Eger - hetilap, 1870

1870-01-06 / 1. szám

3 megtérítésére újabb fblirattal fölkéretni rendeltetett. Mely végzés tudomás és alkalmazkodás végett az első alispánnak, s a fopénztár- noknak kiadatik. (Vége köv.) Visszapillantás a lefolyt év közgazdasági állapotára. (y.) A milyen nagy volt a remény a lefolyt év kezdetén, hogy közgazdasági viszonyaink az előbbi két év alatt kezdeményezett si­kerdús pályán előre fognak haladni: ép oly levert kedélylyel állunk most, az év befejeztével gazdasági állapotunk szemléleténél. Ifjú s nagyot ígérő vállalataink nagy számban, nagyszerű iparral kecseg­tettek ;,— hitelintézeteink mintegy biztosítékot kínáltak arra nézve, hogy ezentúl Magyarország bőven és olcsón, saját intézeteinél talá- landja a szükséges tőkepénzeket; — szállítási vállalataink gyors és állandó összeköttetést helyeztek kilátásba; — sz’ántóföldeink kedvező aratással biztattak, szóval, az év elején a magyar minisz­térium uralma alatt lefolyt két boldog évnek szerencsés folytatását láttuk az 1869-ikiben. Reményeink azonban nagyriszt elenyésztek. Az aratás általá­ban csak középszerű volt, s ez még hagyján, de a külföldön a ter­mék rendesen jó, sőt Amerikában rendkívüli bő volt. Gabnánkat ki nem vihettük. Gabnánkat a külföld nem kereste oly nagy mérvben, mint azt az előbbi években láttuk. Ezzel karöltve a gabnaárak nagy­ban csökkentek, s ha malmaink nem lettek volna, a csökkenés még nagyobb arányokat ölt fel. A pénzbőség, mely a múlt két év nagy­szerű gabnakivitele által hazánkba szivárgott, lassankiut apadni kezdett; — ez visszahatott az üzleti világra; a papírok nagyban kínál­talak, folyamuk csökkent; most átalános félelem lepte meg a ban­kokat, melyeknél az értékpapírok nagyobbrészt elhelyezve voltak ; az osztrák nemz. bank fölemeli a kamatlábat, utána a többi bankok fölcsigázzák a discontot; a hitelezésnél óvatosabbakká lesznek, — pénzt nem lehet sehol sem kapni, egyes előkelő czégek csődbe esnek, és a megrémült üzletvilág fölkiált: „Sarniel segíts !“-állam támo­gass ! íme, ez röviden összefoglalva a kép, melyet a lefolyt év köz- gazdasági állapotáról adhatnánk. Ismét kitűnt a közgazdasági téren is a magyar nemzeti jellem, mely csak végleteket ismer. Vagyszalma­ságon át neje számára, hogy egy barátjának házáig érjenek, honnét az ablakból szándékozónak a menetet nézni. „Látod a nagy zászlót, mely a palota előtti szép márványíve- zeten leng?“ — kérdé Eduárd. „Oh igen! egész zászlóerdövé váltak a komor ódon épületek.“ „Fehér és zöld zászlót is sokat lehet látni, mint 1816-ban, mi­dőn a mostani belga király egybekelt Charlotte herczegnövel,“ — jegyzé meg egy öreg ur, ki Eduárd mellett állott. „A fehér és zöld a szászok színe.“ „Bárcsak boldog, állandóan boldog lehetne Viktoria királynő Albert herczeggel,“ mondá Mari. Most robogtak elő a fejedelmi udvarok követeinek fogatai. Egyik több, másik kevesebb tetszés-zajjal fogadtatott; természetesen, úgy a bintók, mint a lovak éles bírálatnak voltak kitéve a közönség részéről. „Mily pompás fogata van az osztrák követnek! Látszik, hogy Eszterházy herczeg oly ember, ki tud urat játszani. Amott jő a fran- czia követ, úgy látszik, jobban szeretné, ha egy franczia herczeg lenne a vőlegény. Jő a szász követ is.“ „Éljen a szász királyi ház!“ kiáltozó a tömeg, mely látni is akart, az esőtől is félt, mely permetezni kezdett. De a 11 óra tájban kisütött nap türelmesebbé tévé a nagy közönséget, mely viharos tapsban tört ki, midőn a sugár alakokból álló gárda megjelent. A nép összébb szorult, nehogy elgázoljanak valakit a lovak, mig a lo­vagoknak nem kis fáradságába került, fékezni nyugtalan állataikat. Mindjárt 11 óra után megnyittattak a buckinghami palota ka­pui. A herczeg kisérete látható lön. Az első fogaton ült Albert her­czeg, atyja, a szász király és testvére, Erneszt trónörökös mellett. Utánok más hét pompás hintóbán jött a kiséret. Agyudörgés jelenté a herczegi vőlegény megindulását, a nép lelkes hurráh-val fogadta. Ezután következett az ünnepelt királynő, főudvarmesternője, a sut- herlandi herezegnö és az udvarhölgyek fogatai. Megújult az ágyúzás és a siketitö éltető ujjongás. Az óriásvá­ros minden harangjai megkondultak. A menetet diszörség és nagy­számú nagyúri fogat zárta be. A királynő halvány volt, de szép szemei fényt löveltek. Viiá­tűzként föllobban, s mindent, mit más nemzetek évtizedek alatt el­érnek, rövid pillanatok alatt akarja megnyerni, s nyakrafőre alapit vállalatokat, létesít intézeteket, nem törődve azzal: lesz-e elegendő erő ez intézetek íöntartására. Vagy száraz lombként elcsüggedve, lezuhan a magas fáról, mindent veszve lát, mindent abbanhagy, mihelyt a jó remény enyészöfélben van. Sötét előtte most minden, fél az üzlettől, fél értékpapírjaitól, fél a vállalatoktól, és tán meg­átkozza a pillanatot, melyben az üzleti térre lépett. Nem hiában is hasonlítják össze rendesen a nemzeti életet az emberi élet fejlődésével; itt is úgy, mint amott, minden fejlődés meg­kívánja a maga idejét, megkívánja a maga korát, s a gyorsaság leg­több esetben idöelötti ■. rettséget szül, mely az egyéb viszonyokkal öszhangzásban nem állván, tökéletesen tönkre jut, elvész. Összes közgazdaságunk a legutóbbi években hatalmas fejlő­désben volt; a gyermekbetegségek el nem maradhattak; meglehet, ha kedvező körülmények közt továbbra is megmaradhattunk volna, talán veszteségek nélkül fejlődünk, de a körülmények hatalmunkon kívül fekszenek, s mi közgazdasági fejlődésünkben ezekre nem figyel­tünk. Valamennyi vállalatainkat mindig a legkedvezőbb viszonyokra alapítottuk, s igy természetes, hogy az első kedvezőtlen esemény közbejötté nagyszerű rázkódtatásokat szült. Ezen átalános pontok megjelölése után térjünk át közgazda- sági viszonyaink részletes vázlatára. S itt mindenekelőtt vázlatozni fogjuk az állam s a törvényhozás behatását közgazdasági viszo­nyainkra. A tövényhozás a lefolyt évben fölötte keveset tett a közgazda- sági téren, ennek részben oka, hogy törvényhozásunk tulajdonképen csak ez év vége felé gyűlt egybe, s ekkor is legszebb idejét meddő vitatkozások vették igénybe. Egy nagy jelentőségű törvényt említ­hetünk, a melyet a körülmények kényszere csikart ki a törvényho­zástól : értjük a tözsdebiróságró! szóló törvényt. E lapok hasábjain tüzetesen kimutattuk már, mily nélktilözhetlen szükséges intézmény a pesti tözsdebiróság, kifejtettük egyszersmind az okokat, melyek köz­vetlenül e törvényalkotására alkalmat adtak, s igy elegendő, ha egy­szerűen megemlítjük, hogy e törvény által a hazai közgazdaság lé­nyeges támogatást nyert. E törvényen kiviil a törvényhozás nem mutat tényleges ered­ményeket, s e tekintetben a jövőre vagyunk utalva. így törvényho­gos barna haja narancsszinü fejékkel volt díszítve. Egész testét fá­tyol födte, de oly finom, mintha levegőből lett volna szőve. Fehér ruhája a legfinomabb atlaszból volt, hasonlag narancsvirágokkal ékítve. „Éljen ö Fölsége!“ tört ki ismét a tömeg. „Mily jó lenne most a kápolnában lenni, és látni az ünnepély lefolyását a legkisebb részletig“ — mondá Clarendon mistresshez egy fiatal nő. „Én meg vagyok elégedve a látottakkal“ — viszonzá szárazán emez. „De szeretném, ha Viktória volnék! csak egy évig lehetnék királynő !“ — szóla ismét a fiatal nő. „Irigylem a királynő szerencséjét, de nem cserélnék vele — vi­szonzá ismét Mari. Férjemet és gyermekemet nem adnám oda koro­nájáért.“ E pillanatban jelenté az ágyuk dörgése, hogy a gyiirűcsere megtörtént, s Albert és Victoria egymáséi. Mari egyszerre halvány lett; érzé, hogy szive erősen dobog, úgy tetszett neki, mintha borzasztó szerencsétlenség érte volna. „Haza menjünk?“ — kérdé Clarendon. „Bizony jó lesz, Eduárd, ha haza megyünk. Három órája már, hogy itt vagyunk, a gyermek azóta bizonyosan fölébredt, és sir utá­nam.“ „A mint akarod, Mari“ — viszonzá Eduárd. És a fiatal pár búcsút vett ismerőseitől. Fáradságosan törék magukat keresztül az embertömegen, de szerencsésen: még csak ki sem zsebelték őket. Házukhoz értek. „Hála Istennek ! hogy nem halljuk az iszonyú zsibajt,“ — mon­dá mosolygva Mari, mig férje csengetett. Néhány perczig vártak; senki sem érkezik. Eduárd erősebben zörgetett. Mind hiában. Mari hófehér lett: „Mitörtént ?“ kérdé megrettenve. Eduárd ismét csengetett, zörgetett: Hannah a hátulsó szobában lehet, talán ő is alszik. John és Betti engedelmemmel az ünnepélyt nézni mentek.“ (Folyt, köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents