Eger - hetilap, 1868

1868-03-12 / 11. szám

88 Megyei élet. A kettős megyénk bizottmánya által f. hó 3.4. és 5-én, Isaák László 2-od alispán elnöklete alatt tartott ülésekben a követke­ző érdekesb tárgyak kerültek szőnyegre: Szabó Imre megyei főmérnök, a Makiár és Puszta-Szikszó között építendő köáteresz munkálataira tartott árlejtési jegyző­könyvet, mely szerint az illető munkálatot Kubik Endre mérnök, az országos építészeti volt igazgatóság által megállapított árból 31/* kr. száztóli leengedéssel ajánlkozik elvállalni, — jóváha­gyás, illető szerződés megkötése, s a munkálat mielőbbi megkez- detése végett bemutatja. — A bemutatott iratok szabályszerű hi­vatalos jelentéstétel végett Majzik Viktor föszolgabirónak kia­dattak. Tapasztaltatván, hogy némely esetekben az illető esküdtek önállóan intézkednek, s tesznek hivatalos jelentéseket, ennek jövőbeni meggátlása tekintetéből — a megyebeli esküttek illető főszolgabiráik utján odautasittatnak, hogy hivatalos hatáskörük­ben magukat szigorúan az 1861-iki tiszti utasitásokhoz alkal­mazzák. Okolicsányi József megyei föpénztárnok, a megyei nemesi pénztár bevételei, és kiadásairól múlt év végéig vezetett száma­dását bemutatja. — A bemutatott számadás felülvizsgálat, s a legközelebb tartandó évnegyedes bizottmányi gyűlés elé ter­jesztés végett kiadatott. A belügyminisztérium Eger város közigazgatási tanácsának múlt évi szeptember hó 12-éröl kelt végzését, mely a Nánásv Ignácz által az egri sip-utczai 77-ik számú házánál épített kőke­rítést, Csiky Sándor panaszára l'erontatni rendeli, — s a megyé­nek f. év január 10-én kelt jóváhagyó határozatát, Nánásy Ignácz felfolyamodványa folytán feloldottnak nyilvánítja, s Csiky Sán­dor felperest illető pöriratok leküldésével, előadott indokok alap­ján a törvény útjára utasítja. — A felolvasott miniszteri határo­zat s annak csatolmányai Egerváros közigazgatási tanácsának további eljárás végett Ktirtby Ferencz főszbiró utján kiadattak, f Kékesy János szolgabiró, hivatalosan jelenti, hogy Himffy j József ügyvéd felperesnek, Földváry Sándorné szül. báró Lem- J pruch Róza elleni végrehajtási ügyében a végrehajtást foganaté- ' sitani szándékozván, abban Földváry Sándor mint neje törvényes | meghatalmazottja által tettleges erőszakkal meggátoltatott, mi­nélfogva nevezett alperes ellen a karhatalmat elrendeltetni kéri. Ezen a tiszti ügyésznek rövid utón véleményes jelentéstétel vé­gett kiadott hivatalos jelentés folytán felolvastatott az e tárgy­ban beadott tiszti ügyészi vélemény. — Miután a végrehajtást nem a perben álló, s Így nem a végrehajtást szenvedő fél, hanem annak csak állítólagos, de törvényesen be nem igazolt meghatal­mazottja gátolá, a karhatalom el nem rendeltetik. Halasy Gáspár 2-od alispán a megyei végzés folytán módosí­tott, Horváth Katalin rabélelmezési vállalkozóval kötött szerző­dést jóváhagyás végett, a vállalkozó által letett 300 frt biztosíté­ki összeggel bemutatja. — Jelen szerződés jóváhagyatván, egy példánya a megyei levéltárba tétetni, másika pedig Halassy Gás­pár 2-od alispánnak visszaküldetni határoztatotr. A bemutatott s biztosítékul szolgáló 300 írt pedig a megyei letéti pénztárban őriztetni rendeltetett. Szabó Imre megyei főmérnök a váraszói közbirtokosságnak uj malom építését tárgyazó folyamodványukat véleményes jelen­tése kíséretében engedélynyerés végett bemutatja. — Ezen véle­ményes jelentés folytán a tolyamodó váraszói közbirtokosságnak a tervbe vett malomépités engedélyeztetett. Kiirthy Ferencz közp. főszbiró, az egri érseki és fökáptala- ni uradalmak képviselőinek — az egri sörmérésre vonatkozó végzés elleni felfolyamodásukat a belügyminisztériumhoz leendő fölterjesztés végett bemutatja. — A belügyminisztériumhoz föl­terjesztetni rendeltetett. A pásztói úgynevezett Szentlélek-templom taksásai, a ke­gyes alapítványok gondnoka által ellenök eszközlött foglalás és becslés elleni felfolyamodvány ukban az egész eddigi eljárás meg­semmisítését kérik. — Az ügy birói eljárás tárgyát képezvén, to­vábbi eljárás végett a megye Egerben székelő törvényszékéhez tétetett át. Felolvastatott a pénzügyi felügyelőségnek értesítése, mely­ben Dormánd községét, mint kezest, az 1865. évi biró kezéhez befizetett, de általa elsikkasztott 124 frt 90 kr adó megtérítésé­ben végzésileg marasztaltat, utasútatni kéri, hogy a kérdéses összeget 30 nap alatt az egri jövedéki és főadóhivatalhoz befizes­sék. — Mielőtt ez ügyben követelt eljárás fölött érdemleges hatá­-4 T A R A képző-művészet honunkban s az országos magyar képző-művészeti társulat. (Vége.) Valami 7—8 évvel ezelőtt negyvenen egyesültek testvér­fővárosainkban egy társasággá arra, hogy kitűnő tehetségű kez- dőmüvészek szellemi kiképzését egyesüléssel s közerővel eszkö­zöljék, s hogy munkaképtelenné vált, elaggott művészek és velük nélkülöző családaikról legalább némi részben gondoskodhassa­nak. S e kis, lelkesült kör tagjai többnyire a müvészosztályboz tartoztak, fiatal kezdők pártfogolására s a tehetetlen agg pálya­társak megenybitésére egyesülvén, kik maguk is a legmostohább sorssal küzdöttek ! . . Hanem ily nemes törekvésnek meg is kel­lett hozni a maga eredményét! . . Még t. i. 1861. év kezdetén alig állt a kis társulat 85 tagból s 3 alapitóból, már ugyanazon év végén az első szám 105-re, az utóbbi nyolczczal szaporodott; 1862. évben 154 tagot számlált s köztük 12 alapitót; 1863. év­ben már 540 pártolója volt, s 71 alapitója; 1864. évben 810-re emelkedett 93 alapitványnyal: 1865. évben pedig 1016 tagja, s 105 alapítványa s 1866. évben 118 alapítványa volt. És e nehány év alatti szép számnövekvés a pártfogókban sa buzgalom a párt- fogolásban leghangosabbau szólt a keletkezett kisded társulat életrevalósága s szükségessége mellett, valamint arról, hogy kö zönségfinkben mindig többnek-többnek kell a művelés iránti fogé­konyságra s vágyra fölebredni. Már az eddig mutatkozott rész­vét is odavitte képzőművészetünk javára ez ügyet, hogy a kisded magból ma már országos képzőművészeti társulatunk nőtte ki ma­gát, melynek, mint minden, a képzőművészet elágazásaiban föltű­nő jelentékenyebb tehetség s erő központja- és egyesitőjének, czélja és működési köréről föladatunk még itt szólani. E társulatnak — mely élén egy pártfogóval a közgyűlés, s illetőleg e közgyülésileg választott 30 tagú igazgató választmány vezetése alatt áll — kizárólagos feladata, czélja: a magyar kép- j zőművészetet egész kiterjedésében (festészet, szobrászat, rnetszé­C Z A. I*­szét elágazataival együtt) felkarolni, s virágzását honunkban le­hető magas kifejlődési fokra emelni. Mire nézve működési körül vette fel: a) egy képzőművészeti tanintézet felállítását mennél előbb eszközölni; b) tehetségben gazdag, de sorsban szegény ha­zai művészeknek erkölcsi és anyagi támogatást nyújtani külföldi tanulmányaik közt; c) a képzőművészet körébe vágó tudományos tárgyak és fölfedezésekről időnkénti felolvasásokat tartani és becscsel biró munkákat adni ki; d) jelesb művészi termékeket megbírálni; e) a képzőművészet fejlesztésére évi pályadijakat tűzni ki; f) pályadijazott vagy egyéb jeles műtermékekből éven­ként müveket közrebocsátani; g) társulati tagok müveit kiállítás utján megvétetni vagy megvenni s félévenkénti kisorsolás által a közönség kezébe juttatni; h) balsors miatt ínségre jutott művésze­ket, vagy azok özvegyeit s tehetetlen árváit segélyezni; i) olcsó müvek kiadása, díjtalan nyilvános felolvasások, művészi ünnepé­lyek rendezésével a műveltebb osztályoknak valódi műélvezetet nyújtani. Tagja lehet a társulatnak minden feddhetlen erkölcsű és hirll müvészbazáukfia és mindenki e két személyes kivántatóság föltételén kívül, ha mint alapitó tag 200 frtot fizet be, vagy ir alá, s annak 5-ös száztőliját mindaddig fizeti, mig az alaptőkét egyszerre vagy részenként le nem teszi a társulat pénztárába ; s mint rendes tag, ki 3G frtot fizet be, vagy egymásutáni 3 évre kötelezi magát, évenként 10 frtot egyszerre, vagy félévi részletekben előre a társulati pénztárba szolgáltatni, halála ese­tén jogi s kötelezettségi viszonya megszűnvén, valamint akkor is, ha befizetési vagy aláírási idejének leteltével aláírását meg nem ujitja. Van disz tagja is a társulatnak, s erről oklevelet az kap, ki a képzőművészet, vagy a társulat körül kifejtett anyagi és szellemi pártolása által magának érdemeket szerzett. Joga és előnye pedig minden ekként bejegyzett tagnak: a társulati köz­gyűléseken személyesen jelenlenni , jnditványozni, tanácskozni, | választani s választathatni (testü'etek és nők megbízottaik által gyakorolják e jogaikat) ; ingyen részesül a társulat kép- vagy

Next

/
Thumbnails
Contents