Eger - hetilap, 1871
1871-04-27 / 17. szám
IX. éri folyam. 17. szám. Április 27-én 1871. Előfizetési dij : Egész évre . . 5 ft kr. Félévre . 2 ft 50 kr. Negyedévre . . 1 ft 30 kr. Fgy hónapra . — 45 kr. Egyes szám . — 12 kr. EGER. Hirdetésekért : minden hasAbzott petit sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 10 kr fizettetik. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal : a lycenmi nyomda, eiöíí zetéseket elfogad .* a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 26. sz.) J ént s ch Q. könyvki re> kedése s minden k. postahivata Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő : egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr. Vidéki hirdetéseket elfogadnak MOSSC R. Bécsben. A ezéhrendszer föntartása szükséges e honunkban? Mint a beteg oda kap, a hol fáj neki, úgy mi is többször emeltünk szót e lapokban az ipar haladó s tespedö viszonyairól ; mert még mindig úgy látszik, hogy hazánkban az egyesületi s társulási szellem, mely emeltyűje pedig az iparnak, még csak bölcsőjében van. Még nem tudjuk, hogy a munkafölosztás, munkaöszpontositás s a munka- és töke-erö szabad mozgása minden irányzatban leghatalmasabb rugója a népgazdászat s valamely ország belső kifejlődésének. A mily gyönge, sőt csaknem képtelen az egyes ember valami jelentékenyt, a mai társadalom nagy és sokféle szükségeihez képest kivinni : ép oly csodálandó hatalomban mutatkozik az egyesült erő. A középkor virága, melynek csirája apró czéhecskék, s társulatokban indult fejlődésnek, s mely csakhamar a rajnai, sváb és hanzavárosok világraható üzletét s gazdagságát idézte elő, — több század előtt fényes példákban igazolta az egyesült erők mindenhatóságát. Egy kis világtörténeti szünetelés után, főleg a jelenkorban, a népgazdá- szati viszonyokat illetőleg ismét ezerféle életviszonyokban nyilatkozott az, s a mütan és természettudományok segélyével, mintegy meg- ifjitá az ipart, s az emberi szorgalom életmüvezetét. Új forrásokat nyitott a tőkéknek, s jelentőséget adott a társadalom azon milliói filléreinek, melyek egymagukban szétszórva, mi hasznot, mi kamatot sem hajthattak. Ily időszakban, midőn a villám delejes erejével ir, s a nap sugaraival fest, midőn a gyár és gép hatalma kezd versenyezni az emberi kezek munkáival, annál szükségesebbé vált az iparegyleti szövetkezés, minthogy csak ez által képezhető oly ellensúly és mérleg, mely az emberi verítéket és szorgalmat tökésittetni engedi, s alkalmat nyújt egyedáruskodás és nagy tőkék ellenében, a munkát emancipálhatni. Az angol és párisi, de még a porosz kézművesek is fölötte dicsérendő s követésreméltó példáit adták annak, hogy csekély tökével, s a magánversenyre képtelen munkával is, mikép lehet e magasb czélt megközeliteni. A párisi zongorakészi- tök azon czélból, hogy munkakezdés s némely szükségek esetére egy kis tökécskét alapíthassanak, néhány évvel ezelőtt 2500 frankot tettek össze. Ez azonban oly csekélység volt, hogy a kitűzött jótékony czélban alig lehetett egy-két ember szükségén segíteni. Később mintegy negyven családos mesterember állott társaságba, 8 közkereseti alaptőkéül 50,000 frankot rakott össze. Ezen társulat, minthogy ekkép már hitelt is biztositott magának, három év múlva már százezrekkel rendelkezhetett. A porosz képviselöház volt tagja, Schulz e-D e 1 i t z s c h, ki maga is több ily iparüzleti társulatot alapított, humanitárius czélokkal is összekapcsolta ezen egyleteket, s megmutatta, hogy az ipartársulatok akkor, midőn a munkát biztosítják, a társasági viszonyok egyéb terheit is végtelenül megkönnyítik. L a- martine Angolországról irt jeles munkájában, az ipar és mesterségek különböző megyéjéből, majd kétszáz különböző nemű- s különböző czélu ilynemű egyleteket számlál elő. Az ipartársulás tehát, különösen a termelés és fogyasztás vonatkozásaiban, nemcsak a közjóiét egyik hatalmas eszköze, hanem egyszersmind egyik nemesitő s fölfokozó rugója a szorgalom s rendezetlen munkaüzleteknek ; hatalmas gyógyszere korunk társadalmi sebeinek, melyek a pénztőke absolutismusából származtak. Ily ipartársulás eszméjét képezték nálunk hajdan a ezéhek. A czéhszabadal- mak VI. Károly idejében osztattak legnagyobb mértékben; I. Fe- rencz császár ezen szabadalmakat egyrészről szoros vizsgálataié vette, másrészről annyiban, a mennyiben némely iparágak s mesterségek üzését a ezéheken kivül állóknak Í3 megengedte, kitágitá. Magyar- országban különösen Zsigmond király országlása alatt, s az Anjouk korában találkozunk legelőször czéhekkel, a midőn azok a külföldön létezők szerint, leginkább a városok ipariizö lakossága közt vertek gyökeret. Minthogy Magyarország több ilynemű iztézményeket a külföldi példák szerint alakított, mindazon társadalmi jó és rósz következéseket, melyeket a ezéhrendszer iparállapotunkra nézve előidézett, még azon időkből kell származtatnunk. Miután tudniillik a czéhbeli mesteremberek egyszersmied városi polgárok is voltak, már azon időben oly rendet kezdtek képezni a nemesség és pórság között, mely mintegy arra volt hivatva, hogy megőrizze az erkölcsök egyensúlyát, az emberi szellemet oltalmazza a nagyok elnyomása ellen, tartsa tisztán a nép mocskos szenvedélyeitől s legyen szószólója az értelem s képesség jogainak. Azonban mint másutt, úgy nálunk sem maradt kií a ezéhrendszer ezen magas föladatához. A fukar egyedáruskodás lelkét szívta az magába, s a helyett, hogy emelte s szentesitette volna a munkát a társadalomban, elnyomta azt. Más szóval: kirekesztő a polgárok nagy részét a mesterségek szabad gyakorlásából, meggátolt minden versenyt a maga kebelén kivül, és súlyossá tévé a tanulás s legénykedés éveit, a helyett, hogy könnyítette volna. S a helyett, hogy a természetnek s társadalmi állapotnak azon legfőbb joga : a munka- lehetség, egyetemittessék, az egy helyhezi lekötöttséget, az áruknak változhatlan mértékét, a tanítványok s legények megbatározott számát, az iparüzletbeni jog nemzedékről nemzedékre szálló ösiségét s a ezéhi nepotismus legsértöbb rendszerét tette divatozóvá. Most az iparszabadság törvényesittetett, mert a nemzetnek már évtizedek előtt világosan kifejezett többsége minden alkalommal kijelenté, hogy kiváltságolt osztályt nem tűr, ennélfogva a munkásságot kiváltsági- lag gyakorló ezéheseket sem. Ha tekintetbe veszszük a ezéhek által azelőtt gyakorlott rendszer visszaéléseit, mindenesetre szükséges, hogy az korszerüleg re- formáltassék ; de ha már most lenyessük a ezéheknek azon kinövéseit, melyek ártalmasak az ipar kifejlődésére s a fogyasztók ellátására; nem következik, hogy eldobjuk azon eszközeiket is, melyek még mindig hasznosak lehetnek, így a czéheknél fönállott azon elv, hogy azelőtt a mesterrétételnél nagyobb mennyiségű pénzdíj lefizetése köve- teltetett, mindenesetre káros hatással volt az illetőre, mert ha szegénységénél fogva az nem telhetett tőle, bármint értette is magát, mester nem lehetett ; ha pedig volt neki kevés pénze, azt, a helyett, hogy megkezdett üzletébe fektethette volna, a ezéhnek kellett átengednie. Mi azonban a remekelést, tulajdonképen az iparmű- értés megbirálását illeti, azt igenis rendjén találom, sőt annak fön- tartását szükségesnek látom. Hozzám jő például egy segéd, s kér, hogy miután szabómesterségét már önállólag űzi, nála dolgoztassak; én kérését örömest meghallgatnám, azonban azt, hogy mesterségét tökéletesen érti, mivel sem igazolván be, nem merem, jó kelmémet neki odaadni, mert ha elrontja, nem tudom, képes-e káromat megtéríteni ? Azt vetik ellen némelyek, hogy minden iparos a maga érdekében igyekszik, s ha nem űzi mesterségét kellően, nem vásárolnak tőle, vagy nem dolgoztatnak nála. Igen ám, de addig, mig kontársága kiviláglik, a vásárokon hány tudatlan pórembert szed rá, és ká- rosit meg!? Különben is egy haladó társadalomban mindig követelni kell, hogy ne csak a műveltebb osztálybeliek: ügyvéd, orvos, tanár sat. szakmájuk elméleti s gyakorlati bírását, — hanem az iparosok is mesterségük értését üzletük helyén beigazolják. Továbbá, ha tekintjük az iparososztálybeli legénység a ezéhrendszer szabályainak gyengülése óta mindinkább nagyobb mérvben mutatkozó erkölcsi romlását, akkor csakugyan kénytelenek vagyunk törvényhozóinktól követelni, hogy a ezéhek, mint a társalmi czélok kivitelére kész egyletek, még fegyelmi szempontbóli intézkedhetéssel is fölruháztassanak, az egymásközti szorosb érintkezés és befolyás következtében. De nem is lehet ez másként. Ha a katonaság fölötti fe-
