Eger - hetilap, 1869
1869-06-17 / 24. szám
187 ditványa folytán hosszabb vitatkozásra adott alkalmat, mig végre a ház az osztályokhoz kiadatni határozta. Végre Miké Imre gróf közlekedési miniszter egy már előbb Kiss János által az eszék-fiumei vasútvonal kiépítése tárgyában beadott interpellatio kérdéseire ad felvilágosítást, és a múlt országgyűlés példájára egy 15 tagú vasúti bizottságot kér választani s azt az akkor gyakorolt hatáskörrel felruházni. Gubody Sándor sem commissiora, sem bizottságra nem akarja a kérdés még egyszeri megvitatását bízni, hanem a közi. minisztérium utasitassék, miszerint az eszék-fiumei vonal egész terjedésében egyszerre épitessék ki. Hollán Ernő hosszasabb beszédben válaszol a kormány elleni vádakra s erélyesen védi a kormány eljárását. Miután Simonyi Lajos b. személyes ügyben kért szót, Tisza Kálmán pártolja Várady Gábor határozati javaslatát, melynek értelmében oda utasítja a közlekedési minisztériumot, hogy még ez idei ülésszak alatt az eszék-fiumei vonal kiépítése iránt törvényjavaslatot terjeszt a ház elé, s czélszeriinek tartja a minisztériumnál készen levő adatok megvizsgálására a 15 tagú bizottság kiküldetését. A közi. miniszter nincs ellene, hogy e határozati javaslat kinyomassék. Ajun. 11-iki ülésben a különböző kérvények benyújtása után Almássy Sándor hevesmegyei képviselő intéz kérdést az összes minisztériumhoz, hogy miért nem felel Németh Atbertnek a hevesmegyei ügyben tett múltkori interpellatiójára ? s maga részéröl ujjo- lag interpellálja ez ügyben a belügy- és igazságügyminisztereket. Az igazságügyminister megjegyzi, hogy ez a beltigyministerium köréhez tartozik. Felolvastatott az állandó bíráló bizottság jelentése s Németh Albert megválasztatása ügyében vizsgáló bizottság kiküldetése határoztatott el. Végre a miniszterelnök felel Tisza Kálmán múltkori interpellatiójára, s kinyilatkoztatja, miszerint ö s a kormány azon nyilatkozatát, hogy azon esetben , midőn az országgyűlés nincs együtt, a kormánynak áll jogában a törvényt magyarázni, nem érthette másképen, mint hogy azon esetben, ha a kormány közegei, a törvényhatóságok a törvényeknek más értelmet adnának, a kormánynak nem csak jogában áll, hanem kötelessége is, saját felelőssége terhe alatt, a törvény pontos végrehajtása tekintetéből a törvény helyes értelmét megmagyarázni. Tisza Kálmánhoz fordulva kérdi: ö, és azok, kik az interpellate intézték, hogyan vélekednek? jogában áll-e az említett esetben a kormánynak a törvények pontos végrehajtása tekintetéből a szükséges magyarázatokat megadni ? T'sza K. e kérdés megvitatását egy bizonyos napra kitüzetni óhajtja. A jobboldal azonban befejezettnek kívánta ez ügyet vétetni s a napirendre tűzés ellen volt, mi hosszas vitára adott alkalmat. Végül névszerinti szavazás történt, s 212 képviselő igennel, 124 pedig nemmel szavazván, a miniszterelnök nyilakozata 88 szótöbbséggel tudomásul vétetett. A jun. 12-iki ülésben ismét kérvények nyujtattak be. Schvartz Gyula a szegényügy felügyelete- és rendezése tárgyában interpellálja a miniszterelnököt. A felelet később. Következett a pénzügyminiszternek a múlt ülések alkalmával három képviselő áltál lett inter- pellátiókrai válasza, melyek egyikében Jankovics M. által különösen panaszoltatik, hogy a pénzügyi közegek a hátralékok behajtása alkalmával zsarolják a népet, midőn minden egy frt után 10 krt önmagok részére szednek be. A miniszter válasza szerint ez az 1868. XXI t. ez. 52 és 53. §§. értelmében történik, melyek azt rendelik, hogy a végrehajtási költségeket a hátralékos köteles viselni. Az interpelláló nem elégedett meg ugyan a pénzügyminiszternek válaszával; de a ház többsége kilévén elégítve, a választ tudomássul vette. Napirenden volt az ujonczmegajánlási törvényjavaslat. Hosszasabb vita után a szélsőbal névszerinti szavazást kivánt. 176 képviselő a törvényjavaslat mellett, 25 pedig ellene szavazott s igy a részletes tárgyalás alapjául elfogadtatott. Végre a közvádló engedélyt kért arra, hogy Miletics képviselőt a „Zastavá“-ban irt czikkeiért vád alá foghassa. E tárgyban a ház hétfőn fog határozni. A jun. 14-iki ülésben Irányi által, a belügyminiszterhez intézett interpellatio után, melyben a Pécsre küldött királyi biztosra vonatkozólag tesz kérdéseket, Deák Ferencz egy hétezer hölgy aláírásával ellátott kérvényt nyújt be a nöképzöegylet részéről, egy női minta tanoda felállítása végett. — Bemutattatott a Románia- és Szerbiával kötött új posta szerződés. A miniszterelnök Miletics egy régibb felszólalására felel, melyben ez Románia elfoglaltatásától félt. Végre az ujonczmegajánlási részletes vita a többség által elfogadtatott. Parlamenti rajzok. II. A felirati viták valahára véget értek s igy a szóözön, mely a képviselőházban az utóbbi három hét alatt eláradt, végre szerencsésen véget ért. A légbe röpített dictiók legtöbbjei csengő phrázisok- tól dagadó tartalmúak, azonban a vármegyei szónoklat színvonalán alig emelkednek felül. Igazi statusférfiui emelkedettség csak Z s e- dényi, Kerkápolyi, Eötvös, Horváth Boldizsár és Andrássy beszédeiben mutatkozott, mert Deák most is — miüt mindenkor — nem annyira emelkedett, mint mély és benső volt, Ghyczy és Tisza Kálmánnak pedig sok helyütt kétségtelenül sikerült szónoklatai, inkább az elmés prókátor leleményes fogásaira, mint a magas szempillantású államférfin álláspontjára emlékeztettek. Zsedényi, ki Ghyczy beszédére replikázott s igy Somsich helyét pótlá, a parlamenti routine egész erejével azonnal fölfogta Ghyczy beszédének gyöngeségét s beszédében kimutatta, hogy az annyiszor álmodozott teljes absolut függetlenség nálunk teljes lehetetlenséggo lön, mióta nemzetünk a pragmatica sanctiót elfogadta. Nagy hatást aratott beszédének azon részében, midőn a baloldal mérsékeltei felé fordulva, tervök veszélyességét föltárta s a bel- békét vészszel fenyegető elemek fölülkerekedését, épen e szerencsétlen politika következménye gyanánt jósolá meg. Kerkápolyi finom, bonezoló elméjén a Hegel-féle bölcsészeti tan igen világosan felismerhető. Ellenmondásba igyekezett hozni önmagokkal az ellenzék férfiait s gyakran fején találta a szeget. így nagy derültséget keltett azon fölleplezése, hogy a magyar delegatióban Tisza Kálmán a közös birodalomnak „osztrák-magyar birodalom“ elnevezését javaslá, s ime most Ghyczy e czimet veszélyesnek s meg nem felelőnek tartja! Eötvös, mint mindenkor, a capacitatiónak nyugodt s minden élesség nélküli hangján szólott. 0 indokaival meggyőzni akart, mig minisztertársa Horváth B. vádjaival, melyeket az ellenzékre szórt, sújtani. Eötvös egész lénye igen hajlandó a doctri- nairismusra s mondjuk ki, mi nem vagyunk azon nép, kik a doctri- nairok egyébként tanulságos fejtegetéseinek meghódolunk ; nálunk ttizesiteni, hevitni kell, akár a kedélyeket lelkesítő, buzdító szónoklatok melegével, akár a sújtó gúny és epés megtámadás fullánkjával, mi szóval a szónoklatokból nem tanúlságot, okulást, hanem lelkesülést szeretünk beszivni. Horváth Boldizsár jól tudta, hogy lehet nálunk hatást aratni, s előadását, mely a philippikák mintaképe, a fokozódó hév szikrázó kitöréseivel kisérte. Cicero aligha aratott nagyobb hatást, midőn Catilina elleni hires szónoklatát elmondá. De Horváth arczán is meglátszott, hogy a hév természetes és nem mesterkélt, hogy legmélyebb érzelmeiből fakadrak ezen igazságos vádak, melyeket az ellenzékre szórt. Az ellenzék, mely beszéde alatt hallgatag — mint a vádlottak padján — tilt, jól érezte több vád igazságos voltát. Megakadályozták, igy szólt Horváth az ellenzékhez, egy erős reformpárt alakulását közjogi oppositiójok által, a Parlamentarismus életgyökerét, a többségek uralmát fölforgatni igyekeznek, a nemzetből kiirtják a hagyományos kegyeletet az országgyűlés iránt, midőn azt üres, lelketlen szavazógép gyanánt tüntetik fel. Pedig meg kell gondolniok, hogy a nemzetre, mely törvényhozásában már nem bizik, csak két lehetőség vár: absolutismus, vagy forradalom. Horváth nagyszerű beszéde után, melyet a Deák-clubb kinyomatni s minden, az országban divó nyelvre lefordittatni, rendelt, élénk „szavazzunk“ hangzott szét a termen, úgy, hogy a következő szónokok csakis nagy nyugtalanságban szólhattak. Csak midőn Deák fölkelt, ... Conticuere omnes, intentique óra tenebant! Megnyerő szívélyes egyszerűséggel beszélt; mérséklő szerepe nem engedé azt, hogy élesebben keljen ki egyik vagy másik iránylat ellen. Különösen az 1867-iki kiegyezési törvény keletkezését világosította meg s annak továbbHéntartása szükségességét hangsulyozá. A baloldali szónokok között a vitában Ghyczy komoly szónoklata tűnt fel, mely nincs az elkeseredés azon hangján tartva, mint Tisza Kálmán beszéde, ki a pártvezér méltóságáról, sőt a parlamenti decorum kellékeiről is megfeledkezni látszék, midőn a „szemtelen" jobboldali journalistákról szólt. Különben is Tisza zárbeszéde legtöbbnyire kicsinyes casuistikus okoskodásokból és czáfolgató gáncsoskodásból állott; hiányzott abban egy mélyebb alapeszme, vagy legalább több oly gondolat, mely az egész beszéden átvonúlna. Ghyczy hasonlithatlanul magasabban áll Tisza felett a parlamenti gyakorlat tekintetében. Még azon csekély hatást is, me-
