Eger - hetilap, 1875

1875-01-21 / 3. szám

18

E beszéd végeztével szót emelt Babies István ur. ki azonban annyira elérzékenyült és annyira meg volt hatva, midőn félszázad ntán emlékébe visszatértek a kedves gyermekévek, miket ama szerény hajlékban töltött, hol született, melyet most tisztelettel álltunk körül, s melyet tiszteletökre és emlékökre márvány-tábla, s arany fölirással örökiténk meg, — hogy csak egy néma kézszoritással köszönhette meg e kitüntetést, s szemeiből legördülő gyöngyök által fejezhette ki az irántok tanusitott kegyeletért háláját.

Ekkor felszólalt nsgos és főt. Babies János egri kanonok ur,— s többszörös éljenzéssel félbeszakítva, — következő beszéddel adott köszönetének és meghatottságának kifejést:

„Tisztelt honfiak ! Midőn önök nagybecsű meghívását vettük, haboztunk azt elfogadni ; és méltán, mert csak kitűnő férfiakat illet meg a jutalom, hogy születésük emlékét megünnepeljük, csak nemes tettekben, s eredményben gazdag élet érdemli meg, hogy bölcsőjét a közös tisztelet jeleivel álljuk körül. — Ily múltat mi nem mutathatunk föl.

És mégis, tekintve, átérezve azt, bogy önöket ez ünnepély rendezésénél magasabb irányzat, felemelkedettebb gondolatok, s nemesebb érzelmek vezették, — kötelességünknek tartottuk megjelenni; nem azért, hogy a borostyánt, melyet önök nekünk nyújtanak, elfogadjuk, hanem hogy önökkel vállvetve igyekezzünk azt a remény oly zöld ágává avatni, mely önök utódai, s gyermekei számára örökké buzditólag viruljon, s hasson.

Engedjék meg önök, hogy magunkat kimagyarázzuk :

Minden nemzet, mely akarja, hogy annak ismertessék el, tisz- leletben tartja azon férfiait, kik életüknek, tehetségeiknek magasabb célt tűzve ki, folytonos küzdelmeikkel akár a nyilvános élet megmérhetlen terén, akár a tudomány vagy művészet körében magoknak érdemeket szereztek, s kegyelettel ünnepli meg azok emlékét. Innét van , hogy műveltebb országokban, a nevezetesebb férfiak, s nagyobbszerü események emlékeit szobrokban, diadalívekben, s más egyéb remekművekben megörökítve találjak. Gyönyörű példákat mutatott föl e tekintetben már az őskor. Ismerjük a görögök által állított emlékeket, A többek között 360 szobrot emeltek ők részint dicső férfiaik emlékére, részint egyes erények tiszteletére, hogy igy az év majd minden napját, mintegy iinnepiesen szentelhessék ezek emlékeinek. A rómaiak szintén nagyszerű művekben tigyekeztek a nemzet dicsőbb fiai iránt tiszteleröket kitüntetni. A kereszténység e tekintetben felülmúlta a görögök, s rómaiak korát, nagyszerű templomokkal, s a művészet egész elragadó varázsával dicsőítvén az erényt, s annak bajnokait.

Az újabb kor sem maradt hátra. Nagy Napoleon, hogy Franciaország világhódi’ó győzelmeit megörökítse, 1806-ik évben elhatározá, hogy azok emlékére egy diadal-ivet állíttat. Csak 1836-ban fejeztetett be a fényes emlék, mely mintegy tiz millió frankba került. Az anszterlici győzelem megörökítésére, szintén állíttatott egy második költséges és nagyszerű emléket. Ott van Párisban a júliusi szobor, mely a polgári szabadság kivívásának emlékét hirdeti. Szóval a polgárosult országokban mindenütt zálogát találjuk annak, hogy a nemzetek jeles férfiúiknak emlékét küljelekben is megörökítik. — Hála Istennek ! a kegyelet ez érzelme Magyarországban is nagyobb mérvben kezd ébredezni. Széchényi István grófnak most akarnak országos emléket állítani. Batthány Lajos gróf nagy nevét hirdeti már a pesti sirkertben azon gyönyörű kápolna, melynek sírboltjában nyugszanak hamvai. Egyes városok is ügyekeznek nevezetesebb szülötteiket megtisztelni. Debrecenben büszkén emelkedik égnek Csokonay Mihály szép szobra; a szegediek Dugonics András érdemeinek, miket a tudomány, s magyar irodalom terén szerzett, — elismerésül szinte emléket akarnak állítani.

Ezeket fölemlítve, most már megértik önök, miért haboztunk eleinte önök nagybecsű meghívását elfogadni.

A nemzetek, városok, községek csak kitűnő jeles férfiaknak állíthatnak emléket. Nekünk az életben semmi különös érdemünk, semmi nagyobbszerü tetteink nincsenek. Mi mint közlegények tigyekeztünk mindazon állásokon, melyekre a Gondviselés kirendelt, kötelességeinket hiven teljesíteni ; de még ez nem érdem, ez csak kötelességünk volt.

Azonban, midőn mi itt nyíltan bevalljuk, hogy a megtiszteltetésre crdemetlenek vagyunk, s mégis ez ünnepélyen részt veszünk, kötelességünknek tarjuk annak okát adni.

Mint már előbb emiitém, mi érezzük, hogy önöket ezen ünnepély rendezésénél magasabb irányzat, felemelkedettebb gondolatok, s nemes törekvés vezérelték.

Önök tudják, hogy minket születésünknél gazdagság nem környezett, mostoha viszonyokkal találkoztunk, midőn az életbe léptünk, még mostohábbakká lettek azok, midőn alig néhány évet töltve árvaságra jutottunk.

Szép idő telt az óta el. S mi Isten után jelenleg oly állást foglalunk el, melyen a tevékenységnek elég tág tér nyílik arra, hogy hazánk és embertársaink érdekében csekély tehetségeinkkel, mint közkatonák mi is közreműködhessünk.

Ide jutottunk pedig Isten segítsége mellett két talizmán által : először, mert folytonosan munkások voltunk, másodszor: mert igyekeztünk becsületesek lenni. Midőn önök e márvány-táblát születésünk házának falába illes.zíék, s azon születésünk éveit, s napjait feljegyezték, egyszersmind bevésték oda a kegyelet emlékét is, hogy buzdításul szolgáljon az ifjú sarjadéknak.

TÁRCA.

Egri uj tárca-levelek.

ii.

Kaszt és önkény-uralom, clique-uralom, mint hanyatló arámlat odafenn. A provinciális clique-uralom, s annak saját nevén nevezése. — Idézetek és példák. — Szarvas Arezlán története IX. szakaszban. A nö-utalom, és haszna.

Divatos szokássá vált napjainkban minden uralmat kárhoztatni és elitélni, s mint valamikor ezen divatos áramlat megbuk- tatá a kaszt-uralmat, önkény-uralmat, ép oly rohamosan tör neki most a napjainkban fenálló clique-uralomnak, s reményünk van, hogy a szent szabadság s arra való törekvés lángoló fanatizmusa mellett ezen utóbbi uralmat, ezen szörnyet is ép úgy bemargari- rozva fogjuk a múzeumokban szemlélhetni, mint most szemléljük a hordókba sajtolt orosz sardinát.

Jellemzésére nem sok ismertetésre van szükségünk, mert meglehetős honos közöttünk ezen zsarnok, mely mint Kelet-indiában a bramiu-, Perzsiában a sacb-, úgy nálunk a clique-uralom már a múlt években elérvén legmagasabb hatalmi állását, azóta csak hanyatlott, és ezen hanyatlásában mutatta ki leginkább egy polyp- hoz hasonlítható alaktalan idomait.

Ezen uralom tehát, mely ha fenáll, elég veszélyes lehet az államra ép úgy, mint az egészséges társadalomra nézve, ezen uralom legnagyobb ellenségét az úgynevezett józan és nem józan liberális sajtóban találta fel, melyeknek naponkénti erős, igazságos és elfogulatlan támadásai folytán a’hirlap-olvasó közönség előtt a clique-uralom szó ép úgy ismeretes lett, mint az egykor hangoztatott opportun i t á s, mely utóbbi szó egykor annyira divatos volt, hogy az

országgyűlési szónokok beszédeiben majd minden tizedik ezt hangoztatta, és bogy voltak hires vezércikkek, melyeknek minden harmadik szava az opportunitás volt.

Azonban mig ezen józan és nem józan liberalismus hírlapi orgánumai meglátják mások szemében a szálkát, a magokéban a gerendát fel nem fedezik.

Mert hiszen az egész kárhoztatott és méltán elitéit clique-uralom nem más, mint a minálunk divatozó sógorság, komaság provinciális uralma.

lm például van egy város, a hol egy szétágazott család leg- idősbje a sok atyafiság-jusson országgyűlési képviselővé választatik meg; ezen megválasztott egyén összes befolyásával s politikai pártjával azon van azután, hogy összes atyafiságát majd a városi, majd a megyei, sőt némelyeket az állami hivatalba helyezhesse el, kit-kit qualificatioja szerint : a gyöngébbeket a nagyobb , az eszesebbeket pedig a kisebb felelősséggel járó hivatalba.

így azután lassan-lassan, midőn már mindenki helyén van, létre jön a clique-uralom ; a jelszó kiadatik, a clique győz, de soha sem akar meghalni.

Hanem hát ha rósz idők kezdenek is járni ezen kórságra odafenn, még a vidékeken, megyékeD, Tárásokon, falvakban erősen tartja magát, és ezt tanúsítja ama legutóbbi kis intermezzo, mely egy provinciális clique-uralom- és gárdájának erős diadalát hangoztatja.

A történet rövid és mulatságos s következőleg beszélik el kilenc szakaszban :

I. Szarvas Arszlán, egy fiatal, bonvivánt ember, magához