Eger - hetilap, 1872
1872-04-11 / 15. szám
115 keletkezik és erősödik meg a helyes fogalom a szabadságról, mely a mai kor törekvéseinek egyik legohajtottabb s legméltóbb célját képezi. Régi tapasztalás pedig, hogy a szabadság csak jómódú népeknél gyökerezik meg erősen s hogy az emberiségnek ezen drága kincsét csak értelmes, józan népek értékesíthetik, becsülhetik, őrizhetik meg és használhatják kellően. Mi már most a népiskolát illeti, bizonyos, hogy ebben nem csak oktatni kell a gyermeket, hanem nevelni is ; mivel a nevelés, kivált a falusi nép körében, nem bizható egyedül a szülőkre, kik közöl sokan az erre szükséges képességgel nem bírnak és gyakran sem a kellő eszközökkel, sem a megkivántató idővel nem rendelkeznek, sőt többeknél még a jó akarat is hiányzik. Szemben a házi élettel és családi neveléssel, kell, hogy az iskola ezekre idomító, képző befolyást gyakoroljon, hogy céljaikra behasson s azokat szellemével mindinkább áthatni igyekezzék. A népiskola az első társulás, mely a családi kör szűk határán túlterjed, melybe a gyermek felvétetik, melyben többoldalú fejlesztést nyer s úgy értelmileg, mint érzetileg kiképeztetik. Természete szerint az ember a társaságot kedveli, csak abban gyarapodik, sőt egyenesen rászorúl. Azon gyámoltalanságnál fogva, melylyel a világra jön, testileg és lelkileg satnyulna el, ha rokon lények, könyörülvén rajta, nem gondoskodnának róla és segélyt nem nyújtanának nékie. A szülői házon kívül az első ily gyámolító társaságot találja a gyermek a népiskolában, melynek épen azért olyan képző intézetnek kell lennie, mely mélyen és termék enyitőleg behasson a családi nevelés müvébe, mely azt tágítsa, tökélyesitse, előmozdítsa. Oly községgé gyűjti össze a népiskola a fiatal, serdülő nemzedéket, mely az állami és egyházi nagyobb községnek képe. Tulajdonképen kellene, hogy a házi nevelés az iskolát minden lehető módon segítse, elömozditsa és gyámolitsa : de sok esetben, fájdalom ! e két fontos tényező nem áll helyes viszonyban egymáshoz, sőt gyakran annyira hiányzik köztök a szükséges összhangzás, hogy egybehasonlitó nyelvtudomány az ind-európai (szanszkrit, perzsa, görög, latin, német, szláv) nyelvek rokonságát, vagyis közös eredetét világosan bebizonyítván, ezen nyelvnek Európába való beköltözését is bizonyossá tette volt. Ebből mintegy magától folyt, hogy az árja népek megjelente előtt Európában egy más, nem árja, hanem mint nevezni szokták, túrán nyelvű faj uralkodott. — A történelmet előző régiségek vizsgálatából a kőkornak léte s Retzius embertani nyomozásai által a koponyák különbsége tudományos ténynyé válván : az általánosan elfogadott következmény az lett, hogy a kökornak népe vagy népei gömbölyű fejüek, és túrán vagy nem-flexiv nyelvűek voltak, melyeket azután a hosszúkás fejitek és flexiv nyelvűek vagy kiirtottak, vagy részint a hegyekre, részint a legtávolabb éjszakra szorítottak, mint a baszkokat, kik a Pyrenaeusok közt, s mint a finneket, kik Európa végső tájain bírtak csak megmaradni. Ezen általános theoriát egyedül a magyarok és törökök látszottak megcáfolni : de arra nézve is észrevették vöd, hogy a törökök szemlátomást hanyatla- nak, s nem egy könyvben van megírva, hogy a magyarokat is az oláhok meg szlávok el fogják enyésztetni, ha ki nem kergetik Európából. Ezt az egész nagy theoriát romba dönté a kőkorbeli koponyák részletesebb és teljesebb összehasonlítása, mely megmutatja, hogy az ind-európai hódítók nem hozták be Európába a hosszufejüséget : sőt megfordítva egy tisztán ilyen fejű emberfaj közé Angliában ők vitték be a gömbölyüfejüséget. A baszkok koponyái is hosszúkásak. A régészek tehát közvetve cáfolják meg azt a felfogást, hogy Európában az úgynevezett ind-európai nyelveket a túrán (finn, magyar, török-féle) nyelvek megelőzték volna ; miből az is világossá lesz, hogy a finn-ugor, török sth. nyelvek az ind-európai vagy árja nyelvekkel egykoruak, — a kor szót inkább geológiai, mintsem közönséges jelentésben vévén. (Folyt, köv.) Amasi ostroma. Keleti beszély. (Vége.) Mohamed észrevevé az idegen csodálkozását. Szót emelt s igy beszélt hozzá : „Te csodálkozol azon, hogy asztalomnál szabadságot s barátságot, s trónomon engem époly szerencsésnek látsz, mintha nem is uralkodnám ?“ „Te szerencsésnek mondod magad," monda Moez „s egy borzasztó ellenség áll írónőd előtt ? — Talán kevés nap múlva össze- roskad trónod fölötted, s eltemet téged romjai alá. Sorsod Moeztől a családi nevelés egyenesen az iskola törekvései ellen működik, mi által nemcsak a tanítónak a nélkül is fáradaltnas munkássága meg- hiusittatik, hanem az oktatás eredményei is egyenesen megakadályoztatnak. Kiváltképen két hiányt akarok itt kiemelni. Az első az, hogy a szülők sokszor a tanító iránt tartozó tiszteletet a gyermekben nem ápolják, a másik pedig, hogy közreműködésüket az iskolától megvonják. A tanító iránti tisztelet a gyermek keblében gyakran az által gyöngittetik meg, hogy a szülök, a tanitó eljárását, gyermekeik jelenlétében, roszalják, netaláni sajátságait kigunyolják és részrehajlásról vádolják őt, ha gyermekeiket megintette, vagy megbüntette. A közreműködés hiánya pedig abban mutatkozik, ha a szülök a gyermekeiket az iskolának rendes és pontos látogatására nem szorítják, velők az oktatást mindenféle silány ürügyek alatt elmulasztatják s otthon azok magukviselete és szorgalma fölött kellőleg nem örködnek, sőt netaláni mulasztásaikat hazug himezgetések által mentegetni iparkodnak. Ezen és több más hasonló természetű hibáknak tulajdonítható azután az, hogy még a legjobb iskola eredményei sem felelnek meg azon jogosult várakozásoknak, melyeket különben igenis kielégíthetnének, s azért mindenekelőtt arra kell törekedni, hogy a családi nevelés helyes viszonyban álljon az iskola céljaival, igyekezeteivel. A szülök kötelessége hajlamot költeni fel gyermekeikben az iskola iránt és mindent eltávolitani, mi az iskolai oktatás jó sikerét megakadályozhatná. Gondosan óvakodjanak tehát, szándékosan, vagy meggondolatlan nyilatkozatok áltál a tanitó és oktatás iránt bizalmatlanságot hinteni gyermekeik keblébe, igyekezzenek ezeket mindinkább fogékonyabbakká tenni az iskolai oktatás nagy fontossága és hasznának felfogására, végre iparkodjanak, a tanitóvali szívélyes egyetértés által öt képesíteni, hogy mindig határozottabban és sikeresebben hathasson be a gyermek kimivelésére. De hogy ezen egyedül helyes és üdvös viszony létrejöhessen, szükséges, hogy magok a szüfügg, s te mégis boldognak mondod magad ?“ — „Idegen," felel- Mohamed, „sorsom Isten kezében van. Ez Isten pedig 10 ev előtt is földöntheté lehelletével trónomat, s én mégis szerencsés voltam. Azóta sorsom nem változott, én még mindig ugyanazon úrtól függök, s Moez ép úgy mint én, alá van vetve azon IJr örök végzéseinek, ki mindenható. — De hagyjunk fel e tárgygyal, mely, habár lelki nyugalmamat nem zavarja, nem alkalmas arra, hogy egy ünnepet felvidítson." Ugyané pillanatban a legválogatottabb gyümölcsök- s legpompásabb virágokkal Ion az asztal elhalmozva. Tiszta s csillogó kristály-edényeket töltöttek meg a legfelségesebb borokkal. Az asztal közepén egy mesterséges páva, melynek tollai smaragddal voltak behintve, vakitá a szemeket. Egyszerre a madár láthatlan gépezet hatása által fenségesen lerjeszté ki szárnyait, s Arábiának minden jó illata, melyeket minden egyes tolla fecskendezett, esőhöz hasonlag hullott a virágok s gyümölcsökre alá. Mire meghangzott a zene s a legszebb táncosnők jövőnek elő, hogy a kecs minden bájait kifejtsék azon ünnepélyen, melyen Mohamed az ázsiai fényűzés minden pompáját feltüntette. Mindig nagyobbodék a vendégek vidámsága, s maga Mohamed is átadá magát a legfesztelenebb mulatásnak, anélkül hogy méltóságának valamivel ártott volna. Moez a legmélyebb hallgatással szemléié öt. Zoraidére gondolt, dühe újból lángolni kezdett, s jobbja tőrére nehezedett, mely keblébe volt rejtve. — Mohamed következőleg szólitá meg: „Idegen ! ez ünnep a te tiszteletedre lön rendezve, s te vonakodol mulatságunkban részt venni? — Miért borítja e komoly ködfelleg vendégem arcát?" „Ali," felele Moez, „nagy szenvedély dúl szivemben. Ellenségem leggyöngédebb szeretetem tárgyát elrabolta, és serailjában fogva tartja. Amaz sóhajt távolságom miatt, s valószinüleg rablója csábításai miatt is. A boszú vezetett engem ide, Amasiba. Jöttem, hogy tört döfjek ellenem szivébe, s igy vagy magamat elveszíteni vagy kedvesemet megmenteni." — „Hogyan," monda Mohamed, „te magad akartál igazságot szolgáltatni magadnak ? Azt hitted talán, hogy Amasit barbár kormányozza, hogy előttünk ismeretlenek a törvények, melyek a gyengébbet az erősebb követelményei ellen védik? Nem, idegen, legszebb jogaimat nem hagyom magamtól elvenni ; ha igényeid alaposak, akkor én fogom neked kedvesedet viszszaadni s a rablót megbüntetni." — Te, Mohamed !" kiáltá Moez a legnagyobb indulattal „te nekem jogot szolgáltatni ? T e, ki Moeztől egy szeretett nőt raboltál el, kit most, hasonlag egy rabszolganőhöz, ki vágyaid kielégítésére van rendelve, *
