Eger - hetilap, 1875
1875-07-15 / 28. szám
219 Levelezés. Szólátb, juüus 10. 875. T. S2erk. ár! F. hó 5 én délutáni 4—5 óra tájban felülről sötéten tornyosuló föllegek húzódtak halálunk fölé, melyek bekövetkezendő pusztító rombolását mindenki gyai itbatta. E gyanú s e balsejtelem csakugyan nem csalt, mivel 5 óra után az eleintén nagy cseppekben hulló esőt néhány másodperc n ulva borzasztó v:hatral párosult felhőszakadás, s tyúktojás nagyságú jég-zápor követte. — A vihar 8 jégzápor emberemlékezetet feltilbaladó volt ! A iákról a gallyakat s leveleket lesodorván, nem elégedett meg, harem több bázak tetejét is elvitte,— igy sok embert bajlék nélkül hagyott,— megfosztott szép remén yink re jogosító gyümölcs- s buza-teimésütiktől. — A fákat tövestöl együtt kisodoiván, vitte az árvíz a künn levő gyermekekkel együtt, kik közül nehányac az iszapban lelték lel sírokat! — Határunk felső részét s községünk kertjeit a jég mirden ültetett s vetett terményekkel összetörte, dús fürtökkel megrakott szöllőinket végkép semmivé tette, csakaftkete tőkék látszanak a földből magasan kiállva, mivel a tckegyökről a földet is magával ragadta az árvíz; határunk alsó részének némileg most megkönyötült, melyen eey hét előtt vette ki részben áldozatát. A vihar f. hó 9-én újólag kitört, s szinte nagy károkat okozott, de jég nem volt! Mindezekből folyó lag, a máris annyira elszegényedett községünk lakói megfosztva részben hajlékuk, s mi több-élelmüktől, az ébhalálnak nézvén elébe, tisztelettel felhívom e megye s az ország nemes keblű adakozóit, méltóztassanak könyöradományaikkal enyhíteni e szerencsétlen nép sorsát, — egyszersmind felkérem a t. szerkesztőséget, méltóztassék e könyöradományokból befolyt ösz- 8 zeget becses lapjában nyugtázva, községünk elöljáróságához kiosztás végett elküldeni. F. M. Sirok, jul. 11. 1875. Folyó bó ö.-e vészt hozó volt községünkre. A d. u. 4 óra tájban beállott olvaasztó hőség előhírnöke volt az iszonyú vésznek, mely felhő szakadás, dió nagyságú jégzápor s zugó orkán kíséretében félóráig pusziitóan dühöngött, a legjobb fekvésű nyomásban több gazdának őszi éreti gabonáját, tavaszi reményét letarolta, s a szegény zsellérek verejtékéből gyűjtött élelmezési forrását beisza- polta, fákat kicsavart, ablakokat tört. Az egri vásárról bazasietö lakosok ts vidékiek nagy rémülés között látták a hegyekből leomló dagályos viz-árt, s mert az ár a közlekedési hidat is magával ragadta a feltorlódott hullámok rahsnó sebessége pedig az átjárást s tovább utazhatást órákra meggátolta: az egész utca hoszant hangzott jajveszéklések tölték el a léget s az egész egy, hajótörést szenvedettek rémtiletes képének volt kifejezése. — Szerencsére emberélet m esett áldozatúl, — az inkább, ha Isten nem segít, az éhség idejére van elnapolva. — Még most is a legnagyobb munkaidőben sokan házaik s eliszapolt beltelkeik tisztításával foglalkoznak.— A kár fel nem számitbató, de nagysága a szomorú arcokról már most is olvasható a balsejtelmü jövő vonásaival. — Csak kettőnek termése volt jég ellen biztosítva. — y—s. Egri borkorcsolyák. I. Kik ők, mik ök, s merre van hazájok? A legutóbbi képviselő-választásnál tömegesen részt vett fuzi- onalisták közül igen sokan, — nem tudni mi okból? — dacára annak, hogy a fúziót aláírták, nem jelentek meg legszebb polgárijoguk gyakorlatára, s nem jöttek el a szavazó urnához nyílt politikai szint vallani, mely körülmény általános feltünéBt okozott. pant tömeg a kert és táncterek minden részében, hogy majdnem teletette, a szemlélő a mulatságot rendező tűzoltó urakról, hogy titokban taián a rendőrséget is gyakorolják, a mi bizony nem lenne célszerűtlen, és úgy látszik célra vezető is lenne. No de végre: „Pint bort ittam az este, most is részeg vagyok tőle : ragyogó csillagom, galambom". — Néztem a ragyogó csillagokra az égen — s gondoltam a dúcban szendergő purcii galambokra, mert mi más ragyoghatna már nekem, s ki az ördög turbékolna és nyögdécselne már az én kedvemért?! Reslgnáljunk azért, s adjuk meg magunkat. — Jó éjszakát ! Keve. A jó-bolond. Beszély. (Folytatás.) Kürthi Jenőtől. Plotinszfey njugodtan halad át az elö-szobáD, de amint szobájába lép, megrezztn, hátrál . . . majd a zokogó Homroer ajkaira boiúl s fuldokolva kérdi: — Ön . . ön-e az csakugyan? Torma Balázs az ajtónál szintén megrezzen a nem várt jelenet láttára, de ura titkait respektálva, behúzza az ajtót, s mert a derék férfiú dicséretére legyen mondva, nem szokott hallgatózni — gyorsan távozik. Végtelen haragszom ugyan az oly Íróra, ki visszaélve helyzetével, a legérdekesebb mozzanatnál egyszerre cserben hagyja az embert, s nem tekintve semmi auetoritást, felhúzza a regényírók száz mértföldes csizmáját, s viszaviszi az olvasót 1876 böl 1775-be, Monostorról Cochinchinába ; de most az egyszer magam is kénytelen vagyok vele, s ennek egyedüli oka az, hogy Torma Balázs uram nem tartotta fülét a kucslyukon. Ha ö kileste volna az ölelkezők párbeszédét, most egész nyu- god tan ülhetnénk a kanapén, hallgatva az ö meséjére. így azonban át kell lépnünk Lengyelországba. Nagy idő óta szomorú napjai voltak a lengyelnek. Folytonos élethalálharc, melyet ha olykor-olykor beszüntetett is egy felcsillámló békesugár, csakhamar ismét vibarzott és siettető a meggyötört ország végpercét. Kiheverte az 1772-i febr. 22-öt, 1703 i január 6-ot, 1795 i cktob. 24-et, midőn először, másodszor éB harmadszor darabolták fel. Nem halt meg 1812-ben az öldöklő katastrófa alatt, sőt 1815. nov. 27-töl reményleni merte, hogy Konstantin herceg helytartósága alatt csendesen élvezheti az újdonsült alkotmányt. A fegyverek ismét rozsdásodhattak, a harcosok pihentek és a szerető szivek egyesültek. Minden feltűnés, vagy zaj nélkül tartá meg Koribntb Mihály herceg menyegzőjét Hrudiszky Helén grófnővel. Szebb párt kevés lengyel látott életében, mint az arany-szőke, ideálisán szép 17 éves menyasszony, és a sötét-barna 27 éves vőlegény. Ki ne hitte volna, hogy a gyönyörű pár boldog lesz! Ó ! bölcs világ, mily bölcs vagy te előítéleteidben ! Hol van az megírva, hogy a szépségnek vazallja a boldogság ? Ismertem én már ragyás angyalt, és rózsás arcú sátánt is. Láttam, hogyan varázsolt a bandzsal szem földi mennyet; és hogyan alkotott a ragyogó kék szem házi purgatoriumot. — Tehát csakugyan fel kell viradnia a holnapnak ! — sóhajtja egy köpenybe burkolt férfi a mellette reszkető fehér nő nek. Lassú zokogás képezi rá a feleletet. Tehát csakugyan nejévé leszesz a hercegnek! És miért?-----A zért, mert számitó atyád mérlegében többet nyomnak a herceg uradalmai, mint az én kardom! — Mert dicsvágyó anyád szemében fényesebb nymbusz környezi a királyi vért, mint az én sebeimet ! — Mert bizonyára te is örömestebb viseled a hős Wiesnowiecki Koributh Tamás Mihály király szép unokájának nevét, mint az enyimet. — Oszkár ! kiáit büszkén felemelkedve a könyezö leány — Te beszélhetsz igy ? — Oh, ez csak ezredrésze ama keserűségnek, mely szivemet marcangolja. — Azt hiszed, én nem szenvedek? — Igen, azt hiszem ; azt kell hinnem, mert e hit igenis szilárd alapon nyugszik------a holnapon. — A holnapi nap . .. sóhajtja a fehér nő. — Most sóhajtasz, most zokogsz . . . holnap ilyenkor mosolyogsz a herceg karjain. — Oszkár, ne tedd ez utolsó órát még keserűbbé! — Utolsó órát ? 1 Igen, utólsó órája ez boldogságomnak, de szenvedéseimre nézve első. Te bizonyára éllenkezöt reménylesz részedről? — Ne tovább ily haDgon . . nem bírom el! Mit tegyek? adj tanácsot! Lelkemet elzsibbasztá a kétségbeesés. — Jöj velem, — suttogja a férfi. A leány megrettenve szökik fel. *
