Eger - hetilap, 1871
1871-06-22 / 25. szám
195 fölolvastatott a m. kir. belügyminiszternek 111881. sz. rendelete, melyben tudatja, miszerint a katonaság állandó elhelyezése czéljából, azon állomások, melyekben egyes, vagy több csapatok véglegesen el- helyezendök lesznek, már meghatároztattak, a törvényhatóságok a férhelyek kipuhatolására, azok biztosítása, laktanyák építése, gyakorlati terek átengedése, sat. tárgyában a végből fognak megkerestetni, hogy a közös hadügyminisztérium megbízottjaival alakítandó helyi bizottságokkal, a veendő utasításhoz képest tárgyalást indítsanak. Ezen miniszteri rendelet tudomásul vétetvén, a kérdéses tárgyalások folytatására Isaák László m. 1-sö alispán elnöklete mellett küldöttség rendeltetik ki, melyhez tagokul Almásy Bódog és Okolicsányi József bizottmányi tagok, Szabó Imre főmérnök és Simáczius Gusztáv aljegyző választattak meg. — Szabó Imre megyei főmérnök f. évi máj. hó 19-én 74/9I sz. a. beterjesztett jelentésében az ott előadott okoknál fogva, eddig viselt hivataláról lemond, s kéri magát hivatalos kötelékei alól fölmentetni. Szabó Imre főmérnök hivataláróli lemondása elfogadtik, úgy azonban, hogy hivatalát tovább is viselni tartozik, s az ekkép üresedésbe jövő főmén oki hivatalnak választás utjáni betöltésére a legközelebbi évnegyedes gyűlés első napja, vagyis szeptember hó 18-ka tűzetik ki. Minthogy azonban a bizottmány maga is elismeri azt, hogy az oly sok teendővel elhalmozott főmérnöki hivatal munkaköréhez képest csekély fizetéssel van ellátva, Szabó Imre főmérnöknek a f. é. szept. 18-ig tartozó hivataloskodása idejére engedélyeztetik, hogy kiküldetésénél útiköltséget számíthasson föl, minek nevezett részére való szabályszerű utalványozására 1-ső alispán utasittatik. (Vége. köv.) Városi ügyek. A f. évi jun. 18-án Eger városa részéről tartott képviselői ülésben a következő ügyek tárgyaltattak : A f. hó 4 iki ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után elnöklő polgármester előterjeszti, miként a mai gyűlés rendkívüli összehívását azon körülmény okozta, hogy az eddig Egerben elhelyezve lévő iy2 zászlóalj katonai létszám 2 századdal vagyis 150 emberrel, s ezen létszámnak megfelelő tisztekkel fog szaporittatni, kik is f. év szept. havától fogva állandóan városunkban lennének elszállásolan- dók ; minthogy azonban az e czélra rendelkezés alatt lévő középületek valamennyije már el van foglalva, az említett 150 egyén egyeseknél volna beszállásolandó. Tudva azonban az egyeseknéli beszállásolás terheit, s azokból kifolyó kellemetlenségeket, Riesz Lörincz ezredes ur, mint Eger városa díszpolgárának szives közreműködésével — kit a testület lelkes éljenzése között a képviselői közgyűlésnek bemutat — azon nézet jutott érvényre, hogy az egyesek megki- mélésével, a kérdés alatti 150 főnyi létszám tömegesen az úgynevezett „Schemel" kaszárnyákba szállásoltassék ; e szerint 30 egyén a jelenlegi katonaság összébbvonása által a meglévő katonai laktanyákban, 20 egyén a Barkóczy-féle katonai kórháznak a „hévviz“-közbe vivő épületébe lenne elhelyezendő, mely épületnél azonban, — miután az ott elszállásolandó katonaság a főkapun, a betegek nyugalmának megzavarása nélkül nem közlekedhetik, egy uj gyalogkijárás lenne készítendő. Végül a még hátralévő 100 pedig Bródi Jakab kacsaközi házának azon részében, mely egy részről nyugat, más részről pedig északnak a rózsa- és baktai utczák felé fekszik, fogna beszállá- soltatni. Tekintve azon körülményt, miként ez utóbbi épületnél, hogy a czélnak megfelelhessen, nagyobbszerü építkezés és átalakítás szükségeltetik, melyeket Bródi Jakab háztulajdonos önerejéből végrehajtani ez idöszerint képtelen, és igy a fölmerülendő költségeket csak felerészben fedezheti ; — azon nézetét terjeszti elő, hogy a költségek másik felerészét Eger városa fölveendő kölcsön által fedezné, mely kölcsönnek törlesztésére, az ezen helyiségben beszállásolandó katonaság után fizetendő háláspénz szolgálna alapúi. Ez által véli a lakosságot a beszállásolás kellemetlenségétől megmenteni, a nélkül, hogy a város összes közönsége legkevésbbé is terheltetnék. Mely előterjesztést elfogatás végett annál is inkább ajánlja, mert ezen tervezet keresztülvitele esetén a föntisztelt ezredes úra parancsnoksága alatt lévő sorezredböl az építkezés, illetőleg átalakításokhoz szükséglendő munkaerőt, milyenek : kőműves, ács, asztalos, lakatos, a megkiván- tató napszámosokkal együtt, a városnak fölajánlá. Az elnöki előterjesztés közhelyesléssel fogadtatván, helybenha- gyatik, a szükséglendő beszállásolás, illetőleg építkezés végrehajtásával, úgy a megkivántató kölcsönnek, az előterjesztésben foglalt módozatok szerinti fölvételével, a k. i. tanács megbizatik, jelentése annak idejében elváratván. Fölolvastatott Lovassy Sándor és Pick J. bajai tanárok kérvénye, melyben egy három osztályú reál-kereskedelmi tanodának Egerben fölállithatásáért, és erre vonatkozólag némi segélyezésért esedeznek. — A fölolvasott kérvény mellékletével együtt mielőbbi véleményadás végett a községi iskolaszéknek, visszavárólag kiadatott. Fölolvastatott Isaák László 1-sö alispánnak f. évi 3662. sz. megkereső levele, melyben fölhívja Eger város közönségét, miként a fiizesabony-egri szárnyvasutvonal közig, bejárásánál — mely f. hó 27 én délután 3 órakor történik — leendő képviseltetése iránt intézkedjék. — Kellő intézkedés, illetőleg a kitűzött határidőbeni megjelenés, végett a vasúti ügyben megválasztott küldöttségnek (Ta- vasy Antal, Szuhányi János, Kubik Endre) melyhez ezúttal Csiky Sándor és Vasváry Károly pótlólag megválasztattak, kiadatik, jelentésük elváratván. Végül Szeredy Demeter azon kérelmének megvizsgálásával, mely szerint saját házánál a köztér igénybevételével egy kapubejárás készithetésére engedélyt kér, — a közigazgatási tanács Csiky Sándor és Sir Antal közbejöttével megbizatik. A katonai határőrvidék polgárositása. A nagyfontosságú mü, a katonai határőrvidék polgárositása, mely az alkotmányosság és polgári haladás minden barátjának régóta egyik hő óhaját képezé, oly sok halogatás után végre foganatosit- tatik. A hivatalos lap f. hó 17-én kezdé meg azon nagyszámú rendeletek közlését, melyek a polgárosítás nagy müvének keresztülvitelére vonatkoznak. A polgárosítás kiterjed az egész katonai határőrvidékre, de két, egymástól teljesen független részre osztatik, melyek közül az egyik Horvátországhoz, a másik közvetlenül Magyarországhoz csatoitatik, A Horváthországhoz csatolandó rész áll : a horvát-szla- von határőrvidék, a péterváradi 9-ik határezred s Zimony, Karlovicz, Pétervárad községekből; míg a bánsági határőrvidék, melyhez tartoznak Fehértemplom és Pancsova községek, közvetlenül Magyarország kiegészítő részét képezendik. A határőrvidék azon részei, melyekről az 1869-iki kir. kézirat szól, azonnal polgárosittatnak, s Horvátországba kebleztetvén, még a jelen horvát országgyűlésre tiz képviselőt küldenek. A többi részekben, melyek részint Horvát-, részint közvetlenül Magyarországhoz csatoltatnak, bizonyos átmeneti intézkedések lépnek életbe, melyek előkészítik a polgárositást, hogy a katonai uralom alatt fölnevelt népet az alkotmányos önkormányzathoz szoktassák. A határőrvidék polgárosításával Horvátország egy régi óhaja teljesült, melynek érdekében nem egyszer, de mindig sikertelenül, kopogtatott az absolut hatalmú kormányoknál. Tán megértik Horvátországban — úgymond a „P. N.“ — hogy a magyar- horvát kiegyezés még sem oly értéktelen papírdarab, mint azt azok hiresztelik, kik a horvát nemzetet a legfényesebb álmokkal biztatják, de eddig még a legcsekélyebb reális sikert sem tudják fölmutatni. A pesti munkás-mozgalom. A munkabeszüntetések Pesten egyidö óta aggasztóan kezdenek ismétlődni. A múlt héten egy vaggongyárban szüntették be a munkát az ott dolgozó összes munkások mintegy 300-an, de ezek, a kovácsok kivételével, másnap ismét visszatértek foglalkozásukhoz. E mozgalmak azonban nem a nyomasztó viszonyok, hanem Bécsböl és külföldről Pestre érkezett socialista izgatok által idéztettek elő, miért is a főkapitányság szükségesnek látta, erélyes intézkedéseket tenn : 24 pesti és bécsi socialista izgatót elfogatott, az átalános munkás-eigylet több tagjának lakásán házmotozások tartattak, s a talált levelek, úgy az egyleti hivatalnokoknál a hivatalos és magánirományok s könyvek lefoglaltattak sat. A „P. N.“ ennek folytán a személybiztonság érdekében fölszólalt, kérve a városkapitányságot, hogy a tett intézkedések okait nyilvánosságra hozná. E fölszólalásra a „P. K“ értesült helyről a következő sorokat vette : „T. szerkesztő ur! Becses lapja mai számának a pesti munkásizgatásokról tett fölszólalása folytán, az ügy mibenállásáról a következőkben tudósíthatom. A hatóságnak már hosszabb idő óta positiv tudomása van arról, hogy a londoni „International“-nak Pesten is megvannak a maga ügynökei, kik között első sorban néhány külföldi nyelvtanár áll. A Pesten történt strikeok majdnem mind a külföldi munkásszövetség izgatásai folytán és annak fölhívására történtek.