Eger - hetilap, 1870
1870-08-25 / 34. szám
YlII évi folyam. 34. szám. Augusztus 25-én 1870. Hirdetésekért minden hasábzott petit sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 8 kr fizettetik. Politikai s vegyes tartalmi! hetilap, megjelenik minden csiliöríiikiio. Kiadó-hivatal: a lyceunii nyomda. IUfijiteléscket elfogad; a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 26. sz.) — Jentseh G. könyvkereskedése s minden kir. postahivatal. — Hivatalos hirdetésekért előre befizetendő : egyszeri közzétételért bélyeggel egytttt 1 frt. 30 kr. Polgári köztevékenység. (Folytatás.) Minél inkább fejlődnek szemeink előtt az európai népek álladalmi viszonyai, minél határozottabban lépnek a cselekvés terére a nemzetiségek, — a mezőre, melyen régebben különféle változatokban csak egyeduralkodók becsvágya és territoriális érdek, a XVIII. század vége óta pedig a szabadelvű világpolgárság és a hatalom középkori elméletének dogmái küzdöttek egymással : annál kétségtelenebb«] áll elő a szükség, ama nyomokon haladni jövendőnk elé, melyeket a kor vágott előttünk, s befogadni azon eszméket, melyek nélkül ma már kiképezett társas állapotot nem is képzelhetni. Nem vagyunk annyira bálványimádók, bogy az újabb kornak minden aranybor- nyuja előtt térdet, fejet hajtsunk, és igen jól tudjuk, hogy az évezredes börtönéből kiszabadult elme féktelen röptében nem ritkán oda is át-átcsapong, hol a természet örök rendjénél fogva emberi törekvésnek nyugpontja nincsen ; hol a féktől megszabadult indulatok ős szenvedélyek, a közvetlen szükség érzetétől és a jobb állapotra törekvés hevétől zaklatva, szilaj vágyak és önáltatások tömkelegébe ro hannak : de meg vagyunk másfelől győződve, hogy — bármint essék is a sors koczkája, bármikép alakuljon is az emberiség jövendője — a régi állapotoktól nem lehet többé formákat kölcsönözni. Valamint az államhatalomnak a maga jövedelelmeit legnagyobb részben a nép jövedelmeiből kell élőállitani, úgy a városnak, illetőleg a községnek is, mert különben társadalmi jogait és érdekeit, — melyek nyújtják azon változhatlan alapokat, melyekre az állam a közigazgatásnak bármely rendszere által csak épit, melyekhez csak alkalmazza a törvényeket, de melyeket nem ad, sem el nem vehet — nem eszközölheti. Az emberi dolgok tökéletlenségének szembeszököbb jelét alig találhatjuk, mint melyet az adóztatási rendszer mulat. Hány ember nem törte már okos és oktalan fejét a nehéz talány megfejtésében : mikép lehet a polgári társaság tagjait, nem mondom, legigazságosabban, mert az igazság fogalmának ép úgy nincs superlativus foka, mint a szabadságnak nincs többes száma — tehát nem legigazságosabban, hanem igazságosan adóztatni ? De az Oedi- pnsnak, ki a talányt megfejtené, még születnie kell. Én ugyan az adózás dicsőségét a statusélet legfőbb adományának egyátalában nem tekintem, s boldognak hinném azon országot, melynek organismusa a lehető legtökéletesebb volna, s költséget még sem kívánna ; és miután ez még csak elméletben is képtelenség, mintán a polgárnak bátorléte s boldogsága közköltségek nélkül nem eszközölhető : a takarékosságot tartom mindenesetre minden községben alapszabálynak s minden előmenetel föltételének ; még inkább pedig, mint magánosok gazdaságában ; mert egyes embert a szeszélyes sors kedvezései egy éj fordulatán a nyomor álomkarjai közül bőségre ébreszthetnek, de egy község általán véve s esetleges szerencséből boldoggá, vagyonossá aligha lett, s lesz valaha. Azonban, mik nt a hit országa ott kezdődik, hol a tudásé végződik, úgy a takarékosság mezeje a fösvénység határánál veszi kezdetét, mint erény s vétek az ember keblében szomszédbatalmak. Igaz, hogy a határjárás nehéz föladat itt, mint amott; a tudás karját Bhmaner szerint, — még senki sem mérte föl, hogy megmondhatná, meddig terjedhet ? S az alispánnak még teremtődni kell, ki a fösvénység és takarékosság birodalma közé állandó határdombot hányasson ; annyi mindazonáltal bizonyos, hogy egy község eredményeiből mindkettő megismerhető, mert sehol sem igazabb, mint itt, hogy a takarékos gyarapui, a fösvény pedig kétszer költ. Az, hogy mily terjedelmet vett egy városban, illetőleg községben a községi adózás a helybeli közszükségek fedezésére, egy nagy jelentőségű kifejezése é3 mértéke a községi állapot mibenlétének. Lehet mondani, hogy minél nagyobb mértékben vétetik igénybe a polgároknak helybeli czélokrai adóztatása, annál kevesebbet lehet várni s föltenni oly város vagy község vagyoni állásának virágzásáról. Azon különbség, mely a községi adózás kisebb és nagyobb terjedelme közt létezik, nagy részben azon különbséget is kifejezi, mely a vagyonosság és szorult helyzet, haladás és tespedés, po'gárisodás és szellemi hátramaradás között létezik. A községi adózásnak igen magasra való fölcsigáztatása nem maradhat kártékony és az iparra való zsibbasztó hatás nélkül. A város, illetőleg a község hasonlítható egy családhoz, melynek szellemi s anyagi szükségeiről gondoskodni kell, mint kell a község szellemi s anyagi kifejlődéséről is; és hol a családtagoknak ellátása, a fönforgó szükségeknek fedezése, a hiányok s veszélyek eltávolítása iránti gondoskodás a családfőnek hivatását képezi, épen úgy, mint a városban a községi képviselet kötelessége azon intézkedések létesítése, melyek a polgári szükségletek ellátására kivántatnak. Az, bogy a családfő, kit a család ügyeinek vezetése illet, a jó, s gondos apa nevét megérdemli e, attól függ, vájjon mutathat-e föl oly tényeket és eredményeket, melyek a családi jólét előmozdítása s fejlődésének világos bizonyítványai lehetnek ? Épen úgy az, hogy a képviselő-testület megérdemli-e a község jótékony atyjának nevét, oly nevet, melyben az arra hivatottak büszkeségüknek legnemesebb forrását kereshetnék, attól függ, vájjon működésük köréből hivatkozhatnak-e oly müvekre, melyek a községvagyon fölvirágzása és szellemi kifejlődésére vezethetnek. Képviselő testület pedig bármely városban semmivel sem fejezheti ki a közérdekek iránti részvétét s ragaszkodását úgy, mint az által, ha a közvagyon kezelésénél a legszorgalmasabb gazda tevékenységét s buzgalmát fejti ki, különösen emelve jövedelmeit, illetőleg jövedelem-forrásait, sőt ha törekvése oda is irányul, hogy minél több uj jövedelem-forrásokat is nyithasson, mert az adóztatás terhét csak igy mérsékelhetni. Városunkban egy ily jótékonyan ható közjövedelmi forrásul tekinthető amaz eredmény, mely szerint már eddig is az egyes polgárok nagy előnyére oly eszközök állíttattak elő, melyekből a befolyó haszon az egyesek adózását nem csekély mértékben mérsékli: ilyenek például a halpiaczon épített kis boltok. Nem nyomozzuk itt az ezek kiállítási költségeit fedező forrásokat, de mert ezek az egyes polgárok minden hozzájárulása nélkül létesítettek, bárki legyen e
