Eger - hetilap, 1871

1871-10-26 / 43. szám

339

jük, hogy az illetők hasonló jó akaratnak szemüvegén nézzék mindazt, a mit mondtunk és mondandók vagyunk.

Például vegyük fel a mezö-hegyesi állambirtokot, mely, ha jól vagyunk értesülve, 26—28 ezer katastralis holdat teszen, és az állam által ezen 1871 évben 80 ezer p. ft. ráfizetéssel kezeltetik.

Előrebocsátjuk ezenkívül azt, hogy a magyar kormánynak sikerült az, a mi kevés kormánynak sikerül t. i. oly szerencsés megválasztása az intézőnek, ki a tenyészintézetek felett parancsnokolni hivatva van, Kozma Ferencz miniszteri tanácsos személyében, kiben szakavatott, szorgalmas, szenvedélyes és oly intézőt láttunk, ki tapintatos eljárásával valóságos ritka nyereménye az állami állattenyésztési intézeteknek, ki éles belátással, szakértelemmel, ritka higgadtsággal párosult haladási vágygyal már eddigelé is félreismerhetlen bizonyságát adá annak, hogy e téren nemcsak ritkítja párját, de oly pótolhatlan egyéniség, kit Diogenes lámpájával keresve is keveset találunk ez országban. Mindenfelé akadályokba ütközik, egyfelől financziális másfelől politikai tekintben ; egyfelől az anyagi, másfelől a szellemi tőke hiányát kénytelen tűrni, s mindezt oly páratlan tapintattal, oly ügyes és megfelelő eljárással hozza helyre, hogy nem tudom bámulatunkat érdemli-e jobban, avagy tiszteletünket.

És midőn e meggyőződésünknek kifejezést adva, nézetünk szerint a létező hiányok felől szólunk, nem fog senki félreérteni, és akár az államintézö kormány, akár annak igen tisztelt megbizottjai nem fognak gáncsainkban egyebet, mint az általuk melegen ápolt ügy iránti rokonszenvsztilte nézetkifejezést találni.

_________ (Folyt, köv.)

f

úrását kártyajátékra bizzák. A ki a vörös dámát kapja, az fogja önt szükségképen bírni, a másik pedig örökre hajadon marad. Ily értelemben föltették a szerződést, s ha jól tudom, vérökkel is megpecsételték, mert karjaikat r gombostűvel fel- szurták, s neveiket vérökkel Írták alá. És most elkezdődött a végzetes játék. Nekem kellett benne a sorsot képviselnem ; én kevertem a kártyát, s miután mindketten emeltek, nekem kellett osztanom. Ah, Ödön ur! ezt látnia kellett volna kegyednek! ha milliók forogtak volna kérdésben, a játékosok arczán nem lehetett volna az aggály, remény s nyervágy kifejezéseit erősebben visszatükrözve látni. Amint a kártyák közöl egy vörös szint feldobtam, s hozzá kiáltottam, hogy: „vörös44, mindkét hölgy egyszerre elhalványult, s ha nem a dáma volt, mindkettőnek arczát azonnal ismét elfutotta a vér. Yégre — végre — hosszú idő után,..előtűnt a vörös dáma, Adél oldalára jutott, s ö nyerte önt meg, Ödön ur.

„A játék nem ér semmit; a tétel nem volt egyenlő. Adél hazudta, hogy én szeretem, s mégis erősen állította azt ; neki nem volt mit vesztenie, Irmának pedig nem volt mit nyernie.41

„Azt kegyed, mint ügyvéd, jobban tudhatja — mondá Kati — azonban a játékot mindketten elfogadták, s mindaddig, mig Adélnak birtokában van a vörös dáma, melyre a szerződést Írták s aláírták, addig Irma kisasszony nem megy önhöz nőül.14

„Nem, ez nem járja ; ez nem maradhat igy ; azonnal sietek Irmához.“

„Az istenért, kérem, ne tegyen szerencsétlenné, s gondolja meg, mit fogadott nekem ?“

„No jó ; légy nyugodt, Kati, hallgatni fogok.

(Vége köv.)

Utazási rajzok.

(Folytatás.)

Szerdán reggel ötkor megjelenvén a tizenhét tagból álló vig társaság, másfél óráig tartó várakozási időnk alatt e'léggé törtük fejünket: hogyan térünk el a csak 14 utasra szánt bárkában? a vörös orrától csizmája lyukas orráig goromba konduktor azonban általános morgás közben mindnyájunkat betolt a lélekvesztőbe, úgy besanzsi- rozott két úri hölgy közé, hogy udvariasság által két rét tekert lábaimat alig bírtam kiszállásunk után egy óra hosszáig legombolyítani.

Bájos vidéken haladva értük el a bajor határt, hol miután a becsempészni szokott tárgyakat kutató vám-tisztet fölvilágosítottam, hogy egy pipaszárnak sem lehetne helye a mi nem is j á r hanem m á s z- müviinkön, tovább döczögtünk, fájó szívvel nézve, mint vágtatel mellettünk az én igen tisztelt egri házi-uram, kivel minden „Éljen Eger44 kiáltozásom daczára is nem hozott többé össze a König-tavon sem a szerencse.

Teendőink az alkotmány közterén.

II.

Az emberi nem politiai életfejlődésénél és az államkormányzati formák javitgatási munkálatainál, experimentátióinál két nemzet szerepel vezérként, u. m. az angol és franczia nemzet. E két nagy nemzet közt az az eltérő nagy különbség : hogy az angol soha sem theoretizál, és nem egyéni dicsőségért, hivalkodásból, hanem a belátott észszerüség és kényszerítő szükséghez képest igyekszik intézményeit és az állami viszonyokat óvatosan reformálgatni, javítgatni, a nélkül, hogy azokat elébb minden áron s mindenféle eszközökkel rombadönteni erőlködnék. A franczia épen megfordított s ellentétes eljárást követ. Ö a dolgot a theorizáláson kezdi. — Az irodalom minden eszközeivel elplántálgatni, gyökeresiteni igyekszik a tömeg lelkében a társadalmi és politikai uj theoriákat, s majdnem törvény- hozásilag nagy hűhóval és mindenféle rombolással decretálja, ráparancsolja azokat az állam tagjaira ; a szabadságot, az egyenlőséget és testvériséget váltig hirdeti, de azt tényleg épen nem tudja foganatosítani ; mivel a franczia szereplők az egyenlőséget csak felfelé értik, lefelé azí nem sokat érőnek tartják; és az egyenlőségnek azt tekintik, azt alkalmazzák tüntetésszerü kifejezéséül, hogy mindenkit polgárnak czimeztetnek , a dölyfös régi romaiak példáját majmolva. A szabadság és testvériség elméleteit, hogy miként hiszik ténylegesen megvalósíthatni a francziák: azt eléggé illusztrálják azon egymást felváltogató, zsarnoksággal egyértelmű politikai műveletek, a melyeknek Franaziaország, de főleg Páris 1790 óta iszonyatos változatosságu botrányos kényuri színhelye s küzdtere volt. És ezen szakadatlanul

Berchtesgaden csinos helységben elszállásolván magunkat, két amerikai fiatal angol és már előbb hozzám csatlakozott magyar uti- társammal indultunk a jó másfél órányira eső Königseéhez melynek ragyogó tiszta kékje némely helyen száz ölnyi mélységet takar. Vig magyar dalok és dörgésszerlileg viszhangzó lövések hangjai közt haladtunk a nyolcz ezer lábnyi magas sziklák között tovább egy óra hosszánál a tó túlsó végéhez ; itt kiszállva gyalog a felső tavat látogattuk meg, melynek árnyas partján egy koros angol olvasott fel valamely költeményt körülette pihenő szép családjának.

Nemsokára Bartholomeo sziget vendéglőjének kies terrasán távcsővel néztük a havasok közt legelő zerge-párt, s Ízletes ebéd után vissza vitt sajkánk a kikötőbe. A két amerikai orvos-növendékből csakhamar kitört bámulatos gimnasztikái ügyességük, s versenyfutás, ugrás, mászás s egyéb ingyen-előadásaik által oly röviddé tették a visszafelé tett utat, hogy észre sem vettük, midőn egyszerre a nagyszerű só-főzdék az újabb ipar megannyi csodái előtt állottunk.

Midőn másnap a hajnal első sugárai az öreg Watzman hegy örök hóval takart fejére hullottak, mi már a vadregényes reichenhalli völgyön jártunk, honnan vasúton a legszebb városok egyikébe : Münchenbe jutottunk.

Soha sem jöhettünk volna jobbkor ; tömérdek nép hullámzott az utczákon, s a Károly-téren minden kigondolható neme és faja tar- kállott a nép mulattatására szánt deszka-bódéknak. Teljesen hittem, hogy valami győzelmes bevonulás, vagy legalább is népünnepély tanúja lehetek.

Egyik nyílt bódéban ott czélzott emelhető fa-ágyucskából egy megtermett sváb-legény a 8—10 lépésnyi távolban fölállított Metz várára, mellette álló szive-királynéjának figyelmeztető parancs-szavait illendően méltányolva és követve. Jobbra-balra kegyetlen kezek apró puskákból lövödöztek a szegény zuávok kilyukgatott szivébe ; csak a genialis Paprika Jancsik, és hősies Kasperlik százai emelének ki a harczias látványok nyomasztó légköréből, s juttatónak tudatára annak, hogy itt...vásár van! Kibontakozva a bábeli zajból, a világhirü érez öntödét néztük meg, hol Németország legjelesebb szobrászainak készítményeit volt alkalmunk bámulni. Cincinnati város számára készült épen ott egy remek ugró-kút, óriási ércz-alakokkal.

A következő három nap igen rövid volt arra, hogy München roppant értékű műremekeit méltóképen megszemlélhessük. Az ó és uj képtár, a szobor-gyűjtemények, a mü-kiállitási csarnokok, a pompás uj polytechnikum, a ritka szép berendezésű muzeum, az ipar és művészet számtalan egyéb remekei feledhetlen benyomást okoznak még a nem-szakértőkre is.

Csak két éve, hogy Münchent először láttam, s azóta mennyi újság mennyi nagyszerűség !