Eger - hetilap, 1872
1872-04-04 / 14. szám
107 mivelöt, hogy kicsiben történendő kísérleteit is az uj móddal, csak jó erőben levő fiatal tőkéken tegye, vagy trágyázással segítse elő az ily kép miveit szőlőtőkéket, hogy a felfokozott termés alatt ki ne merüljenek; mert — ha még újabb tapasztalatok szükségeltetnének arra, hogy az Oidium Juckeri főokát a tőkék kimerültségében kell keresni, hát azt legújabban a fürtös szőlövesszők gyürüzési kisérletei megmutatták, melyek azon eredményre vezettek, hogy ugyanazon tökén a gyűrűzött, tehát mesterségesen táplált vesszőkön épek maradtak a fürtök, miglen a gyürüzetlenek a betegségnek csalhatlan nyomait viselték. íme a rendszerek, tessék választani; — az alkalmazás eredménye a vincellér ügyessége s a földtalaj minemüségétül foltéte- leztetik. Végül, a metszésre nézve általán minden szakember tudja, hogy azt igen éles késsel, s minél kisebbel kell véghez vinni; hogy a tökén maradt vesszőrész be ne hasadjon, s mert nagy késsel igen bajos a sürü vesszők közé bejutni a nélkül, hogy vagy a szem le ne ütődjék, vagy más vessző meg ne sérüljön. Kívánatos volna, hogy a metsző ollók átalános használatba jöjenek; — de ez ollók is még ■egy jövendő genialis szellemet óhajtanak, mely a rajtok tapasztalt tökéletlenséget megjavítja ; — a parasztot nem lehet olló-metszésre szoktatni, ha kezébe adom is, pár napi vele való metszés után — azt mondja — bizseréréz a keze. Szinte tudnivaló, hogy a metszésnek rézsutosan, s mindig a szemmel ellenkező oldalon, a legnagyobb vigyázattal kell történni, rézsut azért, hogy az esőviz a metszési lapon meg ne állapodjék, s a vesszőbe ne szivárogjon, mi annak beljé- ben rothadást okozhatna; a szemmel ellenkező irányban azért, hogy a vesszőből kiszivárogni szokott nedvesség, a szemre ne folyjon, mert az a szemet gyakran megvakitaná, s hajtásra alkalmatlanná tenné. Párvy Alajos. mik szemeimet áztatják, véreteknek kell omolnia. E gyűlölt város hamuiban kell elvesznetek ! Reszketve bámulák hevét vezérei, csak Nervan bátorkodók öt vigasztalni, de határtalan fájdalmában eltaszitá magától barátját, s igy szóla: — Távozzál! Elvesztém azt, kit szereték jobban mint enmaga- gam, nincs többé senkire szükségem! Lassanként azonban szűnt a keblét dúló vihar, s helyette a remény enyhítő balzsamát érzé lelke sebén. — Nem, — szóla önmagában, — Mohamed nagylelkű, hisz Nervan is kezében volt, Nervan pedig egyike legrettegettebb elleneinek, s e mellett tudta mennyire szeretem, mégis visszaküldé. Talán vnost is ..., Oh én esztelen! Hisz ha Zoraidét meglátja, bizonyára nem lesz képes magán uralkodni. Lángra gyulád szive e mennyei teremtés iránt. Talán e percben is előtte áll, s keresi az utat szivéhez, hogy ott az én képem helyét elfoglalja. Csábítja Ígéretekkel, fenyegetéssel egyaránt. Oh csak e pillanatban mellette lehetnék, s elragadhatnám tőle szép Zoraidémet, e tört pedig szivébe szúrhatnám! Az éj elmúlt a nélkül, hogy Moez egy percet nyugodott volna. Úgy szólván önkívületben járt sátrában fel- s alá. A sereg várá parancsát. 0 azonban most elfeledé seregét, el győzelmeit, el büszkeségét. Több szenvedély lakhatik egy lélekben, de ha egy felizgattatik, a többivel nem törődik a lélek, valamint a különben csendes folyó, mely a vihar által felkorbácsolva mindent kivet medréből. A nap megfutotta pályáját, s Moez sorsa még nem változott. Nem jött uj követ ellenétől, ki neki szerelme tárgyát karjaiba szolgáltatta volna. Ha egy pillanatig Mohamedet oly nagylelkűnek véite is, hogy remélé, mikép Zoraidét tőle vissza nyeri, ezúttal mégis minden reményét elvesztette. Most tehát egészen átengedte magát indulatának. Arra határozá magát, hogy éjjel maga megy Amasiba. Leveté a drága öltözéket, melyről megismerhetnék ellénségei, egy armén kereskedő öltönyét vévé fel, s parancsolá, hogy két szolga és sok teve kövesse legválogatottabb málhákkal megrakva. Hosszas kitérések után eljutott az útra, mely Bagdadból a városba vezetett, s nemsokára ezután Amasi kapujához ért. Az őrök bebocsájták őt, s egyik szolgái közöl, ki a várost jól ismerte, egy pompás karaván-szállásra vezeté, mely Mohamed palotája közvetlen közelében volt. Alig érkezett itt meg, máris égett a vágytól a palota körül kutatni, mely Zoraidét magába zárá , erősen el lévén határozva, őt ^vagy kiragadni vetélytársa kezeiből, vagy meghalni. Azonban nemsoTársas-kőr. Keressétek a müveit országok államviszonyai s társadalmi körülményei fejlödöttségének csiráját, kutassátok Amerika lakosságának egymás iránti példás barátságosságát, előzékenységét még a peres ügyekben is, vizsgáljátok Sveicnak lakosságában a humanis- mus teljének okát, és hasztalan fognátok örszágnoki bölcsességnek és tapintatosságnak tulajdonítani, tévesen fognátok szerencsés állami constellátióknak beszámítani, mert mindezek kedvező minősége csak parány i mozdító leendett, ha nem létezett s támogatatott volna a társulási szellem, mely minden haladásnak alapja, minden művelődésnek főtényezöjeBármennyire iparkodjék a hatalom az ország jólétének előmozdítására szükségeltető intézkedéseket tökélyesiteni, bármiként igyekezzék kezdeményezett társadalmi érdekű lépéseit célirányosokká téve, hasznosítani, működése csak úgy lehet sikeres, üdvös, ha az összeség felkarolja azt, mit egyesek gondossága indított, s minek létét a közérdek kívánja meg. Ha a társadalmi érdekek iránt maga a társadalom közönyös, ha mi az összeségre célszerűnek bizonyult, csak egyes buzgók által pártfogolíatik, ha mindenki csak saját java után járva, a közjó iránti apathiáiában semminemű társadalmi haladásra és fejlődésre nem gondol, szóval ha ki sem törődik vele, vájjon mennyire vagyunk a társulás és művelődés dolgában: akkor hasztalan minden kedvező államfekvés, politika s hasonlók, mert az egyesek teremtményét csak az összeség pártolása tarthatja fönn, és mert az összeség müveletlensége, elfogultsága és ridegsége mellett, megdől minden közjóért való törekvés. Tekintsük csak saját viszonyainkat. Nálunk igen kevés közérdekű intézmény örvend virágzásnak, bármennyire szorgalmatoskodnak is egyesek, mert hiába nálunk a társulás a legziláltabb elhanyagoltságban van, s érintkezési pontjainak egyike sem olyan, mely által tudományos műveltségűnk, egymás iránti jó hajlamaink k ö z érdé k ü 1 e g ébresztetnének s fejlesztetnének. Habár vannak többen, kára Mohamed egy vezérét pillantá meg, ki nagy kísérettel ment ki a palotából. A vezér közeledék a szultánhoz s igy szólt hozzá: „Uram meghallá, hogy egy idegen érkezék Amasiba. Ali Mohamed tudja, mivel tartozik az idegeneknek; szerencsésnek érzi magát, hogy azokat részeltetheti a vendégszeretet jogaiban, bár mily áliást foglaljanak is el. Hozzád küldött engem uram, hogy kérjelek, tisztelnéd meg palotáját megjelenéseddel.“ „Ha ez kívánsága uradnak" felele Moez csodálkozva, „szívesen teljesítem. Menj én követlek." A szultán felment a palota lépcsőin, több termen vezeték keresztül, melyekben a legnagyobb pompa uralgott, végre abba érkezék, melyben Mohamed idegeneket szokott fogadni. — Közeledék a trónhoz, melyen ellensége ült, s igyekezett a belsejében dúló ingerültséget elrejteni. Felemelé tekintetét a férfiúra, kit gyűlölt s kit most először kellett látnia ; de alig tekinte rá s érzé, hogy haragja lassan-lassan enyészik. Mozdulatlan állt s szent tisztelet tölté el szivét. Kész volt térdét meghajtani az előtt, kit meggyilkolni jött. Nem tudta nem bámulni eme nemes arcot, melyen bátorság s szelídség, nagyság, egyszerűség, érzés s nyugalom együtt honoltak. Mohamed észrevevé ezt. Leszállt trónjáról, kegyesen közeledék feléje s mennyei mosolylyal szólt hozzá : „Idegen, légy űdvöz. Nem kérdelek sem neved sem honod felől. Te ember vagy s én testvéred vagyok. Bizonyára ártatlan az indok, mely a városba vezetett, melyben én uralkodom; mert én sohasem okoztam neked roszat 8 javadat akarom." Moez zavart volt s hallgatott. Mohamed egy csoport szolgának megparancsold, hogy öt a legszebb terembe vezessék, s gazdagon felöltöztessék, egyszersmind meghivá, hogy estelijét vele megoszsza. Moez eltávozott néhány pillanatra, s azután ismét oly öltözetben, mely rangjához illő volt, egy pompásan világított terembe lépett, hol Mohamed országa nagyjaival épen a legválogatottabb étkekkel megrakott asztalhoz akart leülni. Tisztelet-helylyel ez idegent kínálták meg, kinek kitűnő alkata s nemes vonásai minden szemet magukra vontak, s csodálkozást s bámulatot költőnek. Nemsokára a legtisztább s legfesztelenebb szabadság uralkodott a vendégek között; a szellem azon nemes elfogulatlanságban nyilatkozott, mely annak valódi értéket kölcsönöz. Mohamed udvaroncai semmiben sem hasonlitának más nagyok udvaroncaihoz, ők azoknak barátai voltak, kiknek bebizonyult becsület s hűség jogot adott mindent megmondani, amit gondoltak s éreztek. ____ (Vége köv.) *
