Eger - hetilap, 1872
1872-09-05 / 36. szám
XI. ovi loi,vara. .*16. szám. Szeptember 5-én 1 sl'i Előfizetési díj : Egész évre . Félévre Negyedévre . Egy hónapra Egye6 szám 5 t’t - kr. 2 ft 50 kr. I ft 30 ki. — -15 kr.- 12 kr. EGER. Hirdetésekért : minden 3 hasábzott petit sorhely után 6, bélyegadó tejében minden hirdetésiül 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr Szettetih. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal : a lycenmi nyomda. Előfizetéseket el fogad • a azerkeaztöaég ( Széchenyi-utca 84. az.) J en t a eh G. k'nnyvkereakcdéae a minden k. poatahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő : egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr. Vidéki hirdetéseket elfogad MOS86 R. Bécsben. Eger, szept. 5. 1872. Egyik derék munkatársunk, ki már több Ízben jelét adta közművelődésünk fejlődése iránt való élénk érdeklődésének, — az alább következő memorandumot küldé közelebbről lapunk számára. Igaz, az ott előadottak némely része már legalább kilencvenkilencszer elvolt mondva lapunk keretén belül, s azon kívül, de mindeddig — süket füleknek, s igy helyén van, hogy századikszor is, és pedig minél erélyesebben hangoztassanak azok. Elvégre talán majd csak meghallják. íme a memorandum: Em 1 é k - ir a t Eger város t. Magistrátusához! — Valaki azon megjegyzést tette Egerre, hogy: „szép, — szép a táj, de a város ép úgy néz ki, mintha tegnap hurcolkodott volna ki belőle a török.“ Valóban eme bíráló idegennek teljes igazsága van, mert a keleti rondaság és piszok sehol sem tenyészik jobban, mint itt; az utcai rendetlenség, fejetlenség rakoncátlankodás sehol sincs oly erős lábon, mint e falakon belül. Nem célja e néhány sornak üres támadásokat intézni a városi elüljáróság ellen, de igen is célja az, hogy maradandó nyoma legyen eme cikk annak, mikép nyilvánosan fel lön híva a feltüntetett bajok orvoslására, hogy a mulasztásból származandó veszély esetében legyen alap a felelősség alá vonhatásra. Orosz-országban két éve dúl a keleti cholera, most már Galicia, Bukovina európai Törökország rettegve érzik a vészt; Moldva, Szerbia és Dalmátia veszteg-zárt rendeltek el ; a magyar belügyminiszter kibocsátotta a rendeletet a hatóságokhoz. — szóval a veszély közelget, s annak elejét venni, aduló vésznek gátat emelni, polgári és erkölcsi kötelessége a város képviseletének és kormányának ; azért a következőkre hívjuk fel sürgetöleg figyelmét: Egy uj házat építtet a város, s a városnak ezen tulajdona előtt egy év óta folytonosan a legnagyobb rondaság tanyáz, zöld pocsolya, szeméthalmaz, és sár alakjában. A városnak eme telkén a város gazdája sertés-hizlalót tart, tehát a város kellő közepén systematice terjesztetik a rondaság és ron- tatik a levegő a közegé szség rovására. A gőzmalom előtt a terhes szekerek ácsorgásával trágyahalmaz növekedik, s a malom-tulajdonosnak eszébe nem jut ezt összeta- karittatni ; miért? mert nem szorittatik rá. A város bizottmánya a közjó és egészség, úgy a közlekedés rovására ne engedje, hogy a főutcai kapun járjanak a terhelt szekerek, hanem szorítsa rá a gőzmalomlulajdonost, hogy a patak mellett nyisson kaput a terhes szekerek számára. Az irgalmas-nénék zárdájából egy nyitott csatorna megy a patak felé, ennek, mely különben is nem hosszú vonal, befedetése égető szükség közegészségi szempontból, és tudomásunk szerint a költség egy részét a zárda ajánlkozott viselni. Végre egyebek között a nagyobb calamitások legnagyobbika — a felnémeti utón a város végén elterülő roppant bűzös mocsár, melynek partjai trágyadombokkal vannak keritve. Tudják-e a nemes város atyái, hogy ezen pocsolya miatt itt mily nagy a halandóság még rendes időben is? Különösen a kisgyermekek nagy része elvesz a roppant veszedelmes kigőzölgés miatt. Az e környéken lakók egymás között tanakodnak, hogy mitévők legyenek? Egyik ezt, másik azt javasolja; de kezdeményezni senki sem merészkedik, mert a szegény ember csak akkor bátor, ha a kortes-zászlót viszik előtte. Pedig ezen pocsolya körülbelül két öllel magasabban fekszik, mint a közeli patak medre, s levezetése csekélységbe kerülne, mert a környékbeliek egy szívvel lélekkel segédkeznének a munkálatnál. Ami az utcaseprést és köztisztaságot illeti, erélylyel reá lehetne szoktatni a házak lakóit, vagy a ház előtti utcarész söprésére, vagy a söprési dijak fizetésére ; hanem akkor véget kell vetni minden koma' ság-sógorságnak s egyéb tekinteteknek. A városi kapitány úr pedig szorittassék rá, hogy hangzatos Ígéreteinek, melyeket falragaszokon is hirdetett, vagy tegyen eleget, vagy pedig álljon félre s adjon helyet oly egyénnek, ki amit Ígér, meg is birja tartani, s ki tudja vinni. Még egyszer felhívjuk tehát a város t. képviseletét és kormányát az itt előadottak komoly megszivlelésére, s az égető bajok sürgős eltávolítására, mert, hiszszük, jól tudja, hogy minden bekövetkezhető baj és szerencsétlenségből származó felelősség csak és egyedül e testületeket terheli. Társas életünk. I. A küzdelem be van fejezve; igaz elveink s meggyőződésünk terjedelmesen kifejtve, — a kedélyek valamennyire lecsillapulva; — vonuljunk el tehát egyidöre a politikai harctérről s vessünk egy pár pillantást társadalmi helyi életünk mozzanataiba. Igaz, hogy nálunk Heves vármegyében, különösen Egerben, igen nehéz a politikát a so- ciális élettől elválasztani, mert társas-életünk egyik legfőbb, s alig kiirtható baja, politikai éretlenségünk egyik legkiáltóbb bizonyítványaként épen abban gyökerezik, hogy itt a politikai ellenfelek, a társadalmi téren, mint ellenségek állanak egymással szemben, s ez az, mi nálunk a társalkodás és társulás minden magasztosabb intentióit, közművelődésünknek csupán az egyleti élet által kifejthető minden nemesebb eszközeit már csirájában elöli. Tekintsünk szerte a múltban és jelenben. Alkotmányos életünk földerülte óta dúl nálunk a politikai párt-elienségeskedés ragálya, nyilvánosan a társaskörökben, künn az utcán, benn a család-életben. A mondás, hogy „poiititáló nemzet vagyunk1* — sehol sem igazolta magát annyira, mint nálunk; de sajátságosképen ezzel együtt az is, hogy „az ember legtöbbet foglalkozik azzal, mihez legkevesebbet ért.“ Politizál itt minden ember, apraja, nagyja. Ha valahol bárom ember összejö, s elmaradhatlan szokásként, mindenki elmondá megjegyzéseit az „időjárásról1* — azonnal nyomába tolakodik a politika, s a nyugodt, békés társalgás, ha párt-elienfelek állanak szemben, igen gyakran epés vitatkozássá fajul. S ha még csak a férfiak politizálnának, kiknek ex professo, vagy, sokaknál, társaséleti szükségből, kenyere a politikai versengés, — hagyján. De tudjuk, hogy az egri hős nők utódai napjainkban politikai tüntetéseik által törekedtek az „egri“ nevet újból kivívni. Harctér, az igaz, ez is, csakhogy itt nem az ellenséggel, hanem minmagunkkal állunk szemben, s habár a küzdelem vért nem követel, a szellemi veszteség gyakran ennél is súlyosabb csapás ránk nézve. Hogy utca-suhancaink is mennyire értik a politikát, tanúsítják a mozgalmasabb időkben, az utcahosszat történő éktelen rivalgások, s a házak falaira mázolt otromba, sokszor szemérmet sértő irkafirkák. Pártellenségeskedésünk legelsőben is társas érintkezésünk, ösz- szejöveteleink, mozgalmaink legfőbb, gyupontjára, a „easinóra“ mérte súlyos csapását. Ki ne emlékeznék még vissza, mily békében, s szép egyetértésben voltunk meg együtt s egymással a provisorialis idők alatt? Ez egylet volt úgyszólván minden társadalmi s közművelődési intézményeinknek kezdeményezője, támasza, fentartója, lelke. Az egyetértés, összetartás erőt adott szellemben, anyagban. Alig kezdett azonban alkotmányos életünk derengeni, társas életünk e megbecsül- hetlen, jótékony ere csakhamar megiön támadva, s nem sokára megszaggatva. Találkoztak némelyek, kik saját önző céljaik kivitelére, a pártérdek köpenyébe burkolózva, minden áron magukhoz akarták ragadni ez egyletünk fölött a hatalmat; s casinói életünk politikai
