Eger - hetilap, 1869

1869-11-04 / 44. szám

346

teliát a város községi tanodákul használhatja; ellenben a lyceumi épület a telekkönyvbe, mint az érseki vagyon része van bejegyezve, és az angolkisasszonyok zárdája, hol a leánytanoda van, szintén kath. intézet. Az ezen két épületben levő iskolákat tehát a felekezet beleegyezése nélkül nem lehet közöseknek nyilvánítani. A mi Eger városának a lyceumra vonatkozó szerződésbeli követelését illeti, ezt csak bíróságok dönthetik el. E szerint a kormány eljárását csak az 1868. 38. tezikkre és a telekkönyvre alapíthatta. A negyedik kérdésre : hogy mit szándékozik a kormány tenni, a kedélyek megnyugtatására és a népnevelési ügy biztosítására? kijelenti a miniszter, hogy nincs egyéb szándéka, mint a népnevelés érdekében az arra vonatkozó törvényt szigorúan végrehajtani. Csiky Sándor e választ napirendre kérte kitüzetni, mire többen hozzá akartak szólni a válasz érdeméhez, de élénk ellenmondásokkal találkoztak ; az elnök tehát fölkérte a házat, hogy döntené el előbb a házszabályok ide vonatkozó szakaszának értelmét, mert ő úgy érti azt, hogy a miniszteri választ a ház vagy tudomásul veszi, vagy napirendre kitűzi, minden vita nélkül. Miután többen hozzászóltak, szótöbbséggel elhatározta a ház a kérdéses szakasz napirendre tűzését, addig pedig az interpellatióra adott válasz fölötti határozás függőben marad. Végre a ház a napirendre térhetett át, s folytatta a bírói felelősségre vonatkozó törvényjavaslat részletes tárgyalását, mely a 31-ik §-ig haladt.

Az okt. 29-iki ülésben Németh Albert interpellálta a kereskedelmi minisztert, egy 6000 fttal terhelt levélnek a tisza-nánai posta- állomáson történt elsikkasztásáról, s kérdi: van-e erről tudomása a miniszternek ? történik-e nyomozás, s ha igen, minő stádiumban van az jelenleg ? — Kerkápolyi Károly államtitkár a távollevő honvédelmi miniszter nevében benyújtotta a jövő évi ujonczozásra vonatkozó törvényjavaslatot, kérvén annak mielőbbi tárgyalását. Kinyomatása és az osztályokhoz utasítása elhatároztatott. Ezután folytattatott a

bírói felelősségről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása, mely azonban csakhamar megszakasztatott, mert az igazságügyminiszter oly lényeges módosítást ajánlott a 32-ik a §-hoz, hogy a ház jónak látta azt előbb az osztályokhoz utasítani, elöleges megvitatás végett; s mig ez megtörténnék, a törvényjavaslat további tárgyalása fölfüggesztetett.

Az okt. 30-iki ülésben érdekes és fontos interpellatiók történtek. Máriássy Béla interpellálta az összes minisztériumot: Van-e a kormánynak tudomása az ország területi épsége elleni határőrvidéki és erdélyi izgatásokról ? és ha vau, mily intézkedéseket tett az elkövetett merényletek megbüntetése s a hazaellenes mozgalom megfékezésére? Tisza Kálmán interpellálta a helyettes miniszterelnököt : Hogyan történhetett az, hogy a magyar és horvát határőrvidékre vonatkozó kir. leiratok nem a magyar miniszterelnök, hanem a közös hadügyminiszter és az osztrák miniszterelnök ellenjegyzésével jelentek meg? Továbbá mit ért a minisztérium ama legf. kéziratok azon rendelkezése alatt, hogy a határőrvidéket érdeklő ügyben az osztrák miniszterelnök is készítsen előterjesztéseket, melyeknek alkotmányos utón kell elintéztetniök ? Végül: figyelembe véve a határőrvidék felöl szárnyalt aggasztó híreket, szándékozik-e a minisztérium a határőrvidék helyzetéről előterjesztést tenni a háznak? Simonyi Ernő interpellálta az összes minisztériumot a dalmátorszá- gi fölkelést illetőleg: Van-e alapos és kimerítő tudomása a fölkelésről s annak okairól ? mi fölvilágositást adhat e részben? minő intézkedések tétettek a béke helyreállítására? s igaz-e, nogy az osztrák-magyar csapatoknak megengedtetett, a török határokat átlépni? Gr. Zehy Jenő interpellálta a helyettes miniszterelnököt: Vájjon szándékozik-e a minisztérium a beadott s már megvizsgált csatornaterveket mielőbb figyelembe venni, s ezek kiépítése iránt még ez ülésszak alatt törvényjavaslatot terjeszteni a ház elé? Mindezen interpellatiók közöltettek az összes minisztériummal, illetőleg a helyettes

4 T A H

Fallieri Marino.

IV.

(Folytatás.)

Steno fölsohajtott. Beléptek ; az asztal meg volt terítve. A mily szerelmesek , ép oly éhesek voltak. Tehát hadd egyenek. — Ez időben még a dohány és kávé ismeretlen volt. Helyüket a bor és gyümölcs pótolta. Donato és Steno épen gyümölcsöztek, midőn három embert jelentettek, kik Donatóval akartak szólani. Ugyanezen pillanatban lépett be Pelizzare két emberével, a sbirrekkel, kikkel Morelli az arsenálban bezáratta. Pelizzare mindenekelőtt meghajtó magát, s aztán kenetteljes hangon szólt:

— Gróf ur, mi azt hittük, hogy szolgálatunkra szüksége leend, azért hagytuk el az arsenált, s most itt vagyunk, hogy parancsait teljesítsük.

— Gondolom — mond Donato — hogy ti ott börtönben voltatok ?

Pelizzare szerény arczot vágott, s egyszerűen mondá:

— Az arsenál tömlöczei olyanok, mint a Broglio. Be- és kimegy az ember.

— Mi annyit tesz, hogy elszöktetek.

— A mint excellentiád mondá.

— Beszéld el a dolgot.

— Szívesen. Tehát Mortelli mindhármunkat bezáratott. Két társam elbnsulta magát. Én nyugodt voltam. Ismertem a börtönt ....

— Tehát ez nem első volt . . .

— Engedelmet kérek, gróf ur

......... Én soha sem voltam beb

örtönözve, legalább az arsenálban nem. De biz én gyakran nézegettem e tömlöczöket, hogy ha talán bebörtönöznének, raegszökhes- sem. E szerencsétlenség becsületes emberrel is megtörténhetik. Jól tudtam, hogy e börtön egy négyszögletű torony második emeletén van, s minthogy az alsó emeletbe nem volt lejárás, tudtam azt is, hogy e szoba talaja fölnyitható, s alatta már viz van, vagy is kút. Csatorna vízzel telve volt börtönöm alja, csak a vaspadlózatot kellett helyéből kimozdítanom, hogy a kútba ereszkedhessen!. Számításomat társaimmal is közöltem, kik azonnal belátták ennek hord- erejét. Munkához fogtunk azonnal. Tőreink segélyével fölemeltük a vasajtót, s lenn a mélységben hallottuk a viz moraját. Minthogy veszélyes volt, e sötét üregbe lebocsátkozni, mert az ember azt sem

C Z A.

tudta, lábát hova tegye, megvártuk, mig a börtönül- a vacsorát elhozta. Hét óra volt, kértük, adjon egy lámpát, ha lehetséges. E börtönőr, ki régi barátom volt, késznek nyilatkozott mindennel szolgálni, mivel csak lehet. Az ajtót azonban — mondá — föl nem nyithatom, mert az örök észrevennék. Láttam jó hajlamát, csak lámpát s két erős kötelet kértem, hogy egyikre a lámpát fölakaszthassuk, a másik pedig, hogy egy emberterhet megbirjon, mert szándo- kunk volt, testgyakorlati kísérleteket tenni. A börtön falában két oldalt erős vaskarika volt megerősítve, a börtönőr két perez múlva elhozta a kért tárgyakat, s jó éjt kívánva távozott. Derék ember ! Szabadjon kegyeibe ajánlanom. — Alig távozott az őr, azonnal kiemeltük a padlózatot, az egyik kötelet a vaskarikához erősítettük, a másikra a lámpát akasztottuk. Ekkor tapasztaltam, hogy mily előnyös bizonyos emberek barátsága, kivált ily időkben, midőn az erény roszúl jutalmaztatik, s a gonoszak által majdnem üldöztetik. Nem tudomrmi lett volna belőlünk a bőrtönör nélkül. A lámpa fé- nyénél láthattuk, hogy a torony belső falán semmi fogantyú sincs, nedves volt, s a felső része csillogó, majdnem kifényesített; sehol semmi repedés, semmi kidomborodás. Csakhogy kötelünk volt. Minden félelem nélkül én ereszkedtem le először, csak úgy hintáztam a kötélen, lábam alatt pedig a viz csörgését hallottam, mely mint nyögés hangzott föl hozzám. Csakhamar éreztem, hogy lábam vizet ért. Még folyton ereszkedtem , de lassabban, végre szemeim a boltozattal egy irányban voltak, s láttam a csatorna partján a házak ablakait fényleni. Egyet kiáltottam , hogy társaimat értesítsem, s elbocsátám a kötelet. Félig úszva, félig csúszva s kapaszkodva, a szabad levegőre, a hid boltozata alá értem. Alig egy pillanatig ültem a partra vezető lépcsők legalsóján, midőn láttam, hogy társaim is elöbujnak. Egy barátomhoz mentünk ruhát váltani, egy gondolát vettünk, s igy érkeztünk meg excellentiád villájához, mert gondoltam, hogy ott fogom találni. Nem is csalatkoztam , de azok, kik excellentiádat hozták, azt mondák nekem, hogy még nem érkezett haza, s hihetőleg itt a szomszéd villában lesz egy barátjánál, kivel találkozott a parton. Gondoltam, hogy szüksége lehet ránk. tehát itt vagyunk.

— Hitemre — kiálta Donato — akár az ég, akár a pokol hozott, szívesen látlak. Jöhet eset, hogy használhatlak. A becsületes ember igen ritka, különösen a mai időben —mint mondjátok —nem kell senki szolgálatát visszautasítani.

— Nem látná jónak excellentiád — mond Pelizzare a legszem1