Eger - hetilap, 1874
1874-12-03 / 49. szám
392 Van szerencsém az egri és vidéki nagyérdemű közönséggel tudatni, hogy Egerben az alapítványi uj házban (a Lyceum átellenében) Könyvkereskedést nyitottam. Addig is, mig azt a t. közönség minden igényének megfelelőleg pár nap alatt teljesen fölszerelem, tisztelettel jelentem, hogy bármely megbízást a bel- és külföldi irodalom minden termékére, zenemüvekre, nemkülönben előfizetéseket a hazai és külföldi hírlapok-, folyóiratokra pontos kiszolgálat mellett elfogadok. Azon folyóiratok- s egyéb munkák folytatására nézve, melyeknek kézbesítése a múltban fönakadt, tisztelettel kérem a t. közönséget, becses bizalmával engem megajándékozni. A nagyérdemű közönség becses pártfogását és bizalmát kéri g j . ^ í* W0T Benkó Károly és társa Cémentgyáruk Nyergesújfalun. Alólirt központi igazgatóságnak van szerencséje közhírré tenni, miszerint a iiyergesiijr«iiiisi Cementgyár-raktárát Egerben t. Gyubek Lajos építési vállalkozó úrra ruházta át. Budapest, nov. 17-én 1874. A nyergesúj falusi Cement-gyár központi igazgatósága. eleget nem tesz, a bánatpénzt elveszti, s veszélyére s költségére uj árverés fog tartatni. A vétel százalék vevőt terhelendi. Fttlszólitatnak a jelzálogos hitelezők, hogy akik nem a telekkönyvi hatóság helyén vagy annak közelében lak nak, a vételár fölosztása alkalmával leendő képviselteté- sök végett, a hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek, s azok neveit s lakását az eladásig bejelentsék, ellenkező esetben a hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Végre igénylők, kik az árverezendő ingó és ingatlan javak iránt tulajdoni vagy egyéb igényt és elsőbbségi jogokat érvényesíteni vélnek, igény-kereseteiket a hirdetmény közzétételének utólsó napjától számítandó 15 nap alatt nyújtsák be, különbsnazok a végrehajtás folyamát nem gátolván, a vételár feleslegére fognak utasittatni. Kelt, Egerben 1874 évi okt. hó 3'2-ik napján tartott telekkönyvi ülésből. Egri kir. törvényszéki elnök: 3-3 [217] VAVRIK BÉLA. Tisztelettel vonatkozva a nyerges- űjfalusi Cement-gyár fentebbi közzétételére , van szerencsém a legkitűnőbb minőségű roniiíiicéinent (vízhatlan mész) gyári raktárát a tisztelt építő közönségnek bizalmasan felajánlani, biztosítván legkészebb és legszolidabb kiszolgálataim felől. Eger, nov. 18-án 1874. Gyűltek Lajos, építési vállalkozó. fH§§r“ Lakásom.Almagyar utca saját házam. (325) 2—3 Az egri kir. tkkönvvi törvényszék által közhírré tétetik, miként Csiszár Verőn Kovács Józsefné hagyatéki ügyében megbecsült következő ingatlanságok u. m. az egri belső 2904 sz. tjkbcn A X 3647 hr. sz. a. ház 600 írt egri külső 2647 sz. tjzkben A I 2892 hrsz. a. szHHö 1800 frt felnémeti 435 sz. tjkvben A I 1260 hrsz. alatti szőllönek 200 forint becsárban kikiáltva birói elárverezése elrendeltetett, melynek végrehajtás ntjáni elárverezésére a kir. törvényszék tanácstermében első batáridőül 1874 évi dec. 23-ik napjának reg. 9 órája, a ha a fentebbi birtokok ezen első határidőben becsáron fö'iil el nem kelnének, második határidőül 1875 évi január 29-ik napjának r. 9 órája azzal tűzetik ki, hogy a javak e második árverésen hecsáron alól is feladatnak oly föltétellel, hogy az árverezők által a becsár ,0/ioo-a bánatpénzül leteendő s ennek betudásával a vételár */, része azonnal a végrehajtó bíró kezéhez része az árveréstől 4 hó ■/. rész 8 hé és alatt a telek-törvényszékhez lesz 6% kamatokkal befizetendő. Vevő a birtokba azonnal belép, tulajdonjoga pedig a vételár kielégítése után kebeleztetik be. Vevő ,ha a föltételeknek KJ vä< Az átalánosan kedveit, és orvosi ^ vélemény után próbált ^ stájer ^ NÖVÉNY NEDV » különösen mellhajok és hurut- ^ hniitalnink ellen ^ miudenkor friss állapotban kapható Egerben egyedül Köllner Lőrincz gyógyszertárában. Ara 88 krajcár o, é. 2-12. (316) VAz egri királyi telekkönyvi törvényszék részéről közhirré tétetik, miként Remenyik Kálmán felperesnek C.-abay Pál alperes elleni végrehajtási ügyében marasztalt alperestől lefoglalt és megbecsült 4 db ló és következő ingatlanság u. m. a terpesi 18 sz. tjkben A I. % telek 1 —17 rendszám alattiak %-öd részének 1390 frt 40 kr becsárba kikiáltia Terpes község házánál birói elárverezése elrendeltetett, melyek végrehajtás utjáni elárverezésére első határnapuí 1874-ik évi dec. 28-ib napjának d. e. 9 órája, s ha a fentebbi birtokok ezen első határidőben becsáron felül el nem kelnének, második határidőül 1875 évi február hó 5-ik napjának d. e. 9 órája azzal tűzetik ki, hogy e javak e második árverésen becsáron alól is eladatnak oly föltétellel, hogy az árverezők által a becsár 10%-a bánatpénzül leteendő, s ennek be-tudásával a vételár % része azonnal a végrehajtó kezéhez, 'A része az árverési naptól számítandó 3 hó, */s rész 6 hó alatt atelektörvényszókhez lesz 6°/0 kamatokkal befizetendő. Vevő a birtokba azonnal tulajdon jogaeddig a vételár kielégítése után kebeleztetik be. Vevő, ha a föltételeknek eleget nem tesz, a ’bánatpénz, elveszti, s veszélyére 8 költségére uj árverés fog tartatni. A százalék vevőt terheli. Az ingók az első arve- határnapon az ingatlan előtt fognak 1 db ló 2öési t, második 25 frt, harmadik negyedik 20—20 frt becs-rezfrárban kikiáltva el- adatni. Föl szólhatnak a jelzálogos hitelezők, hogy akik nem a telekßönyvi hatóság’ helyén vagy annak közelében laknak, a vételár fölosztása alkalmával leendő kepviseltetésök végett, a hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek, s azok neveit s lakását az eladásig bejelentsék ; ellenkező esetben a kinevezett gondnok által fognak képviseltetni Végre igénylők, kik az árverezendő ingó és ingatlan javak iránt tulajdoni vagy egyéb igényt és elsőbbségi jogukat érvényesíthetni vélnek, igénykereset- eiket a hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt elsőbbségi bejelentvényeiket pedig az árverés kezdetéig, ha bár külön értesítést nem nyertek is nyújtsák be. Különben azon végrehajtás folyamát nem gátolván egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Kelt Egerben 1874. nov. I4-ik napján tartott üléséből. Kir. törvényszéki elnök. (334) 1—3 VAVRIK BÉLA. Hirdetmény! A nagyméltóságú m. k. p. k. ministeri- nisteriumuak f. é. szeptemberhö 18-án 45313 sz. a. kelt magas rendelete folytán közhirré tétetik, hogy a volt poroszlói sóházak anyagai f. évi december 30-án 10 őrekor reggel a helyszínén árverés utján fognak ela- datni. A kikiáltási ár 3041 frt 05 krral van megállapítva, melynek 10% az árverés megkezdése előtt leteendő. A vételár pedig leütés után a legtöbbet Ígérő által készpénzben azonnal kifizetendő. Az épületek a jövő 1875 március végéig lebontandók és az anyagok onnan ugyan azon napig elhordandók. Zárt írásos ajánlatok is 40 kros bélyeggel és a kikiáltási árnak megfelelő 10% bánatpénzzel ellátva az árverés megkézdése előtti óráig a helyszínén elfogadtatnak. M. k. kor. uradl. tiszttartói hivatal. Diósgyőrött 1874. nov. 26. (335) i* Eger, 1874. Nyomatott az érseki lyceumi nyomdában. U