Eger - hetilap, 1869
1869-11-18 / 46. szám
363 melyben az igazságügyminÍ9zternek a bírói felelősségre vonatkozó módosításait elfogadásra ajánlja, a jelentés napirendre fog tűzetni. Csak ezek után került a sor a napirend tárgyára, az 1870-iki ujon- czozásról szóló törvényjavaslatra, melyet a központi bizottság elfogadásra ajánl. A 9-ik osztály külön törvényjavaslatot terjesztett elő ez ügyben. Legnagyobbrészt szélső baloldaliak szóltak a dologhoz, kik a miniszteri törvényjavaslatot nem fogadták el. A szavazás a következő ülésre halasztatott. A nov. 15-iki ülésben Buttyán László az erdélyi úrbéri viszonyok ügyében interpellálta az igazságügyminisztert. Fodróczy Sándor pedig az összes ministeriumot interpellálta a cattaroi fölkelők ellen a katonai hatóság részéről követett eljárás iránt; kérdé: „Van-e tudomása az ott fönforgó dolgokról ? s ha van, tett-e vagy hajlandó-e maga részéről azon lépéseket tenni, melyek képesek lesznek az ottani hatóságok által a fölkelők ellen czélba vett boszu- kénti eljárást az emberiség érdekében meggátolni ?“ Közöltetett az összes minisztériummal. Babory Károly fölszólalt: hogy van az, hogy Horváth Mihály még mindig a képviselőház tagja, holott öt, mint újonnan kinevezett tribuniczi püspököt, a fölsőházban illeti ülés? Fölszólítja az elnököt, értesítse az illető kerület központi bizottságát, hogy Horváth Mihály képviselőjük lemondott. Elnök fölhívja a fölszólalót, terjeszszen be e kérdésre nézve javaslatot. Ezután a napi rend első tárgya, az ujonczozási törvényjavaslat került szőnyegre. A névszerinti szavazás eredménye: hogy a törvényjavaslat 192 szóval 128 ellen átalánosságban elfogadtatott. A részletes vita, mely azonnal kezdetét vette , csakhamar be lön fejezve, csupán a törvényjavaslat czime fölött folyt az élénkebben s hosszasabban. A törvényjavaslat részleteiben is, úgy a mint a központi bizottmány ajánlotta, elfogadtatott. — Következett a napi renden levő második tárgy: Gubody Sándor határozati javaslata a török vasutakra vonatkozólag. Gubody ajánlotta javaslatát, gr. Mikó közlekedési miniszter pedig azt félretétetni kérte, mire a ház többsége fölállással odaszavazott, hogy Gubody javaslatát nem veszi tárgyalás alá. A cattarói fölkelés. A fölkelés színhelyéről újabban érkezett, meglehetősen zavaros híreket a következőkben foglaljuk össze : elhallgatott, s kiment a parancsot kiosztani. Az admirál szobájába vonult, s megkészité végrendeletét. Borzasztó dologra vállalkozott. Hadat izent az egész velenczei nemességnek, a senatusnak, a tizek tanácsának, melynek roppant nagy volt hatalma, s minden működését áthatlan titoklepel fődé. Az admirál fejével játszott; ö ezt jól tudta, azért akarta családja sorsát biztosítani, s ügyeit rendezni. Mártha belátta, hogy itt valami rendkívüli dolog történt. Föltette magában, hogy fülel és szemei nyitva lesznek. Imperia másnap férjhez ment; az okot, mi atyját e hirtelen változásra bírta, nem kereste. Nagyon is természetesnek tűnt föl előtte, hogy már atyja is megunta a hosszú várakozást e tekintetben. Steno alig volt Velenczében, s már is látni akarta Franceskát. E tervét közlötte barátjával, ki természetesen esztelenségnek monda. A tanács egyenlően biinteté a bűnöst és bűntársát. Steno száműzetésre volt ítélve, s hacsak meghalni nem akart, a józan ész azt parancsolta, hogy engedelmeskedjék. Megbocsáíák neki mindazon bánatot s féltékenységet, melyet a köztársaság legnemesebb hercze- gének okozott; de a törvényhatóság ítéletének megvetését drágán fizette volna meg. Donato, ki neki szállást adott, ha beleegyezik tervébe, mint a tanács ellensége tűnik föl, s mint összeesküvőt büntetik. Steuo kénytelen volt megígérni, hogy csak este megy ki, s akkor is azon föltét alatt, hogy nem megy a Brogliora, a velenczei nemes ifjúság kedvencz sésahelyére. A serenádokat is betiltotta neki Donato. Meg kellett elégednie a gondolán való éji sétákkal, onnan aztán sóhajtozhatott kedvére. A mint a villából visszajőni láttuk, másnap estefelé elhagyta a Donato-palotát, s e herczegi palota felé ment. Franceska ablakai sötétek voltak. Az egész palotát és környékét süni sötétség környező. Csupán a második emelet egyik ablaka fénylett kissé ; ez a Marino szobája volt. Steno egy ideig sóhajtozva sétált a palota körül, úgy hogy sóhajai majd ledönték a falakat, csakhogy szerencsére erős, vastag falak valának; folyton nézegetett a kedves ablakokra, s mérgelődött, hogy szárnyakkal nem bir. Egy másik egyén is sétálgatott ott, mint ő, valahányszor találkoztak, mindig megállott, s nézte, mintha föl akarná ismerni. Miután ez többször ismétlődött, az ismeretlen egy szegletbe a falhoz húzódott. Azon pillanatban, miA csapatok eddigi működésének eredménye, hogy a fölkelés a Bocca déli vidékein le van győzve, s most az északqhegyvidéken fekvő kerületekre kerül a sor, melyek meghódítása már sokkal több nehézséggel jár; mert leginkább e vidékeken vannak a fölkelők ösz- pontositva, s itt székel a fölkelést szervező bizottság is. E vidék lakói még harcziasabbak, még fanaticusabbak, mint a Zuppa lakói, s megközelithetlen sziklás hegyeik erős menhelyeket nyújtanak nekik. Ama vidéken még ők az urak, s csupán Dragalj erőd van a csapatok kezében. Egyébirántcattaroi sürgönyök további meghódolásokat helyeznek kilátásba. Állítólag a Castelnuovo és Ubli körül fekvő hegyi falvak készek meghódolni, s a fegyvereket önként beszolgáltatni; a Petrovichio hűségében maradt lakói pedig azon ajánlatot tették, hogy készek a csapatokkal közösen működni a fölkelők ellen. A vésztörvényszék, mely közelebb Cattaróból Buduába tette át székhelyet, folytatja szomorú működését, naponkint hoz halálos Ítéleteket, melyek azonnal végrehajtatnak. Jovanovics, risanoi polgármester is kötél általi halálra ítéltetett, mivel elrejtett fegyvereket találtak nála. A szigorú eljárás, melyet e vésztörvényszék követ, aligha fogja az egyezkedést elősegíteni, melyet a kormány részéről hir szerint megkísértettek. A követitöi szerepet Vojnovics délszláv képviselő vállalta volna magára, ki föltételei közé az átalá- nos amnestiát s a további hadi operatió megszüntetését is fölvette. Hogy mennyire bizalmatlanok a föíkelők az osztrák kormány irányában, kitűnik a risanö-vidékiek azon nyilatkozatából, bogy egyezményre csak úgy hajlandók lépni, ha azt ö Felségén kívül még más két fejedelem is garantirozza. Montenegro magatartása iránt még mindig bizonytalanság uralkodik, az erre vonatkozó hírek egymással ellenkeznek. Egy hir szerint a montenegrói kormány büntetés alatt megtiltá alattvalóinak a fölkeléshez való csatlakozást, s meg nem engedi a fölkelőknek a montenegrói területre való átlépést; ha pedig ez mégis megtörténnék, az átmenekülök lefegyvereztetvén, belebbeztetuek. Hogy egyeztethető ezzel össze azon másik hir, mely szerint Achmet pasa erősítést kér a Portától, mert állítólag nagyszámú montenegrói csapatok szándékoznak átlépni a határon s a fölkelőkkel egyesülő ! A határörvidéki mozgalmak is figyelmet kezdenek gerjeszteni. A határőrvidék polgárosítása ellen a Drávától a Száváig csaknem dön Steno előtte elhaladt, mint egy tigris kiugrott, s egy nagy köpenyt vetett fejére. Steno egészen mást várt, s igy a nélkül, hogy ellenállhatott volna, földre volt terítve. Az ismeretlen megkötötte lábait, s derekára kötelet hurkolt, mely karjait is odaszoritá. Most vállára vette a marquist, s a falon levő kis ajtóhoz vitte, melyen zörgetett. Az ajtó azonnal megnyílt, s az ismeretlen bement a palotába, végighaladt egy szűk, boltozott folyosón, s aztán több garádicson lefelé ment, mig ismét egy ajtóra bukkant, mely jól meg volt vasalva, s hegyes szögekkel kiverve. A ki az első ajtót kinyitotta, vezette az ismeretlent, kezében egy nagy csomag kulcscsal. Kinyitotta a második ajtót is, segített a bravonak, Stenot a földre tenni, s kioldá a lábára és kezére csavart köteleket. Mielőtt a marquis a köpenyből kibontakozhatott volna, a két egyén eltűnt, s becsukta az ajtót. Hallá lépteik hangját, mely a boltíveken viszhangzott. E hangok is megszűntek lassan-lassan, s Steno nagy csönd és sötétségben találta magát. Fölkelt, s kezeit kinyújtva ment előre, mígnem falat talált. így tapogatva körüljárta a börtönt, mely kicsiny és köralaku volt, falai pedig hidegek s nedvesek. Azonnal fölismerte, hogy ez azon börtönök egyike, melyekből nincs szabadulás. Rettenetes helyzete leverte Stenot; fölfogta a roppant szerencsétlenséget, mely öt érte, de nem merte, nem tudta azt egész valójában fölfogni, érzékei annyira eltompultak. Szivét mintha össze- szoritotta volna valami; a sötétben szemei kápráztak ; azonban alig tért magához, mind e rémképek eltűntek a borzasztó valóság láttára. Vak dühbe jött, nekiszaladt a börtönajtónak, de ez meg sem mozdult. Kiáltozott, káromkodott, hívta Donatot, Pelizzaret, szóval, mindenkit, a kit szeretett vagy gyűlölt. Végre kifáradva a haragtól, ledőlt e padozatra, és sirt, mint a gyermek. Másnap reggel, midőn a börtönőr megjelent, s fekete kenyeret és vizet hozott neki, összegörnyedten ülve találta a falnál, sirt csöndesen, s kezei térde fölött össze valának téve. A szerencsétlen Steno annyira le volt verve, hogy alig bírta fejét fölemelni, hogy a belépőt megnézze. A börtönör letette a napi eleséget egy a falba vágott mélyedésbe, és szó nélkül távozott. Az egész napot ily helyzetben tölté Steno. Estefelé megéhezett; eszébe jutott, hogy a börtönőr reggel élelmet hozott neki; tapogatott, kezdte keresni. A kenyeret *
