Eger - hetilap, 1874
1874-01-08 / 2. szám
11 főmérnök, miszerint az építkezés felügyeletével megbízott küldöttség és Benkó Albert szbiró közbenjöttével, a szóban forgó műtárgyat ha- ladéktalannl és behatóan vizsgálja meg, a vállalkozók állításának valódiságáról szerezzen meggyőződést, és a mutatkozó kerülhetetlen munkatöbbletről pótköltségvetést szerkesztvén mutassa be. Ugyanez alkalommal lesznek a szandai-tóbidak is megvizsgá- landók, ezeknek helyreállítására megkiváDtató összegekről költségvetés készítendő és annak okadatot kiemelésével, miért nem lehetséges a tóhidaknak a tisza-bid helyreállítására vonatkozó nézetek szerint tervezett helyreállítása, a jelentés és terv a m. álispánhoz beterjesztendő. A m. alispán pedig megbizatik, hogy ezen okiratok alapján a mk. közmunka s közlekedési miuisterhez terjeszsze a szükséges feliratot. Mivel pedig a már munkába vett tisza-hid helyreállítására vonatkozó tervrajz eddigelé nem készíttetett, meghagyatik Timon Bertalan főmérnöknek, hogy a kérdéses tervet felelősség terhe alatt, január hóban bemutatni kötelességének ismerje. Olvastatott Kubik Endre s Timon Bertalan megyei főmérnök, valamint dr. Szentkirályi Kázmér és dr. Schreiber Lőrinc m. főorvosok jelentése a közmunka-ügy- és az egészségügyi állapotról, melynél fogva az egészségügyi helyzet kielégitö. Tudomásul szolgál. Tanügyi tapasztalatok, a bécsi világtáriaton. Az „Egér-vidéki rom. kath. néptanító önképzö-kör“ fő feladatnál tekintve tagjainak önképzését, a népnevelés terén napról-napra felmerülő uj vívmányok bebató tanulmáuyozását , a helyeseknek látotttak elfogadását és elsajátítását: minden kínálkozó alkalmat megragadott, hogy e kitűzött céljának minél jobban és alaposabban megfelelhessen. Igen természetes tehát, hogy a bécsi nemzetközi világkiállítás megnyitása a kör minden tagját élénk mozgalomba hozta; mert megvoltak győződve, miszerint, ha az 1870. évben Pesten tartott orsz. tanitó-gyülés alkalmával rendezett tanszer-kiállitáson oly sokat tapasztaltak és tanultak, mennyivel inkább több ismeretet és tapasztalatot lehetne szerezni a bécsi nemzetközi világkiállításon, tásom, ki nem vágta pipáját földhez, — okokkal bizouyitá hogy ez tőlem meggondolatlan tett volt, s hogy ö helyzetemben inkább — a vénet értette — kosztadónéinat ütötte volna földhez. A többiek ez állítás igazságát egy hangos „úgy van“-nal pecsételték. Ez több, mint mennyit egy független férfiú becsülettel eltűrhet, — folytatá barátom erősen megnyomva és mimikával kisérve szavát, miáltal úgy hiszem büszkeségemet szándékozók fellázítani); — neked ezen asszonyt megvetned, s magadhoz méltóbb helyet kell keresned!“ „Igen“ mondám határozottan — magamhoz méltóbb helyet kell keresnem, s azt komolyan tenni is fogom. Másnap a szálláskeresés kellemes foglalkozásához láték, midőn is azon ritka halandó áltáléiért tisztességben részesültem, hogy a házmesterek nyájas udvariassággal bántak velem. Egy helyen ily felirást találtam: „Itt kapható szállás, koszt és quártélylyal, avagy koszt és quáríély nélkül.“ Ez megtetszett nekem, és kivettem a koszt és quártély nélküli szobácskát, mely annyiban igazolta a feliratot, hogy oly parányi volt, miként a quártély-rangba alig aligj illett belé. Estére az isten és egy tróger segedelmével uj szállásomra bevonulást tartottam. Hogy megmenekedjem a bázi-asszonyok terhes ellenörködé- seitöl, külön háznál tartottam ebédet. Szabad akartam lenni, mint a madár és ezt igy véltem leginkább elérhetőnek. Másik nem csekélyebb érdek volt, hogy ezen rendszer által néhány forintom felmaradván, erős szenvedélyemet, a szinbáz látogatását kielégithetém. Midőn a reggelizés ideje eljött, igy früstököltem: estére színházba fogsz menni. Midőn mások vacsoráltak, én igy esteliztem : telhetetlen, mit zugolódol! színházban voltál, elégedjél meg vele.“ — Valóban e szenvedély majdnem betegségig fokozódott bennem ; a csikorgó hideg dacára hat óra előtt már a csarnok alatt ácsorogtam, mely ácsorgá8Ím nem egyszer a bátbaverés mulatságával illustrálódtak, a- mint tudniillik némely suszterpúb a velők született rangkórnál fogva elsöségi jogomat tolakodásaikkal kétes sziube merték helyezni. Mennyi csodálkozással vegyes tisztelettel bámultam én meg mindenkit, a ki Tháliáuak papja volt! Úgy néztem az utósó statishol az egész müveit világ tanszerei,sőt több, a uevelésteréu nagyobb haladást tett nemzetek min t a ia k olái, minden szükséges és alkalmasnak talált tanszerekkel felszerelve lesznek kiállítva. így történt, hogy körünknek ezen évi május 12 én Bátor községben tartott közgyűlésében négy rendes tag jelöltetett ki, a bécsi világkiállításba leendő felküldés végett, s miután a kör ennek eszközlésére pénzerövel nem rendelkezett: meg lévén győződve azon haszonról, mely a világkiállítás tanügyének tanulmányozásából katb. nevelés-ügyünkre báramlani fog, bold. em. föpásztorunkat kereste meg, hogy a (elküldendő tagok úti és napi költségeit kegyesen adományozni méltóztassék. Meg vagyok győződve, hogyha hőn szeretett jó atyánkat a halál el nem ragadja, a taniigy érdekében tett ezen kérelmünk teljesítve iesz. Ekként meghiúsulva lévén az önképzőkör reménye, az elnökség több helyütt kísértette meg a felkiildeudendö tagok, — most már kettő, vagy legalább csak egy — úti- és napi költségeinek megszerzését, de minden utánjárása és fáradozása eredmény nélkül múlt el. Ekkor Önképzőkörünk buzgó és tevékeny elnöke, főt. L o j kó Mihály jogtanár úr, és első jegyzője, Dannasy An;al tanító úr, áthatva ezen ügy fontosságától s az abból önképzőkörünk tagjaira háramolható haszonról, egy aláírási Ívvel személyesen keresték meg városunk tanügyért lelkesülő polgárainak egyrészét, hogy az önképzőkör tagjai közül legalább egynek tegyék lehetővé a világkiállítás megtekintését, s ott a tanügynek kiváló tanulmányozását. Nem irigylendő fáradozásaikat süker koronázta, s esekély személyemnek jutott a szerencse, a felküldetésben részesülhetni. Ezen mozzanatok elmondásával tartoztam az ügynek, önképzőkörünknek, elnökünk- és jegyzőnknek, melyből kifolyólag midőn az önképzőkör tagjainak köszönetemet fejezem ki az első helyre lett kijeiöltetésemért, közvetve a világkiállításra lett felküldetésemért; egyúttal el nem mulaszthatom az önképzőkör és magam részéről őszinte köszönetét mondani főt. elnökünk-és t. jegyzőnknek, mint kik az önképzőkör által hozott határozatnak eszközlése végett ily nagy buzgalommal párosult kitartó tevékenységet fejtettek ki, s a t. c. adakozóknak, kik önképzőkörünk ezen célját, a nevelésügy iránt tanúsított áldozatkészségekkel eszközölték. Mióta hazánk alkotmányát és önállóságát visszaszerezte, törvényhozásunk és kormányunk a legnagyobb erélylyel látott hozzá, tát, mint ki leveses kanállal szedi magába a halhatatlanságot, s szédítő magasságában alig mertem rá felpillantani! Ha összegyűltek próbákra, s egymással beszélgettek, ah minő beszélgetés volt ez! ha hadaráztak karjaikkal ah minő badsrászat volt ez! Nézéseikben mennyi villanyos erő; babotáik ban az ezüstnek mily bájoló csengése, mig zsebeikben (úgy látszott) az ezüsttelenségnek tompa visz- hangtalansága volt! Oh ha magam is rokonzseb nem vagyok, mi örömmel ajánlom fel nekik mindenem ! A ház, hol kosztot tarték, fiatal emberek által nagyon látogatott volt. Az asszonyság dicsekedve emlité előttem, hogy neki nagyon sok „vendégei“ vannak, s igen örül, hogy engem is közéjük száinit- hatand. Szegény roszul, de szívesen beszélte a magyar szót. Az oka, mért a fiatalság-dagály erre tódult, egyszerűen az volt, hogy Y. asz- szonyságnál mesés olcsóságért mesés roszaságu négy tál étel igenszép leánya által szolgáltatott ki mindenkinek. Atyámtól levelet kaptam, melyben a tett változást, miután már megtörtént, nem ellenzi ugyan, azonban kijelenti, hoga a kosztpénz kezemhez küldetéséről — mit én forrón indítványoztam neki, ne is álmodozzam! havonkint fogom azt egy ügynökétől kezeimhez kapni, hogy ez által a rut pazarlás bűnétől óva legyek. Ez fájt nekem nagyon ! Nem azért, hogy a pénz kezeimen kívül tétcméuyeztetett le, oh nem; — bár ez ia eléggé leverő volt, — hanem fájt azon bi/odalmatlanság, melynek apa és fiú között nem kellene léteznie. Igen, ez fájt nekem oly nagyon! Tehát Y. asszony jóvoltából tartám fel halandóságom köntösét ; és tulajdonkép ennek kimondásával kezdődik történetem, mely maga alkalmasint rövidebb lesz, mint volt az elöljáró beszéd. Három személylyel ismerkedőm meg ottan, kikre a figyelmet fordítani kérem, s kiket mindjárt le fogok irni. Megneveznem talán szükségtelen őket. A kamtsatkai ólombá- nyákbau név helyett csak számmal bírnak az emberek. Mily szép, mily nemes, mily egyszerttjgondolat !— méltó az általános elfogadtatásra. Mi könyen behozható lenne ez. A hatóság aláírásával ellátott számnevét mindenki kalapja mellett hordaná; mindenki valódi névvel birna, mig most oly sokan idegen apának kénytelenek nevét hordani; mindenki tudná első pillanatra, kivel vau dolga, nem lenne *
