Eger - hetilap, 1870
1870-02-17 / 7. szám
50 Néhány szó az iparügyről. Kormányunk, mint tudjuk, az ipartörvényjavaslatot már a ház asztalára tette le, de ezen kiviil a budapesti iparkamara is egy ipartörvényjavaslatot mutatott be a kormánynak, s hajlandók vagyunk hinni, hogy ez, az ipar gyakorlati oldalát kimerítőbben találván, törvényhozóink éber figyelmét magára vonja. Azt napjainkban már nem szükséges sem magyarázgatni, sem bizonyítgatni, hogy azon osztály, mely az iparüzlettel, amesterségek gyakorlásával foglalkozik, igen szükséges, fontos és tiszteletreméltó osztályt képez. Miután arra működnek tagjai, hogy szükségeink fedezését eszközöljék, vagy elösegéljék; s miután másrészt munkásságuk a nemzeti vagyont is szaporítja, következés- kép a közvagyonosodást s jólétet nagy mértékben előmozdítja: természetes, hogy ezen osztálynak a polgári társaság többi osztályai közt illő helyet kell engednünk,s nem szabad azt másoknak alá rendelni vagy háttérbe szorítani. Ez okból szükséges, hogy a törvényalkotó hatalom különös gondját fordítsa arra is, hogy az iparos-osztálynak állapota minél inkább javittassék, hogy az iparüzlet kifejlődésének akadályai eltávolíttassanak, szaporittassanak azon eszközök és intézetek, mely- lyek különösen az iparosok szellemi emelkedésére s ez által az iparnak tökéletesítésére vezetnek. Az iparüzletnek s iparos-osztálynak illő méltánylására s pártolására, elösegélésére különösen nagy a szükség hazánkban; mert a mi vagyonosodásnnknak, jólétünk és szellemi emelkedésünknek legfőbb alapját s föltételét a földművelésben, a mezőgazdaságban s annak kifejlődésében találjuk föl. Ez pedig igen sokat függ az ipariizlettöl, az iparosok munkásságától. Atalában elismert igazságul tekinthető az, hogy a mezőgazdaság és az iparüzlet között szoros kapcsolat létezik. Elismert igazság, bogy a mezőgazdaságnak fölvirágozása lényegesen függ az iparüzlet állásától, s hogy ennek elterjedése és tökéletesítése elmaradhat- lan jótékony hatással van a mezőgazdaság állapotának javítására, s jövedelmeinek, hasznainak szaporítására is. Ha azon eszközöket keressük s vizsgáljuk, melyek az iparüz- letnek akár elterjesztésére, akár tökéletesítésére vezethetnek; mindenekelőtt azon, századok óta létező társulatok tűnnek föl előttünk, melyek nyelvünkön ezéheknek szoktak neveztetni. Talán már azért is meg kell ily tárgyaknál róluk emlékeznünk, mert századok óta vannak társalmi kifejlődésünk történetével szorosan összefűzve, s mert őseinktől jöttek reánk. De megemlitendők azért is, mert ha elfogulatlanul vizsgálódunk, el kell ismernünk, hogy bármily ártalmas hatásúak is a ezéhek jelenleg, voltak idők, midőn azok a leghasznosabb s legszükségesebb társadalmi intézetek közé tartoztak. Á ezéhtestületek nem foglaltak el mindig a jelemhez hasonló állást. Napjainkban majdnem kizárólag csak káros oldalaikat s ártalmas kifolyásaikat szokás fölhozni. De az előbbi időkben kétségbevonhatlan érdemeik is voltak a mesterségek s átalános iparüzletkifejtésében. Nem kell különösen felednünk, hogy a ezéheknek elterjedése s virágzó kora azon időkből való, mikor még nem voltak az államban azon most létező különféle intézetek, melyekben az iparosok most a szükséges ismereteket, tudományt s műveltséget megszerezhetik ; nem léteztek azon egyletek és közintézkedések, melyek az iparosnak az élet mindennemű körülményeiben segélyt és istápot nyújthatnak; sőt hiányzottak még akkor azon intézetek s eszközök is, melyek a polgároknak s keresetüknek, vagyonuknak valódi biztosságot nyújthattak volna. E jótéteményeket az iparosoknak majdnem egyedül csak a czéhbeli testületek nyújtották nem csekély fokra emelkedett vagyoni és pénzbeli eszközeikkel. Voltak idők, midőn e munkásság, ipar és mesterségek által teremtett vagyon a sokféle fosztogatások s megtámadások ellen csak a ezéhekké alakult polgárok szoros egyesülésében s egyesült erejükben találhatott menhelyet s némi biztosságot. De még nagyobb volt azon jótétemény, melyben a ezéhek közvetlenül magát az iparüzletnek előmozdítását s kifejlődését részesítették. Kiemeltem a ezéhek hasznos oldalát, következik most, hogy megemlítem azt is, mi által a ezéhek , miután hatalmuk s befolyásuk nagyon elterjedett, fölötte sok kárt okoztak mind a fogyasztó közönségnek, mind magának az ipar ügyének is. És ez az egyedáru- ság, azon önző szellem és szabály, mely az iparüzleti keresetet egy kis számra szorított osztály kizárólagos keresetévé s mintegy kiváltságává tette. A czéhbeli egyedáruság természete azon törekvésben nyilvánult, hogy, a mennyire csak lehet, uj tagoknak ezéhbe való lépését, tehát a mesterségnek önálló kezelhetését megakadályozzák ; hogy a mestereknek szaporodását mindenfclekép nehezítsék, mire szolgáltak különösen a különféle zsarolások, a remekelendők üldözése, és a remekelés nehezítése. Azvoltaczél, hogy minél kevesebben lehessenek azok, kik a mesterséget űzhették, s kiktől a közönség magát a szükséges czikkekkel elláthatta. Ez okból akadályozták máshelybeli iparosoknak vásárra jöhetését, s czikkeik ottani szabad árulhatását, valamint minden oly árukkal kereskedést is, melyeket a czéhbeliek előállíthattak. Ezen egyedáruságnak tehát, mely a mesterséget a czéhbeliek kizárólagos keresetforrásává tette, főczélja s törekvése abban központosult, hogy a szabad versenyt minél inkább gátolja, s a mennyire csak lehet, ki is zárja. Ha már most más oldalról tekintjük a dolog állását, halenyes- sük a ezéheknek azon kinövéseit, melyek jelenleg már ártalmasak az ipái kifejlődésére, s a fogyasztók ellátására ; nem következik, hogy eldobjuk azon eszközeit is, melyek még mindig hasznosak lehetnek. A ezéhek még most is mint szorosan összefüggő társulatok állnak a polgári életben. Azokban még mi is — annyi század viharai után — kész egyleteket találunk. Nem lehet tehát semmi ok, hogy a ezéhek mint egyletek s társulatok föl ne használtassanak napjainkban is oly irányban, mely anyagi és szellemi kifejlődésünk érdekeivel s biztosításával öszhangzásban lehet. A ezéhek szabályzóit s jól szervezett kapcsolatukban a legnasznosb jótékonysági intézeteket képezhetik az iparos-osztály tagjainak számára. Részint fönmaradt alapvagyonuk, részint adakozások, iparosok végintézkedései, bizonyos kihágásokra szabandó pénzbeli büntetések, és bizonyos ünnepélyes alkalmakkor fizetendő dijakból alakítandó tőkéik oly pénzbeli forrást képezhetnek, mely jó kezelés mellett igen sok szép segélyt nyújthat az elszegényült vagy szerencsétlenekké lett iparosoknak. Ezen pénztár, mely majdnem mindenütt föltalálható, s mely mindenütt kész szervezettel bir, szép forrást nyújthatna arra is, hogy bizonyos tagoknak utazási segély nyujtassék, a magukat kitüntetett egyéneknek jutalmak adassanak, az iparüzietbeni javítások és uj találmányok kivitelükben elősegittessenek. Ezen, aczéhekben készen álló egyletek némi szervezettel, — javítással és alakítandó pénztáraikkal kész biztosító-társulatokat is képezhetnének, nevezetesen előlegezéseket adva a szegényebb s főkép kezdő iparosoknak, habár némi kamat mellett is, a nyert anyagot nagyban bevásárolva, hogy csekély vételáron osztathassanak ki a szegényebb iparosok között; ezeknek és a kezdőknek az elke- rülhetlen szükséges fölszerelést, eszközöket sat. kiállítva, bizonyos határidők szerinti törlesztés mellett. Valamint nagy befolyással lehetnének pénzerejük segélyével, főkép nagyobb községekben, a kiképzésre szükséges intézetek fölállítására, melyek közé sorolandók különösen az ipar-iskolák, iparosok számára állított gép- s müszer- gyiijtemények s hason tartalmú múzeumok; úgy hasonlóan jótékony egyleteket képezhetnének az iparosok anyagi állapotának javítására is, különösen egyesülve oly áruhelyek, raktárak állítására, melyekbe a hasonnemü iparkészitmények fölvétetnének az egylet tagjaitól, és ez utón bocsáttatnának nemcsak a belforgalomba, hanem a külke- reskedésbe is. Ily czélokra lehetnének a ezéhek napjainkban is fölhasználhatók az által, hogy bennök kész és némileg szervezett és némi közszellem által öszetartott egyleteket találhatunk. Lörinczfy János. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház febr. 8-iki ülésében folytatták az áliamszám- vevőszék fölállításáról szóló törvényjavaslatot. A 23-ik fejezet hosz- szabb vitát idézett elő, melyben számosán vettek részt, mig végre névszerinti szavazás utján a többség elfogadta a vitatott fejezetet a közp. bizottság szövegezése szerint. A még hátralevő fejezetek rövid vita után szintén elfogadtattak. Ezután szőnyegre került a belügyminisztérium költségvetése. Az átalános vitát Várady Gábor nyitotta meg, fölhiván a belügyminisztert, hogy szakítson ezen minisztérium múltjával, hagyja el az eddigi semmittevést, s lépjen a reform terére. Utána Rajner belügyminiszter beszélt. Kijelenté, hogy éjjel-nappal fog dolgozni, hogy a törvényhatóságok rendezésére vonatkozó törvényjavaslatot mielőbb a ház elé terjeszthesse. Szólott még Joanescu Lázár és Kiss János ; az előbbi elfogadja ugyan a költségvetést, de óhajtja, hogy a nemzetiségek valahára kielégittessenek. A febr. 9-iki ülésben a belügyminisztérium költségvetése fölött folytatták az átalános tárgyalást. A mondott beszédek közül kiemelendő főleg Tóth Vilmosé, ki azon megtámadásokra felelt, melyeket a megelőző ülésben Várady Gábor a belügyminisztérium ellen intézett. Különös hatással volt beszédének főleg azon része, melyben Váradynak azon észrevételére felelt, hogy a belügyminisztérium 1870-iki költségei nagyobbak, mint voltak 1848-ban. Ha, úgymond, Várady azt akarja kimutatni, hogy a közigazgatás ma drágább, mint
