Eger - hetilap, 1870
1870-01-27 / 4. szám
Vili. évi folyam. 4. szám. Január 27-én 1870. Előfizetési du : évre . félévre . . Negyedévre . Egy hónapra Egyes szára . 5 t‘t ki. 2 ft 50 kr. 1 ft SO ki. — -15 kr. — 12 kr. Hirdetésedért ninden hasábzotl petit, aorhely után 4, bélyegadö fejel en minden hirdetéstől 30, nyílttérijén egy petit sorhelyért 8 kr izettetik Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csiitöiiftkün. Kiadó-hivatal: a lyceumi nyomda, i; lefizetéseket elfogad : a szerkesztőséi] ( Széchényi-utcza 26. sz.) — J en t s eh G. könyvkeres ke i és s minden kir. postahivatal. — Hivatalos hirdetésekért előre befizetendő: egyszeri közzétételért bélyeggel együtt 1 frt. 30 kr. Visszatekintés közviszonyaink 1869-ik évi fejlődésére. II. A közéletben meghonosuló szabadság minden oly intézményt, melynek föntartó elemeit az illető társalom kebelében Inában keressük, halomra dönt, bogy helyébe a népek közmeggyözödésének megfelelő intézményeket állítson föl. E történeti igazság érvényűit a tényleg létezett egységes Ausztria kebelében is; a szabadság ébresztő szelleme itt is ugyan a nagy franczia forradalom volt, az érvényesítése felé törekvésnek indokát azonban a Josefinismus magyarhoni működésmódjában találjuk föl, mely visszahatásra késztve a magyarságot, már elenyésző nemzeti léte öntudatára hozá ismét. Az igy 83 év előtt működésbe helyezkedett magyar államalkotó szellemet e pereztöl kezdve nem tartóztatkatá föl többé senkisem : elöbaladásában szokatlan szívóssággal és erélylyel állapitá meg Magyarországnak az örökös tartományok körében elfoglalandó helyzete iránti eszményét az 179%-iki törvényekben, és teljes 8 évtizednyi küzdelem után gyakorlatilag is megvalósitá azt. Ez eszmény fölállításától számítható a foederalismus — szövetségi állam- rendezkedés — harcza a tényleg létezett egységes Ausztriában a központosított államszervezet ellen, mely a magyar földről örökös tartományi területen is elharapózván, 48-ban óriás rázkódtatás s forradalom közben mérkőzött meg a centralisatiöval. Ez utóbbi ugyan még ekkor külsegélylyel győzött, de az 1866-iki csapások következtében már annyira meggyöngült, hogy a magyar elem egységes fölléptének többé ellen nem állhatván, az egész birodalom újjászervezését ennek kezeibe tévé le. Ez időponttól kezdve a magyar vezeti nemcsak Magyarország, nem csupán a magy. korona országai, hanem a pragmatica sanctió egyesítette minden népek közéletét. Örömmel tekintünk vissza az ezen uj viszonyok közt eltelt bárom évre, mely alatt nem lehet mutatni egy politikai tényt sem, melynél a magyar politika vezéreit a hatalomvágy, az önmérséklet és igazságosság teréről elragadta volna. Nem aknáztuk mi ki a viszonyok kedvező fordulatát, nem építettünk légvárat, mely a leggyöngébb visszahatás előtt romba dőlt volna ; hanem a jog és történelem márvány-talaján egyrészt a m. kor. országai, másrészt ezek és az örökös tartományok összesége közt érvényre juttattuk a szövetségi rendezkedés elvét. Az örökös tartományok egymáshozi viszonyába nem avatkoztunk, mert törvénykönyvünkben nem találtunk jogalapot, mely erre fölhatalmazott volna, bármi üdvösnek tekintjük vala is egyébként, ha tulnan is a történelmi alapon nyugvó foederalismus jutott volna diadalra; nem avatkoztunk be az országok birodalmi szervezkedésébe azért sem, mert a magyar nemzet a vele szövetkező nemzetek ura sohasem, egyedül egyenjogú szövetségestársa kívánt lenni. Ez az egyedül egészséges s szilárd fönállást biztositó alapelve minden állam- szövetségnek. A magyar politika az örökös tartományokat igy magukra hagyván, ott a centrálisaié német és a foederalista többi nemzetek közt a küzdelem tovább folyt, még inkább elmérgesittetvén e viszony a német birodalmi tanács politikában intézkedései által. A bécsi törvényhozás hatáskörét ugyanis az egyes országok megkérdezése nélkül kiterjesztő, egy törvényt alkotva, melynek értelmében a minisztérium a reichsrath-választásokat megtagadó országgyűléseket azzal büntetheti, hogy azon országokban egyenes közvetlen birodalmi képviselő választást rendelhet el. Nem világos gúny- képe-e egy ily testület a szövetséges képviselet eszméjének ? — Ezen és a lengyelek irányában követett hasonló botor politika következménye azon ziláltság, melyet az örökös tartományokban sajnálattal szemlélünk, s mely az ottani közéletet teljesen megbénítva, a birodalom kiilíigyei vezetését a közjogilag rendezett magyar államtestnek kénytelen ez idő szerint átengedni. A viszonyok e sajátszerü alakulása idézte elő a jelen helyzetet, melyben a fajrokonságot nélkülöző magyar állam bebizonyít- hatá, hogy a monarchia kiiliigyeinek minden nép igazságos érdekeit kielégítő vezetésére egyedül ö képes, mivel a békés szellemi s anyagi haladást és fejlődést ezélzó törekvéseire nem hat zavarólag a hatalom- s terjeszkedési vágy. Dunaparti államszövetségünk minden népeleme kedvezőtlen belviszonyok közt, jobban mondva, bel- viszályok alkalmával a szövetség keretén kívüli fajrokonaival igyekszik egyesülni, egyedül a magyar nem, s igy ő ez államszövetség fönnmaradásának egyedüli biztosítéka, s e küiiigyek pártatlan, igazságos vezetésére egyedül képesített közeg. E helyzet fölismeréséből eredtek már Beust ezen, 1867. apr. 6-án a müncheni követhez irt programúméra sorai: „Elhatározásainkra sem szenvedélyek és érzelmek, sem történeti visszaemlékezések — akár 1866-ra, akár az elmúlt századra — nem birandnak döntő befolyással, hanem első sorban mindenkor a monarchia bi z- t on s ágát s másodikban előnyét fogjuk mérvadónak tekinteni.“ E szavak által a cabinetpolitikával szakított a külügyi hivatal, s ez alapirányboz hü maradt e politika többé-kevésbbé egész, piáig. A német nemzetiségű kiiliigyér csak a német kérdésben kezdett oly politikát követni, mely nem egészen felelt meg a prágai békepontok és saját belviszonyaink által előirt semlegességi igénynek; de e kizökkenés hatalmas szabályzójaként lépett föl a magyar közösügyi bizottság, kérlelhetlen bírálat alá v.evén az e részbeni eljárást, és egész Európa előtt kijelentvén, miszerint a magyar nemzet közvéleménye a német kiadásban a teljes s föltétien abstinentiát óhajtja. S ha befolyásunkkal képesek voltunk a német ügyben az örökös tartományok uralkodó eleme ellenében egy oly politikát megszilárdítani, mely minden többi nép érdekeivel egyező, úgy mi esu- dálatraméltót sem láthatunk már abban, ha a keleti politikában is, melynél nem áll igen erős ellentétes érdek velünk szemben, szintén saját közvéleményünket juttattuk diadalra. Ennél tehát csak a politika helyességén és igazságosságán lehet Örvendenünk, melynek jövője ép e tulajdonságai következtében biztosítva van, annál is inkább, miután e részben a nyugati nagyhatalmaknak (franczia és főleg ana:ol) nemcsak kormányaival, de nemzeti közvéleményével is egyetértésben állunk. De vessünk egy összebasonlitó pillantást a Kelet irányában követett jelen és múlt politikára. Eddigelé mindig a szultán, egyiptomi pasa és görög királyról szólott a diplomatia, e részint korhadt, részint despotismusuk folytán utálatra méltó trónok támogatása volt az egyedüli magasztos czél, melyre a Kelet iránt barátságos európai nagyhatalmak törekedtek; — azon 24 millió ember létével azonban, kiknek véres izzadtságából jegecziiltek az e kényurak palotáit, öltönyeit és szolgáit elborító gyémántok és rubinok ; kik néhol a kény által csaknem minden emberi méltóságukból kivetköztettek, s inig uraik idegenekkel pazariák munkájuk diját, addig ök hamuban sült lepényekkel kénytele- níttettek életük tágas igényeit kielégíteni, — mondom, e népek létével ki sem törődött. így járt el a szív követelményeire nem hallgató eddigi diplomatia; de a szívtelenség átka meg is látszott törekvéseik sikertelenségén. S ugyan mit is támogattak e trónokban Európa nagyhatalmai ?
