Eger - hetilap, 1870

1870-01-27 / 4. szám

26

Konstantinápolyban egy kormányt, mely sem adót beszedni, sem az igazságügyet rendezni nem képes, adóit az okból bérbe adni kénytelen, mig bíróságai a többet ígérőnek adnak igazat. A görög kormány oly törpe, hogy megtűr az államban egy oly állapotot, mely az országot rablótaDyává változtatja, melyben még a pénzügyér is egyik városból a másikba utazta alkalmával kif'osztatik; mig a „nemes- lelkű és polgárosult“, egyiptomi khedive megadóztatja a Níluson közlekedő hajókat is, mintha e természeti csatornái ö ásta, a ló- és gőzerőt fölöslegessé tevő vizrobamot és szelet e folyón ö teremtette volna. Aztán szóljunk e még az utak s más közlekedési eszközök hiányairól, az ennek következtében is mind alább-alább sülyedö népmüveltségröl ? oda mutassunk-e azon óriás hadseregekre, melyeket a kormányok föntartanak, holott azokra a területük épségét nagyhatalmak jótállása alá helyező párisi béke után szükségük sincs? Nem, nem tárjuk föl tovább is azon ezernyi sebet, melyet a Kelet oktalan kormányai népeik szellemi és anyagi életén ütöttek ; elég lesz talán ennyi is múlt diplomatánk bünlastroma illu- stratiójára, mert sokkal bünösebbnek tartjuk mi Európa külügyé- reit, kik az általuk képviselt népek összerejét ily állapotok állandósítására köték le zálogul, mint a kormányokat, melyek fél Európa hallgatag beleegyezésével jártak el ily btioös módon félreismert hivatásukban.

Hála azonban az égnek! a biztositó három nagyhatalom keleti politikája az igazságosságnak megfelelő fordulaton ment át a legközelebbi időben, mi világos vívmánya annak, hogy a népek ellenőrző tevékenysége a külügyi vezetés megbirálására is kiterjedt. — Nem lehet ezóta ily „észszerű“ kegyetlen politikát többé követni, mert hol a nép befoly, ott ész és kedély, czélszerüség és emberiesség együtt halad. így történt, hogy jelenleg az elnyomott népek emelkedő hatalmát kezdik mindinkább a kormányok tekintetbe venni, megvetve e külpolitikai fordulattal Kelet hátramaradt népei kifejlődése alapját, s talán megtalálták ezzel azon rég keresett elvet is, melynek érvényitése megoldandja az annyira rettegett keleti kérdést minden rázkódás nélkül.

Sajátszerü és, mint már említők, fölötte örvendetes jelenség az, hogy az angol és magyar, valamint hihetőleg a franczia külpolitika is e tekintetben teljesen egyező. Csak néhány, ezt bizonyító körülményre akarjuk e helyen olvasóink becses figyelmét utalni. Az angol külügyér a görög-török viszály alkalmával keleti politikája tekintetében kérdőre vonatván, azon feleletet adja, hogy eljárása alapelve a teljes semlegesség, de csak addig, mig más bele nem avatkozik a keleti ügyekbe. Andrássy hason tárgyban Miletics által kérdőre vonatva, ezzel teljesen egyező politikát vall magáénak.

A Times, Anglia e világra szóló hatalmas közlönye, ugyanezen 69-iki év őszén „Kelet érdekei a keleti kérdésben“ czimü, mély tanulmányra és állambölcseségre mutató czikkében fejté ki nemzete keleti politikája fölötti véleményét.

Ez illetékes nyilatkozatoknak párhuzamos egymás mellé állításából több igen megnyugtató tanulságot vonhatunk le.

Angol és magyar karöltve jár Kelet síkos téréin ; a forradalom

az, mit minden áron meg akar akadályozni a keleti népek növekvő hatalma kifejlődhetésének istápolása által, melyre pedig a külha- talmaknak, az egész török közigazgatásba oly mélyen szövődvén be hatalmuk consulaíusaik által, a legtöbb sikerre kilátást nyújtó alkalmuk van; fegyveres beavatkozástól azonban mindaddig tartózkodnak, mig erre más hatalmak hason eljárása által nem kénysze- rittetnek.

Tekintsük ez uj keleti politikának akár helyességét, czélsze- rüségét és igazságosságát, akár azon egyértelműséget, mely nemcsak a kormányok, de nemzeteik közt is e tekintetben fonál 1, nem kimerithetlen anyagul szolgálbat-e ez honpolgári örömünkre? nem emeli-e ez büszkeségünket, nem szolgál-e kedélyünk megnyugtatására, hogy közvéleményünk a monarchia külügyei gyakorlati vezetését egyszerre váratlanul kezébe vevén, ily helyes útat választott előhaladási térül ?

Igen, mi önelégülten tekinthetünk vissza az elmúlt néhány évre, de különösen a lefolyt 69-ikire, melyben közösügyi bizottságunk a magyar közjogi viszonyok rendezettsége, és a lajthántúli foederal-centralista küzdelem által fölkeltett zilált állapot következtében a monarchia külügyi vezetését kezeibe vevén, annak oly irányt adott, melyért, — nem hiszszük, — hogy örökös tartományi szövetségeseinktől, ha majd ezek is egész súlylyal érvényithetendik szövetségi alkotmányunk által számukra föntartott egyenjogú befolyásukat, szemrehányásokkal árasztatnánk el. A magyarnak senki sem fogja szemére lobbanthatni, hogy a közviszonyok sajátszerü alakulása által kezei közé játszódott irányadó hatalmat nem önmérséklettel használta, és nem a monarchia minden népei igazságos érdekei előmozdítására érvényítette.

Végül csak még egy megjegyzést. A lefolyt év vívmányai közé kell még azt is számítnunk, hogy az annyi roszszal vádolt közösügy- bizottsági (delegatiói) intézmény fényesen kiállta azon tiizpróbát, melyet számára a kötelességük teljesítését megtagadó ellenzéki képviselők készítettek elő, midőn visszavonultak az abban való részvéttől, gyöngeségből engedve saját túlzott állításaik által fölizgatott választóik vélemény-nyomásának. S daczára annak, hogy e pártmozdulattal ellenzékünk ez intézmény hitelét s működési sikerét akarta aláásni, e czélzatában meg kellett szégyenittetnie, mert e bizottság fényesen betölté hivatását, nagyobb eredményeket vívott ki, mint az, melyben az ellenzék is, kegyeskedvén megtartani a törvény parancsát, résztvett.: szóval, az 1869-iki év bebizonyitá a delegalió intézményének a legsúlyosb körülmények közt is életrevalóságát. Saáry Ferencz.

Megyei élet.

. Kettős megyénk f. évi január hó 18-án tartott havi bizottmá- nyi üléséből közöljük a következőket:

Kürthy Ferencz központi főszbiró Eger városa képviselőtestületének kétrendbeli fölterjesztését mutatta be. Az egyikben a megye közönségének figyelme a vasúti állomáshoz vezető kaál-kápolnai s-4 T Á R C Z A. §sTéli dal

A kik egykor lelkem éltetőtek,

Hogyha látlak, elhervadt vidékek :

Szemem pilláin forró köny ragyog —

Tanújelül: hogy boldog nem vagyok.

Régi tájék, elhervadott mező,

Vágyaimmal olyan ellenkező!

Honnét mégis, hogy merengő lelkem,

Fölkeres, hogy rajtad megpihenjen? —

Eljő fölém a tünde képzelet,

Int, hogy kövessem, szól, hogy elvezet;

Gyöngén, szelíden fogja meg kezem,

S az enyhületnek csókját érezem. . . .

Dalár.

Az elveszett gyermek.

(Folytatás.)

„Kedves James, mondá az atya, — én elzárkozottságodért nem akarlak ócsárolni; de azért megrólak, hogy nem vagy bizalmas és

nyílt irántam. Miért nem mondod, hogy te Alfréd leányát, Constantát szereted ?“ James elváltozott szinében, atyja folytatá : „Vonzalmad ellen nincs kifogásom, de nyugtalanít engem, ki boldogságodnak élek ; mondd meg azért, kinek ajándékoztad szivedet ? Neved, a Dur- hám név ősnemes, te egyetlen gyermekem és örökösöm vagy; azért nem látom be, miért nem adhatná neked Alfréd báró fiatalabb leányát? a mi az idősebbet illeti, gondold meg, hogy nem rég meghalt egy gazdag nagybátyja, és ö Constantára hagyta minden vagyonát. Constantia tehát ez által oly állapotba jutott, hogy herczegek vágynak kezére ! Ha tehát kezét kéred, könnyen a vagyonhajhászat gyanújába eshetel, és azon kellemetlen állapotba jöhetsz, bogy nödhöz képest szegény leszesz , pedig hidd el nekem, fiam, hogy ily körülmények között ritkán boldog a férfi.“

James megszoritá atyja kezét, és hallgatagon fordult el.

„ügy hallatszik, mondá eközben Eduárd Marihoz, hogy Alfréd, miután három évet jószágán töltött, Londonba költözött. Kiváncsi vagyok, hogy vájjon föl fog-e bennünket keresni, megújítandó a régi barátságos érintkezést ?“

„Valóban szívesen venném, — mondá Mari, — ha ezt tenné ; mindenekfölött Constantiát szeretném látni; mily szeretetreméltó szépség lehet ez azóta !“