért háborítaná meg elkésett leleplezésével a békét. — Feltételét elfogadom, — szól Hommer kevés gondolkozás után komoran.------Ki tudná azt, mily viharokon kellett Szaléz élet-hajójának magát átküzdenie, még kiköthetett a kisded Óhután ? I tt olvasta már ama hírt, hogy az özvegy Koributh hercegné Kamilla és Szaniszló unokái karjaiban örökre lehunyta szemeit, olv édes hitben, hogy fiának fiúi fájdalmait nem sokára enyhíteni fogja az atyai boldogság. Tehát meghalt azon nő, kit ifjú korától fogva oly végtelenül s oly hősies lemondással szeretett! Kiért elhagyta mindenét, hogy közelében lehessen, hogy naponta láthassa ... s ki előtt soha, egy szóval, egy jellel sem árulta el érzelmeit ! E csapás megtörte a szerencsétlent, megölte életkedvét. Csak az képezett még némi vigaszt, hogy az elhunyt kedves lény fia boldog. Múltak az évek. Feltűnt a Lengyelországra nézve oly végzetes 1830. Ismerjük saját történetünket 1848 martins 15-től 1849 augusztus 13-ig, cseréljük fel a dátumokat, gondoljuk 1830 január 25 tői 1831 szept. 8-ig s ikertestvéreket látunk, csak neveik különböznek. Véres harcok, melyeket maroknyi sereg vív tömérdek nép ellen. . . . kimondhatlan lelkesültség, mely villámpallossá varázsolja a csorbúlt kaszákat, . . . borzasztó nélkülözés, melyet elviselhetővé tesz a remény, ... és balgatag remény, melyet kikacag az árulás. Árulás ! Mit gondoltok, képes-e a szenvedély egy embert emberiségéből kivetkeztetni? Képes-e arra, hogy erkölcsi monstrummá ferdítse a gyengeséget? Igen ? Akkor ti hiszitek azt, hogy a zsidó Simon irigységből árulta el a tömérdek elrejtett kincset Seleukusnak. Hiszitek, hogy Hippiasz, Ephialtes, Kalliakrates uralomvágya nélkül nem lettek volna a Termopilák és Achája. Hiszitek, hogy Judás a nyomorult 30 ezüst pénzért adta el mesterét. Hiszitek, hogy Baziliszkus Genzerich aranyai miatt gyujtá fel a parancsa alatt levő flottát. Hiszitek, hogy Julián gróf Rodrigo király elleni gyűlöletből hitta be a maurt Spanyolhonba. És hiszitek, hogy Abo-Abdeli boszútól ösztönöztetve, fosztá meg atyját Abo-Havemet az uralkodástól, és csak azért, hogy a 800 éves maur-koronát katholikus Ferdinand kezére játszhassa. Hiszitek, hogy Firuz bég reményeiben bizva adta fel Antiochiát. Hiszitek, hogy Lieu-tshin-yuen a tatár Tekuang ígéretei folytán tette tönkre saját táborát. Hiszitek, hogy féltékenység tette Skotbonban Monteith Jánost — Monteith Jánossá. Hiszitek, hogy Gonsalvo di Cordula, a „gran capitano,* szokásból árulta el majd nápolyi Frigyest, majd XII. francia Lajost, majd katholikus Ferdinandot. Hiszitek, hogy Rakuzzo marquis előszeretetből mutatta meg V. Károly császárnak a Franciaországba vezető legrövidebb utat. Hiszitek, hogy a moldvai Cantemir félelemből lett nagy Péterhez hűtlenné.
