Eger - hetilap, 1869
1869-05-20 / 20. szám
VII. évfolyam 20. szám. Május 20-án 1860. Előfizetési díj: Egész évre . Félévre Negyedévre . Egy hónapra Egyes szám . . 5 ft - kr. . 2 ft 50 kr. . 1 ft 30 kr. . — -*5kr. - 12 kr. EGER. Politikai s vegyes tartalma hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések ér minden hasábzott sorht ly után 4, hétfejében minden hir 30, nyilttérben . sorhelyért 8 kr fizette. Kiadó-hivatal: a lyceumi nyomda. Előfizetéseket elfőtt««! .• a szerkeszt öséy ( Széchenyi-ulcza 26. sz.) — Jentsch O. könyv. s minden kir. postahivatal. — Hivatalos hirdetésekért előre befizetendő : egyszeri közzétételért bélyeggel együtt 1 frt. 30 kr. Hirdetéseket elfogadnak: Bécsben: Haasenstein és Vogler, — Pesten: Zeisler M. király-utcza 47. sz. A szövetségi államjog győzelme s ennek jelentősége. I. Az egész természetvilágban mindig nagy rázkódások előzik meg s lehetitik az uj, hatványzottabb életet. Mit nem tesz egy óriás zivatar! a már-már kihaló növényéletet mily csodásán ébreszti uj életre! S ily zivatarokat, rázkódásokat jegyzett föl az emberiség évkönyveibe is a történet, mert hisz mi is csak részei vagyunk a ter- mészetvilágnak, s igy annak törvényei ránk is alkalmazhatók. E világtörténeti rázkódások közt azonban egyik legkövetkez- ménydúsabb a nagy népvándorlás volt, melyet őseink a hunok indítottak meg a 374-dik évben Kr. sz. után. E nagy közgazdasági harcz óta, melyben a pásztornépek a megélhetés első föltételért, legelő sjó folyóvizekért onták véröket, majdnem másfél ezredéven át szerepeltünk itt Európa közepén; szereplénk jó és balsorsban, erőteljesen s megfogyot- tan, szóval, nemzeti életünk legkétségbeejtőbb szakaiban ép úgy, mint a legdicsöbbekben, mert beékelt helyzetünk itt a Kárpátok tövében e folytonos szereplést s politikai jelentékenységet magával hozza . . . . s ugyancsak jó politikának kellett lenni, mely egy oly maroknyi nemzetnek, mint a mienk, e szakadatlan politikai súrlódások mellett is másfél ezredéves életet biztosított. Nemzetünk ezen talizmánja, melylyel e valóban bámulandó eredményt előidézte, csupán csak azon szívósságában fekszik, melylyel élete első perczétől fogva a „szövetkezés“ eszméjéhez ragaszkodott. Ez eszme éltető melege lengi át egész államjog-történelmiin- ket, ez adott létet a világrenditő hun birodalomnak, ez alakitá az avarokét, ez teremté a szent korona alatti államszövetséget, ez szőtte a lengyel-magyar szövetség szálait, ez reudezé legújabban is az osztrák-magyar szövetségi viszonyt, szóval, ez volt s lesz vezéreszméje a magyar fajnak mindaddig, mig az emberiség tevékeny tagja óhajt lenni. S e politika nem valami különös sajátszerűsége, vele született tulajdonsága fajunknak, nem velünk fölnevelt, bennünk táplált hagyományos nézetirány s népmeggyöződés, hanem hasonló s másfél ezredév óta folyton fönálló okok hason s folyton megújuló következménye. Ez okok pedig: kis népszám, mely független, önálló s egyszersmind sikerre kilátást nyújtó kültevékenységet folyton akadályozott, s azon kiapad háti an életrevalóság s hatékonysági ösztön, mely fajunkban kezdettől fogva oly nagy mérvben volt kifejtve. S e jelenség igen természetes, hisz az egyén is, ha keblét nagy s nemes eszmék dagasztják, de kivitelökre egymaga gyönge, szövetkezik másokkal, s mi áll az egyesről, áll a nemzetekről is. Mi egy pezsgő vérü vitéz nép, nem tűrhettünk kezdettől fogva már egy oly szenvedöleges helyzetet, melyben mindenki tudtunk nélkül bőrünkről alkudozhatott, pedig ez lett volna osztályrészünk, ha mi a Tisza és Duna partjaira, Európa üstjének e fenekére telepedve, s fajbeli politikai védvámot húzva magunk körül, öntetszelegtünk volna állami korlátlan függetlenségünkben, s mitsem gondoltunk volna azzal, hogy az emberiség többi része körülöttünk vesztünkre szolgáló terveket készül végrehajtani, vagy hogy e terveknek mily erővel fogunk majd sikerrel ellenállhatni. Ily nyomorult helyzetbe egy számra bár csekély, de szellemi erőre nézve haladott nép magát csak nem döntbeté, hisz ez esetben Európa közepe az igy önhozz áj árultával elszigetelt magyar nemzet fogháza, s nem forrón szeretett hazája volna! Szerencsénkre, hogy azon időben, midőn fajunk a szövetkezési politika hívévé lön, nem egyetemes közjogi elméletek szerint rendezték a közviszonyokat, hanem a nép önelőnyeiböl s életszükségleteiből teremté elő az elveket, nem gondolva, bogy A v. B államjogi elméletével megegyez-e az igy kifejtett eredmény vagy sem V A magyar nép önsorsának ura akart lenni, s ez óhajtól vezettetve, önereje elégtelensége érzetében társult más szomszédaival, hatalmat kölcsönzött szövetség folytán másoknak, hogy azt viszont nyerhessen, igy volt csak képes oly erőt s tekintélyt kifejteni, mely tiszteletre kényszerité a magyarra s a vele szövetkezeitekre agyar- kodé leghatalmasbakat is. Mivel a korlátlan függetlenségre törekvő irány újabb időben számos történeti okok befolyása alatt oly éles ellentétbe belyezé magát a szövetségi iránynyal, s ez ellentét fogalomzavar által még inkább növeltetett, azért nem tartjuk fölöslegesnek, e tárgyról még néhány szóval értekezni, annál is inkább, mert a folyton tartó közjogi viták alkalmával gyakran olvastuk egyrészről: hogy állami függetlenségünk az új kezelésmód mellett legkevésbbé sincs korlátolva; másrészről pedig: hogy nagyon is korlátolva van függetlenségünk ; s ha az olvasó elfogulatlanul vizsgálta az ügyeket, el kellett ismernie, hogy mindkét vitatkozó félnek saját szempontjából igaza volt, s az egész vita meddőségét egyedül az okozá, hogy saját szempontját elegendőkép nem fejté ki egyik fél sem, vagyis hogy a „függetlenség“ kifejezést nem magyarázták meg mindkét részről, s nem fejték ki: hogy voltaképen melyik állami függetlenséget tartják sértettnek vagy nemsértettnek : a szövetségit-e vagy a korlátlant. Mert mig a jobboldal irói, függetlenség alatt folyton a mi viszonyaink s helyzetünknek egyedül megfelelő szövetségbeni függetlenséget érték, mely kétségkívül a legnagyobb mérvben megvan; addig a balpárt függetlenség alatt mindig teljes absolut függetlenséget (mint Anglia vagy Francziaországé) értett, s ez természetesen hogy nincs meg jelen körülményeinkben, s nem is óhajtjuk, hogy jelen viszonyaink között e felé közeledjünk. így történt azon csoda, hogy mindkét vitázó félnek saját szempontjából igaza volt, s csak az okozá a lázas küzdelmet, hogy a főfogalmat egyik sem nevezé meg a maga nevén, mi ha korán megtörténik, úgy egész vitánk azon kérdés körül forgott volna : hogy a magyar nemzet összeségére ugyan melyik függetlenség áldásthozóbb, a korlátlan-e, avagy a szövetségi kapocs kötése mellett lehetséges függetlenség? az e kérdés körül kifejlett vita bizonynyal nem lett volna oly eredménytelen, mint volt az utóbbi években folytatott. A sokak által annyira bálványzott korlátlan függetlenség be cse azon arányban növekszik, a mely arányban baszna a birtokosra nézve emelkedik, mihelyt azonban e korlátlan függetlenség megszorítása oly nemzetközi előnyöket nyújt, melyek a korlátlanság állapotával nem járnak, úgy azonnal el fogja azt mindenki hagyni. Ez igen egyszerű törvény, melyet az egyénről levont példa még inkább világosságba fog helyezni. Mi polgárosult emberek tagadhatlan , hogy sürü együttlakás, szokások, törvények stb. által fölötte nagy mérvben korlátozva érezzük ősi, természeti szabadságunkat, s ennek daczára , kinek jutott még eszébe, a polgárosult társadalombani korlátolt helyzetét egy Robinson korlátlan szabadsága s függetlenségével fölcserélni, s viszont, ha Robinson kortátlan függetlensége s a jelen társadalom minden kedvezményei egy időben birtokolhatók volnának , ugyan ki volna oly botor, hogy tovább is a társadalom korlátainak vetné magát alá?! S igy vagyunk a nemzeteknél is. Ha egy nemzet száma, vagyonossága, műveltsége stb. folytán
