Eger - hetilap, 1874
1874-12-24 / 52. szám
410 gyermek éjiéi felé álmából hirtelen fölriad, haagja elvész, fuldokol s légzése sajátszerüen fütyülő , melyhez később, száraz majdnem ugatásszerü köhögés járul; mely azonban néha a kakas-kukorikolás jellegével is bírhat. A gyermek arca piros, ké- kespiros, azon erőlködés folytán, melyet az a nyálka eltávolításában kifejt. Miután a roham két, három órán tartott, a gyermek reggelig nyugodtan alszik s másnap délutánig, kivéve hogy hangja rekedt és tompa, egészen jól érzi magát. Ezután nehezebb légzés tomp3, rekedt köhögés és láz áll be; mire (többnyire 10—12 óra eltelteivel az első roham után) a második roham következik, melynél a léghiány már fokozottabb s a gyermek nyugtalanabb. Az erre k ivetkező éjjelen beáll a harmadik roham, mely alatt, ha gyermek meg nem hal, legszánalomra-méltóbb állapotban van. Arca kék, duzzadt, orrlyukai kitágulnak, fuldokolva kapkod levegő után. A harmadik vagy negyedik roham után a szünetek kevesbednek, a megfulás veszélye fokozottabb. Ez időszakban a gyermek köhögés által fonalszerü, sajtos, csöalakú, hártyás-anyagokat köp vagy hány ki, mely egy vagy néha több napi tartam után a megfulás időszakát okozza, melyben a gyermek görcsös rángások, hörgő fuldokló légzés kíséretében elhal. A halálos kimenet gyakran már a második roham, néha az 5—7-ik nap után áll be. Ugyanez áll a gyógyulásra nézve is. Szem előtt tartandó, hogy az ily gyermekek recidivákra nagy hajlammal bírnak. A gyermekbetegségek sorábau megemlítjük még a „torok- gy.ikot“ is, melynek félelmes voltát legjobban azon szomorú körülmény igazolja, hogy az ily bajban szenvedő gyermek nem-ritkán még az orvosi segély alkalmazása előtt, gyakran rövid pár óra lefolyása alatt a halál áldozatául esik. A régibb időkben a torokgyíknak (Angina) számtalan alfajait különböztették meg az orvosok; ma — csak három fő nemét fogadjuk el s ezek: 1. a burutos torok- gyik; 2. alhártyás és 3-or a roncsoló torokgyík. 1. A hurutos torokgyík (Angina catarrhalis) leginkább a mandolák, garat és légcső könnyebb fokú lobos állapotával van összekötve. Ilyenkor a nyelés nehezítve van, a köhögés száraz, de később nyálkás, sőt gennyes-nyálkás. A garat vagy gége nyákhártyája duzzadt. Ezen betegség legtöbbnyire gyógyulással végződik, azonban néha halálos kimenetű is lehet. A fönnebbi kórjelek észlelésénél, az anya rögtön küldjön orvosért, s addig is, mig az elérkezett, tartsa a beteget egyenletes melegben, adjon neki izzasztó forrázaíokat. 2. Az álhártyás torokgyík (Angina membra- nacea, Croup), mely a gége, a légcső és a légcső elágazások lobját képviseli. Ezen lob rohamosan tapadó izzadmányt eszközöl, mely izzadmány hártyás képzödménynyé változva, a légutakat erö- müvileg betömi, megszükiti. Ennek folytán a légzés fütyülő, hörgő, fuldokló leend, melyhez mély, száraz, a kutyaugatás vagy kakas- kukorikoláshoz hasonló köhögés járul; — az arc kékes szint ölt, a gyerm 'k nyaka vagy szája felé kapkod, nyugtalanul dobja magát ide-oda. Ezen jelenségek gyakran rohamosan, csekély nátha, fejfájás, kedvetlenség megelöztével — rögtön éjnek idején léphetnek töl, meiyek 2—3 óra időtartam után megszűnnek s a gyermek reggelig jól alszik. Kővetkező napon a gyermek, kivéve hogy rekedt, kevéssé mélyen köhög, meglehetősen jól van; de már az éj ismét nyugtalanító, habár nem is annyira, mint megelőzőleg. A harmadik éjjelen azonban — nem ritkán délután — igen erős roham jelentkezik, mely reggelig tart s mely alatt a fuldoklás igen nagy mérvű, az arc duzzadt, sötétkék, a gyermek levegő után kapkod ; hangja elvesz; a gyermek félálomba merül. A köhögés által f malszerü, sajtos csöves hártya-képződmények távolittatnak el. Ha ezen állapot 1—2 napon át tartott, beáll a megfulás időszaka, midőn a gyermek ránggörcsök kíséretében, a megfulás jelenségei között nagy kínlódások után — meghal. Gyakran beáll a halál ruár a 2 ik időszakban, midőn még az izzadmány képződése történik ; s ekkor is agyszélhüdés, vagy megfulás jelenségei között. Ha a gyermek bőven izzad vagy vizel; ha testén köleshimlö mutatkozik, vagy orrvérzés áll be: rendesen gyógyulás áll be. A gyógyulás u‘án is, az ily gyermek recidivákra leven hajlandó, az éjszaki szelek, meghűlések befolyása ellen folyton őrizendő; mert a legkisebb ártalom képes ezen félelmes betegség újbóli kitörését elősegíteni. A betegség természetéből önként következik, hogy az anya, mihelyt észreveszi — hogy gyermeke az ezen bajjal járó félelmes jelenségeket mutatja, -— azonnal és rögtön forduljon orvoshoz segélyért, miután gyakran a legszorgosabb orvosi gyógykezelésnek sem sikerül a gyermek életét megmenteni, ha a baj már bizonyos stádi- diumot meghaladott. Addig is tegyen a gyermek nyakára és mellére meleg flanelt, itasson zsálya, melissa, hársfa főzetet, hogy ez által a gyermek izzadásba jöjjön; tartsa egyenletes melegben. Gyakran jó melegített zabbal vagy lenmag-liszttel a gyermek torkát borongatni. 3. A roncsoló álhártyás toroklob. (Dyphteritis). Ezen betegség, mely a garat-nyákhártyának hagymázát képezi, gyakran átmegy a gégére is, szomorú kimenetele, valamiut járványos jellege miatt is, a rettegett betegségek között nem kis szerepet játszik. Néha előjelek, mint p. o. roszullét, kedvetlenség, fázékonyság, hőség és érdesség a-garatban, nehéz nyelés stb. előzik meg. Ha az ember ilyenkor a gyermek torkát megvizsgálja, a garatban a man-**§ T A R. G A. §►A kántor. (Vége.) aöraham a Sancta Clara, — kit valamikor egykor a templomi zenészek és énekészek nagyon felboszantbattak, — igy folytatja a kántorokról szóló előadást: Ti magasztaljátok, dicsőítitek saját énekeiteket. Én pedig azt mondom: hogy emberek vagytok ugyan in principio, de oktondik maradtok in saecula saecnlornm Amen. Ez pedig igaz. Sőt az ilyen muzsikusok nemcsak oktondik, hanem egyszersmind a legnagyobb tolvajok, aminőket csak képzelni lehet; mert ama tiszteletet és dicsőséget, mely a templomban egyedül istent illeti, magoknak akarják elorozni. Én azt mondom, hogy az éneklés művészet, mely a hangok kellemes változatossága által az emberi kedélyt csodálatosképen hatja át. A kellemes ének enyhíti a gondokat, mérsékli a félelmet, csökkenti a haragot, oszlatja a türelmetlenséget, növeli az áhítatot, s emeli isten dicsőítését; sőt az ügyesen alkalmazott zenehangok által a szavak megeleventilnek, melyek a lelket a leghatályosabban megindítják. Az énekművészet nemcsak emberi, hanem állandó foglalatossága a mennyei angyaloknak, mely a fölséges úristennek is kellemes, mert a szív tisztaságát s az áhitat bensöségét bájos hangokkal egyesíti. Ha Isidorins tanulsága szerint egy művészet sem oly tökéletes, mint a zene, szabatossága, s rendszerességénél fogva, akkor ezt kizárólag az énekművészeiről kell értenünk, mely e jeles tulajdanok mellett még a beszédet is magában foglalja, s nem csupán zöngékböl és hangokból áll, mint a puszta zene, hanem élet- és szellemmel is bir. Ki tagadhatná ezek után az éne- kéezet nagy fontosságát és hasznát!? A róka egykor figyelmesen ballgatá, mint kukorékol a kakas a sövényen. Oda futamodik tehát hozzá, s elkezdé a kakast módta- lan dicsérni. „Valóban, nagyon csudálom — úgymond róka uram — hogy öreg istenünk Jupiter, nyerges paripájának a sast választotta, holott ha a madarak közt csak egy kissé szemesebben tekint körül, e nemes célra,tisztelt kakas barátom,minden bizouynyal téged kel! vala választania. Mert a te tollazatod oly gyönyörű, mintha a szivárvány sugaraiból volna szőve; szakái helyett a természet tégedet oly nemes és pompás tarajjal áldott meg, mely színre nézve a bíborral versenyez; karmaidban pedig kél oly hatalmas hősi fegyver rejlik, melyekkel magadat és szárnyas hitves-társadat mindenkor vitézleg meg tudod védeni. Hát még hogyne bámulnám lángelmédet, ki még a csillagok járásához is értesz, a nap keltét a legnagyobb csillagászi pontossággal kijelented, s igy az emberiségnek több hasznot hajtasz, mint a legjobb órák. De mégis legcsudálatraméltóbb pompás, harsány h ingod, mely előtt még a leghíresebb énekesnek is hátrálnia kell. Fajod iránt való rendkívüli ragaszkodásod és szereteted is annyira ismeretes, hogy, mint tudva van, még a legutolsó árpa-szemet is megvonod csőrödtől, csakhogy azt tyúkjaidnak juttasd. Én szegény együgyü róka már akkor is boldog vagyok, ha csak szemlélhetlek; s valóban elbujhatik a phönix madár, ha a te nagy tehetségeidet s érdemeidet figyelembe veszi.“ A kakasnak e róka beszéd annyira megtetszett, hogy egész hegyesen kezdett illeszkedni és kukorékolni, min a róka még jobban örvendezett. „0 mily égi hangok! — sohajtá a ravasz kópé — ó ha én egyszer azon kegyet megérhetném, hogy ez áldott csőrre egy testvéri csókot nyomhatnék, ón volnék az állatok legboldogabb ja.“ • A kevély kakast pedig annyira meginditák ez alázatos szavak, miszerint nyakát mé1
