Eger - hetilap, 1869

1869-12-23 / 51. szám

403

titán, 1 lovas fogattól 50 kr, 2 lovastól 1 ft, gyalognaptól 20 krban van megalapítva. Ez összeírást falun a községi elöljárók, városokban a fertálymesterek szokták teljesíteni, és pedig, mily módon ?

Az 1840. IX. t. ez. a földbirtokot vévén a kivetés alapjául, ezt a gyakorlat igazságosabb kulcscsal helyettesité, t. i. vonómahráfc. száma szerint vettetik ki az igás közmunkateber, a mennyiben minden darab vonómarha után évenként két igás napszám szolgálandó, egyes vagy kettős fogatban, amint a vonómarhák rendesen használtatnak, azonban a hármas, négyes vagy többes fogatok csak kettős fogatnak számíthatók.—Eunek ellenében ami közmunkaösszeirásunk egy, ló után egy napot, két lovas fogat után két napot, és igy tovább conscribál, tehát csak felét, mint a mennyit összeírni jogában állana. Az összeírásra kiküldött közeg,! — nem akarom gyanúsítani, hogy ro8zakaratból, — ezen fontos kötelességét nem a legnagyobb lelkiismeretességgel kezeli,s ezúton is elvesz a jogosult közmunkaadónak 20°/o4ólija. E számítás alapján a fönebbi 6188 igásnap jöne a megye rendelkezésére a gyöngyösi járásban.

A gyalognapok összeírásánál a megyének azon kijátszása tűnik szembe, hogy midőn egy ház után 6 nap volna töltendő, az illető föliratja magát í lovas gazdának, s tölt 1 napot, ennek váltsága 50 kr, holott a 6 gyaloguap váltsága 1 ft 20 krt tenne, miből kitűnik, hogy a megye ily módon 70 krral károsodik; ezenfölül bátran föltehető a 20%-tóli veszteség,úgy hogy, mint föntebb mondám, a megyének 33513 gyalognap helyett 40215 gyalognap állhatna rendelkezésre a gyöngyösi járásban.

Végül a mi közmunkamegváltási dijaink egész más munkabér idejéből keltek ; nem volna-e jogos,ennek a kor szerinri emelése csak 30°/o-kal is? mely szerint egy 1 lovas fogatért 65 krt, egy 2 lovas fogatért 1 ft 30 krt. egy gyalognapért 26 krt állapitana meg a t. bizottmány; ha ezen közmunka megváltatnék, 13613 igásna pért 1 frt 30 krajczárjával 17696 ft 90 kr, — 40215 gyalognapért 26 krjával 10,455 ft 90 kr. azaz összesen 28152 frt 80 kr. jő- ne ki. Ebből kitűnik, mily vagyon ez a megye kezében, ha a közjóiét érdekében kellően föl akarja használni.

hói, hogy ne kellene tartania attól, miszerint valamely kés a te szándékod szerint nem végez az emberrel. Hát mit csinál az admirál ?

— Utazik.

— Nagyon szép! S visszajő Velenczéhe?

— Nem hinném. Már sokan elmentek oda, hol ő van, s kevesen jöttek vissza.

— Talán . . . . ?

— Igen.

— Szegény admirál! Tudod, ki adott neki útlevelet?

— Egész bizonysággal nem.

— Te??

— Oh uram! mindig mondtam én önnek, hogy nem ismer engem. Félek a tintától, főleg attól, melylyel útleveleket írunk alá.

— S aztán ?

Pelizzare a gróf füléhez hajlott, s e szót súgta oda :

— A tizek ! A tizek!

Donato elsápadt és hallgatott.

— És Steno ? kérdé egy pillanat múlva.,,

— Steno épen úgy van, mint ön és én. 0 most egy barátomnál lakik, közel a sz. Mózes templomához.

— Hitvány lakás! mond Angelo.

— Holnap elhagyja.

— S miért holnap ?

Pelizzare ismét fülébe súgott.

— Jó, jó, mond Donato, már tudom, mit akarsz mondani.

Itt egy pillanatig gondolkozott, aztán csöndes hangon mondá:

— így hát Imperiának csak az anyja van, a jó asszonyság pedig ....

— Örvendene, ha önt bírhatná vöül. De szerencsétlenségre már más van— Mit? Imperia férjhez ment ?

— Igen! Atyja, mielőtt elpályázott volna, jónak látta, leánya sorsát biztosítani, miután az is megtörténhetett vele, hogy sohasem jő vissza; a következés megmutatta, hogy elöérzete nem csalt.

— Bizonyosan valami nyomorult ficzkóhoz adta.

— Egy derék, csinos legényhez, ki oly egyenes, mint a sz.- márkpiaczi oszlopok; de elég bolond a kis lány, hogy szereti.

— Hej! de szép özvegy válnék belőle! sohajta Donato, egy hideg pillantással.

— Gondolja ? szerintem szebb ő az özvegyi fátyol nélkül.

Végül a mi a beosztást illeti, óhajtandó volna kimondani, hogy a csinált utak mentében levő helységek közmunkájukat nem válthatják meg, hanem azt a községbeli igás- és gyalognapok aránya sze- int kivetendő mennyiségben tartoznak, mint kész munkát, a megyének átadni; igy azon kiviteli erő tetemesen növekednék, mert országutak mentén mindig keresettebb az igás- és gyalogmunka, tehát nagyobb a bér is, és semmiesetre sem arányosítható azon községi lakosok keresetével, kik távol az úttól, valamely elszigeteltebb terület lakói. Ezen eljárás annyival is inkább jogos volna, mert az országút közelében lakók kétségkívül több előnyét élvezik ennek a forgalom által is.

Hogy a kész munkakivetés mennyire gyakorlati,tanúsítják megyei utaink 1867-ig, midőn az állami utakkal járhatóságukban csaknem egy színvonalon állottaki

Hogy ezen módozatok .keresztülvihetök legyenek, a megyei bizottmányból választandó közmunkaösszeiró küldöttség volna minden járásba kiküidendö; mi megnyugtatna bennünket az iránt, hogy nincs mit félnie attól, ha az állami útvonallal szaporodnak is terheink, mert ennek fedezésére bírunk elég alappal.

K. K.

Országgyűlési tudósítás.

A képviselöház decz 14-iki ülésében Miletics Szvetozár ismét kitett magáért, két interpellate intézvén a minisztériumhoz, s egy határozati javaslatot adván be, ez utóbbit a cattaroi fölkelés ügyében. Miletics kifogyhatlan az interpellatiókban, s azokat oly rémséges hosszadalmassággal indokolja, mintha egyenesen az volna czélja, hogy minél több időt raboljon el a képviselöháztól. — Schvarcz Gyula fölemlítvén, hogy közel féléve, hogy az államtanács, a szegényügy s egy külön földművelési minisztérium fölállítása iránt interpellate terjesztett elő, miután választ még nem nyert, fölelevenité azokat. Egyúttal kérdé a keresk. minisztert: vájjon, ha a távirdai állomásokkal légtüneti észleldék állíttatnak föl, fogja-e a földdele— Szerintem nem, s kétezer aranynyal fizetném meg fátyolát.

— Ezt már csak Donato szokta cselekedni; Franceska herczegnö mennasszonyi fátyola sem került annyiba.

— Semmi, én megadnám. Nem ismersz egy kereskedőt

...........

— A terv kivitele nem épen lehetetlen. De idő és pénz kell.

— Egyből-egyböl mennyi ?

— Nyolcz nap s ötszáz arany.

— All az alku. Jőj holnap, s lefizetem; nyolcz nap múlva

pedig----— Meglesz a fátyol.

A két barát elvált. Donato folytatta sétáját, Pelizzare pedig e nap örömeitől elbájolva, Jacopo barátjához ment.

X.

A vivő-terem.

Van a Szent-Márk palotában egy igen nagy terem, hol legalább lizenöt nemes kaphat akármily fegyvernemet, ha szüksége van arra. E vivó-terem a tizek tanácsáé, s csak ennek áll hatalmában, a terem tárgyai fölött rendelkezni. Azon éjjel, midőn a szerencsétlen Marino herczegi trónjától megfosztatott, s azon kutak egyikébe tétetett, melyeknek csak nevére is elsápad a legbátrabb velenczei is, a vivó-teremben szokatlan jelenet volt. Fényesen kivilágiták; számos viaszgyertya égett, melyek vörös lángja visszatükröződött a sisakok, kardok, lándzsák s aczéltőrök fényében. A teremben egy vörössel bevont emelvényen tizenegy hasonlóan bevont támlaszék. Az emelvény aljánál jobbra és balra hat-hat támlaszék félkör-alakot képezett a terem azon része felé, hol az ajtó volt.

Két sorban katonák állottak, az emelvénytől az ajtóig. Tetőtől talpig fegyverben állottak, egyik kezökben lándzsát, másikban kardot tartva. Húsz nemes haladt be szép rendben.Kard fénylett kezükben, fényes sisakaikban pedig visszasugárzott a gyertyák reszkető fénye, s vörös köpönyük baljóslatú színe. Köztük fölemelt fővel s biztos léptekkel Marino ; most is inkább a hatalmas dogé volt, k a nemesek tisztelettel környeznek, s fejet hajtanak föméltósága élőt — mint egy vádlott, ki halálos Ítélete kimondását várja. A nemese szemközt helyezkednek el az emelvénynyel, s mintegy bezárják félkört.

Csakhamar kinyílik az ajtó, s hosszú violaszinü öltönybe öltözött férfiak jőnek be. Ezek a tizek. Ezeket még hat tanácsos

*