Eger - hetilap, 1874
1874-04-23 / 17. szám
139 Amit Úrvásáry ur mondott, bogy majd minden harmadik „úri“ szőlő Egerben eladó, és pedig aránylag potom áron eladó; hogy szinte mindegyik „úri ember“ megszöknék a szőlőjétől ha lehetne, ha volna kinek eladni, — ez csakugyan, meglehetős nagy mértékben, szomoritó igazság. Szomoritó pediglen nem annyira a szőlőbirtok jövedelmezősége tekintetéből, mint sokkal inkább ama szerencsétlen korirány és életfelfogás miatt, mely „úri rendű“ honpolgárok között itt minálunk és általán hazaszerte, nagy mérvben lábra kapott, és évről évre mindinkább ellepi a reális életboldogság alapját; alat- tomban kúszó élösdi indáival elöli az apákról átöröklött jólét-vetéseket, mint ahogyan az „aranka“ megfojtja a dúslevelü lucernát, s a lappangó moh a legsűrűbb rét bársonyát. Habár senki sem szokta nyíltan bevallani (mert ez szégyennek tartatik), úgy mégis alig hiszek intelligens embert, ki saját belsejében titkon ne érezné és akárhányszor ne kárhoztatná az imént jelzett szerencsétlen korirány és életfelfogás jelenlétét ... De bármikép titkoljuk is, — bármily fényes kűlszin, vagy bármily hangzatos igazolás mögé rejtsük is: nyomasztó és számtalanszor romboló h a- tásai nyíltan előttünk fekszenek! Egyike ezen hatásoknak épen az is, amit Úrvásáry szomszédom mondott: hogy az „urak“ megszökni szeretnének a szölöbirtoktól ... Ki kell hát mondani nyíltan a „hatás“ alapokát; nevén kell nevezni a bajt! A szőlő és földmivelés fáradságos életmód, és emellett nem hozza meg a befektetett tőkének akkora kamatját, minőt némely más kereskedelmi, üzérkedési vagy pennás foglalkozás e mai mozgékony korban. Ebből a magában is helytelen és kétélű számtani figurából, közvetlenül azon következtetést szokták aztán kivonni : hogy tehát jobb is, szebb is, könnyebb is, a földbirtok művelését félre dobva, korszerű spekulációk utján minél hirtelenebben meggazdagodni, vagy legalább is „úri emberhez méltóan“ minél könnyebben, jobban és vigabban élni e világon s élvezni e rövidke földi életet. Igen rövid idő kell hozzá, hogy az ilyen életfelfogás, ha elfogadta az ember,— vérébe menjen át, mert állati részünknek nagy privilégium adatott a papucskormányra szellemi részünk fölött . . . Azontúl, a „honett“ ember már nemcsak „unalmasnak“ tartja a földmlvelési életmódot, hanem megalázónak is ... és szánalmas gúnynyal nézi le azon még hátralevő kevés osztálytársát, ki a szőlőt még most is nem csupán mulatóhelynek tartja ... A további consequentiák láncolatán már igen könnyű elmenni. Az „úri“ szőlők nagy része főké pen csak „mulató-hely“ lévén, melyeket uraik csak „passióból“ müveltetnek: tehát ezt a passiót is, — mint általában minden passiót a világon — drágán kell megfizetni. Azonban, az óriási léptekkel haladó civilizátióval lépést tartani vágyó úri rendnek „itthoni“ passiói is napról- napra sokasodnak; jelesül a női luxus önmagát felülmúló passiókat és szükségleteket teremt. így esik azután, hogy a „távolabbi“ passióra: a szöliöre, egyre kevesebb pénz és idő jut, míg végre csakugyan megszűnik az a becsületes szőlő siskánál egyebet is teremni. A másik láneszem, mely testvéries odaadással az előbbihez simul: a szőlőre fordítható idő elégtelenségéből eredő r e n d s z e r- t ele us ég, ziláltság, kapkodás; .... mely méltó gyermekéül szüli azután a harmadik és legsúlyosabb láncsze met: a munkabérnek rémséges hullámzását, égrekiáltó magasságaival, és valódi zsarnok uralmával a rászorult és minden egyetértést merőben nélkülöző úri szölőbirtokossággalszemben. Ezek szerint, persze, igen óhajosnak lehet feltüntetni a „megszökést“ minden szölöbirtoktól; csakhogy az a nagy baj van benne, hogyha mi Magyarországon megszökünk az áldott anyaföldnek mérsékeltebb, fáradságosabb, de egyedül biztos jövedelmétől; úgy egyúttal vissza is mehetünk Ázsiába .... mert itt, mégeddig egyébre nem alapíthatjuk meg még tiz évre sem társadalmi fennállásunkat, mert egyebünk nincsen! Ezek azok,_ szép Kegyesem, amiket az én szol őunt szomszéd uramnak el akartam mondani, csakhogy még sokkal több kivitellel, részletezéssel; de úgy vélem, elég volt egyszerre ennyi száraz okoskodás tőlem és Kegyedhez, ... aholott is a szív hangja oly hatalmasan követeli elsőbbségi jogát! ... Majd ismét visszatérendek máskor ezen thém a belső részleteire, mert tudom, hogy az én drága Úrnőm a szerelmi hódolatoknál tartalmasabb lelki működést is vár azon férfiútól, kire a legnemesebb női szív majdani bírásának reménysugarát derité . . .! A múlt heti munkáról — sajnálatomra — csak keveset jelenthetek. Alig néhány munkással tengettük el e becses hat tavaszi napot, mert megvallom, magaslottarn a napszámot; . . . pedig a homlitás, itt amott siska-hányás, utak, árkok igazgatása lett volna bövséges napirenden. De hiába! egy forintot s rnég többet is kívántak napjára most, midőn már ugyszólva munka szünet van; de az a vincellér, — az egy rettentő, vagy is rettenthetetlen — nagy ur ! Akkora ur, hogy arról Kegyednek aligha teljes tudomása van. . . . Majd beszélünk róla is; habár előre is félek a véleménykülönbség öl ezen „hűséges“ (?!) pártfogolja dolgaiban .... Sietek zárni komoly levelemet e komoly hétről. Egyedüli vigaszom: hogy egy végtelen hosszú hét ismét lejárt! Haj, de hosszú még ez a nyár! . . . Ámde, e távlatból is oiy igézőn mosolyog felém a drága pályabér, hogy azért tűrni, dolgozni, küzdeni fog híve: Zothmund. Miután a borzasztó, pokoli, kimondhatlan hang 7—8-szor megújult, egyszerre csöndes lesz mindet. A kísérteties csend többé félbe nem szakittatik. V égé a prologuak. II. A dráma. Csakugyan instrumentum-hang-------vagy legalább az akar lenni. B orzasztó meggyőződésre jutottam. Ez d. Mire való ez a d? honnan jő ez a d ? Épen mint kegyetek most, én is azt kérdeztem akkor. Végre meggyőződtem, hogy ez a d egy klarinétból dolgozza elő magát — és Dubidon segít. neki. í,Sen! 0, az én szomszédom, a gyapjú-alsó-ingek rettenetes kereskedő-segéde kegyetlen bűntárs lett e ftilkinzásnál. Minden este ugyauazon sebbel-lobbal jő haza, minden este fer- getegként rohan fel a lépcsőkön, s minden este ijesztő tartóssággal kifújja a d-1 a klarinét-on. Jellemszilárd kereskedő-legény ö vaspáncélos fújtatóval. Nyolc nap múlva kezdtem felfogni, hogy lángeszű szomszédomnak szándoka d-t fújni, s ezen d t egymásután háromszor ismételni, azután g-t kétszer. Tehát igy: d, d. d ... g. g. Nyolc nap, vagyis nyolc éj kellett neki, hogy ennyire jusson. Megjegyzendő, hogy azért még mindig árulta a gyapjú-alsó- ingeket. így halad karöltve a művészet és kereskedelem. * A művészi gyakorlat lassankint reggeli 3 óráig terjed. Éjeim persze nem lettek általa nyugodtabbak. A második hét közepén a három d-t és két g-t követé még két a. Vagyis : d. d. d. . . q. a. . . a. a. Ehm ! Midőn igy Dubidon művészetének tetőpontjára jutott, minden további törekvése ellen apponált a klarinét s csakis fülemüle-fütty- szerti rendetlen hangokat adott. Eszköz úgy, mint művész kimerült . . . s füleimre nézve jótékony pausa állott be. De a csendet ismét követé a vihar. Dubidon 50-szer ismételte a szerencsétlen hangot. * Megjegyzendő, hogy még mindig gyapjú-alsóing ... de már mondtam egyszer. Dubidonnak az esti Studium már nem volt elég, hanem felkél reggel 5 órakor, s mig csak dolgára nem kell mennie, kínozza hogy : d. d. d. . . g. g. . . a. a. *
