Eger - hetilap, 1870
1870-03-10 / 10. szám
VIII. évi folyam. 10. szám. Márczius 10 én 1870. Előfizetési dl i: Egész évre . . 5 ft - kr. Félévre . 2 ft 50 kr. Negyedévre . . 1 ft 50 kr. Egy hónapra . — 45 kr. Egyes szám . — 12 kr. Hirdetésekért minden hasábzott petit sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 8 ki üzettetik. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Eiadó-hivatal: a lyceumi nyomda. lllüíi/.etesekeí elfogad a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 26. sz.) — Jentsch 6. könyvkereskedés s minden kir. postahivatni,. — Hivatalos hirdetésekért előre befizetendő: egyszeri közzétételért bélyeggel együtt 1 frt. 30 kr. Visszatekintés közviszonyaink 1869-ik évi fejlődésére. VII. Közművelődés. „Ezen révpartokon át vették őseink a tudomány és művészet azon áramlatát, mely a középkorban Itáliából hazánkba sugárzott, s nagy királyunk udvarát és korszakát felejthetlen fénynyel és dicsőséggel árasztá el. Nemzetünk az akkor átvett csirákat hiven megőrizte, és századok viharai és viszontagságai közt ápolta, sőt meg- honositá és növelte, s mi büszkék lehetünk, a midőn ma szellemi kincsünket számba veszszük, s mint a messze Kárpátok tövéből visz- szazajló hullám, a tudomány gyöngyeit csillogtatjuk az Adria verő- fényes partjain.“ E szavakkal nyitá meg tavaly b. Vécsey a magy. természettudósok fiumei vándorgyűlését, és mert oly röviden és szépen foglalja egybe a magyar tudományosság történelmét, azért választók mi azt jelen vázlatunk bevezető részéül. Igen, mi büszkék lehetünk szellemi kincseinkre, ha a haladási idő rövid tartamát, és nem nyugat népei tudományos állását veszszük az egybevetés alapjául. Ha a szabadság ttditő levegőjének örvendő magyar csak any- n y i t is tesz, mint mennyit a rablánczokban sorvadozott magyar tön, — úgy nem fog elmúlni két emberkor, és mi a legműveltebbeket utólérendjük. Több jelenséget mutathatunk föl, melyek élő bizonylatai elö- haladásunknak ... ezek szaporítása a roppant társadalmi téren, legyen minden buzgó hazafi egyik életczélja, akkor büszkén élhet, és léleknyugalommal halhat meg, mert a nemzeti életkorszak, mely nagygyá lön, biborfényével megaranyozza az élők halántékait úgy, mint a halottak sir halmait. Tudományos akadémiánk müködéskörét — alapszabályait megváltoztatva — kiterjesztő; ugyanezt tévé egyik szép leánya, a Kisfaludy-társaság már előbb, midőn magát minden magyarországi nemzetiség költészete bü ápolójává tévé, simítva ezáltal is a nyomában ébredő kölcsönös becsülés segélyével a nemzetiségi szenvedélyességet. Nem állhatjuk meg, hogy ne nyilatkozzunk itt elismerőleg hölgyeinkről, kik oly nagy számmal csoportosulnak a magyar költészet e temploma köré, mintegy lényük nemesebb részének, kedélyéletüknek megtagadását látva abban, ha e társulat kiadványai nem diszelgnek asztalaikon és lelkületűkben. Voltak ezeken kivül, kiknek fülében rezgett folytonosan Toldynk azon szép figyelmeztetése, hogy minden nő élte legboldogabb per- czében, esküvője alkalmával emlékezzék meg a költészetről, mely boldogsága alapját képezi, minek eredménye több vagyonarányos adomány lön. Bárcsak e példákat minél többen követnék, és ne lenne egy is, ki e nemes kötelességéről megfeledkeznék! Térjünk most át vándorgyűléseinkre. Igen, igen tévedne, ki azt hinné, hogy ezeknek közvetlen nagy tudományos eredmények előidézése képezi föczélját... távolról sem, hanem főezél a tudósok ismeretsége, mi aztán a további működést termékenyíti; mert az itt képződött összeköttetések stirü tudományos levelezés által gyakorolnak később mély befolyást a hazai tudományosság belterjes és gyorsított fej lödésére. Fiume, Ipolyság és Kassa részesültek a lefolyt évben azon megtiszteltetésben, hogy természettudósainkat és orvosainkat, történészeinket és erdészeti szakembereinket, megven- dégelheték, és alkalmat nyújtottak azon érdekközösség kifejlődése és erösbödésére, mely nélkül nemzeti alapon álló tudományosság igen nehezen létesül. Fölsőbb oktatásügyünk körül nem igen sok történt; a kolozsvári egyetem előkészítésén, az aradi lyceum építésén, a lyceumi tanterv kibocsátásán és pesti egyetemünk orvosi karának nevezetes átalakításán kivül, igaz, sok nem igen történt, de igaztalanok volnánk, ha valakit e miatt okoznánk, mert nem emlitve a pénzügyi akadályokat, melyek az e téreni gyökeres reformok elhanyagolását mintegy fölkényszeritik a nemzetre, a föakadály a szükséges magyar tanerők teljes hiányában fekszik. Mi nem válogathatunk a tanerőkben, és ha néha-néha föltűnik is felsőbb tanügyünk terén egy Pauler, Kautz, Wenzel és Hoffmann, az ezek után kővetkező hanyatlási korszakok aztán nagyon is soká tartanak. A helyisegek hiányát azonban nem fogadhatjuk el mentségül, mert oktatásügyérünk három év előtt ép úgy kölcsönhöz folyamodhatott volna egyetem, műegyetem, reáltanodák sat. magasb tanintézeti helyiségek építése czéljából, mint a hogy azt most megtenni ígérkezik. Nem tagadjuk, hogy lehettek intézkedések, melyek az akadályok daczára is megtétethettek volna, oktatásügyérünk e nemű mulasztásait azzal menté, hogy előtte a népnevelés az első, ez képzi azon erőteljes talajt, melyben a nagyobb tudományosság fája gyökeret verve, kiirthatlanná lesz. Elismerjük, hogy erre kell egyelőre a fösulyt fektetni, de a népnevelés kizárólagosságát el nem ismerhetjük, mert mint Tisza Kálmán igen találón megjegyzé a múlt he tek alatt lefolyt oktátástigyi viták alkalmával: a jó népnevelés föl- téte a kitűnő tanitóképezde, ez pedig jó középtanodák nélkül nem létesülhet, mig ismét az utóbbiak jó tanárokkal csakis egy kifogástalan egyetem által láthatók el; az első teendő tehát az egyetem szervezése és nem a népnevelés. Úgy látszik, hogy az efféle indokolások meggyözék a minisztert is, mert megígérte, hogy legközelebb be fogja az egyetem, középtanodák s képezdék szervezetét magukban foglaló törvényjavaslatokat a ház elé terjeszteni. A muH évet főleg a népnevelés érdekében kifejlett köz- igazgatási tevékenység jellemzi, sajnos, hogy még csak igazgatási tevékenységről szólhatunk. Hálátlanok volnánk, ha Eötvös, az oktatásügyére téren kivívott érdemeit föltétien elismeréssel nem kisérnök. Bámulatunkat az ősz bajnoktól, kinek lelkesültsége a rész vétlen ség és durva hálátlanság nyomása alatt sem csökkent, meg nem tagadhatjuk. Azon hervadhatlan babérkoszorn leveleit, mely a költö és állambölcs halántékait már régóta övezi, az oktatásügyi tevékenység újakkal szaporitá. Végig kisérjUk-e kőrútján, mely alatt mindenütt a testvérhazában oly lelkesülten fogadtatott? Fölsoroljuk-e lépésről lépésre, mennyit fáradozott a népnevelők lapja, népiskolai tankönyvek szerkesztése, tanfelügyelők kinevezése és az iskolatanácsok létesítése körül? mennyit levelezett, sajnos, sikertelenül népnevelési egyletek alakulása érdekében? mily gonddal segélyzé a néptanítókat ? mint nyújtott segédkezet az iskolák építésénél, tanitóképezdék fölállításánál, fiatal tanerők külföldre kiküldésénél? mily kitiinö szervező képességet tanúsított kibocsátott népiskolai, polgári tanodái, és tanitóképezdei tanterveiben? Nem, erre nincs szükség, mélyen be van az vésve a nemzet művelődés-története könyvébe, s a jelen nemzedék elismerő része szivébe. Senkisem tagadhatja meg részvétét, midőn a Scbwarcz Gyula kíméletlensége által megsértett ősz, múlt febr. 17-én e szavakra fakadt: „Én részemről jól tudom, hogy az, ki a közoktatásnak vezetését ily viszonyok alatt, minők hazánkban léteztek és léteznek, átveszi, annak el kell arra készülve lenni, hogy nem elismerésről, hanem még azon reményről is mondjon le, hogy tevékenységének eredményeit önmaga fogja látni; annak el kell készülve lenni arra, hogy a miért dolgozott, mint a mag, melyet a vető elhintett, talán nem fog észre- vétetni egyesek által, s ha észrevétetik is, lábbal fog gázoltatni. De részemről azt hiszem, hogy mindezekért jutalmat ád azon öntudat,
