Eger - hetilap, 1868
1868-02-13 / 7. szám
57 végett egy közgyűlést összeülni méltóztassék, annál is inkább, mivel a múlt közgyűlést oly nagyon megzavart képügy többé j közgyűlés tárgya nem leend ......................A közgyűlés helyisé- ' g eül, bogy az oly sok zavart előidéző nyilvánosság némileg el- ! kerülve legyen, másodalelnök Hellebronth Istvánná alkalmas szállását fölajánlotta. Ezen végleges intézkedést! közgyűlés összehívására vagyunk bátrak Méltóságodat felkérni. Kelt a január 5-én tartott választmányi ülésünkből. Hellebronth Istvánné m. k. az egylet 2-od alelnöknöje.“ S midőn ezen kérelmüknek engedve, a közgyűlés febr. 2-ra kitüzetett: akkor azon inditványnyai leptek fel, hogy a választás halasztassék el! és pedig csak azért, mert a „kedélyek fel- zaklatottak," a „helyzet izgatott.“ Eltekintve attól, hogy hacsak önnön kedélyök fel nem volt zaklatva az által, hogy kisebbségben maradásukat talán előrelátták, s hacsak az ö helyzetük azért nem volt izgatott, mert az üresedésbe jött állásokat saját választottjaik által nem gondolták betölthetöknek: mások kedélye ugyan felzaklatott nem volt, sem helyzete izgatott; — feltéve azonban, ha a kedélyek s helyzet csakugyan az általok használt jelzővel voltak volna megjelölhetők: mi okból volt hát a választás sürgetve általok ? Az egyleti alapszabályok szerint a rendes közgyűlésnek csak augustusban kellet volna tartatnia; kivülök az egylet többi tagjai nem is számítottak arra, hogy választás előbb történjék, sem egyetlen lépést nem tettek arra nézve, hogy rendkívüli közgyűlés hivassék össze e végett. Ha tehát a saját kívánságukra Összehívott rendkívüli közgyűlésen, melynek egyéb tárgya előre kitűzve nem is volt, mint e választás, az ennek elhalasztására ezélzó indítvány (mely csak is az ezt indít- j ványozó párt érdekében tétetett) el nem fogadtathatott: nagyon I természetes; ebben részrehajlás nem vezethette a gyűlést, ha- I nem épen az egylet méh óságának megóvása; mert azzal csak- j ugyan nem lett volna összeegyeztethető az, hogy gyűlés hirdet- tessék a választás végett, s ez mégis elmaradjon csak azért, mert egy-két tagnak kedélye felzaklatott és helyzete izgatott. Hiszen ha ily okot elegendőnek fogadott volna el a közgyűlés most: legnagyobb valószínűséggel máskor sem lett volna megtartható a választás soha ; mert azzal mindig előállhatott volna vagy egyik vagy másik megválasztandónak pártja, hogy az ö „kedélyök fel van zaklatva,“ az ő „helyzetük izgatott.“ Az egylet gyűlése komoly dolgokkal, nem vígjátéki anyagul szolgálható jelenetekkel akar foglalkozni! Önmaga tehát a gytilésteremböl visszavonult nők pártja sürgetvén a választást, s mert abban kisebbségben maradt, lépvén fel most panaszszal az ellen : talán felesleges is immár továbbá elemezni panaszaik többi pontjait, mert hisz a szives olvasó ebből is átláthatja, hogy mily forrásból fakadnak azok, s épen ezért mennyit nyomhatnak a valóság mérlegén! Azonban hogy a dolgok kellő világításba helyeztessenek, meg kell még említenünk röl a gyűlésben nem egyleti tagok is vettek volna részt a szavazásban, és hogy azoknak a szavazásbaui részvéte a gyülésterem- böl visszavonult nők becsérzetével és a nőegylet méltóságával összeférhető nem volna: oly sértést, az egylet tagjainak egymás irányában tartozó tiszteletrőli oly megfeledkezést találunk, a mi- i ben semmi szándékunk sincs követni ellenfeleinket. Hanem azt követeljük, hogy mielőtt valakit ily váddal illetnek, győződjenek meg állításaik valódiságáról. Részünkről olyanok, kik a nő- egyletbe tagokként be nem léptek volna, a szavazásban részt nem vettek; erről meggyőződhetett bárki is a kétkedők közül a gyűlésben jelen volt ivekről, melyek a mi részünkről mind a gyűlésben kéznél voltak. Az pedig sehol az egylet alapszabályaiban nincs, hogy ahhoz, miként valaki az egylet tagja lehessen, s annak jogait, tehát a szavazást is gyakorolhassa, egyéb kívántat nék, mint az, hogy magukat valamelyik aláírási ivén tagokul beírták legyen. Hogy a választmányban vagy a közgyűlésen be kellene jelentetniök : arról semmi sincs az alapszabályokban. Ha valakinek tagsági minősége kétségbe vonatik : mindig utána lehet nézni, váljon az aláírási ivek valamelyikén beirta-e magát tagnak? Legyenek tehát a gyűlésteremböl visszavonult nők társnőik iránt annyi gyengédséggel, hogy ne gyanúsítsák azzal, mintha szavazat-nem-képes létökre mégis szavaztak volna.. Azt nem vagyunk képesek megérteni, miért lett volna e szavazásnál az egylet léte vagy felbomlása feltételezve, mint a visz- szavonult nők állítják ? Tehát az egyletben ez vagy amaz állásnak egyes személyekkel betöltésétől függ-e az egylet ? Mi másként fogjuk fel a dolgot. Mi ezennel ünnepélyesen nyilvánítjuk, hogy ba épen nem lett volna is általunk méltán szeretve tisztelt 1-sö alelnöknőnk megválasztva, mi nem fordultunk volna el az egylettől; kik választmányi tagok vagyunk, abból ki nem léptünk volna, a gyűlésiemet el nem hagytuk volna. Szerintünk egyes személyeknek meg- vagy meg nem választatásából az egylet fenmaradása soha nem feltételeztethetik. S ez köztünk és a visz- szavonult nők közt az egyik különbség! ítélje meg aztán ebből bárki is, váljon melyik rész az, mely a személyes dicsőséget mellékes dolognak tekinti, midőn valami jó ügy előmozdításáról van szó ?! De mit mondjunk azon vádra, hogy a visszaélések netovábbja volt volna a nekik adott azon válasz: miért nem szereztek ők is tagokat? Hát nem minden tagnak legfőbb kötelessége-e a dolog természetéből kifolyólag az, hogy kiki minél több tagot gyűjtsön az egyletbe ? mert a czél csak minél többek erejének összpontosítása által érhető el. Nem ők maguk határozták-e el a f. é. január 5-én tartott választmányi ülésben, a mint az erről felvett jegyzőkönyv 7-ik pontja tartalmazza: hogy „minden választmányi tagnak egy aláírási iv megküldése határoztatik oly felkéréssel, hogy arra minél több nőegyleti tagot gyűjteni szíveskedjék.“ Tagokat gyűjteni tehát kötelesség, nem visszaélés volt. a következőket: Azt állítják a gyűlésteremböl visszavonult nők, hogy ők kibékítő ajánlatként indítványozták a választás elhalasztását. De hozzá kellett volna tenniük, hogy azzal egyszersmind saját párt- fejőket Hellebronthnét 1-sö alelnöki helyettesnek akarták meghagyatni, és ez által közvetve azon szerepet is biztosítani maguknak, melyet az egyletben maguk részére óhajtottak, ők, kik „a személyökre háramolható dicsőséget mellékes dolognak“ mondották; s ezt ők kibékitcsnek nevezték ! mig ellenben a másik pártnak azon magában a gyűlésben is tett loyalis ajánlatát, hogy ne fogadtassák el senkinek lemondása, maradjon mindenki az első választás által nyert helyen (tehát Hellebronthné is,) a mi által mindkét párt érdekére kellő tekintet lett volna fordítva: ezt már elfogadhatónak nem találták! Tehát kibékülést akartak ellenfelüknek tökéletes meghódolásával. S minthogy ez nem talált viszhangra, minthogy ezt el nem érhették: pártfejök lemondott addigi 2-od alelnöknői állásáról, és ezen lemondásához ismételve akkor is ragaszkodott, midőn Nánásyné lemondásának einem fogadása után az ö lemondását sem akarta a közgyűlés elfogadni ; lemondott azon szavakkal, hogy ő „roszul van kedélyezve, s azért csak röviden nyilatkozbatik, hogy ő Nánásynéval együtt nem működhetik,“ a kik közölök választmányi tagok voltak, a választmányból magukat kitöröltették, a gyűlést elhagyták, — mindezt természetesen csupán azért, mert ő elüttök mellékes dolog a szemelyökre báramolható dicsőség akkor, mikor a szenvedők érdekében valami jót tehetnek! Azon minden fogalmat, túlhaladó ráfogásban, hogy részűukA mi a reudkivüli mellékletben a szavazás elleni további vádat illeti, miután fentebb már visszautasítottuk azon szerénytelen gyanúsítást, mintha szavazat-képtelenek is vettek volna abban részt; midőn tagadnék, hogy részünkről 22 uj tag lett volna jelen a gyűlésben, a minek egyébiránt, ha való, az ügy érdekében csak örülnénk; midőn egész erélylyel ellenfeleinkre vetnök vissza a korteskedés vádját, a minek részünkről nyoma sem lehetett s nem is volt, ők nem csak hogy elfogadták a szavazást, hanem egyenesen az ő saját kívánságukra, sürgetésükre történt az meg, még pedig általok kívánt és formulázott kérdésre, az általok kívánt modorban, minden egyes szavazónak névszerinti felírásával s szavazásra bocsátásával. S midőn most ez ellen felszólalnak, valóban lehetetlen nem mosolyogni eljárásuk furcsa modorán. Feltéve mégis, de meg nem engedve, hogy minden akként lett volna, miként Ők most állítják, csak azon egyet kérjük: tegyék szivükre kezeiket, és vallják meg, vájjon ha részökre üt vala ki a szavazás: tettek volna e kifogást a szavazás ellen ? Bizonynyal akkor a 22 tagot, — ha ugyan annyi lett volna — szavazatképtelennek eszükbe sem jutott volna állítani! különben nem ereszkedtek volna a szavazásba. Ha tehát érvényesnek ismerték volna azt akkor, most csak azért vitatják hiányosnak a szavazást, mert az részökre nem ütött ki kedvezöleg? S ezt igazságnak tartják ? Már mi csak megmaradunk az igazságról szerzett eddigi fogalmaink mellett, melyek szerint: ez már nem igazság. Azt állítják a visszavonult nők, hogy az ő eljárásukat az ügyefogyott, tehetetlen árvák ápolása buzdította. Váljon annak érdekében léptek vissza’
