Eger - hetilap, 1869
1869-10-28 / 43. szám
338 a hariradik az Irányi Dániel által beadott s a vallásszabadságról szóló törvényjavaslatokra vonatkozik. Ezeknek sor szerinti tárgyalása elhatároztatott. Végül fölolvastatott a gazdasági bizottság jelentése. Az okt. 25-iki ülésben elnök indítványára a ház elhatározta, jegyzőkönyvbe iktatni azon óhajtását, hogy miután ö Felsége Keletre utazva, népeitől hosszabb időre megvál, öt az ég minden balesettől megóvja, és szerencsésen hozza ismét vissza szeretett népei közé. — Több rendbeli interpellate történt. Csiky Sándor interpellálta előbb a belügyi, azután az oktatásügyi minisztert az egri iskolaügyben. Mindkét interpellatiója kiadatott az illető minisztereknek. Ezen ülésben Horváth Boldizsár ismét egy remek beszédet mondott, tüzetesen és meggyözöleg felelvén abban Németh Albert azon interpella- tiójára, melyet ez néhány hó előtt a hevesmegyei királyi biztosság ügyében az összes minisztériumhoz intézett. Németh Albert természetesen nem elégedett meg a válaszszal, s annak külön tárgyalását napirendre akarta kitüzetni; azonban a többség elhatározta, hogy a választ, melyhez a miniszterelnök is hozzászólt, tudomásul veszi, mi annyit tesz, hogy a ház megnyugszik az adott válaszban. Az interpel- latióks a Németh Albertnek adott felelet annyi időt vettek igénybe, hogy a napirend tárgyára, a bírói felelősségről szóló igazságügyminiszteri törvényjavaslatra, már nem kerülhetett a sor. Figyelmeztetés. A „népiskolák fölszereléséhez megkivántató földgömbök, (tel- luriumok, planetáriumok) és földabroszok megszerzésére vonatkozó lag figyelmeztetem a megyebeli tisztelt lelkész és egyéb iskolaelől- járó urakat, hogy azokat legjutányosabban a nagymélt. m. kir. vallás- és közoktatási minisztérium utján kaphatják meg; — a megrendelések azonban nálam jelentendők be. Fölkérem egyszersmind az „Eger“ lap t. szerkesztőjét, szíveskedjék tájékozásul a „Néptanítók Lapja“ folyó évi 9-ik számának idevonatkozó közleményét az árak és eljárásra vonatkozólag becses lapjába fölvenni. Eger, 1868. október. 15. Vavrik Béla, hevesmegyei tanfelügyelő. A fönebbi sorokban érintett, „Gönczy Pál osztály-tanácsos“ aláírással megjelent közleménynek idevonatkozó pontjai következők: A fali abroszok (a magyar korona országairól, Európáról és a föld öt részéről) ára vászonra vonva és keménypapírból készült takaróba foglalva, porosz pénzben 1 tallér 27 garas, mely a mi pénzünk szerint — a mostani agio mellett — mintegy 3 frt 65 krt tesz. A kézi abroszocskák ára, vászonra fölvonás nélkül, porosz pénzben két-két garas, mely a mi pénzünk szerint, szintén a mostani agio mellett, 12—13 kron szerezhető meg. A megszerezhető földgömbök nagyság és ár szerint következők : 1. Nyolcz hüvelyk átmérőjű egyszerű állványos földgömb, melynek könyvárusi vagy bolti ára ö frt 30 kr., a magyar korona országaiban levő iskolák számára 2 frt 50 kr. o. é. 2. Nyolcz hüvelyk átmérőjű féldélkörös és emelkedési színezettel biró földgömb, melynek eredeti ára 7 frt, a mi iskoláink számára 3 frt. 3. Nyolcz hüvelyk átmérőjű délkörös és horizonos földgömb, melynek eredeti ára 12 frt 60 kr., a mi iskolánk számára 6 frt. 4. Tizenkét hüvelyk (egy láb) átmérőjű egyszerű állványos földgömb, melynek bolti ára 12 frt, a mi iskoláink számára 5 frt. 5. Tizenkét hüvelyk átmérőjű délkörös és horizonos, a száraz 4 T A u Fallieri Marino. (Folytatás.) III. Fallieri Marino. Marino a tizeknek annyira enyhe Ítélete által meggyalázva látván magát, azóta a tanácsba sem ment. A herczegi palota fényes termeibe zárkózva, nyelte a szégyent, s boszut forralt. Most még jobban szemmel tartá a szerencsétlen Franceskát, ki tiszta szívből átkozta a férj aranyszarvát s nyolczvan évét. Valóban ezek a köztársaság legszerencsétlenebb kormánynapjai valának. Marino nem aludt, nem evett, s nem hagyta el szobáit. Naponkint két órát töltött nejével, s ha tőle távozott, e hangok leb- bentek el ajakán: Holnap ! Azon nap, melyen az előbbi czikkiinkben elmondottak történtek, Marino szokása ellenére szomorúbban s levertebben ült támlaszékében, egy kis asztalon előtte párolgott egy csésze bolus-ital. Egyik karjával az asztalra könyökölve, s fejét kezével megtámasztva, szabad folyást engedett gondolatainak ; — az öregeknek pedig vannak gondolataik, melyek a múlt emlékeit, a jelen csalódásait, s a holnapi nap gyászlátmányait oly fájdalmassá teszik. A szerencsétlen dogénak eszébe jutott háza egykori jó hire, saját dicsősége s a köztársáságnak tett szolgálatai. Látta ifjúságát, midőn csillogott s tiszteltetett, midőn a tanácsban ügyes, a barczban erős volt. Eszébe jutottak Velenczében viselt hivatalai, s legutóbbi római követsége, mikor fölajánlák neki a koronát. Örömmel fogadta e nagy terhet, mert azt hitte, hogy igy élte utolsó lehelletéig szolgálhatja hazáját, mely úgyis egészen annak volt szentelve. De egy szerencsétlen szerelem tűzre lobbantá a vén szivet, mely már kihaltnak látszott. Elég gyönge volt, a szenvedélynek hódolni. Most belátta hibáját. Érezte, hogy mindez megszűnt; elmúltak boldogsága és dicsősége álmai, legutóbbi napjai örömei, el azon tisztelet, melyet kora és állása igényelt. Egy vakmerő képes volt őt mindentől megfosztani, s nyilvánosan megbecsteleniteni, a senatus is csak nevetséges elégtételt adott neki; — hogy többé nem félik, nem tisztelik ; hogy a nagyravágyók már osztoznak földi maradványain. E gondolatoknál érezte Marino, hogy vére forr ereiben. Magas alakja fölemelkedett, s borzasztó hangon kiáltá: — Azt hiszik a nyomorultak, hogy már meghaltam! Hadd C Z A. §*tudják meg, mit tehet Fallieri! Kivégzem mind, e becsületrablókat, koronatolvajokat, mind, kik egy öreg boldogsága és dicsősége ellenei. Ismét visszahanyatlott székébe, mintha a harag és tehetetlensége kimerítette volna. E pillanatban egy ajtónálló lépett be a terembe, s az admiral urat jelenté. Morelli Sándor büszkén lépett egész a herczegi támlaszék elé, s mélyen meghajtó magát. — Igazságot jövök kérni fönséges uramtól, — kezdé. Marino kegyesen nézett rá, s mondá : — Mily halvány vagy, Morelli! Beszélj, mi történt veled ? Az admirál elmondó részletesen a történteket. — S te tőlem jősz igazságot kérni ? mond Marino keserű rao- solylyal. — Nem vagy-e dogé ? Marino vállat ráütött. Azonban arcza csakhamar visszanyerte közönséges hidegségét. Merően nézett az admirálra, s harag és megvetés hangján mondá: — Azért jöttél palotámba, hogy gúnyolj ? — Isten mentsen hasonló gondolattól, uram, — mond Morelli. De Donato vérig meggyalázott, s ki álljon boszut helyettem? — Nem én. S midőn az admirál meghajtó magát, hogy távozzék: — De mit tegyek ? folytató az öreg dogé. Mily igazságot remélhetsz oly senatustól, mely engem, herczeget is kigunyolt, s a leg- szemtelenebbül megtagadta tőlem a kért elégtételt? — A dogek mióta nem főnökei a senatus és köztársaságnak ? Marino elhalványult. Morelli folytató : — A senatus csak a gyönge fejedelmek iránt vakmerő. De én sem tőled, sem a senatustól nem jöttem igazságot kérni. Ha elég béketürő vagy, tovább is tűrni saját megbecstelenittetésedet, én nyíltan kimondom, hogy más hangulatban vagyok, s bármi áron meg fogom tudni boszulni magamat. Ezalatt Morelli hátat fordított a dogénak, 8 az ajtó felé ment. Az első pillanatban Marino be akarta fogatni ; de szándokán hirtelen változtatott, s Morellit visszabítta. Ez utóbbi megfordult, a nélkül, hogy csak egy lépést tett volna a dogé felé. — Jőj ide, mondá neki Marino. Te emberem lehetsz talán. Barátságosan karon fogva az admirált, lakosztálya legbensöbb szobái egyikébe vezette.
